Tolnavármegye, 1900 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1900-03-18 / 11. szám
X. évfolyam. A ~ 11. szám. Szegzárd, 1900. márczius 18. Előfizetési ár: Egész évre . . . 12 korona. | Fél évre . . . 6 > Negyed évre . . 3 » Egy szám ára . . 24 fillér. Előfizetéseket és hirdetéseket a kiadó- iratalon kivül elfogad Krammer Vilmos könyvkereskedése Szegzárdon. POLITIKAI ÉS VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szegzárdon, Vár-utca 130. sz. Felelős szerkesztő és laptulajdonos : Dr. LEOPOLD KORNÉL,. Segédszerkesztő : SZÉKELY FERENC. Kéziratok vissza nem adatnak. A lap szellemi részét illető közlemények, valamint az előfizetések és a hirdetések is a szerkesztőséghez intézendők. Hirdetések mérsókel'en megállapított árszabály szerint számíttatnak. LiSKiiSSArról, ami nincs. Összefacsarodik a szivem, valahányszor hallok róla : arról, ami nincs — a magyar ipáiról. Húsz éven át volt alkalmam közelről megismerni, amig a kosztümjeimről és a hozzájuk való temérdek apróságról magam gondoskodtam. Sorra jártam a megfelelő iparosokat képeimmel, mintáimmal, rajzaimmal, alázatosan, mint a ki ingyen kér valamit, — pedig sohasem alkudtam. Ha végre akadt olyan kétségbeesett és megszorult varga vagy szabó, aki elfogadta a megrendelést, tiz közül nyolc bizonyos hogy visszaküldte két nappal az előadás előtt, hogy ő ilyesmivel nem vesződhetik. Még szerencse volt. ha annyi időm maradt, hogy Becsbe vágtathattam a kacatommal és ott megcsináltathattam még idejére. Nem egyszer átkoztam meg a pályámat a magyar mesteremberek miatt és vittem sírva a németnek a munkát, a pénzemmel együtt! így kaptam vissza az Évára fél évvel előbb megrendelt tiz pár lábbeli képeit és szöveteit az előadás előtt tiz nappal, úgy, ahogy átadtam a vargámnak. így a Kleopátrára megrendelt és megígért ékszereket, az előadás előtt egy huszonnégy órával, azon mód, földolgozatlan állapotban és igy a Lecouvreur Adrienne toilletjeit egy nappal az előadás előtt kiszabva, elszabva, darabokban — azok után, hogy valamennyivel félholtra fáradtam a magyarázatokkal, a mit mindenik végighallgatott. Hát még mit szenvedek most, mikor az újságok vezércikkeinek a citnei ezek: A munkanélküliek. Kivándorlás. Nyomor itt és itt. Nyomor Magyarországon ! Csodálatos, ha elgondoljuk, hogy a szirtes Svájcz- ban, Tirolban mindig egyenletes, ha nem is a jólét, de a szegénység rendes megélhetése. Persze az nem arisztokrata nép, hogy a földmunkán kívül minden egyebet lenézzen. A magyar ipar! Olyan, fájdalom, nincs. Az a darab gyékény 1 Az az, — a minek a történetét már annyiszor elmondtam baráti körben, az tolakodik most is a toliam hegyére, hogy leírjam, mint a magyar gőg illusztrálásara a legjellemzőbb vonások egyikét. Kugler Henrik világhírű bonbonjaiból Párisba is szállított Tortoninak. Egyszer egy karácsonyra, sonka jön sógorától a Kunságból. A sonka szép, vékonyfonatu * * Annyira igaz, tanulságos és aktuális ezen közlemény, hogy azt olvasóink gyönyörködtetésére a »Budapesti Naplóiból átvesszük és lapunk vezető helyén közöljük. A szerk. gyékénydarabba van begöngyölve. A finom ízlésű Kugler bizarr cukortartót csináltat a kis falusi jövevényből, a természetadta és gyerekkézfonta gyékénydarabkából, a mely senkinek sem került semmibe és azt is elküldi, fejedelmi cukraival megtöltve, a nagy világvárosba, a hol bezzeg igen, igen megtetszett a kis hamupipőke kosár bájos természetessége okán. Sokkal jobban tetszett, mint selyem és bársony testvérei. Tortoni ur el volt ragadtatva, a kirakatba tette, és a ki csak meglátta, meg akarta venni. Tortoni rögtön ir Budapestre több tucat olyan cukordobozért. Kugler tüstént ir sógorának olyan gyékényért, a sógor is rögtön körül kérdezősködik a házában, hogy mibe is volt hát csavarva az a Budapestre küldött sonka ? A cselédség egymást nézi, hogy ki tud róla. Előkerül az, a melyik csomagolta. — Mi volt hát no ? — Az a Vass András Marcsája, a keresztlányom hordta ide a feleségemnek, hát abba göngyűtük, hogy a zsírja át ne üssön. — Kéretem Vass Andrást egy szóra, mondja az ur. Vass András se rest, másnap tisztességgel csizmát húz, belebujik az ünneplőjébe és fölballag a kastélyba egy csepp csudál- kozással a szivében, hogy mi dolog lehet no ? Hiszen most dolog erányában nem hívhatják. De csudálkozása megnövekszik és egy kis szégyenkezés vegyül bele, mikor hallja, hogy csakis azért a hitványka gyékénydarabért citálták őtet‘ komoly ember létére ide föl-é ; a mi kis lány meg gyerek dolga, télen a tűz körül, m>seszó mellett, a mihez még mécset se gyújtanak. — Hogy még abbul kéne ? Hát iszen majd fölhányja az asszony a kamarát, akad még amannak párja, majd a Marcsa leány föllódul vele. — De nem annyi kell ám, András, hanem több. Megtetszett igen odafönn az uraknak és kérnek még belőle többet. — Hát, — feleli rá újra Vass András, — nem mondom, hogy a télen a porontyok nem fonhatnak egy pár darabot, majd ráérnek kukorica-fosztás után. — Nem úgy, András, sok kellene, külországba, Párisba kellene sok belőle, oda-é ! — No már csak, veszi föl a szót jókora szünet után András, mialatt a szeme szögletéből bizalmatlanul vág egyszer-két- szer az ur szemébe, hogy nem-é teszi bolonddá, csak nem tréfál a vén fejével vagy mi ? — Hát biz az úgy van András, hogy sok kellene abbul, aztán jól megfizetném. De már erre élénkebben emeli föl becsületes kérges tenyerét András és kétfelé simít vele deres bajuszán, mondván: — No már, tekintetes uram, nincs itt olyan komisz ember, a ki azért a hitványságért pézt vegyen el. Beszéljen aztán ezzel valaki — iparról! Az 1876-iki iparkiállitáson beleszerettem egy bőrködmenbe. Szép piros képű cs.-i asszony volt a fülkében. — Hogy az a selyemmel hímzett köd- men, de szép ! Nővérem Árpád apánkban egy fél szempillantást vet a ködtnen felé és félig szánakozó, félig diadalmas hangon, olyan hangon, a melyen azt mondaná az ember: »már a kétszázadik kérdi«, kedves kis kárörömmel a bogárszemében feleli: — Nem eladó ! — De csinálnak utána, ugy-e, ha az ember most megrendeli ? — Nem csinálhatjuk, mert csak ezt az egyet varrtuk erre a kiállításra, é 1 Tessék a magyart iparra fogni! Mert nem egy vagy két osztályon jártam ám igy. Hallgassatok ide, hazám leányai, a kik előszobáról-előszobára őgyelegtek el heteket, hogy protekciót kolduljatok 4—500 fitos tanítónői vagy telefonhivatalnoki állásért, mert abból az úgynevezett jó családból valók vagytok, akik »csak nem dolgozhatnak!« Hallgassatok ide: Huszonhárom millió forint megy ki tőlünk évenkint Bécsbe, csupán csak felöltőkért! ! Mivel nincsenek müveit szabóink. Huszonhárom millió forint Magyar- országból felöltőkért, évenkint. És szegény férfiaink törik magukat, hogy a kvótát lenyomják. Hiába gazdálkodik a férfi, ott, a hol az asszony pazarol. Milyen örömmel szórjuk a pénzünket a külföldnek rongyokért 1 És az nemcsak megél és gazdagszik belőlünk, hanem le is néz, hogy még a ruhánkat sem bírjuk magunk varrni! Van-e jogunk különb ruhát a testünkre szedni, mint a milyent magunk itthon meg tudunk csinálni ? Mikor sok ezren éheznek, mert nincs munkájuk itthon! Bolond fölfordult állapot. Ugyanaz a kereskedő, a ki nekem ezt az adatot szolgáltatta, jó magyar szegény, szomorúan beszélte el azt a még szomorúbb tényt, hogy egy valamirevaló szabászt vagy szabásznőt már Bécsből, Berlinből kell hozatnia, a kiknek 1500 forinttól fölfelé, egész hatezer forintig megy az évi
