Tolnavármegye, 1895 (5. évfolyam, 1-53. szám)

1895-03-17 / 12. szám

1895. március 17.

TOLNAVÁRHEGYE.

3.

igazoló orvosi bizonyítvány mellett, s tekintettel a kérvényezők anyagi viszonyaira, folyó évi március 20-ig velem közölje és egyúttal aról is tegyen jelentést, hogy az illetők betegségük és netáni egyéb viszonyaiknál fogva a kedvezményt mely időben kívánják igénybe venni. Megjegyzem végül, hogy a jelzett határidőn túl beérkező kérvények csak any- nyiban lesznek figyelembe vehetők, a mennyiben akkor még üres hely fog rendelkezésre állani. Budapest, 1895. február 26-án. A miniszter helyett: B e i s z i g s. k. államtitkár.

Az állami italmórósi jövedékről szóló 1888. évi XXXV. t. c. végrehajtása folyamán fölmerült azon kérdést illetőleg: vájjon a községek által megváltott illetőleg bérbevett kizárólagos italmérési jogosultságra nézve a kincstárral kötött szerződések és az azokra vonatkozó községi határozatok igényelnek-e törvényhatósági jóváhagyást és mennyiben vonhatók az 1886. évi XXII. t. c. .24. §. c) pontja alá — hivatali elődöm 1890. évi február hó 8-án 3448. sz. a. kibocsájtott körrendeletével kijelentette, miszerint a szóban levő szerződések és községi határozatoknak törvényhatósági jóváhagyás alá terjesztésétől azon egy alkalomra eltekint, egyszersmind azonban megjegyezte, hogy az e részbeu követendő egyöntetű eljárás szabályozása iránt az általa egyidejűleg folyamatba tett tárgyalások eredményéhez képest pótlólag fog intézkedés tétetni. — Minthogy az idézett körrendelet kibocsátása óta ez irányban több törvényhatóság kért utasítást és az iránt is több oldalról merült fel kérdés ; vájjon a községek által a kincstártól megszerzett szóban levő jogosítványok hasznosítása iránt létesített kezelési, illetőleg alvállalati ügyletek mennyiben vonhatók a községi törvény 14. §. b) fontjának határozmányai alál az e téren fenforgó kételyek eloszlatása tekintetéből a törvényhatóságot a pénzügyminiszter úrral egyetértőig a következőkről kívántam értesíteni. — Ami a községek által a kincstárral kötött szerződéseket illeti, mindenekelőtt megjegyzem, miszerint hivatali elődöm 1890. évi február hó 8-án 8448. sz. a. kelt körrendeletének kibocsátása óta lényeges változások jöttek közbe. Ugyanis megalkottatott az állami italmérési jövedékre vonatkozó 1888. XXXV. és XXXVI. t. cikkek módosításáról szóló 1892. XV. t. c., melynek 1. §-a szerint a bor és sör italmórósi adó eddigi alakjában megszüntettetett és a bor és sör fogyasztási adóval egyesittetett. —• Az idézett t. c. 4. §. rendelkezése szerint pedig a bor és sör italadók

Aztán elküldtenék két darabantot Dézsi Csizmadia István lakására: hozzák elő a bűnösöket.

Persze, ha azok ott maradtak volna. Vagy azért van Asztalos Istvánnak olyan nagyon jó lova, hogy egy ültében várja be az ítéletet ? Bizony elszöktek azok, hült helyük maradt. Egy kóborgó oláh paraszt a brassói ország utó u látta okét; ez volt minden, a mit ki lehetett tudakolni.Ilyen hihetetlen gonoszság nem történt a városban tudja Isten mióta; volt is nagy felháborodás, meg szörnyűködés. A szenátus másnap megint összeült, s azt végezte, hogy a szökevények után kell menni. A hol elfogják őket, ott nyomban fejük vétessék.

De ki menjen utánuk ? Ilyen veszélyes időben ki barangol be fél országot egy rossz asszony- személy meg egy istentelen ember miatt ?

Ki menjen? Hát Dézsi Csizmadia István. Az ő jussában gázoltak, az ö portája van meggyalázva, keresse is ő a bűnösöket.

Kezébe adtak egy rengeteg Írást. Betűhöz nem sokat értett, a nótárius magyarázta meg neki, mi van benne: Nagybánya város adja hirül mindeneknek, a kiket illet, hogy Dézsi Csizmadia Istvánná Asztalos Istvánnal bűnben találtatván, fővesztésre ítéltettek. A ki előtalálja őket, viheti mindjárt a legközelebbi bírósághoz, hogy ott megadják nékik méltó büntetésüket.

Ezt a írást a tarsolyába tette Dézsi István, felült a Villámra, aztán nehéz szívvel, rossz kedvvel útnak indult.

Átment Kolozsváron, Gyulafejérváron; megfordultak a szökevények itt is, ott is, hanem ő már későn érkezett mindenüvé.

fizetése iránti kötelezettségre, — ezen adónak biztosítására és beszedésére a bor — illetőleg sör fogyasztási adóra fennálló törvényes határozmányok terjesztettek ki. Ugyancsak a szóban levő törvény 8. §-a a szeszitalmérési adót továbbra is meghagyta ugyan, de erre nézve is a bor és sör italadók tekintetében előirt szabályokat mondotta ki érvényeseknek. Végül a 10. §-ban az 1888. XXXV. t. c. 65. §-át oda módosította, miszerint a kincstár jövőre nem az összes, hanem csakis a szeszitalmé- rési jogosultság gyakorlását van jogosítva és pedig csak az 1895. év végéig a községeknek bérbeadni. Az előadottakból tehát világosan kitűnik: miszerint az időközben érvénybe lépett törvény a bor és sör, sőt a nem kizárólagos alapon gyakorolt szeszmérés utáni adók biztosítását és beszedését is az általános ital fogyasztási adókkal azon egy szempont alá foglalta — Már pedig a fogyasztási adókra nézve hivatali elődöm, egy Pest-Pilis-Solt-Kis-Kun vármegyében felmerült konkret eset alkalmából a nevezett vármegye közönségéhez 1880. évi február hó

21-én 50952. sz. a. kibocsátott rendeletében a már akkor évtizedek óta fennállott gyakorlattal egyező- leg kimondotta, miszerint az e tekintetben a községek és kincstár között keletkezett megváltási szerződések, mint a melyek csakis az állami adók biztosításának és beszedésének bizonyos módjait képezik, a községek szempontjából a községi törvénynek a terhes szerződések törvényhatósági megerősítését érintő rendelkezése alá nem tartoznak, hanem hogy azok a törvényes erővel biró fogyasztási adóügyi szabályok szerint a községekre nézve az aláírás napjától kezdve kötelezők. — És hivatali elődöm ezen kijelentése óta lefolyt számos éveken át a községek által a fogyasztási adó megváltása iránt kötött szerződésekre nézve ugyanily eljárás követ- tetett és követtetik mai napság is. — A mi pedig a kizárólagos szeszitalmérési jogosultság kibérlését illeti, igaz ugyan, hogy e tekintetben a törvény vonatkozó szakasza kifejezett rendelkezést nem tartalmaz ; az ide vonatkozó ügyletek azonban ugyanazon ismérveket foglalják magukban, mint fogyasztási adók kezelésbe vétele illetőleg megváltása iránti szerződések. —- De a szeszitalmérési bérleti szerződések jogi természetének fejtegetésébe annál fogva nem is szükséges bocsátkoznom, mert ide vonatkozólag a jelen idényre nézve a szerződések tényleg már úgyis folyamatban vannak, azok elteltével pedig a törvény szerint uj törvényhozási intézkedés fog bekövetkezni. — Mindezekután tehát a fenforgó

A hogy Brassóba lejutott, beteg is volt már, fáradt is. Hiszen annyi aggsága van az embernek. Mit csináluak otthon a legények ? Kontár munkát végeznek bizonyosan ; azokból a drága, finom dongákból esetlen, otromba hordókat fabrikálnak.

Ejh, hogy ő nem lehet otthon I

Aztán a Villám, szegény Villám, hogy elcsigázta azt is az ut 1 — Meglehet olvasni a bordáit mind; a szép sörénye most rendetlen gubancokban lóg alá.

Az az asszony, az az asszony 1

Megtalálta őket. Egy brassói szász adott nekik szállást, persze jó pénzen. Nem azért szász, hogy ne nyerek edj ók.

Ment volna mindjárt a bíróhoz, hogy elému- tassa a nagybányai írást, aztán fejét vétesse az asz- szonynak meg a csábítójának is.

p m ■

Am a bíró oda volt Buszosukba vásáron; ker- dás, ha holnaputánra megjön-e ?

Dézsi Csizmadia István úgy gondolkozott, — hogy ha eddig eljött, megvárja már azt a néhány napot. — A tarsolyában ugyan fogytán a pénz (az ördög hitte volna, hogy ennyibe kerüljön az ut) haza se mehet már avval a pár kongó garassal, a mije van: de hát majd megsegít, jó az Isten.

— Jó az Isten, de kelmed annál gonoszabb, szól be hozzá Asztalos István.

— Már hogy én gonosz volnék 1 Te lennél olyan jó keresztény, s milyen én vagyok.

— Ugyan ugy-e ? Hát jó keresztény az, aki halálra keresi a feleségét. '

— Ugyám, halálra bizony. Itt az irás róla. Minek istentelenkedett.

első kérdést illetőleg kijelentem, miszerint az, az 1892. XV. t. c. végrehajtása iránt kibocsátott ugyanazon évi 51015. sz. alatti pénzügyminiszteri utasítás által megoldottnak, illetőleg meghaladottnak tekintendő. — Ezeknek kapcsában különösen egyre kívánom a törvényhatóság figyelmét irányozni. — A pénzügyminiszter ur 1892. évi 51026. sz. alatti körrendeletében az 1883. XLIV. t. c. 87. §. b) pontjából kifolyólag különös kötelességévé tette a pénzügyigazgatóságoknak, miszerint a községekkel megindítandó egyezkedési tárgyalásokra a járási főszolgabírót meghívják és ennek a tárgyalás folyamán tett észrevételeit a jegyzőkönyvbe felvegyék. — Ezen tisztviselőnek egyrészt feladata a pénzügyi hatóságot a valóságnak megfelelő adatok kinyomozásáb in támogatni, másrészt azonban a pénzügyminiszter ur által is elismert hivatása a községeknek a pénzügyi közeg részéről netalán túlbuzgóságból eredóleg támasztott túlfeszített igények ellenében oltalmit nyújtani és mindenekelőtt azon felelősségre való tekintettel, mely a szerződés aláírása által a községre hárul, szoros felügyelettel lenni az iránt, hogy a községi elöljárók a képviselő-testületnek törvényesen kiállított meghatalmazást mutassanak fel; e végből a község kiküldöttjeinek megbízó levelét gondosan vizsgálja át és a mennyiben azt rendben nem találná, ide vonatkozó kifogásait jegyzőkönyvbe iktattassa. — A törvényhatóságnak pedig vagyon-felügyeleti hivatásából kifolyólag feladata a községeknek a fogyasztási és italadók kezelése körüli oljárását szorosan ellenőrizni és oly iráuyban figyelemmel kísérni, hogy a törvénynek ide vonal kozó intentiói megvalósulást nyerjenek. Ugyanis az adótárgyak kihasználását célzó adóztatásnak azon jól felfogott alapelve, hogy az adóalap jövedelmezősége ki ne merittessék, a fogyasztási italadóknak is magában a törvényben gyökerező egyik főszempontját képezi. — így az 1892. XV. t. e. 9. §-a a ráutalások eseteire nézve határozottan elrendeli, miszerint a beszedhetleneknek bizonyult összegek leírásba hozassanak; jeléül innak, miszerint misem áll távolabb a törvény in- tentiójától, mintsem az, hogy a kincstár a községek kárán gazdagodjék.

Ami pedig az ital adók kivetésének egyéb módjait, névszerint az átalány összeg mellett kötött megváltási, illetőleg kibérlési szerződéseket illeti, a törvény indokolása egyenesen célul tűzi, hogy a községek e téreni közvetítésük eredményeképen az oly sok oldalról igénybe vett háztartási kiadásaik

— Hát kelmed még most is csak sir a felesége után ?

Az öreg nagy haraggal rántott egyet lájbliján:

— Már hogy sírnék ? Megunta már testem, lelkem. Nem kell nékem az az asszony többet.

— Hátha nem kell, mért nem hagyja futni ? Szegény asszony vére a lelkén száradjon ?

Dézsi Csizmadia István gondolkozóba esett. Csakugyan a lelkén száradna szegény asszony vétke Eddig sem igen tudott aludni éjjel, hát még az után. Jaj, ha az a kísértet feljárna hozzá éjféleukint, aztán megfenyegetné a véres ujjával. Hallott már ilyenekről, mikor az öreg Yendel megölte a fiát, (pedig csupa véletlenségből tette, azt hitte róla a sötétben, hogy kukorica tolvaj) az se tudott aztán nyugodni a kísértetektől. S mindez miért? Bajta már nem segít; a gyalázat megesett, az asszonyt vissza úgy sem viszi. Hadd fusson szegény . . .

Még egy ellenvetést próbált tenni.

— De hát az irás, az irás 1

— Eh, mit gondol kelmed az írással ? Haza megyen, elmondja, hogy hasztalan keresett bennünket, nem talált. Az az irás nem árul el.

S hogy nagyobb nyomatóka legyen a szavának, odasúgta Dézsi Csizmadia István fülébe:

— Adok kelmédnek száz forintot, engedjen futni bennünket.

Száz forint! Mikor egyre azon gyötrődött, hogy hogyan megy haza a maga pár garasával. Mikor lám, egy hét múlva a fát is licitálják a fekete pataki vágásban, aztán neki úgyis kellene már dongafa. Száz egész forint; aztan még a lelkiösme- rete is nyügodtabb lenne, hogy nem vette vérét a szegény asszonynak.