Tolnavármegye, 1898 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1898-02-27 / 9. szám

4 TOLNA VÁRMEGYE. 1898. február 27. — A srép ének emléke. Többször volt már alkalmunk elismeréssel nyilatkozni a szegzárdi róni. kath. énekkarról, mely az ünnepélyesebb istentisz­teleteinket szabatos egyházi énekeivel emelni szokta és városunk főtemplomába a gyönyörű énekek hall­gatására sok ájtatos hívőt csal. Ez az énekkar a múlt év Szent István napján — mint akkor is meg­írtuk — Simontornyára elment a vármegyei tűzoltó- szövetség ünnepélyes közgyűlésére. A népes ünne­pélyen, melyen vármegyénk összes tűzoltó egyesü­letei képviselve voltak, az istentiszteletet ez az énekkar hatásos precis énekével szokatlan mérv­ben emelte. A vidéken ez volt az első szereplése. Hogy mily emlékezetessé tette az ünnepély fényét és hatását az énekkar közreműködése, bizonyítja az a jegyzőkönyvi kivonat is, melyet a simontornyai önk. tüzoltóegylel Klieber György karmesternek a közel­múltban küldött meg. Közöljük: Kivonat a simontornyai ónk. tűz­oltó egylet 1898. január 16-án tartott közgyűlése jegyzőkönyvéből. Bereck István főparancsnok indít­ványozza, hogy a szegzárdi róm. kath. templomi énekkarnak a múlt év augusztus hó 20-án végbe ment tűzoltó ünnepélyen történt közreműködéséért a közgyűlés köszönetét nyilvánítsa. A közgyűlés az indítványt közhelyesléssel fo­gadván, hálás köszönetét nyilvánítja a megnevezett énekkarnak művészi és magasztos énekéért, mely- lyel mindenki szivét áhítatra gerjesztette, az ünne­pély fényét nagyban emelte és emlékét felejthetet­lenné tette. A kitüntetésért, a melyben az énekkar az egyletet részesítette, a közgyűlés mással nem adózhatván, azt jegyzőkönyvében megörökíti, A kivonat hiteléül: Simontornya, 1898. ja­nuár hó 27-én. Kemptner Ernő s. k. elnök, Löwy Jakab s. k. jegyző. — Kaszinó estély. A legközelebbi kaszinó estély jövő szombaton, vagyis március hó 5-én tar- tatik meg. A szokásos kaszinói halvacsorát pedig március hó 19-én fogják megtartani. — Hymen. Gödé Sándor pécsváradi ev. ref. lelkész, a tolnai ev. ref. egyházmegyének egyik je­les ifjú lelkésze, folyó hó 22-én délután 3 órakor vezette oltárhoz Duna-Szent-Györgyön, Deák Dö­mötör József ottani birtokos szép és kedves leányát: Ezztikét. Az esketési szertartást Széky Géza gerjeni lelkész végezte: költői lendületű beszédet intézvén az uj párhoz. Az esküvő után barátságos, magya­ros lakoma volt, melyen nagyszámú rokonság volt jelen. — A főutcái árok beboltozása. Szegzárdon a főutcán, az uradalmi tisztilak, Bodnár István és Máyer János háza előtti nyitott ároknak megszüu- tetése tárgyában e hó 17-én d. e. 10 órakor Bajó Pál szolgabiró helyszíni tárgyalást tartott. A tár­gyaláson a város elöljárósága, az államépitészeti hivatal főmérnöke, az uradalom kerületi felügyelője és az érdekelt háztulajdonosok voltak jelen. Az uj beton csatorna, mely a »Szegzárd Szálló* előtt le­vő régi csatornához csatlakozva a már említett házak előtt fog elvonulni és az u. n. Várköz-utca előtt levő mély folyókát is magába foglalja, az ál­lamépitészeti hivatal által tett számítás szerint 1295 frt 1 krba fog kerülni, melyhez az érdekelt házbir­tokosok is hozzájárulnak. — A szegzárdi l-ső magyar asztaltársaság, mely kizárólag jótékonysági célzattal alakult, s kü­lönösen a szegény gyermekek felruházását tűzte ki célul, napról-napra szaporodik uj tagokkal. Tekint­ve, hogy havonkint 20 krt fizetnek a tagok, kívá­natos volna, hogy minél többen iratkozzanak be az asztaltársaságba. — Pályázat. Buday Mihály szegzárdi kir. já- rásbirósági hivatalszolga nyugdíjaztatása folytán a kir. járásbíróságnál egy hivatalszolgai állás ürese­dett meg, melyre a pályázati kérvények 1898. már­cius hó 31-ig Selcz József kir. törvényszéki elnök­höz nyújtandók be. — Kisorsolas. 7. Nyitray Lajos szegzárdi polgári iskolai rajztanár »Magdolna* cimü festmé­nyét, mely jelenleg a kereskedelmi kaszinóban van közszemlére kitéve, ki fogja sorsoltatni. Egy sors­jegy ára 1 frt. — Adományok a szegzárdi népkonyhára. A népkonyhára adakoztak: Fink Kálmán Szegzárd 5 frt, Tóth Antal sütőmester Szegzárd 160 drb ré­gi sütemény. — Ezen kegyes adományokat szá­mos szegényeink nevében hálás köszönettel nyug­tatom. — Szegzárd, 1898. évi február hó 24-én. Bezercdj Pál — Adományok a megyei múzeumnak. Döry Jenő dombóvári földbirtokos' a vármegyei múzeum­nak ajándékozott egy hatalmas céhkorsót, mely fél- akós ürtartalmu és zöld zománcos szép dombormű­vel van ellátva s a következő felírás látható rajta: »Kizitetet Tolna városában ugymind az bötsületes Kalocza nemes csizmazia chinek korsoia Anno 1765.« — Burka Ferenc szegzárdi órás pedig két római pénzt és 3 magyar ezüst dénárt adományozott a múzeumnak. — Doktorátus. Pesthy István szigorló orvos, Pesthy Móric földbirtokos szép tehetségű fia, a na­pokban a budapesti egyetemen kitüntetéssel tette le az első orvosi szigorlatot. — Csőd. A szegzárdi kir. törvényszék a múlt héten Szeniczcy Ödön volt ország­gyűlési képviselő és földbirtokos ellen a csődöt elrendelte.—Csődbiztos: A bay Leo törvényszéki bíró. Tömeggondnok: Fördős Géza paksi ügyvéd. Helyettes tömeggond­nok : dr. Fehér Dezső szegzárdi ügyvéd. Bejelentési határidő 1898. április 9. Felszá­molási határnap 1898. április 14. Csődvá­lasztmány választása 1898. április 18. — A népgyülések tartására vonatkozólag a belügyminiszter 1898. évi 766. elvi szám alatta következő elvi jelentőségű határozatot hozta: »A népgyülések az illetékes első fokú hatóságnak leg­alább 24 órával előbb bejelentendők s azok ezen bejelentés folytán nyert engedély mellett tarthatók meg. A szabályszerű bejelentés és engedély nélkül rendezett népgyülés vagy azon való részvétel ki­hágást képez s elkövetői 15 napig terjedő elzárás­sal és 100 frtig terjedhető pénzbüntetéssel bünte­tendők. — Rejtélyes eltűnés. Haasz Fülöp bonyhádi lakos, ki Szeifert János és neje társaságában élt mintegy két év óta és tojáskereskedéssel foglalko­zott, folyó hó 12-én Arnold Konrád bonyhádi fuva­rossal, az előbb nevezett két egyénnel és Kellert Margit bonyhádi lakossal a szegzárdi heti piacra ment, este hazamenőben a bonyhádi határban levő u. n. óhegyi szőlőknél kísérői elől eltűnt s azóta vissza nem tért, miért is a bonyhádi főszolgabíró az eltűnt ember körözését elrendelte. Személylei- rása : Születéshelye Bonyhád, ág. hitv. evang., nap­számos, 50 éves, özvegy, termete közép, sovány, arca hosszas, beesett, haja fekete, őszbe vegyült, bajusza vöröses, szakála borotvált, szeme szürke, szemöldöke vöröses, orra hegyes, szája széles, fo­gai épek, különös ismertető jele : feltűnő sovány, beszél ném.'tül, eltűnésekor egy barnás, kopott, tér­den alul érő kabátot, nadrágra húzott kapcát és papucsot, fekete, öreg posztó kalapot viselt. — A kakasdi postát, melyet egy Ízben már a postakincstár beszüntetett, a község kérelmére a posta igazgatóság hajlandó ismét fölállítani, ha a község a mutatkozó jövedelmi hiányt részben pó­tolja. A Icözigazgatási bizottság pártoló fölterjesz­tést intézett a pécsi posta- és távirdaigazgatóság- tósághoz a Kakasdon létesítendő postahivatal tár­gyában. — Morfium és a szerelem. Megcsalt leány, hűtlen vőlegény, öngyilkosság . . . szürke hétköz­napi szerelmes históriák sablonos alakjai: a törté­netük is unalmas, régi nóta. — Feltűnő szépségű menyasszony, megcsalt szerelme, morfiumos üveg. . . . Modern romantika keretében érdekes történet. Aranyszegélyü kartonlapon jött az eljegyzési hir. És a hírtől a szép leány boldog szerelme hervadott el. Elhervadt a boldogsága, csak izzó, olthatatatlan szerelme lángolt föl, gyuladott rá meg­tört szivére. Lázbetegen virrasztóit gyötrelmes éj­szakákat. A gyötrelmek közepeit az ágya melletti szekrényből mámoritó hangon kezdett suttogni a lázcsillapítót rejtő halálfejes üveg. A láz hevében kiüritette az üveg tartalmát. És ez alatt messze, a narancsfák alatt boldogan suttogja a vőlegény uj menyasszonya fülébe ; szeretlek örökké ! — Temetkezési egyletek bélyegmentessége. A közigazgatási biróság 1897. évi 1679. sz. hatá­rozatában kimondotta, hogy a temetkezési egyletek iratai és beadványai a peres eljárást kivéve bé­lyegmentesek, mely bélyegmentesség az alapszabá­lyok jóváhagyását megelőző időre is kiterjed. % — Az önsegélyző egyletek — népbankok érdekében a közigazgatási biróság 1897. évi 5096. sz. határozatában kimondotta, hogy azok könyveire, kötelezvényeire és nyugtáira fennálló bélyegraen- tességet nem szünteti meg az a körülmény, hogy ezek takarékbetéteket elfogadnak, vagy pénzhiány esetében váltókölcsönöket is felvesznek. — Csizmadiából lett Varga A belügymi­niszter megengedte, hogy Csizmadia Ferenc duna- földvári lakos és leányai Mária és Juliánná veze­téknevüket »Vargá«-ra változtassák. — Csödbejutott kereskedő. A szegzárdi kir. törvényszék Szántó Bernát szegzárdi kereskedő el­len a csődöt megnyitotta. Csődbiztos: Aldor Ödön, kir. törvényszéki albiró, tömeggondnok: dr. Szá- szy Endre, helyettese: dr. Haidekker Béla. Köve­telések bejelentésének határideje március 30, Fel- számolási tárgyalás: április hó 4. Csődválasztmány megválasztása ápril 7. — Lelketlen anya A budapesti kir. büntető törvényszék Lehoczky Mária dunaföldvári 27 éves hajadont, ki ennek dacára már két gyermek anyja, s legutóbb az anyai örömöktől bűnös módon szaba­dította meg magát, ezen súlyos beszámítás alá eső bűntett miatt országosan körözteti. — A sajtótermjkek köteles példányairól 1 szóló 1897. évi XLI. t. ez. végrehajtási rendelete megérkezett a vármegye alispánjához, a ki ennek megfelelőleg rendele'et bocsátott ki az összes nyom­datulajdonosokhoz. Az uj törvény értelmében a megjelent nyomdatermékek egy-egy példánya a i nemzeti múzeumnak, az akadémiának s a sajtóügyi védhatóságnak — tehát vármegyénkre nézve a pé- | esi kir. ügyészségnek — közvetlenül beküldendő, j A törvényhatóság első tisztviselőjének ezentúl köte- j les példányok nem terjesztendők be, csupán havi kimutatás a megjelent nyomtatványokról, melyet az a nyomdai könyvvel összehasonlittat s az ellenőrző záradékkal ellátva az ügyészséghez áttesz, illetve | feljelenti a mulasztókat, kik ellen a járásbíróság 1 megindítja e megtorló eljárást. — Rázzia a szociálisták között. A népbolon- ditók kolomposai szerte szálnak az országba, hogy ál- dástalan tanuknak hívőket szerezzenek. Csak dicsé­retre méltó derék csendőrségünk azon intézkedése, hogy a kóborló kolomposokat elfogja és megérde­melt jutalmukban részesíti. így folyó hó 22-én nyolc sociális lázitásban utazó csavargót kisért be a fő- szolgabirósághoz. — Póruljárt vadorzó. Fehér István szegzárdi vadorzót Bajó Pál főszolgabiró helyettes példás büntetésben részesítette; nevezett »szenvedélyes va­dászt« a szegzárdi alapítványi uradalom erdejében elkövetett vadászati kihágás miatt 200 frttal, fegy­verigazolvány hiánya miatt 50 frttal s az elejtett őz ára fejében 20 frttal büntette, s azonkívül a fegyvertartástól végleg eltiltotta. — Népmozgalmi statisztika. Magyarország területén a múlt év folyamán született 641.038 egyén, meghalt 451.823, a népszaporodás tehát 192.225; a múlt év folyamán 130.281 házasság köttetett. — A pálfai polgári olvasókör alapszabályait a belügyminiszter azon megjegyzéssel hagyta jóvá, hogy a fönálló jogszokás szerint a köz- és választ­mányi gyűlések jegyzőkönyvei hitelesitendők. — Tyúkra éheztek. Traiber János, Traiber István és Lajos Gábor paksi lakosok pecsenye nél­kül nem akartak farsangolni. Ezért és nem más okból Szíván Károly teréziapusztai lakostól, miu­tán a kerités falát lebontották, 29 drb tyúkot lop­tak el és azt Tarizs Zsófiánál megfőzették. De a farsangot böjt követi és a pecsenye lopok most a paksi kir. járásbíróságnál töltik a böjt napjait. — Kevés volt a fonál. Jencker János és Hanoi Mihály paksi lakosoknak elfogyott a fona­luk. Gondoltak merészet és nagyot, igy történt, hogy Sckweigert Jánostól 23 és Pfeil Jánostól 32 drb fonalat elloptak. Most a fogházban tanakodnak azon, hogy az ellopott fonálnál mégis csak hosz- szabb a rabság. — Körözött kocsis. A budapesti kapitányság Kovács Sándor dombóvári születésű,, 20 éves ko­csist kihágási ügyben jogerősen elitélvén, mint is­I meretlen tartózkodásut nyomoztatja.

Next

/
Oldalképek
Tartalom