Tolnavármegye, 1896 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1896-05-24 / 21. szám
2. TOLNA VÁRMEGYE. 1896. május 24. Bizzunk a magyarok Istenében, ki idáig oltalmába vett minket; bizzunk a nemzet géniuszában! Hisz akkor is midőn a haza leggyászosabb napjait élte, midőn a nemzetiségek fellázadva a vallásfelekezeti fanatizmus az országot lángba boritá, midőn a testvére testvér vérével áztatta a haza földjét, akkoi-is a nemzet genius a volt, ki lelankasztotta a felemelt iestvérgyilkos kezet, megértetvén a bősz harcosokkal, hogy »ne tovább, mert a közös édes haza léte forog kérdésben /» Bizom e nemzet lángoló hazaszeretetében, mert ez diadalmaskodott a külellenség hat akna felett. Bizom e nemzet bölcsességében, mert önmagát leküzdeni, feledni, de tanulni is tud. Mélyen tisztelt diszgyülés! Akár a multak- érti hála, akár a fövő reménye dagasztja kebelünket, egyaránt emelkedik lelkünk az örökké volt és örökké az országok és nemzetek sorsát intéző legfelsőbb lény felé, kegyeletes szokása volt. ősei?iknek, »nagy ?iapok& alkonyodtán, vagy uj remények haj- nalán hálaadva vagy áldást kérve Istenhez fordulni. Ragaszkodva a szokáshoz, tisztelettel indítványozom : vonuljunk át az egész diszgyiilés vallás-, felekezeti különbség nélkül a közel egyházba, a szeretet, a magyarok Istene házába! Adjunk hálát az Urnák, kérjük áldását közös éltető anyánk, drága hazánkra. Főispánunknak a hazafias érzés melegével elmondott, magas színvonalon álló, gyönyörű beszédét többször lelkes éljenzésekkel és helyeslésekkel szakította meg az ünnepély magasztosságát átérző hallgatóság s a beszéd befejezése után szűnni nem akaró éljenzaj hangzott a nagy teremben. A főispán ezután felfüggesztette az ülést s a bizottsági tagok az ő vezetése alatt átmentek a belvárosi r. kath. plébánia templomba, mely zsúfolva volt közönséggel, nagyobb része azonban egyátalán nem fért be a templomba. A hálaadó isteni tiszteletet Dobszay Antal pécsi kanonok a vidékről bejött lelkészek segédlete mellett tartotta meg; mise közben a templomi énekkar a Hymnust, Szózatot és egyházi énekeket adott elő nagy hatással és kiváló sikerrel; ezt az énekkart Klieher György karnagy alakította s tanította be, s valóban teljes .elismerést és dicséretet érdemel, mert feltűnést keltő sikert aratott az énekkar pompás előadásával. Mint értesülünk a május 10-iki egyházi ünnepi mise alkalmával is, nem a dalárda, hanem a Klieber ur által szervezett énekkar működött. A hétfői isteni tisztelet alkalmával Vargha Margit kisasszony is énekelt, kinek szép hangját élvezettel hallgatta a templomi közönség. Az isteni tisztelet befejezése után a gyűlés tagjai visszatértek a nagy terembe, ahol a főispán felszólítása után dr. Kämmerer Ernő orsz. képviselő, a szépművészeti muzeum kormánybiztosa, megtartotta ünnepi beszédét, mely ekként szólott : Ki állhatna ma elfogódás nélkül közülünk itt, kiknek a gondviselés ily jelentős napokat érnünk engedett. .. Az örök idő suhanását érezzük fejünk fölött, mikor ezer év hanyatlik előttünk alá és egy uj évezred küszöbén állunk. . . Feltárul szemeink előtt elődjeink minden küzdelme és szenvedése, mindama rombolás, melyet embereken és emberi kezek alkotásain végez az idő, és aggódva kérdezzük ily nagy idővel szemben : bűn vagy erény, közöny vagy lelkesedés, tétlenség vagy küzdelem, nem-e egyre megy, szorongva keressük az ezer év alatt nyugalomra tértek munkájának eredményeit. Idézlek benneteket tehát sötét sírjaitokból, megyém elköltözött alakjai, kik ugyanazon virányokon küzdöttetek, fáradtatok el, a hol mi hordjuk az élet terheit. Jöjjetek és tanitsatok meg arra példáitokkal, mit tegyünk, mit mulasszunk, hogy megtarthassuk a tőletek átvett 1000 éves örökséget. Idézlek elsőben is fejedelmi személyek, Ete és Bojta, kik Árpád vezér seregének egy részével megindultatok Budáról Baranya- vár felé, és elfoglaltátok a magyarnak ezen földet a Duna, Sió és Kapos völgyeiben, a Mecsekhegy elágazásai alatt, a mely akkor még a római civilizatió befolyása alatt állott. Fegyvereitek hatalmát érezte a vidék, uj uralom alá jutván, és fegyvereitek hatalmát érezzük mi, mert ez adta nékünk ezen földet, a melyen 1000 év óta kiizködünk. Az álta'atok meghódított területnek csak kisebb része jutott egyeseknek, a legnagyobb része Árpád vezér és utódai tulajdonában maradt. És jól rendezte ezt igy be a gondviselés, mert kigyuladván a kex-eszténység szent tüze, már az első századokban a vallásosságnak és mivelődésnek szánt nagyszerű alapítványokkal látjuk benépesülni a vidéket. Első szent királyunk, István, megalapítja Pécsvárad nagyszerű monostorát, első Béla király Szekszárdon Szt.-Benedek rendjét telepíti le, lovagias királyunk Szt. László a bátai hegy ormára építi pompás zárdáját. Vak Béla király Duna-Föld várt, II. Géza Oikadort alapítja a bátaszéki síkon. És e monostorokból sugárzottak ki a tudományok szelíd fénye mellett a vallásos áhitat és a műveltség; a monostorokban mindenki erősítést nyert a hitben, a tudatlan iskolát talált, a beteg ispotályt, a fáradt nyugodalmat, a bűnös menedékhelyet. A zárda-falak körül a vidék egy-egy kis paradicsommá válik ; a falakat övező kertekben Ízes gyümölcs terem, a réteket lecsapoló árkok szelik, duzzadó pázsit, a mezőt rengő kalászok borítják, az erdők vad, ijesztő sötétje mind távolabb húzódik. Az iparok szükséges nemei, a műipar zsengéi is e falak körül teremnek. A civilizáló hatás hamar mutatkozott. A nemzetségek, itteni birtokosság, erejéhez mérten követte a szent királyok példáit. A Bikács nemzetség Madocsdn, a Zente- Mágocs nemzetség Mágocson, Moys nádor hatalmas nemzetsége Abrahámon, Tüskepuszta mellett alapítják meg monostoraikat családi sírjaik felett. Az Apor nemzetség Apáron, más kisebb nemzetségek Koron- czőn, Ivárban, Tolón lettek a cultura áldozatkész bajnokaivá, egy-egy zárda alapítása által. És nem zavarta volna a gyönyörű fejlődést semmi, ha fel nem üti fejét untalan a magyar faj eredendő bűne. a pártoskodás. A királyok egymást követő sora csak adományozásokkal erősíthették, tarthatták meg hatalmukat, és a nagy számú királyi birtok vidékünkön erre kedvező alkalmat nyújtott. így kerültenek ide már az Anjouk és Zsigmond alatt, Henrik bán megtört utódai közül Tamásiba a Tamássy vajdák, a Rátold nemzetség büszke sarjai, a királyok vadászó helyére Paksra, megalapítva a Paksy nemzetséget; a Laczkffyak tetterőtől duzzadó, hatalmas alakjai Simontornyára, Döbröközre ; Tolnavárra a királynők birtokára a Mar- czalyak, a Pécz nemzetségből, amely nemzetségnek egy másik ága sok századdal utóbb került ismét közénk és itt él máig Hógyészen és Lengyelen; Adria kéklő vizei mellől, Oherso és Osszerorói Kölesdre a Zerechenek pénzügyekben járatos őse, Györgyibe, Anyavárra a bessenyő Bodók, Dombóvárra, Felső-Nyékre a bessenyő Dom- bayak. És itt élt és virágzott mindenkor a történelmi jelentőségű nemzetségek e fényes sorozata, a Kanizsayak, Garavak, Perényiek, Hedcrváryak, Országhok, Verbőczy István, Enyingi Török Bálint. Sok nagy alak élete, sok nagy esemény zajlott le körünkben, melyek emlékét is fü takarja immár, de melyekről emlékezni ma kegyelet-parancsolta kötelesség. Emlékezem a Laczkffyak, Simontornya, Döbrököz, Csáktornya urainak véres árnyékairól ; két nemzedéken át a hazaszeretet, vitézség, eszélyesség fényes példáit mutatták, de Zsigmond király háza ellen foglalván szerencsétlen állást, egyszerre végeztettek ki, szenvedvén pártoskodásuknak szomorú büntetését. Idézlek 3 megye termébe ismét Ozorai Pipó, kinek fényes tetteit az irigység elhomályosítani törekedett. Florenz legnagyobb fiaival helyez egysorba, Dante, Michelangelo, Machiavelli mellett jelölte ki helyed, pedig nem szülővárosodért, hanem uj hazádért működtél. Magas raiveltséged és ízlésed uj irányt adott uj hazádnak és e megyének is, melynek köznemessége zászlód alatt Olaszországban és a török ellen annyi diadalt aratott, és ozorai kastélyodnak a külföld által is csodált fényes termeiben oly előnyösen pallérozódott. Felpanaszlom a várnai ütközet szerencsétlen esélyeit, amelyen a pártos Henrik bán utolsó ivadéka, Tamássy Henrik vitte sírba nemzetségét, és zászlója alatt sok tolnai nemes, Morgay, Sólyaghi lelte halálát. Idézem a hős Hunyady-házat, melynek megyénkben tűnt fel és hanyatlott alá szerencse-csillaga. Hunyadi János első diadala, mely a közfigyelmet reá vonta, ott zajlott le a bátai monostor alatt a síkságon, mikor hazája és I. Ulászló szolgálatában Albert király özvegyének pártos híveit leverte. Kegyeletes hála csatolta ezért Bátához. Bilincseit, a melyeket hazájáért Szerbiában viselt, a templom falára akasztja, a monostort sok ajándékkal gazdagítja. — Ugyanezt teszi neje, Szilágyi Erzsébet, Mátyás király is, ki egy hetet időzött a zárda falai között. — Még Corvin Jánosra, majd özvegyére is átszállóit e kegyelet; ő az utolsó a Hunyady-házból, ki a monostort gazdagította. És szomorú véletlen — ugyané megye határain belül - Szabaton falu mellett a Csont- mezőn zúdult a végső csapás a Hunyady- házra, amikor a hálátlan Kinizsi és pártos felei Corvin Jánosra ütvén, hadát, kincseit és szerencséjét örökre megsemmisítették. Báta tehát a Hunyady-ház csillagának felragyogását. Szabaton és Csontmező pedig aláhanyatlását jelenti. És ez időtől az oligarchia mind fejetlenebb és féktelenebb. Az egyházi vagyon első sorban esik áldozatul a királyok tehetetlenségének és nagyurak kapzsiságának. A köznemesség által fentartott megye kezdetben még elég erős, Szakálylyal szemben a Osernyéden tartott megyei ülések és bírói székek tekintélylyel bírnak, szembe szállanak a féktelenkedőkkel, torolnak és ellenállának, de a közeledő éjszaka árnyékai mind ijesztőbbekké, mind hosszabbakká válnak. II. Lajos szerencsétlen király Mohácsra vonul. Mindjobban közeledvén sírjához, Szt. Györgyről, Tolnáról, Szekszárdról, Kesztölcz- ről, Bataszékról irja kétségbeesett, segélykérő leveleit. Kefugiumot ő is a bátai szent hegyen Krisztus itt őrzött csudatevő szent vérénél keres, e monostorban gyónik, ál- dozik utoljára, itt készíti magát a nagy ütközetre, melyből annyi soknak közülük nem volt visszatérésé. A sors engesztelhetetlen volt. Végig- sepri az iszonyú áradat a megye mezőit, fellángolnak a várak, városok, faluk és monostorok. Elvonulván a szörnyű vész, a köznemes már csak romok közé térhetett vissza, most már megfogyva és szegényedve ki van szolgáltatva az oligarchák kényének. Pedig akkor történt ez, mikor az igazságnak hivatott őre, az ország első törvényhozója és bírája, Verbőczy István volt hatalmas a megyében, bírván Moys nádor örökét, Dáróvárat, a Szerechének jussát Döbröközt, mikor ő parancsolt Dombóvárban, I első-Nyékben és már ajándékul nyerte a tamásii várat. De nem használt már itt semmi hatalom, semmi befolyás.
