Tolnavármegye, 1899 (9. évfolyam, 1-53. szám)
1899-02-26 / 9. szám
— 4. TOLNAVARMÉÍrYE. — Körözütt vendéglős. A budapesti kir. törvényszék sikkasztásnak tekintendő bűntettel vádolt Lovasi Jakab, apátii születésű, 40 éves vendéglőst, ki jelenleg ismeretlen tartózkodásu, országszerte körözteti. — A bútoripar fejlődése napról-napra nagyobb mérvű. Igazi élvezet végigtekinteni egy modern butorkiállitást, hol a legújabb háló, ebédlő és szalon-berendezések mintaszerűen vannak össze- álli va. Valódi látványosság ezért a Nemes és Lengyel butortermei (Budapest, Kecskeméti-utca 6. sz. 1. em.) mert meglepő nagy választékban tartatnak állandóan raktáron a legremekebb bútorok. Nemes és Lengyel kitűnő jó hírnévnek örvendenek és olcsóbban, mint bárki árusítják a legszolidabb készítményeket. _______________VIDÉK. Köles d. „ Xj e g -y e n. £C Tudják-e, tisztelt uraim és hölgyeim, hogy mi nekem most a legnagyobb bajom ? Azaz, bocsánat, nem éppen most, mikor csak olvasnom kell már, hanem akkor, mikor írtam, vagyis inkább akkor, mikor Írásához készültem annak a mit most felolvasok, — tehát mi volt nekem a legnagyobb bajom ? Az, hogy pap vagyok és hogy Luther Márton követője vagyok, kinek oldalbordájából Bóra Katinkát formált a reformáció szelleme. Hozzá szoktam a bibliához, annyira, hogy ha levelet vagy akármit irok, vagy néha napján tósztot mondok : könnyebb a lelkemnek, ha valami bibliai képet vagy legalább egy bibliai szólamot vegyitek egyébként profán thémám kiszinezésére. Most. is, midőn felolvasásra vállalkoztam, s felolvasásomnak tárgyát forgattam elmémben : két oldalról féltem a támadástól. F.gyrészt a túlbuzgóság oldaláról : majd elitéinek, hogy a bibliát pro- fanizálom, megszentségtelenitem, ide, e falak közé hozva, hol «majd vigasság, zene, tánc, bor tartja ébren a félházat.» S midőn ezen lelkifurdalás ellen már készen volnék a védelemmel, egy másik oldalról — közelről, mert oldalbordám részéről jön a támadás; « Aztán, apjuk hej, ne bibliázz ám, mint a hogyan szoktál.» Azért is bibliázok 1 Már most csak azért is ! «Mi dolgom vagyon veled, asszonyi állat ?» ^ Az én jó komámtól, aki előttem volt fellépendő, vagy inkább leülendő a felolvasó asztalhoz, elmentem thémáját, t. i. megtudtam, hogy mi az «a mi nincs» ; megvan, mondok, ez lesz az én thémám, hogy «legyen a mi nincs!» Óh nem az én komám fedezte fel, nem is ő mondta ki először, hogy nincsen az, a mi — nincs. Egy sokkal tiszteletreméltóbb egyéniség volt. az, majdnem kétezer esztendő előtt, a ki konstatálta egy . alkalommal az általános lehangoltság és el- kedvetlenedés tüneteiből, mondván egy még tiszteletreméltóbb egyéniségnek, hogy : mines borunk». íme, itt van a bibliai idézet, itt van a bibliai kép, ama kánai menyegző képe tárul eübém. És miért ne ? Ha ama vallásos tiszteletünk tárgyát képező szent egyéniségek megjelentek ott a lakodalmi vigasságon, nem mulatságot rontani, hanem a jókedvet előidéző italról gondoskodni: miért ne jelenhetnének meg képzeletünkben e tisztességes társaságban is ? Miért ne szolgálhatná ama kánai menyegző nékem kiinduló pontul, midőn a phylloxera pusztítása által előidézett helyzetet az ottani helyzettel összehasonlitva, biztatást, bátorságot kívánok önteni polgártársaim szivébe a munkára, felmutatva, hogy annak az engedelmességnek, melylyel a lakodalmi szolgák mindenben követték az Ur parancsát, oly örvendetes eredménye lőni Az Ur szavára megtöltötték vízzel a kőedényeket szintén színig, s merítve belőlük, a viz borrá változott, s lett töl b boruk és jobb boruk, mint annakelőtte volt. Hátha nekünk is, ha a Boldogságos Anya tanácsát követjük, s a mit az Ur parancsol, azt miveljük, a mi munkánknak is szinte az az eredménye lenne, hogy lenne borunk, több és jobb, mint annakelőtte, a phylloxera pusztítása előtt volt! 1 Lakodalomhoz volt hasonló a mi magyar népünknek sorsa, kivált a bortermő szőlőhegyek aljában. El fúrni a venyigét, mint Noé apánk, megkapálni, gyomlálni, kötözni s megszüretelni : ebből állott az egész fáradság, az egész borászati tudomány. És Szent-Marton nap tájban vigan szólt a pinceszeri nóta: «Megkapáltuk a szőlőnket három Ízben is, nem sajnáltuk rá erőnket, de van haszna is !» Hanem ez már ma nem elég. Ma már több fáradságot parancsol az Ur. Az Ur parancsa alatt értem a tapasztalaton alapuló józan ész parancsát. Kapálhatod a szőlődet, nem háromszor hanem hatszor is, ha immunis talajba nem ültetted, vagy ha agyagos talajban amerikai vadvesszőt nem plántálsz és be nem oltod és nem permetezed, bizony nincsen annak haszna ! Hiába jő el Szent-Márton napja «nem ihatunk pajtás!» Ha félre tetted is, csak elő kell venned a vizes kancsót: «nincs helyette más,» Legföljebb drága pénzen vett műbor, a melyet Koritsánszky-féle szódafrecscsel kell iha- tóvá tenni. Homoktalajunk nekünk kölesdieknek nincsen, hogy abban plántálnánk nemes hazai venyigéből szőlőt. Hegyeink — óh szomorúbb Iá1 vány nincs, mint a mi elpusztult szőlőhegyeink. Egy-egy összeomlott présház düledező falai, s annak belső pincéje, a melyről hiányzik a kölykös-záváros, furfangos pelével — a lakatos vagy a faragó mesterség egy-egy remekével — zárható vasalt ajtó. Üresen, nyitva áll a pince. A bejáró mellett ott van még a két bevert faszeg, köztük lóg az összeszáradt hébér, s a vaslyukban a boroskancsók helyét elfoglalta a csörgő korsó, melyben vizet szoktak ide hozni, mikor kijönnek megkapálni a — krumplit. Szomorú állapot biz ez, édes atyámíiai, nemcsak a dolog kedélyes oldalát tekintve, hanem tekintve a dolog prózaibb oldalát is: elestünk egyik legjövedelmezőbb pénzforrásunktól. A nyomott búzaárak mellett alig tudja beteremteni földmivelő népünk az adóra valót. Mig bortermés volt: egy hold szőlőeskéje mellett a szegény ember is pénzesebb volt, mint most a féltelkes gazda. Több jóval élt, több vidám órát szerezhetett magának, mint ma a hatökrös pógár. A kinek'semmije nem volt i$, jutott neki munka, jutott neki napszám: most az egyedüli kereset a részaratás krumpli-kukorica földjére ki fogadna ma napszámost ? A jobb módú gazda is elvégzi családtagjaival, kapáló-töltögető ekéjével. Azelőtt, mikor a gazda ember beházasitotta flát, erre rábízta a szátüást s a külső telek munkáját, ő maga pedig talált korának, erejének és hajlamának megfelelő munkát a szőlőben. Ott ka- pálgatott, nyeselgetett, kötözgelett, senki sem siettette, ott éldegélt egész őszig. Alkonyaikor átintett e az öreg szomszédot, vagy ez őtet és egy kancsó bor mellett, egy kis keserühagyma meg szalonna mellett elbarátkozva, intézték az eklézsia meg a falu — akarom mondani a város — dolgát. Megtöltve a csutorát s elhelyezve a tarisznyában, indultak hazafelé, s otthon aztán jutott az anyjuknak is, a fiataloknak is belőle ; a gyerekeknek meg egy kis bogya, egy kis puha bajor. Ilyen módban a meklenburgi vagy reisz-greisz-schleisz- sonderhauseni hercegségben a miniszteri tanácsos családja sem részesült: Most már, legalább itt, minálunk, mind ennek vége van. Igaz, nagyobb a józanság, kevesebb a nóta; de erkölcsileg véve is, nyereség-e ez ? A kedélyesség kihalt és a hideg-rideg számítás foglalta el helyét. De igy kell-e ennek lenni ? Nem és százszor nem ! Tegyétek a mit az Ur parancsol. S mit parancsol az Ur ? Észszerű, okszerű munkát! Hiába foglalod el búzatermő szántóföldedet hazai szőlőültetvénynyel ; hiába dolgozol benne három esztendeig, foltozgatván az üres helyeket . . . mikorra már szüretet várnál utána, oda van ! Ha egy-két éven ad is némi zsenge termést — feltéve hogy a feneroszpora (peronosporaj ellen jól megpermetezed — már veszni indul. Nagyon természetes ! Az a phylloxera, a melynek tojása Amerikából egy venyige héjjá alatt eljutott Franczia- országba, onnan a mi hazánkba és éppen a kö- lesdi Öreghegyre is, az az Öreghegyről oda talál — 1899. február 26. ám az Ormándi völgybe, vagy az Ebédlátó hegyre meg a Sovábdülőbe is! Vagy hogy már ott is van, oda vitted magad, az ültetni való venyige héjjá alatt, mint a vasút azt a hires szabót a ferslógban, a nélkül, hogy jegyet váltott volna. ■ Soha úgy nem sajnáltam a nép fáradságát, mint midőn szépen megtisztogatott, gyakran’ mesz- sziről hozott, pénzen vett venyige kévéket látok tavaszszal kiállogatva a folyóba, hogy megbarká- sodjanak; mikor ezeket ültetik, kapálják. A próféta baljós jövendölése dörg fölöttük : «Szőlőt plántálsz, de nem iszol annak borából.» Okszerűen nyúlj a dologhoz! Miért állasz hivalkodva az élet piacán, vagy miért fárasztod magadat haszontalanul, midőn ama nagy szőlősgazda, az Ur, okszerű munkára hiv téged, azon ígérettel, hogy a mi illendő lesz, megadja fáradságod jutalmát. Olyan uj dolog-e az, ha az kívántatik, hogy vadat ültess, azt oltsd be nemes szőlővel, s úgy várj utána gyümölcsöt ? Hisz fáidat már e szerint kezeled régóta, fia nemesebb, jobb gyümölcsöt,' s bővebb termést akarsz, mint a szentiványi alma : nem ennek gyökérhajtásából neveled beoltás nélkül, almafádat, hanem vad csemetébe oltasz nemes ranettet, kálvillt, pogácsát. És megmosolygod, midőn kis fiad a krumpliba szúrt maradék nemes galyt ülte'geti, öntözgeti, s örül hogy duzzad a bimbója, már ki is virágzott. Te tudod, hogy nem lesz abból termőfa. Épp ily szánalomraméltó a te örömöd, midőn szépen megfogódzott hazai szőlő- ültetvényeddel dicsekszel. Nem lesz abból termés ! De beoltod a fát, mert tudod, látod, tapasztaltad, hogy az az ol vány sokkal szebben, bujábban, gyorsabban nő, mint a be nem oltott fa. Nemde jutalmazva látod fáradságodat? Hát a szőlőoltvány nem mutat hasonló eredményt ? Nincsen élőt ed élő példa? Nem látod-e, midőn elmégy mellette, az urasági szőlőt ? Régi mód szerint, a phylloxera előtti boldog világban sem adott ily rövid idő alatt a szőlőültetvény hasonló termést. «Jaj, az csak uraknak va'ó, nem szegény embernek való munka az!» De hát az urak csinálják azt a munkát? Az urak forgat1 ák meg a földet? az urak fúrták el a vadvesszőt ? Az urak oltották be ? Nem a szegény emberek, nem ti dolgoztok-e abban a szőlőben ? Ha megtudjátok tenni másnak napszámért, nem tehetnétek meg a magatok jobbvoltáért a magatok földjén? Nem uraknak való munka az, hanem épen szegény embereknek való. Az urnák pénzbe kerül, a mit a szegény ember megtehet maga. Az a fődolog, hogy kifizeti-e magát a fáradság. Persze hogy kifi/eti. Az urak bizony nem azért adják ki a sok napszámot, hogy hasznát ne lássák. Tehát csak hozzá kell fogni. Forgatni, mig lehet, tavaszig. Tavaszszal ültetni vad vesszőt, ezért nem kell messze menni, kapni helyben is. *) Másik tavaszszal benemesiteni, s ez már öles fát nevel, s kóstolónak is pár szép fürtöt, többet mint a hazai ültetvény a harmadik évben. A harmadik évben az oltvány már kezd teremni bőven. A szelíd vesszőről, mint mondám, ha phylloxera nem volna, sem várhatnánk hamarább termést. Hát a karó? Igaz, erre szükség van, de a szegény ember azt is beszerezheti télen, a pusztákon, ákácfa- nyeséssel. És egy olyan tőke, a melyet fé’re húz, lefektet az 5—6, ma'ac nagyságú szőlőfürt, nem érdemel-e meg egy jó erős karót ? Mit mondanátok az olyan emberről, a ki azért nem ültetne szilvafát, mert majd sok szilva lesz rajta, meg kell támogatni ? Mit vártok még ? Példa kell, hogy a siker felől megbizonyosodjatok, még pedig olyan példa, hogy pógár embernek való ez a munka? íme, van példa erre is. Kérdezzétek meg csak a tőlünk Medinára átszármazott Küfáber családot. A mi Medinán jó : miért ne volna az jó Kölesden is ? Oh, hogyha hegyeink okszerűen beplántálva ismét teremnék a jó bort, és ihatnánk olyat, a minek kerepeltek is és megtellenének ismét a kádak *) Igen, pár év előtt még volt Kölesd községének szép amerikai vesszőtelepje ; a múlt évben azonban, végkép elvesztvén a nép az uj szőlőkulturában való bizodalmát, a képviselő-testület a községi riparia-telepet kivágatta. Haladunk 1
