Tolnavármegye, 1900 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1900-01-14 / 2. szám
terén tett működéséért 100 frt jutalomdijat és elismerő okmányt kapott, továbbá, hogy a vallás és közoktatásügyi m. kir. miniszter a kocsolai rom. kath. iskola II. és III. osztálya tanitója és tanítónője fizetésének 400—400 írtra kiegészítésére 90—90, együtt 180 irtot, a bonyhádi orth. izr. iskola tanitója és tanitónőjének ötödéves pótlékára 50 — 50 frt államsegélyt engedélyezett, mely ösz- szeggel az államsegélyből már kiutalványozott korpótlék 9000 irtot tesz ki. A pénziigyigazgató jelentése szerint a múlt hó folyamán adókban és illetékekben befolyt ösz- szesen 221417 frt 1 kr., ami a múlt év hasonló időszakában befolyt összegnél 10127 frt 34 krral kevesebb. ’ A kir. főmérnök jelentése szerint az állami és megyei utak jó állapotban voltak. A havi felülvizsgálat kedvező eredménynyel foganatosíttatott s a még hátralevő kisebb utmunkálatok befejeztettek. A szegzárdi vámoshid vasszerkezete már össze van állítva, csak a szegecselési munkálatok vannak még hátra. A kir. ügyész jeléntése szerint a múlt hó folyamán a szegzárdi kir. törvényszék fogházában 133 egyén volt letartóztatva, kik közül tegyházra volt ítélve 8, börtönre 54, fogházra 43, elzárásra 5, vizsgálati fogoly volt 12, föllebbezés alatt állott 11. A fogházi kórházban 11 beteg volt, kik közül felgyógyult 1, a többit tovább ápolják. Fültételes szabadságra bocsáttatott egy egyén. — A központi választmány múlt szerdán Dőry Pál alispán elnöklete alatt ülést tartott, melyen részt vettek Boda Vilmos, Bárdos Vilmos, Forster Zoltán, Kurs Vilmos, Orffy Lajos, Sirnon- tsits Elemér, Torok Béla, Wosinsky Mór és László Lajos, utóbbi, mint a választmány jegyzője. A múlt ülésből visszaadott s az. illető községektől beérkezett kataszteri ivek felülbírálása után végleg megállapították, a választási censusra vonatkozólag a legkisebb */* úrbéri telek adóminimumát s ezen munkálat a községekben 8 napra közszemlére fog kitétetni, s ezen megállapítás ellen az érdekeltek a kir. Curiához adhatnak be fölebbezést. — A* állnmvasuti alkalmazottak képviselő választói joga ügyében a m kir. Curia 1899. évi 145. sz. határozatával kimondotta, hogy az államvasutnál alkalmazott hivatalnokok és altisztek az 1874. évi XXXIII. t.-c. 7. §-ában említett tisztviselőkkel a választási jogosultság szempontjából egy tekintet alá esvén, ha 500 frt évi fizetés után adót fizetnek, választói joggal bírnak. Az államvasutaknál alkalmazott kapus, főtisztitó, gépkezelő stb. az államvasutak szolgálati szabályzata értelmében nem az altisztek, hanem a szolgák sorozatába tartozván, ezek a választói törvény 10. §-a szerint ez okból nem vehetők fel a választók névjegyzékébe. — A csendőrséguck a m. kir. erdészeti személyzet is segélyt adni köteles. A földmivelésügyi m. kir. miniszter 1899. november hó 14. 7094 ein. '/* (qud) sz. a. kiadott körrendeletében, a m. kir. erdőigazgatóságokat és m. kir. állami erdőhivatalokat utasította, hogy a csendőrség részéről, ennek közszolgálata teljesítésekor kért segélyt mindannyiszor megadják. — Pénzügyi döntvények. A közirazga- t(isi bíróság határozatai. Ingatlanok eladásából származó vételár-hátralékok után élvezett kamatjövedelem tőkekamatadó alá esik. (8710/98. P. sz.) Csödválasztmányhoz intézett beadványok bélyegmentesek. (11,078/98. P. sz.) Meghatalmazás akkor is csak 50 kr.’bélyegilleték alá esik, ha abban többen adnak megbizást. (14,346/99. P. sz) — A fegyelmilcg marasztalt kártérítési jog. Az 1886. évi XXIII. t.-c. 9. §-ában foglalt azon intézkedés által, hogy a fegyelmi biróság határozatában a marasztalt ellen okozott károk megtérítése iránti felelősség is megállapítandó, a fegyelmi vétségben marasztalt nem lehet elzárva attól, hogy a polgári biróság előtt érvényesítendő kártérítés iránti perben azt a lényeges és döntő körülményt is vitathassa és kimutathassa, hogy a terhére rótt fegyelmi vétség a követelt kártérítéssel részben vagy egészben van-e és minő okozati ösz- szefüggésben. (A m. kir. Curia 1899. évi 1885. sz. Ítélete. 1900. január 14. A szegzárdi r. kath. ovoda-egyesület estélye — iqoo jatiu'r 17-éti. — A Dory Pálné elnöklete alatt működő róm. kath. ovoda-egyesület folyó hó 17-én tartandó tea-estélyének rendezése körül az előkészületek az egész vonalon lázas sietséggel folynak s már befejezéshez is közelednek. A rendelkezésre állott aránylag nagyon rövid idő aggályokat kelthetett ugyan, hogy' a tervezett nagyobb szabású táncestély rendezése ki nem vihető, mégis, hogy minden ellentétes áramlat dacára csak azt jósolhatjuk, hogy elmaradhatlan a siker, az az egyesület közszeretetben levő, nagyérdemű elnökének, Döry Pálnénak, a választmány és tisztikar közismert tevékeny tagjainak köszönhető, kik az elvállalt nagy munkát — időt és fáradságot nem kiméivé — ritka tapintattal hajtották végre, nekik köszönhető az is, hogy az estélyen Szegzárd intelligenciája csaknem teljes számban, de a nagy vidék is jelentékenyen lesz képviselve. Miut már lapunk múlt számában említettük, a táncestély teaestélylyel is lesz összekötve. Volt szó arról is, hogy az elárusitásra ajánlkozó hölgyek jelmezt (japáni costümöt) öltsenek, de a bármily tetszetős eszme az előkészületre megszabott idő rövidsége miatt elejtetett és pedig más téves hírekkel szemben megjegyezzük, hogy a hölgyek egyszerű estélyi öltözékben jelennek meg. Sikerült megtudnunk az egyesület érdekeit szivükön viselő ama hölgyek névsorát is, kik áz el- árusitást elvállalták. Abaffy Gyuláné, fíiróy Béláné, Bodnár Istvánná, dr. Leopold Kornélné, dr. Müller Ferencné, Nus Istvánná, Szeghy Sándorné, Tekus Vilmosné és VVtlcsek Sándorné fognak közreműködni, kiknek kedves agilitásuk s a jótékonyság iránt való finom érzékük biztosítékot nyújt arra nézve, hogy az estély fényes sikere messze túl haladja majd az eddigiek sikerét. Sajnáljuk, hogy a szép rózsákból egybefoglalt csokorba nem fonhatjuk a bimbókat is s nem közölhetjük az urhölgyek sátraiban szorgoskodó leányok névsorát, mert midőn ezen sorokat írjuk, a teljes névsor birtokában nem vagyunk. Azonban annyi bizonyos, hogy városunk legszebb kisasz- szonyai vállalkoztak ezen szerepre. A széleskörű rendezőbizottság is megalakult Abay Leo kir. törvszéki biró elnöklete alatt. A rendezőbizottság elnökének előnyösen ismert tevékenysége és bálrendezői ügyessége, a tagok nagy száma s a köztük helyt foglalók hires tánckedve minden bizonynyal azt Ígéri, hogy a rendezés a legmagasabb várakozást és igényeket is ki fogja elégiteni. A rendező bizottság tagjai: Albersz Rezső, Balogh József, dr. Beöthy Károly, Boschán Samu, Báli Sándor, dr. Borostyán Sándor, dr. Borbáth Géza, dr. Barla Sándor, ifj. Boda Vilmos, Cserno- horszky József, dr. Drágíts Imre, Fördős Mihály', Görög Márton, dr. Herczeg Gyula, Jásek Sándor, br. Jeszenszky György, Kecskés Elek, dr. Kron Ferenc, Leopold Mihály, Leipczig József, ifj. Módly László, Matzon Kálmán, Moudri Hugó, Orffy Gyula, Perlaky József, dr. Pesthy Pál, Piatsek István, Rácz József, dr. Rudolf Béla, dr. Spitzer Manó, Sándor József, ifj. Steinekker Ferenc, Szabó Géza, Szánkássy János, dr. Szentkirályi Mihály, Szévald Oszkár, dr. Sonnewend Frigyes, dr. Sztanó Sándor, Szunyogh Zoltán, Szendrői József, dr. Tanárky Árpád, Vargha F'erenc, Végess János, Végess Ferenc, Wagner Andor. Mint értesülünk, az estélyt különösen vonzóvá, érdekessé és eredetivé az teszi, hogy az ételek és italok elárusitása sáttakban fog történni, mely sátrakat az elárusitást teljesítő urhölgyek keleti módra stílszerűen, kényelmesen és elegánsan rendezik be és valódi szőnyegekkel diszitik. Rendkívül nagyban fogja az estély érdekességét emelni, hogy az egyesület pénztárnokának sógornője, Rácz Ernőné, szül. Gallik Margit, átengedte legújabb zeneszerzeményét, Margil-polkát, mely Garay Lajos jelenleg kifogástalanul működő zenekara által ez alkalommal először fog előadatni. A résztvevő hölgyek csinos s Ízléses táncrendeket fognak kapni az udvarias rendezőségtől. TOLNA VARMEGYE. ____________________________________ Mé g csak annyit jegyzőnk meg, hogy az egyesü let választmánya abban a kedvező helyzetben lévén, hogy az estélyen felszolgálandó hideg étkeket, (sonka, hidegsültek), tea, kávé, Kugler-süteményeket, italokat, (pezsgő, bor, cognac) és szivarokat túlnyomó részben a választmány tagjai és Szegzárd hires bortermelői által önként felajánlott adományaiból gyűjti, a különben is elvül felállított olcsóságot akként vélte érvényre juttatni, hogy a közönség különös megterheltetését a legszerényebb és legmér- sékehebb árak (2o fillértől 40 fillérig) megszabásával kiküszöbölte. Egyedüli kivételt a pezsgő és szivarok képeznek, mert a pezsgő poharankirt 1 korona ellenében adatik, a szivarok ára pedig a beszerzési ár kétszeresében állapittatott meg. A pezsgő árából is csak az tűnik ki, hogy a pezsgő jókedv legtöbbre becsültetik. HÍREK. — Az „Otthon“ előfizetői a mai számunkkal veszik a január hónapra járó füzetet. — Erzsébet királyné emlékének megörökítésére építendő «Örök imádás» temploma részére gróf Széchenyi Sándorné ő nagyméltóságához a múlt héten a következő adományok érkeztek: Fördős Dezső és neje Űzd 5 frt — kr. Kisdoroghi elöljáróság . 1 « — « Kichert János . . . _____1 « — « Ös szesen . 7 frt -• kr. Múlt számunkban közölt gyűjtés........................ 2508 frt 55 kr. Eg yütt . 2515 frt 55 kr. — Hetyey püspök Rómában. Az újév első zarándoka Rómában Helycy Sámuel pécsi püspök volt, ki e hó 5-én érkezett Rómába, s dacára a kihallgatásra várakozók nagy számának, már 7-án, vasárnap íeggel kihallgatást nyert a szentséges Atyánál. Több mint félórán át beszélt vele ő Szentsége nemcsak egyházmegyéjéről, hanem egész hazánkról is, kiváló szeretetreméltó- sággal emlékezve meg a magyar nemzetről, mely iránt érzett rokonszenvét már igen gyakran kimutatta. Hetyey püspök után a pápa a püspök kísérőit, köztük Sorsick őrnagyot, a pécsi honvédapród-iskola igazgatóját is nagyon kegyesen fogadta és áldását adta úgy a jelenlevőkre, mint pedig ezek szeretettéire a távoli hazában. — Személyi hir. Gróf Széchenyi Sándor, . vármegyénk főispánja, múlt szerdán hivatalos ügyeinek elintézése végett Szegzárdra érkezett; másnap a közigazgatási bizottság ülésén elnökölt és este visszautazott Nagy-Doroghra. — Uj aljírásbiró. Szigetit Nándor kaposvári kir. törvényszéki jegyző kineveztetett a kaposvári kir. járásbírósághoz albiróvá. — Előléptetés. Az igazságügyminiszter Kovács Károly pécsi kir. törvényszéki joggyakornokot a gyönki kir. járásbírósághoz aljegyzővé nevezte ki. — A budapesti üyyvéd vizsgáló bizottság tagjává az igazságügyminiszter dr. Traiber Vince kir. Ítélőtáblái birói címmel és jelleggel felruházott kir. törvényszéki birót is kinevezte. — Kinevezés. Az igazságügyminiszter Molnár Gyula szegzárdi kir. járásbirósági díjnokot a hódsági kir. járásbírósághoz Írnokká nevezte ki. — Ösztöndíj adományozások. A gróf Styrum- Lymburg-féle alapítványra felügyelő választmány múlt kedden tartott ülésén az öt üresedésben levő ösztöndíjait Kocsy Józsefnek, Morvay Lászlónak, Németh Kálmánnak, Perczcl Ferencnek és Tóth Andornak adományozta. — Jótékonyság. Gérey Rikárd köztiszteletben álló ozorai nagybérlő abból az alkalomból, hogy pár hét előtt számos pusztai cselédje tűzkárt szenvedett, a károsultaknak minden kárukat teljesen megtérítette, újévkor pedig az ozorai kath. Iskola szegénysorsu gyermekeinek felruházására 100 koronát, az óvodának és tűzoltó egyesületnek szintén 100—100 koronát, az izr. népiskola szegényeinek pedig go koronát adományozott.