Tolnavármegye, 1901 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1901-02-17 / 7. szám

•I OLNAVAKMGGYK. 1901.'február 17. András, a ficsur szerepében igen jól játszott. A többi szereplők is egész odaadással iparkodtak lelket önteni a darabba. Így Jankovich György, mint városi alkapitány, Cserei Ferenc Becker sze­repében, UntermüUcr Hermin és Gyiiszü Erzsiké igen jól festettek. Laudenbach József és iMufer Béla mint fiityörésző mesterinasok, K'órniöct József, Hradek Nándor és Zvacsina Menyhért, mint mester­legények, Láss/á József városi hajdu, Gaál István mint pincér jól megállták helyüket. A rendezőséget a fáradhatatlan Rács József ur, a karmesteri sze­repet Czernohorszky József segédlelkész ur, m;nt a legényegylet elnöke vállalták magukra. Súgó : Sugh István volt. Előadás után tánc következett, mely ősi szokás szerint, kivilágos-kivirradtig tartott, fesz­telen jó kedvvel. — Szerdán este ismételten elő­adták a darabot, még jobb sikerrel és nagyobb- számu közönség előtt.-- A simontornyai casinó vigalmi bizottsága folyó hó 9-én igen sikerült estélyt rendezett; a táncot megelőzte Király József gyönyört és élve­zetet nyújtó szavalata, ki sok érzést fektetett Kiss Józsefnek »Gedüvár asszonyáé című versébe. Utána következett Tátin Andor, ki Gabányinak *A tát táncmesteri cimü vig monológját adta elő sok ru­tinnal és mimikával; különösen ügyes táncutánza­tával és tótos dialektusával nevettette meg sokszor a közönséget. A harmadik számnak L'öw Lajos és ifjú Ptlltch Ferenc művészi hegedüjátéka szerzett nagy élvezetet, előadták Mozárt »Titus« és Boildieu >A Bagdadi Kalifa« cimü dalművek nyitányát. Végezetül ifjú Ptilich Ferenc alkalmi egyvelegjét, kitünően adták elő ifjú Ptlltch Ferenc és Tátin Andor, mely előadásban a remekül maszkírozott ifj. Ptilich Ferenc mint tudós kutató és feltaláló, az élő automatában pedig Tátin Andor arattak nagy sikert, s kacagtatták meg a közönséget. Az elő idás után következett a reggelig tartó tánc. Je- en voltak: Asszonyok: lierecsk Istvánná, Czmnák Károlyné, Csikós I’éterné, Pried Vilmosné, From­mer Jakabné, özv. Fehér Jánosné, Gaupmantt An- talné, Dr. Gottlieb Salamonná, Horváth, Andorné, Korold Frigyesné, Lesko Gyuláné, Lestyán Dezsőné, Jjöwy Ignácné, Lány Jakabné, Lövensohn Gáspárné, I'ersa Sándorné, Dr. Vas Ernőné, Wurm Ivánné, és Stärk I'erencné. Leányok: Fehér Nelli és Dé­linké, Fried Kiza és Vilma, Frommer Margit, Gatip- tnatut Mariska, Horváth Erzsiké, Konoid Mariska, Lestyán Sárika és Miczike, Látvy Tusika és Erzsiké, Jjeská Piroska és Elzike, iMvensohn Ilonka, Rieder Elza és Stärk Mariska. közgazdaság; A TOLNAMEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET hivatalos közleményei. Rovatvezető: Molnár József, egyesületi titkár. Jegyzőkönyv. Felvétetett a > Tolnamégyei gazdasági egye­sület* igazgató-választmányának 1901. évi január hó 30-dikán Szegzárdon, a vármegye székházában megtartott ülésén. Jelen vannak; Jeszenszky Andor elnök; All- dorffer Lipót, Apáth Alajos, Bemrieder József, Bakay Dezső, Döry Pál; Fórdös Dezső, Kollmatm Gyula, Mittweg Henrik, Wiltzek Sándor ig. vál. tagok ; Kelecsényi Ambró egyesületi pénztárnok és Molnár József egyesületi titkár, mint jegyző. Elmaradásukat kimentették Perczel József és Sztankovánszky János. Elnök a jelen levőket szívélyesen üdvözli, a gyűlést megnyitja és a jegyzőkönyv hitelesítésére Mitizveg Henrik és Wiltzek Sándor vál. tagokat kéri fel: A tárgysorozat rendje szerint .* 1. Bemutatja titkár a gazdasági egyesületek szövetsége központjának a sertés értékesítés bizto­sítása, illetve a kiviteli sertés vágóhidak létesítése ügyében a gazdasági egyesülethez intézett átiratát. Felhívja az igazgató-választmány figyelmét azon körülményre, hogy a szövetségi központ ezen fel­hívása a legutóbbi szövetségi nagy gyűlés azon határozatából ered, amelynek alapját az O. M. G. E. egyii titkárának a szóban forgó kérdés tanulmá­nyozása végett külföldön, nevezetesen Németország­6._____________;____________________ _ ba n, Dániában és Ausztriában tett útjáról a föld- mivelésügyi m. kir. ministerhez intézett jelentése képezi. Ezen jelentés — úgymond — méltán meg­érdemli, hogy a gazdaközönség annak lényegével megismerkedjék; mert olyan adatokat tartalmaz, a melyek bennünket is arra indíthatnak, hogy az állataink értékesítése körül, az élő állatok eladá­sára szoritkozó eddigi eljárással szakítva, a Jius- értékesités módjai és eszközei fölött komolyan gon­dolkozzunk. Javasolja tehát, hogy a jelentésnek a lap utján való vázlatos ismertetését határozza el az igazgató választmány, az elnökségnek pedig adjon megbízást arra, hogy a mennyiben az egyesület tagjai köréből érdeklődés nyilváníttatnék: tegye meg a szükséges intézkedéseket az iránt, hogy a husértékesitésnek a szövetségi központ által java­solt módon leendő biztosítása foganatosítható legyen. Az igazgató választmány titkár javaslatát el­fogadja és annak értelmében határoz. (681/1900. ikt. sz) 2. Bemutatja titkár az aradmegyei gazdasági egyesületnek a bécsi mészárosok bojkottálása ügyé­ben a földmivelésügyi m. kir. miniszterhez intézett feliratát. Az igazgató választmány az aradmegyei g. egyesület feliratában kifejezett kérelmeket a gazda­közönség érdekében levőknek találja és ezért meg­bízza az elnökséget, hogy pártoló feliratot intézzen a fóldmivelési ministerhez. (13/1901. ikt. sz.) 3. Felolvassa titkár a földmivelésügyi m. kir. miniszternek a «gazdasági munkás és cseléd-segély - pénztár» támogatása ügyében 96654/VI. 3. 1900. sz. alatt a gazdasági egyesülethez intézett leiratát és ezzel kapcsolatosan bemutatja a segélypénztár igazgatóságának ugyanezen ügyben az egyesülethez intézett átiratát. Az igazgató-választmány, tudatában ezen in­tézmény jelentőségének, készségesen enged a földm. min. felhívásának és ehhez képest olyan értelmű javaslatot terjeszt a folytatólag tartandó közgyűlés elé, hogy a gazdasági egyesület a segélypénztár alapitói közé 100 K. alapítvány nyal lépjen be. Fdgy- uttal pedig megbízza az ig. választmány az elnök­séget, hogy az egyesület illető tagjait ugyancsak alapítókul leendő belépésre és cselédeiknek ezen intézménynél leendő biztosítására kérje fel ; tegye meg a szükséges intézkedéseket az iránt, hogy maga a gazdasági munkásnép és cselédség az in­tézmény czélzatai felől minél behatóbban és helyes ! alapokon tájékozást szerezzen; amely törekvéshez a gazda társadalom értelmiségének ügybuzgósága ( is szükséges lévén, kívánatosnak tartja az igazgató ! választmány, hogy az egyesület tagjai az intézmény ismertetése révén buzditólag hassanak oda, hogy a g. munkásnép minél nagyobb számmal vegye igénybe, illetve biztosítsa a maga számára ezen intézmény nyújtotta előnyöket. Végül megbízza az elnökséget az iránt is, hogy a segélypénztár ügyé­nek támogatására a vármegye alispánját is kérje fel. 4. Bemutatja titkár a Gazdák biztositó szövet­kezetének, valamint a Gazdasági egyesületek or­szágos szövetsége központjának a gazdasági egye­sülethez intézett az irányú átiratát, hogy a gazdasági egyesület vállalja el működése területén a Gazdák biztositó szövetkezetének érdek-képviseletét. Egy­u.tal felhívja az igazgató választmány figyelmét arra, hogy az a körülmény, amely miatt a m. é. október 7-diki gyűlésen ezen kérdés fölött napi­rendre tért az igazgató választmány, ma már nem forog fenn. Ehhez képest javasolja, hogy a folyta­tólag megtartandó közgyűlésnek olyan értelmű elő­terjesztést tegyen az igazgató választmány, mely szerint a Gazdák biztositó szövetkezetének Tolna­vármegye területén való érdekképviseletét elvállalja a gazdasági egyesület és erre vonatkozó szerződéses viszony rendezésével az elnökséget megbízza, Je­szenszky Andor g. egyesületi elnöknek pedig meg­engedi, hogy a szövetkezet alapszabályainak III. fejezete szerint szervezendő kerületi választmány elnökségét elvállalhassa. Bernrieder József, Apáth Alajos és az egye­sületi elnök hozzászólása után az igazgató választ­mány titkár javaslatát elfogadja és elhatározza, hogy olyan értelmű előterjesztés tétessék a köz­gyűlésnek. (633/1909. és 5/1901. igt. sz) 5. Jelenti titkár, hogy az ígazgaió választmány legutóbbi ülése óta az egyesület tagjai sorából a) elhaláloztak : Döry Dénes alapitó tag, to­vábbá Döry Stefánie és Mayer Ferenc Andor ren­des tagok; b) kilépésüket bejelentették: Bus József, Dó- fttötár László, ifj. Eötvös Károly és Csiba Lajos rendes tagok; ez utóbbi egyúttal évdijas tagul leendő felvételét kérelmezte. — Jelenti továbbá, hogy Alsó Nána község, mint erkölcsi testület, a rendes tagok sorába leendő fölvételét kéri. Egy­úttal bemutatja titkár Döry F'rigyes, illetve Döry Ferenc az iránti kérvényét, hogy nagyatyjának : néhai Döry Frigyesnek, illetve édes atyjának: néhai Döry Dénesnek alapítói jogai reá ruháztassanak. Az igazgató választmány titkár jelentése alap­ján az elhalt és kilépett tagokat az egyesület tagjai sorából 1901. január 1-től kezdve törli, Alsó-Nána | községet rendes tagul. Csiba Lajos kölesdi lakost pedig évdijas tagul ugyanezen időtől kezdve föl­veszi; néhai Döry Frigyes alapitói jogát unokájára : Döry Frigyesre, Döry Dénes alapitói jogát pedig fiára:Döry Ferencre átruházza és utasitja titkárt, hogy ezen határozatot úgy az ér­dekelt tagokkal, mint az egyesület pénztárnokával közölje. (1900. évi 606., 624., 630., 645., 664. és 1901. évi 41 , 42. igt. számok.) 6. A gazdasági egyesület 1901. évi működési programmját és költségvetését, titkár javaslatához képest, a következőkben javasolja a közgyűlésnek megállapításra az igazgató választmány. Működési Programm : A tolnamegyei gazdasági egyesület a) közvetíti a hozzája forduló vármegyéjebeli községek bika szükségletét az eddigi eljárás szerint; b) tehén- és üsző-dijazást rendez az előző években követett irányelvek szerint; c) a szőlők ujjáalakitását előmozdítani célozó pályázatokkal megindított mozgalmat folytatja és a földmivelésügyi minisztérium szakközegei által foly­tatandó talajvizsgálatokban közreműködik ; d) a nép gazdasági ismeretkörének bővítését célozólag a tél folyamán népies gazdasági előadá­sokat rendez és a minta parasztgazdaságok fölött felügyeletet gyakorol; e) tagjait a most szervezés alatt levő fogyasztó szövetkezetbe való bevonás utján anyagi előnyökhöz juttatni törekszik; f) a lentermelés ügyét továbbra is figyelem­mel kiséri és föllendülése körül közremunkál; g) igazgató választmányának egész testületével, mint vármegyei mezőgazdasági bizottsággal, közre­munkál az 1894. évi XII. t. ez. szakszerű végre­hajtása körül; h) a rendelkezésére álló eszközökkel egyéb- ! ként is és minden irányban azon munkál, hogy a mezőgazdaság érdekei érvényesüljenek és kielégítést nyerjenek. Költségvetés igoi-re : Bevétel: Tagdijak és alapítványi kamatok . . . 2200 K, Tagdíj hátralékokból v ................... 240 » Se gélyek- és jutalékokból............ 2400 » ! Kormánysegély a téli előadásokra . . 1200 » Kamatozó vagyon növedéke............ 600 » Ál lattenyésztési alapból a tehén- és üsző­dijazásra........................................... 4000 * Be vétel összege 10640 K. Kiadás: Tisztviselők fizetése és tiszteletdija . . 2200 K, írásbeli munkák és sokszorosításokért . 400 » Postai és távirdai költségekre .... 150 » Hivatalos közlemények kiadása.... 500 » Útiköltségek........................................................ 400 » Ir odai anyagok és szerek.......................... 40 » Szőlőszeti pályázat költségei.......................... 600 » Né pies gazdasági előadásokra . . . . 1200 » Tehén- és üsző-dijazásra ....... 4000 » Szövetségi tagdíj 1901-re.................................100 » Ga zdasági munkás- s cselédsegélypénztár alapítványi tagdija........................................100 » El őre nem látható kiadásokra .... 200 » Kiadások összege 9890 K. Maradvány 750 K. 7. A délvdéki földmive'ők gazdasági egyesü­lete megküldi az 1901. május 26-tól május 30 ig általa Temesvárott rendezendő mezőgazdasági ki­állítás tervezetét és felkéri a gazdasági egyesületet, hogy e en kiáll t is iránt az érdeklődést működése területén fölkeltené és különösen odahatni szives-

Next

/
Oldalképek
Tartalom