Tolnavármegye, 1896 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1896-05-24 / 21. szám

1896. május 24.

TOLNA VÁRMEGYE.

3.

Ferdinand vagy Zápolya János a szerint voltak jók, amely cirnen többet zsákmányolni, rabolni lehetett. Enyingi Török Bálint saját külön hadával beveszi a gere- nyási erősséget, kiostromolja Héderváry Ferenc nyomorult özvegyét Ozora, Eledényből. összetűz Bakics Pállal és Verbőczyvel a papi birtokok miatt. Minden határért az ököljog harcát harcolják a hatalmasok.

Egy még szörnyűbb esemény kellett, hogy véget vessen a borzalmas erőszakosságoknak.

Nagy Szulejman szultán terjeszti ki hatalmát a megyére, szünteti meg az eddigi állapotokat, hozza be centralisticus keleti közigazgatását.

Á főnemesség menekül máshol fekvő birtokaira, a nemesség, most már hontalanul, a végvárak zsoldos csapatai közé húzódik. A köznépben pedig fentartotta az erőt a hit, és ama fanatizmus, melyet a terjedő reformatio öntött a kedélyekbe.

Kálvinista, lutheránus, trinitarius, aria- nus egymással versenyeznek, állítják fel hitközségeiket, az iskolákat; a tolnai protestáns főiskola épen a legvészesebb, a leg- nyomorúltabb időkben, a török alatt volt nagy hirü az egész országban.

Eme buzgóság volt az, mely nem engedte megsemmisülni itt a keresztény, a nemzeti életet.

Nem semmisült meg, de sorvadt mindjobban és zsugorodott kisebb-kisebb helységekké össze, amig az 1(583. évi tatárjárásnak véletlen és váratlan csapásai a tél néptelenségét és dermedtségét borították az egész vidékre.

Mert néma pusztaság honolt itt akkor is, mikor Badeni Lajos diadalmas hadai elfoglalták Simontornyát, Kaposvárt végleg megszüntették itt a török hatalmat.

De a tél után tavasz következett és buján sarjadzott elő mindenünnen az uj élet.

Csakhogy amig a tavaszt kedvessé teszi az, hogy a múlt év megszokott és szeretett fái, virágai kelnek uj életre : addig itt ez uj tavaszon a régiek közül mi sem ébredt uj életre.

Elseperte a török idők nyomora Tolna egész régi társadalmát, még hagyomány sem szállott e korra, mert aki ősi jusson szerzett is, például a Paksyak női ága — kívül estenek a régi hagyományok bűvkörén.

Egészen uj élet keletkezett.

A régi egyházi alapítványok föl éledtek ugyan egy kis részben, Szekszárd, Földvár, Báta apátjai elődjeik rommá lett kolostoraiba térhettek vissza, de a világi urak és lakosság mind uj jogcímen foglalták el helyeiket.

Nagynevű nádorunk Eszterházy Pál herceg Ozorát, Tamásit, Dombóvári szerezte meg. a visszafoglalás körül érdekeket szerzettek közül Styrum-Lyrnburg gróf Simon- tornyát, Sintzendorff Hőgyészt, a Wallis grófok Tolnát, Monasterly és Döry László Zorn- bát és tartozékaikat szánhatták meg.

Mercy Claudius Floriinundus telepitő munkája, a jövevények szorgalma mindenütt uj életet, varázsol elő, a régi, pusztult faluk benőtt, dudvás helyeit uj lakosság irtja és építi.

A megye pedig, területe nagyrészt alapítványok és latifundiumok közt oszolván meg, nélkülözte a hajdan erős köznemesség támogatását, és csak nagy nehezen ébredhetett uj életre, juthatott erőhöz.

De ez áldott talaj, mely az Árpádok, Anjouk, Hunyadyak alatt mindig oly nemes gyümölcsöket termett, most sem tagadta meg magát.

Egymásután emelkedtek a templomok, iskolák, a humanizmus és tudomány-szereit Styrum-Lymburg szivét már a múlt szazadban nagyszerű alapítványokra, a társadalmat a lőrinci és bonyhádi gymnasiumok, a szekszárdi közkórház létesítésére vezette.

Az Apponyiak, Festeticsek, Bezerédjek, Perczelek, egy Daróczy, Csapó, Bartal, Sztan- kovánszky, Vizsolyi ideális lelkesedése es hazaszeretete oly tüzet gyújtott és tartott életben, mely a megye határain túl is világított.

A mi a megyét rövid idő alatt pusztaságból ismét az ország leghaladottabb vidékei közé emelte, az mutatkozik itt ezer éven át:

a vallásos buzgóság, az önfeláldozó hazaszeretet az áldozatkészség a culturáért.

És ,ba talán kisért még ma is a régi átok: a pártoskodás és visszavonás: élnek a régi erények is, egy évezred alatt elköl- tözőttek, nem éltetek hiába, erényeitek adták nékünk e talajt, példátok követése biztosíthatja nékünk a jövőt.

És midőn a művelődés és hazaszeretet oltáraira leteendjük ezennel ime mi is áldozatunkat, buzgón kérjük az alkotót:

engedd, hogy elődeink erényeit követve, az uj ezredet önérzettel kezdhessük meg;

engedd, hogy ha a honfoglaló és azt visszaszerző ősök, fegyvereik hatalmával nékünk hazát hagyhattak, mi a cultura békés munkájával utódainknak egy virágzó hazát, nyomortól és szenvedésektől ment otthont biztosíthassunk.

Kämmerer beszédet meg-megujuló óljenriada- lom kísérte; ez a nyelvezetileg is kiváló történelmi beszéd hatása általános volt, mert megyénk történetét egész ismeretlen adatok alapján uj világításban mutatta be és századok változatos, mozgalmas képét varázsolta elénk élénk színekkel bővelkedő stílusával.

A beszéd hatása alatt emelkedett föl Dőry Pál, megyénk buzgó alispánja, s élénk érdeklődés és figyelem között a következő szép beszédben ismertette a megye millenniumi alapítványait. Nagyméltóságu Főispán Ur 1 Tekintetes törvényhatósági Bizottság! Öröraünnepünk hangulatának azon magasztos színvonalán, melyre az Isten házában imént lefolyt szertartások, s az itt elhangzott szónoklatok lelkeinket felemelték ; — oly jól esik a múltnak ködéből elénk tárt s a honalapító és államfentartó elődökre dicsfénnyel visszasugarzó, majd az isteni gondviselés iránt hálára gerjesztő képeken imad- kozóan eímereugni, hogy szinte nehéz a kegyeletteljes benyomások közepeit tárgysorozatunk következő pontjának végrehajtásába fogva, a cselekvő jelennek szinezetlen terére leszállani.

Valóban úgy érzem tek. bizottsági közgyűlés, mintha most végezendő megbízásom teljesítésével az elénk varázsolt pantheon templomi csendjéből a mindennapi élet zajába nyitnék ajtót. Pedig ez aggályt csak a magasztos múlttól a jelenre való hirtelen áttérés kegyeletes fájdalma keltheti, mert hisz jelenünk következménye a múltnak, s mint ilyen annak zárkövekónt méltán illeszthető mai ünnepi ülésünk sorozatába.

Az igaz mély hála nem is elégedhetik meg a puszta emlékezéssel, hanem tetteket is igényel. Ennek érzete vezérelte Tolnavármegye közönségét akkor, a midőn ezeréves állami létezésünk mai ünnepire emléket állítani rendelt. Emlék oszlopot magasat, melyről messze be lehessen látni a múltba — s távolról ki lehessen kémlelni a kétes jövendőnek hajnalát; s nem kőből, nem ércből határozta meg az emléknek anyagát.

Az egykor dúló csatákban csapongott ezredvégi szittyavór nyilát, fokosát és buzogányát, — melyekkel hajdanában a nyugaton fejlődő civilizáló vódnástyá aként annyiszor álla őrt, rég elvetette már s nemes fegyvereit most a művelődés eszközeinek tárából választja; ezekből ópit emlékoszlopot a múltnak dicsőítésére; erős váiat a megnyílt második évezred nehéz csatáira 1 Könyvet ir, iskolát emel. öntöző csatornát létesít az „egységes magyar állam“ szent eszméjének terjesztésére.

E célok irányiták vármegyénk közönségének hazafias és bölcs szellemét akkor, midőn millennáris jubileumunk emlékére szükebb hazánk, szeretett vármegyénk monográfiáját meghatni elhatározta s a megírásnak előfeltételeit anyagi áldozatokkal biztosba; midőn a vármegye székhelyén főgimnáziumot állítani 100.000 írttal segédkezett; midőn a már több nemzedéknek hálájával ékeskedő gyönki es bonyhádi gimnáziumokat nemzeti hivatásuk hazafias és nehéz szolgálatában 50—50 ezer forintnyi alapítvánnyal támogatni elhatározá; s midőn mindezeken felül azon történelmi tapasztalat alapján,

hogy a magyarhaza sorsa édes anyai nyelvünk művelése és terjedésével mindig egyarányban javult, még egy 50 ezer forintos alapítványt létesített a célból, hogy a magyar állameszme tettbuzgó híveinek anyanyelvűnk terjesztése körüli érdemeit mindenkor megjutalmazhassa.

Ezen alapítványokból emel emlékoszlopot válaszfalul az ó- és uj-ezredév közé vármegyénk közönségének nagylelkűsége, hazafisága és bölcses- sége; s minthogy a nemzet ezredóvi búcsújának ajándékaiul ezen alapítványok kiosztását is elrendelő : van szerencsém a monográfiának, hazánk kiváló két tudósa Kämmerer Ernő és Wosinsky Mór vármegyebizottsági tag urak által megirt érdekes és értékes munkáját, a történelmi korszak előtti részt tárgyazó két kötetben büszkeségünk s hazai műkincsünk gyanánt bemutatni, azon jelentéssel, hogy az ország törvényhatóságai és vármegyénk községei számára reudelt ajándék-példányok mai közgyűlésünkből osztatnak ki. Van szerencsém továbbá jelenteni, hogy a szegzárdi állami főgimnáziumra áldozott 100.000 frt, a vallás- és közoktatásügyi nagyméltóságu minisztérium rendelkezésére ma helyeztetik letétbe, s hogy a magyarnyelv terjesztésének megkönnyítésére rendelt 50.000 frt vármegyei közművelődési alap címén rendeltetési céljaira vármegyei pénztárunkban szintén ma helyeztetik el.

A gyönki és bonyhádi algimnáziumok anyagi helyzeteinek könnyítésére rendelt alapítványok értékét, az alapitó okiratokkal együtt a kezeléssel megbízott egyházkerületek mélyen tisztelt képviselőinek illetékes kezeihez most szolgáltatom át, azon tiszteletteljes megjegyzéssel, hogy az átadás tényét ezeróvi állami létünk ezen legmagasztosabb ünnepének tárgysorozatába, nem hivalkodásból vettük fel, hanem csak azon okból, hogy ezen páratlan alkalommal dokumentáljuk, miszerint vármegyénk közönsége az államfentartó erőket a művelődés eszközeiben ismeri fel és növeli a jövő évezred számára, s ez alkalommal véltük méltóan igazolhatni, hogy egy ezredévnek viszontagságai nem feledtethették el velünk, hogy a vérrel szerzett uj-hazában első szent királyunk a ma már ezeredik évét elért magyarállamnak fundamentumát a kereszthez fűzve volt, s attól teljesen soha el sem is választható civilizátió befogadásával epitette meg; itt ez ünnepélyes alkalommal indokolt jeleznünk tehát a szent király iránti hálás kegyeletünknek rnegőrizésót az ő bölcsességének hű követését az által, hogy ime az uj ezredévnek fundamentumához ugyan abból az anyagból hordunk követ, a melyből ő építkezett.

De másrészt ezen nem a vármegye nagylelkűségéhez, hauem csak anyagi erejéhez mérhetett adományoknak ily ünnepélyes átadását főképen a célból határoztuk el, hogy azon nehéz viszonyok közt létesült, s nagyobb részt a megélhetés legszűkebb korlátái közé szorított szegény földmivelők, silányan javadalmazott tanítók és lelkészek által, a legönzetlenebb hazafiassággal fentartott, s mindig a kor igényeinek lehetőleg megfelelő sziuvonalon tartott két felekezeti tanintézetnek, az ismeretek terjesztése, a hazafias szellem fejlesztése s a magyar állam eszméjének megerősítése körül kifejtett áldásos szolgálataiért teljes ünnepélyességgel tanúsít ha-suk a vármegye közönségének őszinte elismerését ; az ezred évi hála mai ünnepe csakugyan méltó alkalom annak feltüntetésére, hogy a vármegyénk német ajkúak által lakott vidékein igénytelen, majd csaknem elrejtett falvakban működő ezen két algimnázium a közművelődésnek szerényen lobogó két oly mécsessé volt, melyeknek tiszta fényéből a legborusabb korszakban is a szabadság világossága, s a honszerelemnek melege áradt szót.

Ezen elismerés háladatos átérzésével nyújtom át az alapítványok értékét, s az azok kezelését megszabó okleveleket. — Azon a vármegye közönségének nevében is kifejezhető benső kívánalommal, hogy a két tanintézet eddigi irányát követve, azzal a kiért létezik, a kinek eddig óit: a magyar nemzettel együtt mielőbb teljesen felvirulhasson, s a nemzettel együtt felvirultan, a nemzettel együtt még több ily ünnepet is megérjen.

Engedje a Mindenható, hogy a kívánt jövendő, e hosszú idő folyamán át. a gondozása alá kerülő ifiusárot, „hazánk virágát“ nemzedékről nemzedékre mindig oly egészséges gyümölccsé n-vel-' hesse, érlelhesse, hosry azon az égő honszerelem pirossága, a munkaszeretet duzzadó ereje, és a gyümölcs hamvaként a kiiály iránti törhethn hűségnek zománca tündökölhessenek. Ezúton segítse, tegye a magyarok Istene n onzetünket nagygyá, hatalmassá és boldoggá!

Az alispán beszéde szintén zajos hatású volt; több ízben éljenekkel szakították félbe, befejezése után pedig bdke>en élteitek az alispánt, ki szépen átgondolt tartalmas beszédét vervvel és az ügy iránt érzett lelkesedéssel és hatásasl adta elő.

A megye fejedelmi bőkezűségével osztott alapítványait agyönki ref. gimnázium részéről Szilassy Aladár, pénzügyi közigazgatási bíró és egyházi fő- o-ondnok, a bonyhádi ágostai gimnázium részéről pedig Gyalog István, gimnáziumi igazgató köszönte meg, utóbbi a következő beszéd kíséretében :