Tolnavármegye, 1898 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1898-06-05 / 23. szám
TOLNAVÁRMEGYE. 1898. junius 5. <xaray János verseiből jyHagyar h.ölgy_ Magyar hölgynek születtél, Áldd érte sorsodat! Magyar hölgynek születni, Nagy és szép gondolat. Oh hölgy, ki azt megérted, Mi szép vagy és mi nagy! Rendeltetés az égből, A földön áldva vagy. Szépnek teremte isten. Mert hölgynek alkota; Virág a hölgy, az élet Szépsége illata; Oyöngy, drága s ritka gyöngy ő A szivnek tengerén, Szelíd és tünde csillag A szerelem egén. De te midőn születtél. Két hivatást nyerői: A hölgyét és honleányét, Mert hölgy és magyar levél, Te néked szebb, dicsőbb tért Szabott a vógezés; Születni és szeretni — Magyar hölgynek kevés! Te egy alvó hazának Lányául születél, Fölébredő nemzetnek Anyjává tótétól; Mit érne tündökölnöd Egy büzhödt tó fölött? Mit, szép virágnak lenned Gyász sirhalmak között? Te néked korc3 apákat Jutóit ébreszteni, Hazádnak tűzhelyéhez Férjet téríteni, S szived lángjába mártván Vezér szövétneked, Hazád szeretetére Nevelni gyermeked. Hogy légyen, a mi nincsen, Egység e bús hazán; Minden magyar, mi nem volt, Csak honfi, honleány, — Hogy egy gyűrűvé forrjon Árpádnak nemzete! S e szép arany gyűrűben A gyémánt gyöngye — te! Magyar hölgynek születtél, Tedd hivatásodat! Egy hon nemtöje lenni, Mi szép egy gondolat! Oh hölgy, ki ezt betöltéd, Mi szép vagy és mi nagy! Rendeltetés az égből, A földön áldva vagy. Bezerédj Istvánhoz. Pest, 1845. januárban. Hallám a hirnek gyász kongásiból A nagy csapást, mely kebledet találta, A szörnyű rablást, melyet házadon, Elkövetett az ó év angyala, Hogy megrengett belé az ősi ház, Meg férfi kebled gránit temploma. S midőn az uj év földerült reád, Feldúltan állott a ház, a kebel, Mert a mi éke és reménye volt, A testben és lélekben ékesen Fejlett virágot, szived büszkeségét, lolnánk virágzó Flóráját, halálos Lehelletétől elhervasztva lelted. Hallottam és elképedék .... előttem Állott egész nagyságában keserved, A gyermekvesztés sajgó érzete, Mely átnyilalta kebled húrjait, A kín, a hosszú, tompa fájdalom, Mely rá következék, előttem állt, — S nagy vakmerőség volna, érezem, Ily kínok ellenében, a vigasznak Szavát emelni, rút szentségtörés, Sajgó sebeit föltépni általa. Te nem szorultál érzelgő vigaszra, Elég neked, ha résztvevő szivekkel Találkozol. Lelked magasztosabb, Kebledben edzett férfi szív dobog, S nagyobb csapás sem görbitendne meg: Mert mind a kettőt egy nemzet baján Edzé meg, egy hullámon hányatott Ország hajóján neveléd szilárddá . . . Te a hazáé vagy, — nem durva Brutus Ki hajthatatlan sziklaként tekinti A bárd alatt elhullni gyermekit, S a mélyen érző szív legemberibb Tolmácsait szégyenli, a könnyűt: S nem is könyűkben fürdő asszonyember, Ki lágy panaszba fojtja életét: De mint a régi Hellás hősei, Szálkardra hívod üldő sorsodat, Melynek minél nagyobb csapása rajtad, Annál erősebbeknek érzed karodat, Annál magasztosb hévvel gyúl ki benned Az égi szikra tenni hallhatatlant. lm mostan is, mig törzsöd pusztítója, A zord halál kegyetlen angyala, Házad köré cyprusberket kerít : Te a hazának sivatagjain — Egy nagy oasist ültetsz, mely utóbb (Az isten adja, hogy megérd) virágzó Kertté bűvölje Brassóig Pozsonytól És Kárpátoktól Adriáig e hont! És mig az ó év fájdalmas sebet hagy Házad — s szivedben: Te az újat azzal Kezded, hogy a honnak egy ó sebére Erőd szerint első rakj gyógytapaszt, Midőn nemes lelkednek ösztönéből Első sietsz, nem szóval csak elvben, De tettel a közterekben részesülni, Légy üdvözölve, Tolna büszkesége ! S engedd, hogy én is, Tolna hű fia, Hazánk első adózó nemesének Egy tölgygalyat kötözzek homlokára, S kevély örömmel hirdessem hazámnak Hogy ennyi milliók között ez évet, Kik azt megüdvözölték e hazában, Bezerédj üdvözlé meg legdicsőbben, Midőn kezedben, mintegy istenülve, Ez oklevéllel léptél tapsaink közt Az ujdon évbe, vajha mint te be, Mások belőle akként lépjenek ki! S ne legyen egy magyar nemes hazánkban, A ki magasztos példád ne kövesse! Azok pedig, kik táborunknak eddig Elméletet hánytak föl félszegen, És puszta szép szót, elnémuljanak ! A vád ezentúl megcáfolva áll, S a barát és ellenoldal egyaránt A tettek emberét tisztelje benned. így lesznek ime, nagy hazámfia, Az üldöző angyalnak sebei, Miket szivedbe döf tűzfegyvere, Gyémánt-kövekké honfi-melleden: És a halálnak cyprus-ágiból, Babér-füzért fejedre igy varázsol, Ki kebeledben él, a genius, A halhatatlanságnak angyala. 3/tagijar leány dala. •DyCagyar leány vagy sic — £ szóra szivem feldobog; S Ka nem dobogna hangosabban, 0\)tépném enmagam . . . ‘ .inkább mi sem, mini nem magyar Ez esküm s jelszavam! D/Cagyar leány vagyok — 2'lazám, nyelven szólok, Indok; £ nyelven esaek istenemhez imámban a honér; £ nyelven esküszöm szerelmet, Síromba ez kiser. S/Cagyar leány vagyok — Szivemben, érzem, láng lobog, Szerelni egykor tiszla-hiven, Szeretni lelkesen . . . Se kit szivem választ, magyar fi, Es honfiú tegyen ! 3/Cagyar leány vagyok — S/Cagyar nő tenni lángolok, 2(ogy szebb, nemesb jövőt teremtsek, iyCint volt a mull s jelen 2íol minden férfi honfi s a holott, j Jyund honleány legyen. S/Cagyar leány vagyok — iyCerl tenni más nem is tudok, ; könyv, mely lelkem nemesíti, ! Eosszabb=e ha magyar? | S a honi kelme, melyet öltök, ! Tán rútabbul takar? I jyCagyar leány vagyok — S az lenni síromig fogok, Síé légyen a hon, dalnokával Sóhajtni kénytelen: 3(ogy nőtlen ország SyCngyarország; S/Lert hölgye — idegen! iytagyar leány vagyok — Érzem, ha szivemhez nyúlok . . . J\Cagyar leány és hon leánya, S/Cily büszke öntudat! 2íitem, szerelmem szent könyvében Ez legszebb ágazat! Országgyűlésről 1843 4. Országgyűlésről nem tudok, Oh nem tudok mást dallaui: Hogy többet kéne tenui ott, És kevesebbet szólani! Országgyűlésről nem tudok, Mást nem tudok, csak egy regét: Hogy éles késsel kétfelé Metszé saját élő szivét. Országgyűlésről nem tudok, Mint két szememből sírni csak: Ha még a nyelv, ez egy sem egy, Melyen egymással szólanak ! S3Í Y 'M
