Tolnavármegye, 1895 (5. évfolyam, 1-53. szám)

1895-06-16 / 25. szám

1895. június 16.

TOLNAVÁRMEGYE.

3.

Valaki beszédem megkezdése előtt figyelmeztetett, hogy mondjam meg, hogy ezek a többletek hová fordittattak. Magammal hoztam azt a törvény- javaslatot, mely erről beszámol s igy bemutathatom azokat önöknek.

Az 1890-ik évtől 1894. óv végéig a pénztári felesleg l&l.564,871 irtot tett ki. Ebből az összesből a közösügyes kiadásokra fordittatott 8.800.000 frt; a vaskapu szabályozására, mely. úgy hiszem, ismeretes önök előtt, 7.975000 frt (csak a kerek számokat mondom); egy határszéli vasútnak, melynek az a rendeltetése, hogy Magyarországnak mindenfelé biztos közlekedést nyújtson, 12.500000 frt, a kamatozó pénztári jegyek értékesítésére 8 millió fi t; a valuta rendezésére tetemes aranymennyisóget kellett vásárolni 58.571000 írtért; ez a roppant mennyiségű aranypénz az állampénztárban hever, s bár ezáltal évi 3—4 milliónyi kamat veszteségünk van, a kormány az aranyat mégsem adhatja ki, mert most külföldQn az arany sokkal drágább, mint nálunk, s igy aranyunk, ha most forgalomba kerülne, rövid idő múlva külföldre vándorolna. Mindezek levonásával marad tehát a 151 és fél millióból még 30 millió felesleg, s igy nyugodtan nézhetünk a jövő elé, mert ha egy ország kiadásait fedezni tudja és még ekkora pénztári maradványa is van, annak az országnak az ügyei teljesen rendben vannak. Külföldön, péld. Angliában az a törvény, hogy ily esetekben a leggyülöltebb adónemeket eltörlik, és ha nálunk is ezt követik, reményünk lehet rá, hogy idővel nálunk is le fogják szállítani az adót.

Végre még egy pár fontos helyi érdekű ügy állásáról akarom önöket tájékoztatni. Az egyik a főgimnázium kérdése, mely végre eldőlt olyképen, hogy 2 osztály már a jövő ősszel rnegnyittatik. Hogy egy ily intézet mily áldás, nemcsak a műveltség, hanem a gazdasági viszonyokra nézve is egyaránt, azt bizonyítani felesleges. Különben énnél az ügynél fel kell említenem, hogy az állam az építés költségéhez' 50.000 írttal hozzájárult.

" A másik ügy a kipusztult szőlőket érinti. Az állam t. i. elhatározta, hogy a létükben megtámadott szőlős gazdáknak segítséget ad és elsősorban az ország első borvidékein, s igy Szegzárdon is. szőlőtelepeket létesít, a szükséges vesszőt és egyéb anyagot a szegényebb lakosok ingyen, a tehetősebbek pedig leszállított áron fogják kapni.

Ez a szőlőtelep a mi vidékünkön 80 kát. holdat tesz ki, (a mi magyar holdankint 120 holdnak felel meg). Ez a telép később, a midőn már a gazdáknak arra szükségük nem lesz, a községek tulajdonába megy át, a mi azt fogja eredményezni, hogy a községek pótadója ezáltal nagyrészt feleslegessé válik, mert ily nagy terjedelmű szőlőbirtok a község vagyonát tetemesen emelni fogja.

Most már elmondtam mindent, amit önökkel közölni akartam.

Végül még önérzetes, férfias szavakkal rendre- utasitva az abzugolókat, kik rosszakaratú bujtoga- tók által félrevezettetik magukat, azzal fejezte be beszédét, hogy ő mindenkor kész azt a zászlót, mely- lyel őt választói már több Ízben megtisztelték, ha most tőle elfordulnak, ép oly mocsoktalanul, mint a hogy azt kapta, átadni annak, a kit a közbizalom ezzeí meg fog tisztelni, mert ő nyugodt lélekkel elmondhatja, hogy úgy is mint képviselő, úgy is, jnint ember mindent megtett, amit csak megtehetett. (Általános élénk éljenzés.)

A Simontsits-család története.

. *

A Simontsits-család törzse Horvátországból származott át Magyarországba, ősrégi horvát nemesi család, mely magyarországi szereplését és igy magyarrá válását 1691-ben I. Lipót király alatt kezdette meg, midőn a törökök elleni hadjáratokban kifejtett hőciességéért és a király iránti hű ragaszkodásáért I. Lipót magyar nemességgel ajándékozta meg; ezzel a nemességgel a család megkapta a Pozsonymegyóben fekvő Felső- és Alsó- Korompa községeket, ahonnan aztán nemesi elő- nevüket is nyerték. Később a család átköltözött a pestmegyei Tinnyére, a hol * jelentékeny birtokot szereztek. A Simontsits-család róm. kath. vallásukén! jött át már Horvátországból Magyarországba és magyar nemessé lótelekor I. Lipóttól a következő címert is kapta: a négyfelé osztott pajzs bal felső és jobboldali alsó négyzeteiben vörös szint mutat s bennők egy-egy ezüst szinü gólya áll, s bal lábával aranyalmát tart; a jobboldali felső és baloldali alsó négyzet kókszinü és a csillagos eget ábrázolja. A paizs fölött két kiterjesztett fekete sas szárny között egy kereszt van elhelyezve.

Simontsits János, volt alispánunk s most már Szatmár vármegye és Szatmár-Nómeti sz. kir. város főispánjának nagyatyja, mint Pestmegyének másod alispánja nevezetes szerepet játszott a század első tizedeiben a magyar reformkorszak fellendülése alkalmával. Pestvármegye ez időben a vezérszerepet vitte politikai téren is s minden üdvös mozgalom erélyes s hathatós támogatója volt; Simontsits János, mindenki által tisztelt és szeretett ember lévén nemcsak a szorosan vett közigazgatási ügyekkel foglalkozott, hanem a közbizalom az 1838-ik évben megnyílt nemzeti színház intendánsává emelte, mint amely hazafias intézetnek Simontsits is egyik alapítója volt.

Intendansi állását 16 évig viselte teljes megelégedésre, mért finom, tapintatos modorával és jó leikével ki tudta egyenlíteni a színészek közötti ellentéteket és villongásokat. Ennyi ideig még senki sem volt intendáns s ez is eléggé mutatja Simontsits kiváló tulajdonságait, kit még a szabadság- harc utáni időkben is szívesen meghagytak állásában, melyben azonban az elnyomatás szomorú idejében sem feledkezett meg erős hazafias érzéséről, aminek eclatáns bizonyítéka a Szigeti József által is megirt következő epizód :

A gyászos emlékű szabadságharc lezajlása után az ország fővárosa telve volt osztrák tisztekkel, kik a téli időben szerettek voloa színházba járni és mivel 1849. óv végén nem volt az egész fővárosban német színtársulat, arra kérték a legfőbb tábornokot, Haynaut, hogy a magyar nemzeti színházban adasson elő német színdarabokat. Haynau erre meghivatja Simontsits intendást s előadja neki, hogy nem-e lehetne h-tenkónt egy-kót német előadást tartani. Az öreg Simontsits, ki eredeti konzervatív ember volt, a következő lakonikus eredeti német nyelven felelt Haynaunak: „Euer Excellenz muss ich sagen : AmolI Kann ich sagen : KámolT És úgyis lett. A magyar nemzeti színházban nem :is tartottak német előadásokat s a kapott felelettel itökéletesen ki volt elégítve Haynau, hogy többé ezt a thémát nem fejtegette.

Simontsits János egyik igazgatója volt az első ihazai takarékpénztárnak és utóbb kir. tanácsosi ■ranggal tüntet tetett ki

Simontsits Alajos volt a mi Simontsitsunk édes atyja, ki kezdetben ugyancsak Pestraegyóben töltötte be a főszolgabírói állást s utóbb a budapesti törvényszék ülnöke lett. Kéjének Pákozdy Oktáviának Bölcskén voltak terjedelmes birtokai.

Simontsits Béla Budapesten született 1846. évi március 8 án. Alig volt két éves, ’ midőn édes anyját elvesztette, 14 éves korában pedig édes atyja is meghalt s Zuber József Komáromvárme- gye volt főispánja lett a fiatal Simontsits gondnoka. A gimnáziumi osztályokat a piaristák intézetében végezte, az érettségit azonban már Győrött a bencések gimnáziumában tette le. Mivel kora fejlettségénél fogva a tanulást nagyon fiatalon kezdte, 20 éves korában már a jogot is elvégezte kitűnő sikerrel Pozsonyban. Tanulmányai befejezése után Tolnavármegyóbe költözött s átvette az anyai ágról reá maradt b'ölcskei birtokot s csakhamar nőül vette a ritka szépségű s nagy műveltségű Kurtz Emmát Kurtz György paksi birtokos leányát. Kurtz György szintén tekintélyes .szerepet vitt megyénkben s az 1861. és 1860-iki országgyűlésre képviselőnek is megválasztották. A Simontsitsok apai ágon rokonságban vannak a Jankó és Miskey családokkal, anyai ágon pedig a Daróczyak-, Justhok-, Pákoz- dyak- és Pongrátzokkal.

Simontsits Béla már. a hetvenes évek legelején élénk részt vett a közügyekben, úgy, hogy az 1872—1875-iki országgyűlésre a paksi választókerület képviselőjéül küldötte az országházba,, hol a Tisza Kálmán vezérlete alatti balközépnek volt munkás tagja; szónoki képességével és alapos képzett ségével már ekkor is föltünést keltett. A fúzió óta a szabadelvű párt tántorithatlan hive volt és tevékeny részt vett a megye politikai életében ; nagy érdeme van a megyei szabadelvű párt megalkotásában is. 1876-ban a megye közigazgatási bizottságának tagjává választatott; 1877-ben. pedig, midőn Döry Dónest, megyénk akkori alispánját a bonyhádi kerület képviselővé válssztotta: egyhangúlag a völgységi járás főszolgabirajának választatott meg, mert az ottani főszolgabírót, Perczel Dezsőt a megye közbizalma az alispáni székre emelte.

Bonyhádi főszolgabírói állását Simontsits Béla megtartotta 1887. október 4-ig, addig, mig Perczel

Dezső Bonyhádon képviselővé választatván, lemondott az alispánságról; ekkor az őszi rendes közgyűlésen a megye közbizalma nagy lelkesedés mellett isméta völgységi főbírót, Simontsits Bélát választotta alispánjává.

Simontsits Béla több, mint 10 évig volt főszolgabíró Bonyhádon; ez alatt az idő alatt a völgységi járást mintajárássá emelte, ahol a közigazgatás menetében a pontosság, rend és gyorsaság uralkodott; mint magán ember pedig a bonyhádi társasélet központja volt, mint az ottani kaszinó elnöke s oly általános szeretet- és tiszteletben részesült, hogy távozása alkalmával a ragaszkodás valóban megható és ritka jeleit adta az egész lakosság kivétel nélkül. A jegyzői kar valósággal rajongott érte, ki dacára a szigornak, igazságérzete folytán a jegyzők érdekeit mindenkor a legnagyobb mértékben védte és ügyeiket a községgel szemben is érvényesíteni tudta és a jegyzők anyagi javadalmazásait mind rendbe hozta s nekik az állásuknak megfelelő jövedelmet biztosította. Bonyhádról a szeretet és tisztelet megható nyilvánulása mellett távozott s hasonlóképpen fogadták Szegzárdon, mint alispánt, mert első föllépésével is megnyerte a bizottság tagjait, úgy, mint tisztviselőit, kiktől a kitartó munkáságot megkövetelte ugyan, de igazságérzetével tudott is róluk gondoskodni, úgy hogy 8 éves alispámága alatt a bele helyezett várakozásnak és bizalomnak teljesen megfelelt és elpusztíthatatlan emléket hagyott maga után vármegyénk történetében.

Simontsits Béla alispáni működése.

Simontsits Béla alispánságának 8 évre terjedő idejét megyénk közigazgatásának egyik legnevezetesebb eydúsául kell tekintenünk.

Alatta a közigazgatás minden ágazatában állandósult a rend, pontosság és gyorsaság ; szigorúan megkövetelte az ernyedet- len szorgalmat és munkásságot minden tisztviselőjétől, mert e tekintetben maga járt elől legjobb példával. Valóban a „munka egyszerű harcosa“ volt tisztviselői közt, a mint alispáni beköszöntő beszédében nevezte magát. Gyakran egészségét is veszélyeztette a fárasztó és idegeket roncsoló munkával, mert igen gyakran még az éjjeli órákat is munkára forditotta, hogy a köz- igazgatás menete fennakadást ne szenvedjen.

Tettereje és erős akarata minden eszméjét és tervét valósággá emelték, s 8 éves alispánsága alatt az általános közigazgatás mintaszerűvé emelésén kívül az üdvös alkotásoknak egész hosszú sora jött létre.

Simontsits munkakedve és energiája kellett ahhoz, hogy ezeket oly gyorsan és ellenkezés nélkül meg lehetett valósítani, mikor minden reformnak ellenesei szoktak lenni, főleg ha péilzbe kerülnek.

Simontsits azonban játszva leküzdötte az akadályokat és könnyen megvalósította terveit mind, melyeknek hasznát csak most és ezentúl fogjuk érezni, ellenségei pedig teljes elismeréssel fognak vissza emlékezni reá, kinek a megye közönsége na- gyon-nagyon sokat köszönhet.

A közigazgatás minden ágában óvról- évre szaporodó ügyforgalom, mely a múlt évben már 77,000-en felül emelkedett: alatta pontos, gyors és beható elintézést nyert.

S eme óriási munkaszaporulat elvégzésére a központban az alispáni hivatalnál csak 2 aljegyzői állással emelkedett a tiszti létszám, de ezek is a folytonos változás folytán betöltve nem igen voltak.

Alispánsága alatt különféle szabályrendelet alkottatott, amelyek külön-külön sok időt, munkát és tanulmányt igényeltek.

Eme szabályrendeletek közöl mint fontosabbakat kiemeljük á megye szervezési szabályrendeletét, a nyugdíjintézetre vonatkozót, a községi szervezési irányelvek meg-