Tolnavármegye, 1899 (9. évfolyam, 1-53. szám)
1899-01-29 / 5. szám
IX. évfolyam. 5. szám. Szegzárd, 1899. január 29. Előfizetési ár : Egész évre . Fél évre . . Negyed évre . Egy szám ára 6 írt — kr. 3 » — » I » 50 » . . 12 » Elöflietl.cket 4. hirdetőieket a kiadó- hivatalon kívül elfogad Krimmer Vilmos könyvkereskedése Szegzárdon. POLITIKAI ÉS VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szegzárdon, Vár-utca 130. sz. Felelős szerkesztő és laptulajdonos : Segédszerkesztő : Dr. LEOPOLD KORNÉL. SZÉKELY FERENC. Kéziratok vissza nem adatnak. A lap szellemi részét illető közlemények, valamint az előfizetések és a hirdetések is a szerkesztőséghez intézendők. Hirdetések mérsékel'en megállapított árszabály szerint számíttatnak. Bezerédj István szobra. A szegzárdi kaszinó 1896. év julius hó 12-én tartott díszközgyűlése nagy lelkesedéssel határozta el, hogy az emberi jogok hatalmas védőjének, az elnyomott egyéni és polgári szabadság buzgó élharcosának: Bezerédj Istvánnak emlékszobrát minden tőle kitelhető eszköz felhasználával igyekszik mielőbb felállítani. — E célból 500 frtot szavazott meg; kimondta, hogy országos mozgalmat indít; körlevélben gyűjtésre hívja fel Magyarország valamennyi kaszinó egyletét, a hírlapok szerkesztőit, a nevezetesebb pénzintézeteket, s végül megkeresni határozta a hivatalos vármegyét is, hogy a szobor felállítás érdekében a maga hatkaté>s anyagi támogatása mellett, Magyarország valamennyi törvényhatóságát körlevélben szólítsa fel az adakozásra. A díszközgyűlés komoly csendjében felolvasott hazafias határozatot lelkes éljenzéssel fogadta a megjelent közönség, a helyi és fővárosi sajtó meleg rokonszenvvel emlékezett meg az örvendetes mozgalomról s hogy a lelkesedés sem hiányzik, a minden felhívás nélkül érkező tekintélyes összegű adományok igazolják. így a kaszinó 500 frtnyi, talán erejét is meghaladó adományán kívül, S z t a n kova nszky János cs. és kir. kamarás ur 100 frtot, a szegzárdi takarékpénztár 50- irtot, a tolnamegyei takarék- és hitelbank 25 frtot ajánlott fel s a szoboralap 1896. végén a kaszinó akkori ügyészének és jegyzőjének adományával 749 frt 92 krra szaporodott. Kezdetnek mindez, ha nem is sok, de azért elég szép eredmény, hiszen a Garay szobor-alapnak is csak 2 — 3 száz forint képezte annak idején a vbltaképeni — magját s idővel mégis szobor lett belőle ! Örültünk tehát mindnyájan, a kik Bezerédj István halhatatlah érdemeit tudjuk és ismerjük, a kik puritán hazafiságáért, emberbaráti nemes érzelmeiért emléke iránt lelkesedni tudunk. Fájdalom, a millenniumi mámor egy kissé alább szállott, pedig már szobrász is ajánlkozott, a ki a szobrot azonnal elkészíti s elvár az áráért akár 10 egész esztendeig. S talán a közönség áldozatkészsége csappant meg! Nem ! hiszen a lelkes, minden szépért és jóért hevűlni tudó közönség, ennek az áldozatnak meghozására mindezideig még csak felszólítva sem lett. A Garay szobor felállításának hosszan húzódó ügye egyszerűen háttérbe szorított minden további mozgalmat. A kaszinó hivatalos vezetői nem találták alkalmasnak a pil- lanatot, hogy nagyobb szabású akciót indítsanak. — Úgy mondták : kimerült a publikum anyagi erőforrása, meg kell tehát várni a boldogabb időket. Hát hiszen van ebben látszólag némi kis igazság. Mi szerintünk azonban az áldozatkészség nem igen válogat a jó és rossz időben. Hiszen ha csak jó időkben nyitná meg erszényét, mi sok mindenünknek kellene már lenni nekünk szegzárdiaknak, a kiknek hajdan annyi sok — jó időtik volt! Viszont, ha a rossz időkben elapadna a jótékonyság, emberbaráti, hazafias kötelesség-teljesítés örök forrása, kétségbe kellene esnünk, mert bizony eddig még alig alkothatott volna valamit a magyar társadalom. Ne válogassunk tehát a jó és rossz időben, a lelkesedés sem válogat. Jön, alkot, teremt, csakhogy előbb őt magát is meg kell teremteni. Gyors kezdeményezés, folytonos munka, erős kitartás kellenek csupán és a valóban lelkes, hazafias közönség most is el fogja hozni szerény obulusát, hogy a hazafiság kimutatott oltárára lerakja. Mély tisztelettel kérjük ezért a szegzárdi kaszinó nagyon tisztelt választmányát: ne hagyja soká szunnyadni ezt a szépen megindult hazafias ügyet, okulhatunk a Ga- ray-szobor felállításán. Korán kell kezdeni, hogy valahára célhoz érjünk. De valamikor mindenesetre el kell kezdeni! Igaz, hogy sok tekintetben nehezebb körülmények között élünk, de mindég akad lelkes ügybarát, ki áldozatát meghozza, küTÁRCA. Az almás asszonyról. Ott didereg az utca sarkon, Huhogja fázós két kezét, — Mellette a fazék parázsa Behunyta rég, álmos szemét . . . Ott üldögél, kémlőn tekint szét, Megszólítja, ki elmegyen : «Tessék urfi, tessék kisasszony, Szép almákat vegyen !« Pii amist rak belőlük sorba, — Tegnap még t i z vo’t egy hatos, De elbusul: romlik az alma — Arca szomorú, haragos. Mily veszteség, megint milyen kár! Jó Isten, megvert két kezed ! — De eltűnődik . . . s minden tízből: Egyet — elcsipeget. És lám, ma még k i 1 e n c z az alma, De holnap nyolezra . . . hétre száll . S pár nap múlva, a hogy selejtez, A hatot is sajnálja már — S a piramis törpül naponta, Az alma mindég kevesebb — — Csak egy nem fagy s marad meg otthon: A sok éhes gyerek . . . Bodnár István.-A_ rózsák. Irta: Erdélyi Zoltán. Olyan csodaszép asszony volt, hogy senki sem kívánhatta tőle : maradjon mindig hű, csak egyhez. A balatonfüredi Grand Hotel emeletes teraszszán, a fürtös fejű akácok alatt, együtt ült a lawn- tennistársaság. Az előbb még rackettal a kezükben, hófehér és krémszínű flanell ruhában kergeUék a lapdát, itt azonban már grand-toiletteben jelentek meg. Azaz, hogy csak a nők. Három asszony és két j lány. A férfiak, — színién öten — valamennyien a Stefánia Yacht-egylet sötétkék zubbonyában, fejükön a fehér hajós sapkával ültek a nők között, szépen elosztva: egy ur, egy aszszony, egy ur, egy leány . . . Kedélyes kis társaság volt. Egyforma kedvvel kergették a pályán a lapdát és a fehér asztalnál az ötleteket. Azért látszottak csak együvé tartozni, hogy mulattassák egymást. A fürdővendégek legalább nem tudtak egyebet észrevenni, pedig szerettek volna. Az asztalion ült a csodaszép asszony, mellette az ura, balról pedig Matoseczky Laci, aztán szép sorjában a többiek. A szép asszony ura hatalmas, athleta termetű. Sötétbarna arcának vakmerő jelleget adott a merészhajlásu sasorr, a veleszületett arisztokratikus hajlamok elvitázhatatlan ismertető jele. Matoseczky Laci alacsony, csontos, szinte némának látszó fiatal ember, de szemeiből szívós akaraterő, ha álmegvető elszántság volt a tekintete s ilyenkor térti és nő önkénytelenül félelmet érzett, ha ezekbe a vadul csillogó szemekbe nézett. Legtöbbször azonban szelid, lágy volt ez a tekintet, mint valami szerelmes diáké, a ki epedve bevárja, de mindig el is szalasztja az alkalmat, hogy egy csókot lopjon a bakfis-ideál hónyakára. II. A cigánynak isten ludja mi jutott eszébe, hogy fényes délben azt húzza sordinóval, íirva ; «Csak egy szép lány van a világon! . . .« Mint elfojtott zokogás ki-kitör fájdalma, vált ki olykor-olykor egy erősebben megnyomott hang az egyformán bús, szenvedéllyel teli epedő nótából. A kanalak és viMák csörgése, a kacagás, beszélgetés zaja egyszerre csöndesebb lett, mindenki a cigány felé fordult, a prímás meg a szép asszonyt nézte merően. Az akácok álmosan bólintgattak a nap délhevében s néha egy levelet hullattak alá, a mely a daltól reszkető levegőben remegve perdült le. A terrász alatt a platánok súgtak-búgtak s a távolabbról idecsillanó Balaton mintha csak folytatása lett volna ennek a hullámzó zöld tengernek. Az asztalok között nesztelenül járt kelt egy mezitlábos kis paraszt lány, kinálgatva rózsáit. A mint Matoseczky Laci észrevette, magához intette. A kis kosár gyönyörű sárga és vörös rózsákkal volt tele. Ilyen szép rózsákat csak Balaton- füredeo lehet látni. Minden szirom visszaperdülve,
