Tolnavármegye, 1899 (9. évfolyam, 1-53. szám)
1899-03-12 / 11. szám
TOLNAVÁRMEGYE POLITIKAI ÉS VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szegzárdon, Vár-utca 130. sz. Felelős szerkesztő és laptulajdonos : Segédszerkesztő : JDr. LEOPOLD KOBUÉL. SZÉKELY FEHS ITC. IX. évfolyam. 11. szám. Szegzárd, 1899. március 12. Előfizetési ár : Egész évre . Fél évre . . Negyed évre . Egy szám ára 6 írt — kr. 3 » — » I » 50 > . . 12 » Előfizetéseket és hirdetéseket a kiadó- hivatalon kívül elfogad Krammer Vilmos könyvkereskedése Szegzárdon. Kéziratok vissza nem adatnak. A lap szellemi részét illető közlemények, valamint az előfizetések és a hirdetések is a szerkesztőséghez intézendők. Hirdetéseit mérsékel' eo megállapított | árszabály szerint számíttatnak. A parlamenti béke és a társadalom. A politikában újra beállott a rend. Arai egyúttal azt is jelenti, hogy beköszöntött a politikában a munka ideje. A béke napjait a politikának az alkotásra kell felhasználnia, mert ki tudja mielőbb elkövet- kezhetik újból a harc ideje, a harc, mely megtagadja az alkotást és a rombolást választja elvéül és eleméül. Nem szorul bizonyításra az, hogy milyen szoros kapcsolat van a politika és a társadalom között. A társadalom kegyetlenül megérezte, hogy ne mondjuk, megsínylette a politikai mozgalmakat. Az általános társadalmi pangás egyenest nyomában fakadt a politikai káosznak ; a társadalmi élet épp úgy a pillanatnak és a véletlen eseményeknek hatása alatt állott, mint az egész magyar politika. A politikai élet bizonytalansága megfosztotta a társadalomtól is a biztosság érzetét és tudatát. A politika és társadalomnak e szerves kapcsolatára egy bizonyitékot tehát kaptunk. Most már az újabb bizonyitékot is reméljük és várjuk. Azt szeretnők ugyanis bebizonyítva látni, hogy a politikai fellendülés, a politikai munkásság kora meghozza egyúttal a társadalmi fellendülésnek és a társadalmi munkának is az idejét. Ennek a bizonyításnak a sikere alkotja a mentsvárát azoknak, a kik szinte kétségbeesni is hajlandók voltak a miatt a tespedés miatt, mely egész társadalmi életünkön már egy jó darab idő óta erőt vett. Mert valóban kétségbeejtő is volt látni, milyen bátortalansággal látott a társadalom a munkásságához, milyen féltő kiméletes- séggel és aggodalommal próbálta ki a saját erejét. Erősebb mozgalmaknak neki sem mert eredni. Sőt még obiigát mozgalmait is szűkre szabta nyakát szegvén ezzel egy elevennen indult szezonnak. De vájjon ha éber és eleven lesz is a társadalom, mi lészen az iránya az uj politikai éra alatt. Ha a politika és társadalom irányában is megvan az a bizonyos közlekedő kapcsolat, akkor a társadalom a szabadelvű és demokrata irányeszméket vallja nézetéül. Hogy ez a közlekedő kapcsolat valami nagyon szoros volna nálunk, ezt nem mérnök határozottan kimondani. A mi társadalmunkban jókora adag konzervativizmus lakozott akkor is, a mikor a politikában a liberálizmus legszebb sikereit aratta Társadalmunk pedig azért konzervatívabb a kelléténél, mert kiforrott, fejlett társadalmunk nincsen. Az egyes társadalmi csoportok még nem fonódtak forrottak egybe, konzervatívok az egyes csoportok a maguk szükebb köreikben, minek folytán az egész társadalom is konzervatív jellegű. A ki a társadalmi életet magát erősiti, az már ezzel az erősítéssel is beleviszi a szabadelvüség- nek bizonyos mértékét; maguknak a szabadelvű irányeszméknek határozott érvényt szerezni a társadalomban : ez végtelen nehéz és csak lassan megoldható feladat. Mert a politika hamar szárnyra kap valamely eszmét és frázisainak telegráfdrótjain villámsebességgel röpiti tova; de a társadalom az eszméket nem fogja be egyszerre; azok csak lassú felszívódással terjedhetnek a társadalomban s juthatnak itt érvényre. A milyen nehéz a politikai irányeszmék útja a társadalomban, épp oly jó támasza a politikai irányeszmének az, ha befészkelődött a társadalomba. Mert egy- egy megszilárdult irányeszmének legkitartóbb és legbiztosobb támasza a társadalom. A mi társadalmunk, ha nem is fogadta magába annyira a liberális eszméket, mint a politika, mégis halad a liberális áramlatok felé. A kik a béke müvének segítségével visszaadták a társadalomnak a lelkét, az életet, azok törekedjenek, hogy nyiltan és őszintén megvallott liberális és demokrata eszméik számára megszerezzék biztosítéknak a társadalmat. Az uj minisztériumnak nemcsak a politikai pártokba kell vetni a bizalmát nagy céljainak kivivására, hanem törekednie kell — a mint erre a leköszönt kabinet is törekedett — hogy a társadalomban is erősítse a nemzeti és liberális érzést. TÁRCA. —— BÉRDY KATA. Bán Gerő azt irta Bérdy Katinkának : «Édes feleségem, gyere haza, várlak. Bocsáss meg, vétettem, te értettél félre. ...» — De biz nem jött válasz kérő levelére. Újból neki állott a levélírásnak: «Elszállott a lelke te veled a háznak. Gyere haza édes, — vagy én menjek érted?! » — Újra semmi válasz 1 eszi már a méreg. De még most is menti száz okkal, ezerrel: «Én űztem el, csak én, gyerekes eszemmel, Féltő gyanakvással véreztem, kínoztam És most azért büntet, de majd csak betoppan 1 » Várja, mindhiába, busább minden percben. Alvó gyanú, kétség szivében fölserken, S kitör már haragja : «Most már tiszlán látok: Megcsal az az asszony !» — Szeme tűz-zsarátnok . . . Jár-kel egész éjjel, kongnak-bongnak lépli, Háborog benne a megalázott férti : «Itt hagyott egy szóéri s én még gyáván kérem? 1» — Két arcán előtör a pirosló szégyen. S remegő haragtól még másnap is lázba, Kimerül egész a virrasztó tusába, S jaj az egész háznak, jaj minden cselédnek, Szepegnek, úgy félnek, ha hozzá belépnek 1 Csak egy, a ki nem fél, a ki jár, fut, bátor, Az egész ház cseng-bong kislánya szavától, Visong, ugrál, futkos, ajtót csapkod rája, Neki minden szabad, ő az — apa lánya 1 Akaratos csöppség, szeles pici jószág, Most csintalan durcás, majd angyali jóság, Szülei szeretet zsarnokká becézte, — Ni, most is könny csillog az apja szemébe ! Tuszkolná ki móddal, kergetné, — sajnálja, Pedig térdén mászkál, ott csüng a nyakába, Kis ujiai gyöngén homlokán babrálnak : i Apuska szólj, mid fáj ? — irok a mamának ...» Bán Gerő fölszisszent, szemét ráncba vonja, De akkor már eltűnt az a kis boszorka. Ott lóg két karjával a bonnak nyakába : «Vezesse a kezem! » — s Írják már, diktálja: «Kedves anya, ha te jó anyika volnál. Kicsike lányodnak sok sok cukrot hoznál, Apuska nem vehet, mert apuska beieg, — Csokoládés legyen 1 — csókolom a kezed . . .» .... Készen már a levél, nagy poca a vége, Most még csak a cim jön hegyesen feléje. Cimeres pecsét lett a nagy baba lába .... — S Bérdy Kata megjött másnap délutánra 1 Bodnár István. Gróf Apponyi Györgyről. A »TOLNAVÁRMEGYEc eredeti tárcája. Irta: Csapó Vilmos cs. és kir. kamarás. Az imént elhunyt nagy nevű államférfi fényes pályafutását 7 olnamegyébeu kezdte, hol atya idősb György gróf, mint a högyészi uradalom birtokosa, nejével szül. Zichy Nina grófnővel ottani kastélyában élt. Midőn György fiuk 1827-ben tanulmányait bevégzé és a vármegyénél óhajtott közszolgálatba lépni: szülői az akkori első alispán Csapó Dániel ajánlatát, az ifjút patvarista minőségben magához venni, örömmel fogadták. «Tekintetes első alispán, drága uram, irja Apponyi gróf — szives tudósítását hálaadó érzéssel olvastam, melyhez képest az abban foglalt becses ajánlattal élni kívánván, nem kések T. urat tudósítani, hogy én a ho’napi napon (nov. 15.) ha az időnek mivolta csak türhetőképen is megengedi, uri házát megtisztelni és ezúttal György fiamat gondviselése és bö'cs bevezetése alá ál al- adni bátorkodom » Az ifjú gróf alig félév múlva tiszt, aljegyzővé neveztetett ki, miről atyja Csapó Dánielhez intézett levelében következőben emlékszik meg. «Elismerem nagybecsű levelének vételét, melyből az atya telyes örömével értesültem, hogy György márc. 26 án kineveztetvén, a nemes vármegyénél esküjét is letette. Ezen kitüntetését fiam csakis alispán ur barátságának köszönheti, melyért legbensőbb hálámat ezennel lerovom. Szolgáljon neki buzdításul, hogy igyekezetét és tehetségeit, melyeknek a tér ime J T
