Tolnavármegye, 1899 (9. évfolyam, 1-53. szám)
1899-01-29 / 5. szám
I TOLNAVÁRMEGYE. 1899. január 29. lönbcn is a magyar társadalom még eddig, úgy szólván : mindég a szájától vonta el a falatot, hogy a hazafias közcélokat megsegítse. És, hogy eléggé megérett az eszme, hogy az »örök igazság» halhatatlan hirdetőjének érc szobrát mi hamarabb fel kell állítani, igazolására az önkéntesen megindult adakozásnak még csak egy szép és ragyogó példáját említjük fel. Úgy értesültünk, hogy Sztankovánszky Mária, ez a fenkölt lelkületű urhölgy — éppen a legközelebbi héten 150 frtnyi tekintélyes összeggel gyarapitá ismét a szoboralapot. Igaz ugyan, hogy ez a lelkes honleány mindenkor és mindenben előljár, a mikor emberbaráti jótékonyságot kell gyakorolni s hazafias közcélokat megsegíteni, de mégis, a mikor szükségét érzi annak, hogy ezt a félig-meddig álomba szenderült hazafias ügyet most — szinte váratlanul — minden kívülről jövő buzdítás és lelkesítés nélkül csupán belső sugallatra ilyen tekintélyes összegű adománynyal támogassa, nemes tettét mással megokolni nem igen lehet, minthogy Bezerédj nemes szelleme ma is él és munkál közöttünk s szép tettekre hevít, ebből pedig az következik, hogy a szobor felállításának kérdésével foglalkozni nem is olyan időszerűtlen, mint a hogy egyesek gondolják. A hol ilyen szép példák akadnak, lehetetlen, hogy lelkes követők is ne találkozzanak. A hol ilyen gyakori az önkéntes adakozás, ott él a lelkekben a vágy, hogy a szép hazafias eszme mielőbb megvalósit- tassék. Itt tehát a pillanat, hogy a cselekvés terére lépjünk ! Meg kell a gyűjtést kezdeni azonnal, mennél szélesebb körben — országszerte. A Garay szoborra való gyűjtésnél is nagy hiba volt, hogy csak a vármegye szűk határai között maradtunk. Hadd hozza el szerény filléreit az egész társadalom, amelyet áldozatot hozni, önzetlenül cselekedni éppen a Bezerédj István nemes lelke tanított leginkább. Ne kérjünk forintokat csak fillért, de ezt kérjük, mert a kis, a szegény ember szerénykedik, de nem azért, mert adni nem akar, hanem mert az bántja, a miért forintokat nem adhat. Az alkalmat minderre a szegzárdi kaszinó választmánya adhatja meg. Ezzel tartozik Bezerédj halhatatlan emlékének, önmagának; aztán meg a közgyűlés általános gyűjtést kimondó határozatát pontosan végrehajtani — kötelessége is 1 B. VARMEGYE — Vármegyei tisztviselők napidíj illetményei és fuvarköltségei kérdésében elsőfokban hozott alispáni határozatok felülbírálására törvény szerint a bizottsági közgyűlés és nem a köz- igazgatási bizottság illetékes. (M. kir. belügyminiszter 1898. évi 81,813. sz. határozata.) — A fegyelmi eljárást megelőző vizsgálat elrendelése után a közigazgatási tisztviselő által benyújtott lemondási kérelem felett az határoz, a kitől a felfüggesztett tisztviselő megbízatását nyerte. (M. kir. belügyminiszter 1,898. évi 38,661. sz. elvi j jelentőségű határozata.) — Kihágási ítéletben kihágás fenforgása esetén egyedül kiutasítás, büntetés kiszabása nélkül, nem alkalmazható. (M. kir. belügyminiszter 1898. évi 67,305. sz. elvi jelentőségű határozaté.) — A gyolcsos tótok megrendszabályo* zása. Igen üdvös és a vidéki kézműárukereskedés szempontjából nagy fontosságú határozatot hozott a kereskedelmi miniszter a gyolcsos tótok a házalás cimén űzött visszaéléseinek meggállására. Régi és jogos panasza az a vidéki kereskedőknek, hogy üzleteiket, exisztenciájukat veszélyeztetik a gyolcsos tótok üzelmei. Ezek a gyolcsosok ugyanis rutul kijátszva régi jogon gyakorolt házalási engedélyüket, kocsin valósággal nagy áruraktárakkal ellepnek bizonyos vidékeket és a hetipiacokon dúsan megrakott sátrakban árulnak mindent és egyenesen tönkre teszik a stabil kereskedőket, a kik az adót fizetik, személyzetet tartanak és viselik az állandó üzlet költségeit. Egyáltalán nem házalnak és nem vándorolnak ezek a gyolcsosok, hanem felosztva egymásközt az ország különböző vidékeit, állandóan minden hetivásár alkalmával ugyanabba a községbe mennek és másra, mint hetivásárra egyáltalán nem is járnak. Hat-hat napi turnusban, ki melyik vidéket járja, visszatér ugyanarra a helyre rengeteg áruval, vagy sátrakkal. Ez a csúf túlkapás valósággal megrongálta már a szolid vidéki kereskedést. Ezért hasznos dolgot miveit a kereskedelmi miniszter, a mikor végre szétütött ezek közt a sáskák közt. Kívánatos, hogy minden törvényhatóság a legnagyobb szigorral járjon közre a maga területén a miniszteri rendelet végrehajtásában. Hírek. — Perczel Dezső betegsége. Perczel Dezső belügyminiszter még mindig gyöngélkedik. Arcában makacs csonthártyagyuladás van, s folyvást orvosi kezelés alatt áll. A miniszter ez okból kénytelen a szobát őrizni és hivatalába^ is csak az audienciás napokon jelenik meg. — Alispán névünnepe. Döry Pál, vármegyénk közkedveltségü alispánja múlt szerdán ülte meg névnapját. A tisztviselői kar szokásos testületi tisztelgése, az alispán óhajára, ezúttal elmaradt, de azért úgy helyben, mint vidékről igen sokan üdvözölték a vármegye első tisztviselőjét. — A mély udvari gyász megszűnése. A keddi nappal megszűnt az a mély udvari gyász, a mit Erzsébet királyné miatt viselt az udvar. Március 16-ig az udvarhoz tartozó hölgyek vagy csipkékkel díszített fekete selyem ruhában, drága köves ékszerekkel vagy szürke, esetleg fehér ruhában, fekete csipkékkel vagy gyöngyökkel díszítve jelennek meg. A tábornokok, törzs- és főtisztek balkaron gyászfátyolt viselnek, a val. belső titkos tanácsosik, kamarások fekete sima szövetből készült ruhákban s aranyozott karddal, az államhivatalnokok a balkaron viselt gyászfátyollal jelennek meg. Az udvari gyász március 16-án véget ér. — Jubileum. Tihanyi Domokos, vármegyénk érdemekben gazdag, munkában fáradhatatlan, a magyar nemzeti eszme terjesztésében pedig lankadatlantanfelügyelője január 26-án érte meg tanfelügyelői szolgálatának 25-ik évét — de jubileum nélkül, mert az ünnepeltetést magától elhárította ; a folyó év augusztus havában azonban jo ik évfordulója lesz annak, hogy a tanügyi pályán működik; ezt az emlékezetes napot óhajtja megülni derék tan- felügyelőnk, kit úgy a tanítók, mint ismerőseinek igaz szererete övez, mert nemcsak nemes szivü és ritka képzettségű szakférfiú, hanem a magyar nemzeti érzés ápolásának is egyik kiválóan lelkes apostola, sikerekben gazdag működése pedig köztiszteletet szerzett nekik vármegyénk egész területén. — Megdicsért pályamunka. A népszínház legutóbbi bohózatpályázatán kiválóan megdicsért «Csizdi világ» c. munka szerzője, dr. Molnár Gyula fővárosi ügyvéd, a «Az államtiszlviselők közlönyéinek szerkesztője, lapunk felelős szerkesztőjének sógora, kinek Szegzárdon is sok ismerőse és jó barátja van. Molnár Gyula már több jeles színművet irt, egyikkel pályadijakat is nyert. finom tapadással simul egymáshoz s a hol összeérnek, parányi harmatcsepp ragyog, jeléül annak, hogy frissen tépték. Bűvös szép virágok, melyeknek az illata mámorit és vétkezni tanít ! . . . A fiatal ember belemarkolt a kosárba, kivett minden sárga rózsát és egy! — vérvörös, lángoló Madam de Pompadurt. Az egészet pedig oda tette a szép asszony tányérja mellé. — Asszonyom ! A fogadást elvesztettem, ime a díja! Ebben a társaságban épen semmi különöst nem találtak abban, ha egy térti egy nőnek rózsákat ad. Az sem megbotránkoztató, hogy fogadtak egymásközt, a nélkül, hogy a többi tudott vo'na róla. A szép asszony meg épen sokszor kapott rózsákat, hol egyiktől, hol másiktól, néha még a férjétől is. Ezeknek a rózsáknak azonban úgy látszik titkos jelentésük volt, mert a ki kapta, az elhalavá- nyodott, mint azok a Maréchal Niel-ek, majd bi'oor- piros lett, mint az az egy Pompadour. Úgy látszik ő tudta, hogy ezek a rózsák akarnak valamit és azt is tudta, hogy mit akarnak ? A többiek azonban — mondom — nem vettek észre semmit, nem tudtak semmit. Csak a kis francia, a Berthelot, olyan kiváncsi volt rá : — Ah! Fogadás? C’est interessant! És mire, ha szabad kérdeznem ? A szép asszony mosolygott. Most már tudott mosolyogni is. Körülnézett, csak épen a szomszédjára nem. — Az pedig nagyon kiváncsi volt, hogy tulajdonképen mire is fogadott ő ezzel a szép bálványképpel. A tekintete megint úgy villogot', mintha tüzet okádó sárkányokkal viaskodnék s az arcza még merevebb, még elszántabb kifejezést öltött. — Osszeszoritott ajkai közül egy hang nem tudott volna most kijönni, azért hát csak várta, várta, mit mond az asszony ? Ez pedig mosolygott és hallgatott. Csak egy percig legföljebb, aztán megszólalt, hanem ez alatt a perc alatt, mosolygás közben sok mindennel leszámolt, megalkudott, tán két vagy három élet sorsa fölött döntött, boldogságot osztott, boldogtalanná tett, szóval az a mosolygás nagy nehéz percnek volt a vidám lárvája. 0 tudta, hogy mit jelentenek ezek a rózsák! Az az egy szál vörös — égő szerelmet. — 1 Az a sok sárga — mindazt a sok veszedelmet, a mivel a pirosnak szembe kell szállnia, Matoseczky | Laci azt mondta neki: — Ma választ kell kapnom ! Enyémnek kell lennie, ha az egész világ őrzi is, enyémnek ha csupán — egy ember áll is köztünk ! Még nem tudom mi módon, de ma okvetlenül választ kell kapnom ! Ha délben a rózsákat egyszerűen oda teszi a j tányérja mellé, nem gondol ő sem semmire. — De azzal, hogy a fogadást hangos publikálásával hazugságra kényszeritette, világos lett előtte, hogy most kell megadnia a választ. Különben nem kellett volna hazudnia! Az urához fordulva megmondhatta volna: — Ez az ur kedvesem, hnllucinál ! Adja visz- sza kérem a rózsáit ! Lehet, hogy akkor ho!napp reggel kedvesebben ültek volna az asztal mellett! De azok a rózsák olyan szépek voltak! — A mint ott hevertek előtte, illatukkal behálózták a lelkét, gyöngéden megsimogatták s édes szirmaik közül előcsillanó könnyes harmatszemeikkel könyörögtek: — Ne ölj ! Ne onts vért! Az az egy piros rózsa pedig még szenvedélyesebben, még ellenállhatallanabbul könyörgötr, kért, követelt . . . — Szeress! Szeress! . . . ... A «Csak egy szép lány ...» nóta véget ért. A szép asszony mosolyogva felelt: — Ejh ! bolondság! Arra fogadtunk, hogy húzza-e a cigány ma ezt a nótát? — Aztán mosolyogva, de biborpíros arccal fordult a baloldali szomszédjához : — Köszönöm a rózsákat, de ni, magának egy sincs ? No megálljon, adok egyet! — Azzal föltűzte a Matoseczky Laci sötétkék kabátjára azt az egyetlen egy vörös Pompadourt!
