Tolnavármegye, 1896 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1896-08-02 / 31. szám

— A bíróság köréből. Ifj. Závody Albin, dr. Szabó Gyula és Kövessy Ödön kir. törvényszéki birák 6 heti rendes szabadságukat julius hó 26-án kezdették meg. — A szegzárdi Ferenc-kórház választmánya múlt csütörtök délután ülést tartott Wosinsky Mór esperes-plébános elnöklete alatt, melyen tárgyalás alá vették a választmány által erre megbízott Má- this Kálmán megyei főszámvevő által kidolgozott javaslatot a kórházi ügy- és pénzkezelésre vonat­kozólag. A nagy gonodal és szakértelemmel kidol­gozott javaslat a választmány tetszésével találkozott, s e javaslat kapcsán belátták azt, hogy a kórház nagy forgalma és pénzkezelése mellett ezentúl egy számvevőre, mint ellenőrző közegre elkerülhetlenül szükség van: de költségkímélés szempontjából most még a számvevői állást nem rendszeresítették, ha­nem a választmány egyik tagját fogják megbízni tiszteletdíj mellett a számvevői teendők elvégzésé­vel; ez a megbízott egyúttal a választmány hatá­rozatának végrehajtását is ellenőrzi. A Máthis ál­tal kidolgozott javaslatot pontonkint letárgyalván, elhatározták, hogy azt sürgősen beterjesztik a vár­megyéhez, hol az októberi közgyűlésen a szükséges jóváhagyással elláttatván, az uj ügykezelés uj év­től kezdve már -életbe is fog lépni. A kórház ünnepélyes megnyitását október 12-én fogják meg­tartani. A husszállitással Hirschfeld Ignácot bízták meg, ki a hús szállítását az előző drágább ajánla­tokkal szemben 43 kr átlagos árért vállalta el. — Ásványvíz magyar kulturcélokra. Az er- délyrészi Kárpátegyesület két fajta kitűnő ásvány­vizet hozott forgalomba, miáltal nemcsak kereske­delmünknek, de különösen a magyar kultúrának tett kitűnő szolgálatot, mert a forgalomba hozott ásványvizek tiszta jövedelmét, az egylet elvéhez hűen, jótékony és magyar kulturcélokra fordítják. Az egyesület tulajdonát képező radnaborbereki „Széchenyi-forrás“ és a Bethlen András gróf tu­lajdonában levő, de az egyesület kezelése alatt álló „Dombháti Livia-forrás“ ásványvizei már eddig is tért hódítottak maguknak és közkedveltségnek örvendenek. A radnaborbereki viz vasas savanyuviz, mint ilyen majdneiú hasonmása a hírneves karls- brunni (0-0394), charlottenbrunni (vastartalma 0-0345) és krynicai (vastartalma 0.397) vizeknek ; orvosi értéke is megfelel ezeknek. Kellemes izénél, jelentékeny szénsav- és bicareonat-tartalmánál fogva, mint élvezeti viz is kitűnő. A viz gyógyító hatású. A borbereki viz orvosi tapasztalat szerint sápadt­ság, a vérszegénység, gyengeség és vérszegénysé­gen alapuló idegbetegségek eseteiben, női betegsé­gekben, úgyszintén hosszantartó betegségek után mutatkozott jóhatásunak. A dombháti „Livia-for­rás“ a legkiválóbb lugos-sós savanyuvizek sorába tartozik. Összetétele a világhírű Seltersi vízhez auy- nyira közel áll, hogy méltán nevezhetnék „Hazai •S$lters“-nek ; hőmérsékletétől eltekintve nagyon hasonlít az emsi (Viktória) vízhez is. A víznek ki­tűnő összetételéhez képest gyógyító hatása is kitűnő. Belső alkalmazására különösen a hurutos bajok gyógyulnak. Emésztési zavarok, étvágyhiány, gyo­morégés, gyomorsávanyuság, aranyeres bántalmak, epezavarok, gyomor- és bélhurut javulni fognak a dombháti Livia-forrásviz alkalmazására. Kiváló si­kerrel használható a légzőszervek hurutjánál a kö­högési inger, tűdőhurutuál és májbántalmaknál is. A dombháti Livia-forrás vize mint üdítő és asztali viz is kitűnő! Az „erdélyrószi Kárpát-egyesület“ gondoskodott arról is, hogy az említett ásvány-vi­zeket könnyen hozzáférhetővé tegye s e czélból nem csak Szegzárdon létesített főraktárt, de gondosko­dott arról is, hogy az mindenütt kapható legyen. — Vidéki szülők figyelmébe. Szegzárdon egy magános özvegy úri nő hajlandó két-három hu vagy leánygyermeket teljes ellátásra elvállalni, hol gondos felügyeletben és nevelésben részesülhetnek. Cime megtudható a szerkesztőségben. — A posta és távírda köréből. Irenkusz dános posta- és távirdasegédtiszt Dombóvárról N.- Kanizsára helyeztetett át. Ideiglenes minőségű posta- és távirdaszolgákká kineveztettek Deutsch Alajos Dombóvárra, Boros Károly Paksra, Schrek Mihály posta- és távirdaszolga áthelyeztetett Paks- ró1 Bonyhádra. 1896. augusztus 2. ________,____________ — A szegzárdi főgimnáziumi épület építésé­nek állandó felügyeletével Raisz József kir. mérnök bízatott meg, ki e minőségben a gimnázium épí­tési tőke terhére havi 45 frtnyi pótdíjban részesül. ■— A szegzárd-bátaszéki vasút vonalán ter­vezett négy áteresz áthelyezése, illetőleg kibővítése és egy három méteres hosszú párhuzamos ut léte­sítése iránt több szegzárdi földtulajdonos nevében Szegzárd község elöljárósága kérvényt intézett a közigazgatási bizottsághoz, mely azt pártoló véle­mény kíséretében terjesztette föl a kereskedelem­ügyi miniszterhez. — Felvétel a Ludovika Akadémiába. Ő Fel­sége jóváhagyta Dubnicky László uradalmi szám­tartó, hőgyészi lakos Gyula nevű fiának a „gróf Apponyi Károly és György“-féle alapítványi helyre a m. kir. honvédségi Ludovika Akadémia tisztképző tanfolyamának első évfolyamában az 1896—97-iki tanévre első sorban történt bemutatását a koren- gedély egyidejű megadásával. Az illetőnek a fel­vételi vizsga letételére szeptember 25-én kell je­lentkeznie a Ludovica Akadémia parancsnokságá­nál; Lambert János dunaföldvári községi pénztári ellenőr Elemér nevű fiának pedig „Áldássi Ignác“- féle alapítványi helyre másodsorban történt bemu­tatását hagyta jóvá, ki azon esetben fog felvétetni, ha az első sorban ajánlott jelölt a fölvétel alkal­mával be nem válik. — Vidéki laptulajdonosok kongresszusa. A vidéki napi- és hetilapok tulajdonosai anyagi érde­keik megbeszélése végett elhatározták, hogy Buda­pesten kongresszu-t lógnak tartani. A kiállítási ün­nepélyek csarnokának e célra való átengedése iránt a kiállítás igazgatóságához fordultak kérelmükkel. A kongresszus ideje még nincs megállapítva. — Az ózsáki tűzoltó-egyesület alparancs­noka, Konkoly Gábor, ottani tanító, a millenniumi országos tüzoltókongresszuson felolvasást fog tar­tani a pusztai tűzoltóságokról. — Áthelyezés. Rébay István faddi kir. do­hányjövedéki tiszt, ki rövid faddi tartózkodása alatt közkedveltségnek örvendett, áthelyeztetett a hajdu- dorpgi dohánybeváltó hivatalhoz; Zdrahál Gyula kir. doháuyjövedéki tiszt pedig Budapestről Faddra helyeztetett. — Eltűnt asszony- Mihálkó Erzsébet férj. Paba Lajosne bölcskei asszony múlt hó 11 én ha­zulról feltávozolt s azóta nyomi veszett; hozzátar­tozói szerint legnagyobb valószínűség szerint a Du­nába ölte magát. A paksi főszolgabíró országszerte körözteti. — Gyógyszertár engedélyezés. A belügymi­nhzter engedélyt adott Szeghy István okleveles gyógyszerésznek Szulokon, Somogymegyében, gyógy­szertár nyitásra. — A vihar áldozata. Ráczmecskén múlt hó 23-án délután rendkívüli felhőszakadás és jégeső dühöngött ; a hegyekről lerohanó óriási vizár el­temette Marosi Alihály alsónyéki juhászt, ki a ju­hait az ugarföldeken legeltette. — A Magyar Agrár és Járadékbank rész­vénytársaság a tolnamegyei gazdasági egyesülethez fordult, hogy a mezőgazdák személyi hitelének ren­dezése érdekében szervezni szándékolt „Országos mezőgazdasági hitelegylet“ létrehozatalára irányuló törekvését támogatná. Ebből az érdekből kéri, hogy a gazdasági egyesület a saját kebeléből véleményező bizottságot alakítson, amely az egyesület működési területéről a hitelegylethez érkező kérvények tekin­tetében véleményt mondana és a hitelegyletet abba a helyzetbe hozná, hogy a hiteleket a leghivatot- tabb információk alapján állapítsa meg. A gazda- sági egyesület választmánya tárgyalván ez ügyet, határozatiig kimondotta, hogy méltányolja az Ag­rárbank intencióit és ebből kifolyólag készséggel enged a kifejezett kérésnek; ahhoz képest a kö­vetkezőleg alakítja meg a véleményező bizottságot: Dóry Dénes elnök, Perezel .József, Wilczek Sándor igazgató választmányi tagok és Molnár József tit­kár. Megbízta egyúttal a választmány az elnöksé­get, hogy ezen intézkedést az Agrárbankkal kö­zölje, kifejezést adván annak, hogy ebből folyólag a gazdasági egyesület a hitelbank ügyleteinek le­bonyolítása körül sem erkölcsi, sem anyagi fele­lősséget nem vállal semmi tekintetben. TOLNAVÁRMEGYE. — Gyilkos vonat. A Szegzárd s Sárbogárd közt közlekedő h. é. vasút átjáróin, a h. é. vasutak divatja szerint, sehol sincs sorompó, de a helyett vannak mindenütt „Vigyázz, ha jön a vonat“ fel- irásu táblák. De mivel a lovak, s különösen a tü­zesebb vérü, vagy esetleg csökönyös természetű lo­vak, a melyek gazdáiknak sem igen szoktak enge­delmeskedni, az ilyen jelző táblákat csak ritkán szokták figyelmükre méltatni, könnyen megtörténik, hogy a legjobb elővigyázat mellett is gyilkossá válhatik egyik-másik vonat, mint a hogy az a napok­ban a Kölesd-Tengelic állomás közelében történt, a hol Regöli Vaszary István, kajdacsi lakos, fiával kocsin akart átmenni az átjárón. Midőn a közelgő, vonatot megpillantotta, meg akarta állítani a lova­kat, de azok a közelgő vonat robajától megvadulva, csak tovább meutek s éppen a síneken álltak meg. Azalatt már a vonat is odaért, a fiú kiugrott, a lo­vak szintén egyet ugrottak a kocsival, miáltal a gazda a kocsiból kiesett s éppen a vonat elé, mely­nek kerekei a szegény embert összemarcangolták. Pedig az ily szerencsétlenségek könnyen elkerül­hetők volnának, ha az átjárókat vonat érkezéskor sorompók zárnák el. — Kivételes nősülés i engedélyek. A honvé­delmi miniszter a védkötelezettsóg fentartása mel­lett kivételes nősülési kedvezményben részesítette: Tóth László szentgáloskéri,, Borda János faddi, Galli Imre bátaszéki, Király József naki, Nagy István őcsényi, ifj. Orbán József tolnai, Schilling János nagyszékelyi, Schuszter János bátaszéki, Tod János csibráki, Wihl Román hőgyészi és Zwik Márton teveli lakosokat. — Megbüntetett gyógyszerész. 7ardi István vörösvári lakos, nagydoroghi gyógyszertár tulajdo­nosnak gyógyszertára áthelyezése iránt kiadott uta­sítás nem teljesítése miatt az 1876. évi XIV. t. c. 124. és 7. §-ai alapján 40 frt pénzbüntetésben tör­tént elmarasztaltatására lardi .István felebbezése folytán a belügyminiszter oly értesítéssel küldötte vissza, hogy az elmarasztalás ellen az 1876. évi XIY. t. c. 5. §. első bekezdése értelmében további felebbezésnek nincs helye. — Talált gyermekhulla. Mező Ferencz és Boldizsár Lajos, gerjeni lakosok a napokban reg­gel munkára inenvón, a Dunából egy újszülött leánygyermek hulláját húzták ki. — A nyomozást rögtön megindítottak minden irányban, de eddig eredmény nélkül’. Az ügyet feljelentették a paksi kir. járásbíróságnak. — Letartóztatott tolvaj csavargó. Klób György, dunaföldvári szolgalegény nem szeretett dolgozni, mert sokkal kevesebb fáradsággal sokkal többet tudott ő keresni — lopás által. így betört Német József házába, onnan egy zsebórát, s még sok mindenféle értékes és értéktelen dolgot lopott. Pár nap múlva in eg Német Imre lakásába hatolt be, ahonnan szinten egy zsebórát s sok más min­denfélét ellopott. De végre az egyik zsebóra eladá­sánál elcsípték. Az órákat előadta, de a többi jó­szágokon már rég túladott. Átszolgáltatták a du­naföldvári kir. járásbíróságnak. — Elcsípett gabonatolvaj. Szép árpája ter­mett Apáti Ferenc, szakcsi lakosnak : azt learatta s a mezőn keresztbe rakta. A szép árpát nem jó szemmel nézte a szomszéd Rohonci Imre, mert buszantotta. hogy az ő árpája meg sem közelíti a szomszédét. Egyik múlt éjjel tehát egyet gondolt, s hosszú szekérrel oda állt a szomszéd határába, s a mennyi, csak felfért, annyit felrakott s ha­zavitte az ő rossz árpája közé. Bizonyára tudta Apáti, hogy miért gyanakodott éppen Rohoncira, midőn a lopást ószrevétte, de tény, hogy először is ott tartottak házkutatást, s a gabonák nagy kü­lönbségénél fogva csakhamar tisztázták is a dolgot. Yégre Rohonci kénytelen volt a lopást bevallani. Az árpát tőle elkobozták, ől pedig feljelentették a tamásii kir. járásbíróságnak. _ Tüzek. Dóry József, dombóvári nagybir­tokos 2000 frtot érő szalmakazala, mely nedvesen volt összerakva, magától kigyult és s/4 részben el­égett. így a kár 1500 forint. Biztosítva volt. — Özvegy Prager Konrádné, bonyhádi lakos istállója teteje ismetelten módon kigyult és sok takarmány, házi és gazdasági eszközök, meg tűzifával együtt a tűz martalékául esett. A kár meghaladja az 500 frtot. — Kígyós Péter, szakcsi lakos szőllőhegyi pincéje ismeretlen módon kigyult és leégett. Biz­tosítva volt. — Schmidt Viktor, gyulajováncai la­kos háza kigyult és leégett. A kár 300 frt. A tűz keletkezési oka ismeretlen. _________________________________5.

Next

/
Oldalképek
Tartalom