Tolnavármegye, 1898 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1898-01-09 / 2. szám

2. szám. Vili. évfolyam. Szegzárd, 1898. január 9. TOLNAVÁRMEGYE POLITIKAI ÉS VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Előfizetési ár: Egész évre . . 6 frt — kr. Fél évre . . . 3 » — > Negyed évre . . 1 » 50 » Egy szám ára . . . 12 » Előfizetéseket és hirdetéseket a kiadó- hivatalon kivül elfogad Kramraer Yil­mos könyvkereskedése Szegzárdon. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szegzárdon, Budai-utca 1066. sz. Felelős szerkesztő és laptulajdonos : Dr. LEOPOLD KORNÉL. Segédszerkesztő: SZÉKELY FERENC. Kéziratok vissza nem adatnak. A lap szellemi részét illető köz­lemények, valamint az előfize­tések és a hirdetések is a szer­kesztőséghez intézendők. Hirdetések mérsékel'« megállapított árszabály szerint számíttatnak. A szöllőélősdiek természetes leküzdése. Mióta a iilloxera és peronoszpora meg­támadta szölleinket s ez irtózatos csapás kiszámíthatatlan pusztításaival szemben úgy­szólván tehetetlenekké lettünk, azóta nap- ról-napra szaporodik a száma ama szegé­nyek tömegének, a kik egykor saját szőle­jükből megélhettek, vagy mások szöllejéből — melyet ők munkáltak tisztességes bé­rért — éltek meg, és ma vagyontalanul lé­zengve, faragják a koldusbotot vagy a két­ségekből keletkezett uj vallásnak, a jobb időkkel kecsegtető szociálizmusnak sok irány­ban téves és tökéletlen eszméin rágódnak. Bir-e e csapással szemben valamelyes eredményt felmutatni évtizedek óta a rész­ben elbizakodott tudomány? Bátor a szak­tudósok mindenféle célirányos eszközökhöz hozzányúltak már, hogy elbánjanak ezzel a vagyoni gyarapodásunkra törő ellenségünk­kel, — eddigi kísérleteik azonban minden határozott eredmény nélkül valók és ime harminc nehéz esztendőn keresztül nem ké­pes megbirkózni a hatalmas ember a kis féreggel, — hatalmas tudása nem tudja le­gyűrni e parányokat. Pedig a tudoinánynyá vergődött ta­pasztalás évszázadok óta oda törekedik, hogy fokról-fokra bebizonyítsa, hogy a ben­nünket környező és időközönként bármily irányban föllépő tünetek, természetes oko­kon alapulnak s a természeten kívül soha más hatalom nem működik a jelentkezések­ben, látszassanak azok még oly titoksze- rüeknek is. Mindennek dacára a föld és kertműve­lés terén még nem jutottunk el odáig, hogy a növényzet éltetését illetőleg a nagy ter­mészet közvetlen és csalhatatlanul működő alapelvit szorgos tanulmányozással megköze­líthettük volna; e nélkül pedig azok a köz- gazdasági erőlködések, — a melyekkel a földterületet termőbbé és igy a felhasznált munkát jövedelmezőbbé hogy tegyük, egy­részt meddők maradnak, másrészt a hasz­nosított növényvilág élete ellen törő és a művelésnek ellenható, eddig ki nem fürké­szett természeti körülmények ezerféléi a \ külső érintések hatásaival ellensúlyozzák az okszerűséget. Kert- és földművelésünknél a természet rejtett működését teljesen sem a kémia, sem a fizika föl nem derítheti, bárha utóbbi egyet- mást föl is fedez, de mivel nem lévén egé­szen tökéletes, a tapasztalást ez irányban nem vezetheti, nem támogathatja, haladása pedig odáig, hogy a növényzet fokozatos éltetését, illetőleg a természet működésének titkát föltárja, talán soha el nem ér, mert leginkább az eszközt, szert vagy módot fo­gadja el elvéül s igy szellőink jövőjére nézre nem maradna egyéb hátra, mint a bibliai Mózes V—28. részében foglalt eme látnoki igéiben: »Szőlőt ültetsz és nem veszed annak hasznát; Szőlőket ültetsz és azokat miveled, de Bort nem iszol és nem szedsz, mert Megemészti azt a féreg;« megnyugodva, összetett kezekkel nézzük ter­mészetbeli javaink pusztulását, fárasztó mun­kánk gyümölcsének idő előtt való tönkreju- tását — avagy e szentkönyvnek azon másik mondásában, mely szerint »a szegények soha nem tűnnek el a földről» keresni gyarló vi­gasztalást. Annyit régen tudunk, hogy azok a nö­vények, melyek faállománynyal bírnak, erő­sebb szervüek és szivósabb nedvük nekik hosszabb életet biztosit. Ezek közé tartozik a szőllő is, melynek közönséges élettartama hatvan-hetven esztendő, de kedvező talaj és éghajlati viszonyok között száz évig, sőt tovább is elél, következőleg elég nagy ké­pessége van arra, hogy magát akár a kül- természetből, akár önmagából képezve, hosszú élete alatt az életképességét gyön­gítő behatásoknak szivósan ellenállhasson, hacsak termékenységének előmozdítása cél­jából gyakori trágyázás, k'övérités és egyéb műveletekkel élettartamát meg nem rövidítjük. Minden oly életröviditő művelést tehát, melynek egyedüli célja a tőkének termőbbé tétele vagy arra való sarkalása — szorgo­san kerülnünk kellene, mert a szemzés, bujtás és egyéb műtétel által a növény belső szervezetét sokkal tökéletesebbé és finomabbá teszszük ugyan, azonban e mes­terséges tényezőkkel finommá avatott belső szervezetnek nagyban csökkentjük a külsőleg jövő természetes hatások iránt való fogékony­ságát és felszívó képességét. Ezen állapotában a táplálkozása lé­nyegét tevő anyagcserét nem képes többé erőteljesen közvetíteni; klorofil tartalmának átváltoztató képessége megbénul s levelei­ben is megernyedvén, nem lesz képes fel­szívni a levegővel nyújtott kellő mennyiségű szénsavat, nem választhat ki elegendő élenyt TARCA. Nyugalom. Sötét fátylával int az éj: Pihenjünk végre csöndesen! Szivem oly bágyadtan dobog, S nem fáj már semmi, semmi sem ... Meg se rezdül lehunyt szemem, S kezem egymásba kulcsolom; Fölöttem bölcsődalt dalol, A fészkét meglelt nyugalom. Oly andalító szép e dal I Nyomában béke mosolyog. A gond, a vágy mind szendereg, S szótrebbennek a sóhajok. Sötét fátylával int az éj: Pihenjünk végre csöndesen ! Szivem oly bágyadtan dobog, S nem fáj már semmi, semmi sem ... TATJÁNA. Régesrégen. Irta: Krúdy Gyula. I. Olyan szomorú idő volt az! Ama régi órát értem. A nagy udvar felett a feneketlen szürkeség, mintha hajnal volna, vagy korai alkonya a búcsúzó napnak. Estenden szokott úgy töprengeni az ember, életen, elmúlt szerelmeken és egykor nyagyranyilt virágokon. A milyenek már az én óráim régesré- gen. Ama régi óra óta. A régi óráról szeretnék ma beszélni. Szür- keséges percekről, mikor a nap valamerről, igen­igen messziről csak, nézett be a háztetők felől. Nelli az ablaknál ült. Ez vala kedvenc helye. A függönyök mögött ülvén, félig lehunyt szemével messzire nézett az elhervadt, hallgató tájak felett, a merre a házunk állt. Mama is ott volt néha, de ő beteg és gyenge vala és már öreg; ő másik ab­lakhoz ült és fehér fejét félrehajtva a szék támlá­ján, figyelőén és hosszan nézte Nellit, A ki szép volt, oh, százszorszebb nálamnál. Hisz én csak afféle töpörödött, jégszürke teremtés voltam mindig, komoly és öreges, a kiről megérzi az anyasziv, hogy sohasem lesz boldog, csendesen dojgozgató, csen­desen megvénülő leány lesz, a kinek nem voltak ábrándjai. De Nelli! . . . Ő volt a ház kincse. És szép-e ? Kecses, nem sugár, de karcsú és mosolygó. Gömbölyű, az álla, ajka pici és piros, ama kedves szépségek közül való, a kikbe az első látásra beleszeretnek a fér­fiak. Meg szomorú, a mi nagyon jól állt neki. Oly révedezőn bús, mint ama percei az életnek, mikor határkövekhez érünk a földi ösvényen, feltámadó vagy elvonuló szerelmekhez, vénséghez, ifjúsághoz. Mikor ülünk a szobában csendesen, némán, az óra ketyegésén kívül csak a szú percegését hallani a régi bútorokban. De egyszerre mintha igen-igen messziről felzúgó szél suhogását hallanék. Erdő fenekéről, titokzatos völgyek mélyéről jövő szélhez hasonló ez. Összerezzenünk. A tükörbe nézünk és látjuk, hogy megöregedtünk és odakünn havas a világ. , En már igen. De Nelli nem. E történet róla szól. II. Valaki haladt az utcán és benézett az abla­kon.. Mosolygó, barna férfiarc, nyugodt gesztenye­szem, egészben véve barátságos és nem kellemet­lenül csinos. Olyan arc, a mi tetszik a kicsi igényű, lassan dobogó szivü leányoknak, és szerelmet fa­kaszt egy pillantásával. Nelli összerezzent. Jól láttam. El is pirult könnyedén. Hátralékos előfizetőinket egész tisztelettel kérjük, hogy a hátralékos összegeket a kiadóhivatalhoz mielőbb beküldeni szíveskedjenek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom