Tolnavármegye, 1900 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1900-01-14 / 2. szám

4 TOLNA VARKEGYE. 1900. január 14. — Kitüntetés. Benedicly József állami mér­nöknek, kit Tolnán és Szegzárdon is sokan és elő­nyösen ismernek, ő Felsége a magyar honvédség számára készített laktanyák és tanintézetek építése körül szerzett érdemei elismeréséül a Ferencz Jó- zsef-rend lovagkeresztjét adományozta. — Előléptetés. Abay Leó kir. törvényszéki birót az igazságügyminiszter a VIII. fiz. osztály 1. fokozatába léptette elő. — Főnyeremény. Fürst Manó szeg- zárdi borkereskedőt az a szerencse érte, hogy a múlt csütörtöki húzás alkalmával egy egész osztálysorsjegyen 80,000 koronát nyert. A sorsjegyet a Tolnamegyei Taka­rék- és Hitelbanknál vásárolta, 88988. volt a száma. A 64,000 kor. tiszta nyereményt a szerencsés nyerőnek a hitelbank másnap ki­fizette. — Exotikus sátrak. Az ovoda bálján olyan meglepő látványosságban lesz alkalma gyönyör­ködni a közönségnek, a minő Szegzárdon eddig nem volt látható. Négy művészién készített és pa­zarul díszített stilszerü sátort emelnek a közreműkö­dők a teremben.— Az egyik synai beduin sátor lesz, lándzsákra aggatott eredeti keleti szőnyegekkel s teljesen stilszerü bútorzattal. A másik bokharai fe­jedelmi sátor, mely a plafondtól a padlóig hófehér selyemszövetből áll, eredeti bokharai selyemhimzés sei, s belseje is teljesen aranyozott fehér bútorok­kal lesz ellátva. A harmadik óriási teheráni persa- sátort fog képezni, melynek tetejét 4CO méter nagyságú, egy darabból álló eredeti teheráni persa szőnyeg borítja s a sátorban persa stilü bútorok lesznek elhelyezve. A negyedik japáni teaház for­májára alkotott sátor lesz, bambuszrudakon és fan­tasztikus japáni diszitésekkel. — Kosárkötö tanfolyam Duna-Föld­váron. A löldmivelésügyi miniszter Duna- Földváron az ottani lakosság téli foglal­koztatása és mezőgazdasági munkától sza­bad időben keresethez juttatása érdekében január 1-től kezdődőleg három hónapra ter­jedő kosárkötő tanfolyamot rendeztetett. A tanfolyam szervezésével Benkő Pál bajai gazdasági szaktanárt bízta meg. A minisz­ter fölkérte vármegyénk alispánját, hogy a mezőgazdák érdekében tett ezen intézkedé­sét hatásos támogatásban részesítse, s hívja fel Duna-Földvár község elöljáróságát, hogy a tanfolyamot állandó felügyeletben ré­szesítse. — Dőry József lovai a cári udvarnál. Meg­írtuk annak idején, hogy az orosz cár főlovászmes- tere a földmivelésügyi minisztérium lótenyésztési osztályának útmutatása alapján a múlt évben hosz- szas keresés után végre is Döry József dombovóári nagybiitokos méneséből vásárolt a cár részére 10 drb lovat. Mint lapunknak írják, most a földmi­velésügyi miuiszteriumban a lótenyésztési osztály­hoz levél érkezett az orosz főlovászmesteri hivatal­tól, hogy a vásárolt lovak rendkívül beválnak, kü­lönösen arcár személyes használatára rendelt négyes fogat, mely a nemrég tartott nagy vadászatok al­kalmával naponkint 50—70 kilomérter t ett meg és a cár legnagyobb elismerését nyerte el. Te­kintve azt, hogy az orosz ügetők a leghíresebbek a világon, ez a köiülmény a hineves Döry.méhes­nek nagy dicsőségére válik. — Adományok a karácsonyfára. A >Szeg- zárdi r. k. kisdedóvó és gyermekmenhely« kisdedjei részére felállított karácsonyfára Döry Pálné gyűjtő- ivén adakoztak: gróf Széchenyi Sándor 5 frt, gróf Széchenyi Domonkos 3 frt, gróf Apponyi Sándorné 10 frt, gróf Széchenyi Sándorné 5 frt, Sztanko- vánszky Mária 5 frt, Sztankovánszky Jánosné 3 frt, Perczel Dezső 3 frt, Döry Lajos 1 frt, N. N. 1 fit, P. J. 1 frt, Döry Jenő 1 frt, Bernrieder László 1 frt, Gaál Gyula 2 frt, A. sz. k. 1. 2 frt, Jankóvits Gyula 5 frt, Kajdacsi vadásztársaság 10 frt 50 kr. Összesen 58 frt 50 kr. — Műkedvelői előadás. A szegzárdi ipartes­tület műkedvelői Vizkereszt napján és rákövetkező vasárnap a »Rípacsos Pista dolmányai cimü nép­színművet közkívánatra megismételték, s az utolsó előadást a szegzárdi r. kath. ovoda javára tartot­ták. Mindkét alkalommal szép számú közönség nézte a sikerült előadást, s ezúttal is legjobban tetszett a közönségnek a műkedvelők tehetséges primadonnája, Vcgh Teruska kisasszouy, ki eleven játékával és szépen előadott dalaival sok tapsot aratott. A harmadik előadás alkalmával az ovoda elnöke, Döiy Pálné úrnő a szereplő hölgyeknek virágcsokrot ajándékozott. — Pénztárnok választás Nagy-Mányokon Schreck Konrád nagymányoki községi pénztárnok ezen állásáról lemondott s helyébe Friesz Mátyás választatott meg. — Bortermelők illetőleg borkereske­désünk ellen Svájczban felhangzott támadá­sok miatt a kereskedelemügyi miniszterhez kereskedelmi körökből az a panasz érke­zett, hogy a magyar bortermelés és bor­kereskedés Svájczban alaptalan és rossz­akaratú gyanúsításoknak, sőt hírlapi meg- támadtatásoknak van kitéve. A miniszter a zürichi osztrák-magyar főkonzult és a sváj- czi itteni konzult a svájezi közönségnek sürgős és kellő módon való tüzetes felvilá­gosítására hiván fel, az itteni svájezi kon­zultól azt az értesítést vette, hogy a Bern­ben székelő svájezi szövetségtanácsot a ma­gyar borkereskedelmet károsító híresztelé­sek ellen leendő állásfoglalásra megkereste és hogy a gyanúsított cikkeket konzulátusi jelentésében kellő módon fogja méltatni. — Közvacsora a kaszinóban. A szegzárdi kaszinóban ma, 14-én este társas vacsora lesz. Az aláírási iv a vállalkozónál van. A vacsorán az újonnan megválasztott tisztikar teljes számban részt vesz. — Érdekes színielőadás. A szegzárdi r. k. polgári olvasókör tagjaiból alakult műkedvelők ma este a »Szegzárd Szálló« nagytermében szinielő- adást tartanak s előadják Gero Károly *Kis ma­daraim cimü népszínművét. A szereplők mind a szegzárdi polgárság tagjai közé tartoznak s beta­nításukkal Nemes Győző újvárosi tanitó fáradozott. Kezdete esti fél nyolc órakor lesz. — Adakozások a szegzárdi népkonyhára. A népkonyhára adakoztak: Bezerédy Andor Jege- nyés 20 korona, dr. Mayer Gyula Szegzárd 4 ko­rona, Ács Vendel Szegzárd 4 korona, Dőry Jenőné Tüske öt zsák burgonya. Éber Mártonná Szegzárd 7 üveg paradicsom, 1 lifer mák, három liter bab, Tóth Antal Szegzárd 200 drb régi sütemény, özv. Pápay Istvánná Szegzárd 2 liter liszt, 4 kiló rizs és egy véka burgonya. D^fy József és neje Dombó­vár 10 korona, Zányi György Fadd 3 korona. — Ezen kegyes adományokat számos szegényeink ne­vében hálás köszönettel nyugtatom. Szegzárd, 1900. január 12. Bezerédj Pál s. k. — A szegzárdi polgári olvasókör múlt va­sárnap tartotta évi tisztújító közgyűlését elég szép érdeklődés mellett. A választás egész csöndben s minden izgalom nélkül folyt le. Elnökké ismét egy­hangúlag megválasztották I3oda Vilmos orsz. kép­viselőt, alelnök lett:. Imberl Ferencz, igazgató: Adler N. János, ügyész: dr. Steiner Lajos, jegyző: Vitkovits József, pénztárnok: Hradek Ferencz, könyvtáros: Fehér József, számvizsgálók'. Schnei­der János, Csizmazia József, választmányi tagok-. Debulay Imre, Székely József, id. Zsigmond Fe­rencz, Hája Béla, Váczek László, id. Tóth Pál, Viihelm Ede. Hauk Károly, Groszbauer Ferencz, Stann István, Hahn Ferencz, Ludvig József, pót­tagok-. André István, Kunczer János. A körnek je­lenleg 221 tagja van, könyvtára közel 1000 kötet­ből áll, a házvételre fölvett tartozásból már csak 150 frt áll fönn ; tagdijhátraléka azonban nagyon fölszaporodott, úgy hogy ez jelenleg már 1086 frtot tesz ki, s igy kívánatos volna annak erélye­sebb behajtása. — Köszönetnyilvánítás. A szegzárdi r. kath. ovoda-egyesület elnöke, Döry Pálné úrnő lapunk utján mond köszönetét a szegzárdi ipartestületnek, s a múlt vasárnapi műkedvelői előadáson közre­működött szereplőknek azért, hogy a sikerült elő­adás jövedelméből az ovoda-egyesületnek 10 frt 55 krt adományozott. — Községi segély a r. kath. óvodának. Szegzárd nagy község képviselő-testülete elhatározta, hogy a róm. kath. ovoda segélyezéséhez évenkint 200 írttal járul, s az 1899. évre ezen összeget már ki is utalványozta; ezen segélyért a képviselő-tes­tületnek lapunk utján hálás köszönetét fejezi ki az ovoda-egyesület elnöke. — Nyilvános vegyvizsgáló állomás. Somogy- vármegye alispánja értesitette vármegyénket, hogy Kaposvárott nyilvános vegyvizsgáló állomás ren­deztetett be, melynek vezetője Scholtz Lajos ve­gyész ; s ezt azzal közölte, hogy alkalmilag, külö­nösen pedig az előforduló viz elemezéseknél és bo­rok elővizsgálatánál esetleg a szomszédos várme­gyék is igénybe vehessék ezen vegyvizsgáló állomást. — Esküvő. Végk László szegzárdi építő­mester kedden tartotta esküvőjét Baján Schleich János ottani építőmester leányával, Etelka kisasz- szonynyal. .— Adományok a főgimnázium segítő alapjára A lolnamegyei takarék és hitelbank 200 koronás alapítványt tett; a főgytnnasium tantestü­lete 60 koronás alapítványt, Bodnár István 50 koro­nás alapítványt. Adományok-. Steinecker Ferenc, Klinger Ferenc, dr. Leopold Kornél, Ujfalusy Imre, tíorsody Lajos, Molnár Mór 5-5 korona, Cservény Lukács, Matzon Kálmán 2—2 korona Ezen alapít­ványokat és adományokat köszönettel nyugtázza a főgimnázium igazgatósága. — Hitközségi elet. A szegzárdi izr. hitköz­ség képviselő-testülete e hó 6-án tartotta rendes évi alakuló gyűlését. A gyűlést dr. Spányi Leo választási elnök vezette. A képviselő-testület a hit­község elnökévé : Leopold Sándort, alelnökévé : dr. Leopold Kornélt, pénztárosává: Salamon Ármint, ellenőrré : Seiner Lipótot választotta meg. Az elöl­járóság tagjaiul: Kron Sámuel, dr. Midler Ferenc, Wolf Henrik és Salamon Lipót választattak meg. — A kaszinó költségvetése. A szegzárdi kaszinó folyó hó 11-én tárgyalta évi számadásait és a folyó évi költségvetését. Bevétele 5946 frt 23 kr, kiadása 5741 frt 66 kr volt. A kaszinó házalapjának 2442 lrtnyi tőkéje van, a melyet azonban egyelőre a folyó tartozások kifizetésére fordítanak. Az 1900. évi költségvetésben 10235 korona 54 fillér bevétel és 10235 K. 54 f. kiadás van előirányozva. — Az ipartestület által rendezett második műkedvelői előadás bevétele volt 82 frt 60 kr; ez alkalommal felülfizettek : br. Jeszenszky György 30 krt, N. N. 1 frtot, Strinovics József 30 krt, id. Toth Pál 10 krt, Rhadek Ede 10 krt. A har­madik előadás bevétele volt 67 frt 40 kr; ez al­kalommal felülfizettek: őzv. Valter Károlyné 1 frtot, dr. Herczegh Gyula 1 frt 30 krt, dr. Beöthy Károly 30 krt, Kaszab István 10 krt, N. N. 10 krt, N. N. 10 krt. Ezen utóbbi előadás kiadása 46 frt 36 krra rúgott, s a megmaradt 26 frt 4 kr jövedelem fele : 10 frt 52 kr a r. kath. óvodának jutott. A felülfizetőknek lapunl^ utján mond hálás köszönetét Andre István, az ipartestület elnöke. — Hideg van a postán címmel a »Tolna­megyei Közlöny« múlt évi 52. számában a helybeli posta- és távirdafőnököt sértő hir jelent meg. Ebből folyólag fel vagyunk hatalmazva annak közzététe­lére, hogy a közlemény írója a postafőnököt ezen sértésért vármegyénk alispánja előtt megkövette, s ezen elégtétel-adással az ügy kellő befejezést nyert. — Magyar szó egy magyar templomban. Pécs város legnagyobb templomában, a belvárosi plebánia-templomban eddig németül is prédikáltak. Ez természetesen a régi időkből maradt igy. A város többször kérte már az egyházi hatóságot, hogy a templomból küszöböljék ki a német nyel­vet. Hetyey Sámuel püspök most elrendelte, hogy a templomban ezentúl csak magyar egyházi beszé­det mondjanak. A püspök intézkedését a város la­kossága nagy örömmel íogadta. — Uj kaszinói tagok. A szegzárdi kaszinó folyó hó 11-én tartott választmányi ülésén Hája Béla takarékpénztári tisztviselőt és Kovách Mihály selyemgyári hivatalnokot a kaszinó tagjai közé felvette, — A Ferenc-kórház elmebeteg osztályának ki­bővítése végett vármegyénk közigazgatási bizott­sága múlt csütörtökön tartott üléséből Simont sits Elemér főjegyző indítványára a belügyminiszterhez fölterjesztést intéz, mert az elmebetegosztály a más intézetekből ide szállított betegek miatt annyira túlzsúfolt, hogy a megyebeli elmebetegek ott elhe­lyezést nem nyerhetnek, a mi pedig tűrhetetlen és inhumanus dolog, s igy a bajon mihamarább és gyökeresen segíteni kell. — Életveszély az utcán. Az elmúlt napok­ban a városunk utcáin való közlekedés valósággal élctveszedelemmel járt azokra nézve, kik a meg­fagyott hóval és jégburkolatokkal borított nagyon síkos járdákon járni voltak kénytelenek. Igazán csodaszámba megy, hogy a számoselesés és buk­fencen kivül eddig, tudtunkkal, komolyabb követ­kezményekkel nem járt ezen járda-mizéria. Háztu­lajdonosaink legnagyobb része keletig fatalizmussal ügyet sem vet ennek a dolognak. Éppen azért a 1 endJ’-hatóság figyelmébe ajánljuk számos oldalról sürgetett felszólalásunkat és kérjük, hogy pontosan ellenőrizze mindazon háztulajdonosokat, kik akár hanyagságból, akár közömbösségből elmulasztják házaik előtt a járdát naponként lehetőleg kétszer hamuval vagy fiirészporral sürücu behinteni, és esetről esetre szigorú pénzbírsággal büntesse őket. Ez a legkevesebb, a mit a közönség biztonsága megkövetel. •— A Duna. A földmivelésügyi miniszter arra való tekintettel, hogy a beérkezett jelentések sze­rint az úszód—fájsz—gerjeni dunaszakaszon ismé­telve képződött jégtorlódások miatt a viz erőseb­ben fölárad, az érdekelt ármentesitő társulatokat nagyobb óvatosság kifejtésére fölhivta és Doleczkó Mihály műszaki tanácsost a pestmegyei sárközi ár­mentesitő társulatkoz. A fölügyelet gyakorlására Forgó Ignác kir mérnököt pedig a paks—fadd— bogyiszlói ármentesitő társulathoz közreműködés végett kiküldötte.

Next

/
Oldalképek
Tartalom