Tolnavármegye, 1897 (7. évfolyam, 1-44. szám)
1897-02-21 / 8. szám
TOLNAVÁRMEGYE POLITIKAI ÉS VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szegzárdon, Budai-utca 1066. sz. Felelős szerkesztő és laptulajdonos : Segédszerkesztő: Dr. LEOPOLD KÖKNÉL. SZÉKELY FERENC. VII. évfolyam. ___________________8. szám._________Szegzárd, 1897. február 21. Ké ziratok vissza nem adatnak. A lap szellemi részét illető közlemények, valamint az előfizetések és a hirdetések is a szerkesztőséghez intézendők. Hirdetések mérsékelten megállapított árszabály szerint számíttatnak. Előfizetési ár: | Egész évre . . 6 frt — kr. Fél évre . . . 3 » — » I Negyed évre . . I » 50 » Egy szám....................12» I E lőfizetéseket ás hirdetéseket a kiadó I hivatalon kívül elfogad Krammer Vil mos könyvkereskedése Szegzárdon. Hirlapirók a közönséghez. A vidéki hirlapirók szövetségét az a szükség alakította meg, mely évek hosszú sora óta naponta erélyesebben parancsolta a vidéki hírlapirodalom munkásainak, hogy szakítsanak már a saját sorsuk iránt megrögzött nemtörődömséggel; hiszen a közérdek szolgálata nem szenved csorbát, ha arra is szentelnek egy kis időt, hogy munkaképtelenségük esetére önmaguknak, haláluk esetére pedig családjuknak a megélhetését biztosítsák egy segély- és nyugdíjalap létesítésére való szövetkezéssel. Ezt a munkát az ország közönsége, a városok társadalma csak elismeréssel üdvözölheti; hiszen alig van ember, a ki lapot nem olvas és a ki nem tudná méltányolni a hirlapirók idegemésztő nehéz munkáját, a melyért országszerte csak olyan fizetést kapnak, a melyik élni kevés, meghalni sok, és a melyből nehéz napokra megtakarítani semmit sem lehet. Megalakult a szövetség, megalakultak annak helyi bizottságai is, vannak rendes tagok, mindmegannyi hirlapiró, a kik csekély keresetükből fizetik a tagsági illetményeket. De mik ezek az illetmények s mennyi idő kellene ahhoz, hogy ezekből csak egy embert vagy családot is segélyezni lehetne? Ezért van szüksége a vidéki hirlapirói karnak a társadalom erkölcsi és anyagi támogatására, a melyet méltán kérhetünk a közönségtől, a kit emésztő munkával, lankadatlan igyekezettel, igaz lelkesedéssel és hűséggel szolgálunk. Hiszen mi a közönségért vagyunk, a haza, a nemzet, a társadalom, a vidék, a kultúra, a közügyek érdekeit szolgáljuk s innen merítjük azt a biztató reményt, hogy a nagy közönség nem zárkózik el a mi érdekeinknek viszonzásul való szolgálatától, a melyeket voltaképen nem is nekünk tesznek, hanem a sajtó azon munkásainak, akik fel fogják emelni a mi kezünkből kihulló hirlapirói tollat. Biztató remónynyel, teljes bizalommal fordulunk Pécs város és Baranya, Somogy, Tolna megyék hazafias közönségéhez, társadalmához, hogy a többi vidéki városok közönségének példáján felbuzdulva szövetségünket, a melynek nemes és nagy céljai csak méltánylást érdemelnek, minél hathatósabban támogatni szíveskedjék. Az anyagi támogatás minden paránya gyümölcsöző tőkebefektetés lesz nemcsak a mi számunkra, hanem a nagyközönség számára is, a melynek vállalkozásunk iránti támogatásában a bizalom, az elismerés ósmíltány- lás jeleit látjuk, olyan jeleit, a melyek fennen hirdetik, hogy nem dolgoztunk hiába, hogy a közönség megértette becsületes törekvéseinket es amelyek csak fokozhatják bennünk az ambíciót, a munkabírást és a közügyek java iránti valódi érzéket. A szövetség alaptőkéjét kél módon növelheti a társadalom minden egyede és köre. Az egyik az alapitó tagság, mely egyszersmindenkorra legalább 100 frt, részletekben befizethető adományból kelet - kezik, a másik a pártoló tagság, a melylyel legalább évi s frt díjfizetési kötelezettsége jár egyelőre y évi időtartamra. Nem nagy tehát az az áldozat, a melyet a Vidéki Hirlapirók Szövetkezete javára Pécs város és Baranya, Somogy és Tolna vármegyék áldozat- készségéről és jótékonyságáról hires, művelt közön- j ségótől kérünk, annak a ki nyújtja; de hálára kötelező nagy áldozat nekünk, a melylyel egy nagy, egy nemes cél megvalósulásához közeledünk s a melynek gyakorlandó jótéteményeire méltán lehet büszke a magyar társadalom, a pécsi és három megyebeli közönség, a mely jótékonyságával elősegítette az ige testté válását. Amidőn tagsági belépésre Pécs város és Baranya, Somogy, Tolna vármegyék közönségét, pénzintézeteit, egyleteit, társulatait, vállalatait, köreit s magánosait tisztelettel felkérjük, ajánljuk támogatásra méltó nagy ügyünket mindenkinek a jóakarata pártfogásába. Tagsági jelentkezéseket elfogadnak a Pécsi Napló, Pécsi Figyelő, Pécsi Közlöny és Fünfkirch- ner Zeitung, valamint a „Siklós és Vidéke“, „Mohács és Vidéke“, „Somogy“, „Kaposvár“, „Tolnamegyei Közlöny“ és „Tolnavármegye“ szerkesztőségei. Kelt Pécsett, 1897. évi február 14-ón tartott választmányi ülésben. Pleininger Ferenc, Várady Ferenc, vál. elnök. vál. alelnök. Lenkei Lajos, szövetségi igazg. tag. Az itt közölt felhívást a legmelegebben ajánljuk vármegyénk pénzintézeteinek, társulatainak, egyesületeinek és a n így közönség jóindulatú figyelmébe és szives pártfogásába. A „TOLNAVARMEGYE“ szerkesztősége. Régészeti és történelmi muzeum. Vármegyénk törvényhatósága évekkel ezelőtt elhatározta, hogy a megyénk területén talált s minduntalan fölszinre kerülő érdekes régiségeknek az enyészettől való megmentése és állandó megőrzése végett megyei múzeumot létesít. A tudományos és kulturális szempontból nagy fontosságú elhatározásnak élénk impulzust adott főleg ama nagybecsű ajándék, melylyel gróf Apponyi Sándor, a tudományos four és Wosinsky Mór, hírneves régiségtudósunk, a létesítendő múzeumnak fölajánlották kincseket érő gyűjteményüket. TÁRCA. A boldogság. Nincs e földön, nem is volt itt, Izzadj érte bár míndholtig, El nem éred. Szenvedés itt csak a béred, Oh halandói Mint felhőből fény ha villan, Rózsaillat, mely elillan, S tünde álom: Hajh, ilyen csak e világon A boldogság. Rám is fénylett — semmivé lett! Én is szíttam — szerteszéledt! Eltűnt álma! Mi maradt meg? Könnyem árja Es az emlék. Gazdag a szív szép emlékkel — Mit perelnék ón az éggel, Gyarló, gyönge ? 1 Könny és emlék pályám gyöngye: Boldogságom. SÁNTHA KÁROLY. JL.Z a. másik:. Irta: Klári. — A „TOLNAVARMEGYE“ eredeti tárcája. — Előttem állsz, éjjel, nappal; hiába menekülök előled, — én vagyok a molylepke, — ’s te a tűz ----------keringek körüled------------------vergődik szárnyam, — de a te tüzlelked, — a delejed — — hiv, vonz, és ón elvesztem. Pe dig te csak vigasztaltál, te csak a feledés gyógyírját csepegtetted vérző, felháborodott szivemre. Csengő édes beszédeddel simogattad a már alig pihegő keblet, szürkekók nagy szemeiddel — — az enyémbe néztél — — és kihúztad abból a fájó, égető parazsat. Fenséges alakod, plasztikus tested, fehér szép karjaid, — észbontó fekete hajad----------villo gó fehér fogaidat bámultam, és mindig, mindig hallgattalak; nyugodt, okos beszédedet elhallgatnám akár egész sivár, életemen keresztül. De hisz te asszony vagy — s te nem lehetsz nekem egyebem, mint a vigasztaló őrangyalom. — Vagy szeretlek én téged ? Nem; azt hiszem nem! Nem vagyok benne bizonyos; de nem hiszem, hogy egyéb lelné a szivemet — mint a vóghetetlen hála irántad. — Kérlek valamire. Tudom megteszed; mert ismerlek, ismerem Madonna-szivedet. Mond meg Melittának, hogy most már nem szeretem; vagy jobb lesz, úgy mond hogy — bocsásson meg, hogy szerettem. Mond meg neki, hogy nem tehetek róla; de az a rögeszmém volt, hogy a lelkem az 5 leikéhez társult,. — és én pedig visszaakartam venni tőle telkemet — az ón tulajdonomat. De aztán ő megnyitotta szivét — belenéztem a szivébe — és aztán, hogy ott sem az én telkemet — sem az övét nem találtam; illedelmesen bocsánatot kértem — a Tévedésért. Megáltam tőle kijövet ablaka alatt, s mintha óriási ütés ért volna, lábaim támolyogva keresték a talajt; akkor halt meg a szerelmem ! Mond meg neki, hogy szivemet dermesztő, síri áram érte, igen! már rajta ült a halál angyala, az a csúnya madár, vijogva csapkodta diadalittasan fekete szárnyait, — kimarkolászta egész véremet. Hah 1 mily pazar lakomát csapott; — hogy szívta kéjjel, szomjjal a piros vért! És e háiadatlan madár meg nem is liivta a paszitára ; — az irigy madár ! Mond meg neki te százszorszép, te édes asszony, kinek a hitvesi hűség, kinek ókköves, hi- mes becsülete talán utolérhetetlen, — mond meg neki, hogy szégyenlem azt, hogy csak egy pillanatig is reá gondoltam. Vagy jobb lesz, ne mondj neki semmit, hi- I szén, ha téged tisztellek és imádásig rajongok asz-
