Tolnavármegye, 1894 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1894-01-14 / 3. szám

4. TOLNA VÁRMEGYE. 1894. január 14 kát bemutatni vitték, lejárt, ma már a ruhákat vi­szik bemutatni s a fényes ruhák rósz hatást tesz­nek az ifjakra! S ha aztán reggel elmúlt az álom, összeku- szálódott a levetett ruhafoszlány,- abból a kar­csú idomokat rejtó borítékból egy idomtalan kelme­halmaz válik; ha egy éj ábrándja belezsugorodik a széttépett csipkébe, meg a lefeslett fodorba, ak­kor álmatag kedólylyel kérdezi a 17 éves lány az első bál után : Ez tehát az a rég óhajtott, álmo­dott tündérkép ? Ez a szédület, ez az izgalom, ez a bágyadtság ? Nincsen semmi nyoma, semmi em­léke ? S ez az ! A férfiak nem mennek bálba ko­moly szándékkal, nekik ez is muri s ezért a leány nem távozik a bálteremből, mint hajdan — egy férfi emlékével; s ezért nem vezet a bál-ismeretség az oltár elé. S mégis mintha a táncmelódiák közepette ezer apró szivecske dobbanását is hallanám, a mint örömmel sóhajtják a bálozó. leányok : itt a farsang! Épen újév napján történt (s ez természetes), hogy egy szemrevaló leánykának boldog újévet kí­vánva, ezt felelte: — Kívánjon inkább boldog farsangot! Egy másik első éves (a farsangot számítva) leányka, meg azt beszélte, hogy neki a legkedvel­tebb karácsonyfia az volt, hogy a papa megengedte ez idén a bálozást! Csak rajta! Üdvözöljük őt hát! A leányok vérmes reményekkel, a menyecskék szent kegyelet­tel ! Kezdjék el a vig életet, de gondoljanak már előre a hamvazó szerdára; kezdjék el a ruhavar- rásl, de ne feledkezzenek meg a fánk formájáról sem, és ha önöknek úgy tetszik, akkor mi együtt fogjuk átfarsangolni az idei farsangot. Bövid lesz a farsang, annál jobb mulatást kívánok önöknek, szép hölgyeim. Don Juan. Hirek. — Személyi hír. Selcz József kir. törvény­széki elnök, mint sajnálattal értesülünk, hülés és nagyfokú influenza folytán már napok óta ágyban fekvő beteg. — Kinevezés. A vallás* és közoktatásügyi miniszter dr. Jeszenszky Béla bárót, vármegyénk fiát, miniszteri segédfogalmazót, fogalmazóvá ne­vezte ki. — Uj Ügyvéd. Dr. Schobert László a pécsi ügyvédi kamara jelentése szerint Duna-Földvárott ügyvédi irodát nyitott. — Ragályi Lajos országgyűlési képviselő a kormány egyházpolitikájával való ellentétes felfo­gása miatt, a szabadelvű pártból a tegnapi napon kilépett. — Katholikus kör Pécsett. Múlt számunkban megemlékeztünk róla, hogy Pécsett Hanny Gábor kanonok kezdeményezésére katholikus kör van ala­kulóban. Most jelent meg a felhívás, melyet a szervező bizottság tett közzé. A felhívást nem a katholikus egyháznak puritán szereteti, melynek törekvései tiszteletet igényelnek mindenki részéről, hanem féktelen fanatizmus diktálta. A közvélemény megtévesztéséről panaszkodik és ezért első sorban az iskolákat teszi felelőssé; az egyetemet, mely a felhívás szerint: «a kereszténység alaptanait aláásó nézeteknek valóságos melegágya,* az elemi iskolák­nak pedig az a hibájuk, hogy *>el vannak közösítve.» A felhívás hangja méltatlan a kör kitűzött céljá­hoz : a vallás-erkölcsi szellem és nevelés fejleszté­séhez. A többi vallásfelekezetekről a következőké­pen emlékezik meg a felhívás^: „A zsidók részben •nem irigylésre .méltó élelmessége; a protestánsok érthetetlenül túlhajtott önérzete és praktikus körülte­kintése ; a kisebbség szívós összetartása és rettent­hetetlen bátorsága szó és tettben eszméit és érde­keit minden téren érvényre tudta juttatni.“ á. föl­hívásról a Váradi Ferencz szerkesztésében megje­lenő »Pécsi N.i a következőket írja : „Azt hisszük, minden józan eszü ember meg fogja érteni, hogy e felhívás a kultúrharc zászlóbontása, a kath. papság s a papi szolgálatban állő egyének toborzója, nem pe­dig a katholikus közvélemény szava a katholikus érdekek, a vallás és erkölcs védelmére, hanem tisz­tán a vallási egyenetlenségek tüzének szitására irá­nyuló törekvések harci harsonája.» Laptársunknak véleményét egész terjedelemben mi is aláírjuk. — Helyettes plébános. A pécsi püspök Fájth Lajos szegzárdi káplánt nevezte ki Bátára helyettes plébánosnak, ki állását e hó 10-én el is foglalta. — Kíváncsiság. A szegzárdi kir. pénzügy­igazgatóság hivatalosan felkérte a kir. törvényszé­ket, hogy tudassa veie, hogy az ügyvédek az utolsó öt évben mily összegű fómeggondnoki dijakat vettek fel. Szép, de mórt nem kutatják egyúttal azt is, hogy az ügyvédek az ügyfeleknél az utolsó öt év­ben, ebben a szegény és pénztelen világban, mennyi biróilag megítélt perköltséget, közte a temérdek bélyegkiadást, vesztettek el ? — Hitközségi ülés. A szegzárdi izr. hitköz­ség képviselő-testülete, mely az uj szabályzat sze­rint fele részben a legtöbb hitközségi adót fizető (virilisták), fele részben pedig választott hitköz­ségi tagokból áll, e hó 7-én tartott ülésén válasz­totta meg a hitközség elnökét, elöljáróit és tiszti­karát. Elnökké újból Leopold Sándort, alelnökké P i r n i t z e r Béla drt, pénztárossá Salamon Ármint és ellenőrré G o 111 i e b Jakabot válasz­tották meg. — Az elöljáróságba megválasztattak: Fleischer Ödön, K r o n Sámuel, M a u t h- n e r József és Salamon Lipót képviselőtestü­leti tagok. — A szegzárdi községi iskolaszék tegnapra hirdetett gyűlése, noha igen fontos dolgok voltak napirenden, nem volt megtartható, mert csak egyet­len egy tagja jelent meg. — Szilveszter estélyre jegyeiket utólag vál­tották meg: Rill József kir. tanfelügyelő 4 frt, dr. Nórák Sándor 1 frt 50 kr. Szondy István 5 frtot adományozott a róin. kath. óvodának. — Újabb adakozások a népkonyhára. B i- s c h i t z Mór 1 zsák búza lisztet és 1 zsák rozs lisztet. Gróf Széchenyi Sándor 2 birkát. — A népkonyhán január 2-átóI 13-ig 2256 adag meleg étel osztatott ki a szegények között. — Segély az óvodának. A szegzárd-községi képviselő testület 300 frt évi segélyt szavazott meg a belrárosi óvoda számára az esetre, ha nem lesz kénytelen saját köliségén egész uj óvodát állítani. — Talány. Árok mellett díszeskedik, Két fa-lábon terpeszkedik. Teste vékony, farka kurta, Akármerről nézed, furcsa I Nyaka görbe, feje nincs, Városdísznek igaz kincs I Minden ember, ki meglátja, Eestelkedve fejét rázza. Mondd meg, nyájas olvasó, Mi lehet ez, s miről jó? Megfejtés. Ez a csodálatos jószág Egy újdonatúj fakorlát, Mely csak azért állíttatott Szegzárd-Szálló végibe, Hogy az ott díszelgő árkot Éjjel-nappal őrizze, Nehogy valaki berakja S Mayer-házig áthidalja Négymóteres járdával: Ellátták hát korláttal. — Jókai előfizető. Városunkból újabban Tóth Károly mérnök fizetett elő Jókai műveinek nemzeti diszkiadására. — Jég-ünnepély. Korcsolya egyletünk ma este 1l26-kor szép jég-ünnepélyt rendez a jégpá­lyán. A pályát ez alkalomra feldíszítik, lesz gyö­nyörű tűzijáték, melynek világítása mellett különö­sen kellemes lesz a korcsolyázés. Zene és tánc a jégen úgyis ritkaság nálunk, azért hisszük, hogy igen sokan fognak ma este a jégpályán megjelenni. Beléptidij tagoknak 20 kr, nem tagoknak 30 kr. Jegyek előre is válthatók E á c z József egyleti pénztárnoknál, este pedig a pénztárnál. — 2 pisztoly. Ismét 2 pisztolyról szól az ének. Az egyiket Frank Henrik szárazdi, a má­sikat meg Schneiker Jakab gyönki legény ke­zelte, még pedig oly szerencsétlenül, hogy mind­egyik egy-egy asszonyt meglőtt. Egyik asszonyt a lövés a bokáján, másikat felső lábszáron érte. Sze­rencsére a lövések nem veszójyesek, de azért mind a kettő ágyban fekvő s csak hosszabb idő múlva lesznek ismét képesek lábra állni. A pisztolyokat elkobozták, a lövöldözőket pedig feljelentették. — Sorsjegyek húzása januárban. Januárnak még hátralevő részében a következő napokban lesz­nek nagyobb húzások: január 14-én a szerb 100 fiankos sorsjegyek húzása, főnyeremény: 90000 frank, január 14-én a 4% magyar jelzálogbank sorsjegye, főnyeremény: 50000 frt és január 15-én a Salm sorsjegyhuzás a 40000 frtos fő- nyeremónynyel. — Hivatali ügyforgalom. A szegzárdi kér. betegsegélyző-pénztár ügyforgalma 1893. évi ápril hó 1-től december hó 31-ig kitett 7186 számot. — Felsöireghi közbiztonság. Felső-Ireghen a múlt hét egyik estéjén 0 s ö n g e Mihály ottani polgárember biztatására két 14 éves suhanc: Vince István és M i k ó József nem kevesebb, mint 7 háznál, illetőleg présházba törtek be, a honnan bort, húst és sok más mindenfélét elhord­ták. A lopott dolgokat mind Csöngéhez vitték, a hol az enni- és innivalókat elfogyasztották, a töb­biekben pedig megosztoztak. De a turpisság mégis kiderült s úgy a felbujtó, mint a tettesek a tamá- sii főszolgabírói hivatalnak feljelentettek. — A tud vágyó szabósegéd. Fünner Pál, liskói illetőségű szabósegód, ki egy idő óta É i s e n- berger Károly paksi szabómesternél dolgozott, mindig titkos irigységgel szemlélte gazdája szép könyvtárát, mely állítása szerint, megért legalább 100 frtot. Irigységgel szemlélte, mert haj, az ő lelke is tele volt tudvágygyal, melyet azonban ki­elégíteni nem volt. sem ideje, sem alkalma, sem pénze: mert hiába, a tudomány, a könyvek .sok pénzbe kerülnek. Gondolt azonban egy álmatlan éjjelen a mi tudvágyó segédünk egy merészet s nagyot. Felkelt s lábujjhegyen besompolygott gaz­dája parádés szobájába, a honnan a könyvtár na­gyobb részét magához véve, átment a gazda háló­szobájába, a hol az aludt, s az éjjeli szekrényen levő tárcából 60 frtot kivéve, elszökött. De tudvá- gyát még sem elégíthette ki, mert még mielőtt tudományszomját -elolthatta volna, elcsípték s átad­ták a paksi kir. járásbíróságnak. — Az a 13-as szám. Aztán ne legyen az ember babonás, mikor a véletlen lépten-nyomon annyira kezére jár a babonának I F ü 1 ö p Ferenc szakályi és Farkas Juli pincehelyi ismert vásári tolvajok Szedrest választották ki, a hol lopott dol­gaikat jó olcsón elárusították. Jól is ment az üzlet. 12 ilyen orgazdájuk volt Szedresen, kik testtel-ló- lekkel szolgálták az ügyet, s bár már évek óta foly­tatták, s bár mind a 12 : asszony volt, csodák cso­dája, soha senki el nem árulta a jól jövedelmező titkot. De az idén hogyan, hogyan sem, egy 13-ik járult az eddigiekhez, s íme, rövid pár hét múlva fel volt fedezve a mélységes titok. Mert ez nem elégedett meg azzal, hogy a lopott dolgokat jó messzire elvigye eladni, hanem neki is megtetszvén egy szép kendő, azt megtartotta; és azt a selyem kendőt ismerte meg a tulajdonos. Eögtön jelentést tett, mire az asszonyt elfogták, a ki a vizsgálaton mindent bevallott, s igy nemcsak a 12 orgazda, hanem a 2 szállító is kézre került. A házkutatás-. nál még vagy 60 darab ilyen lopott s még el nem adott dolgot találtak, melyeket tőlük elkoboztak, a 2 tettest letartóztatták, a 13 orgazda ellen pedig jelentést tettek a szolgabirói hivatalnál. — Matróz lázadás Keselyűsben. A szegzárdi gőzhajóállomás mellett egy szerb hajó kötött ki téli állomásra. Múlt vasárnapig semmi se zavarta meg a békés csöndet, mig a matrózok a borhoz nem jutottak. Az említett napon, bortól felhevülve nemcsak hogy megtagadták az engedelmességet, hanem még a hajóskapitány ellen is föllázadtak; a kapitány a szegzárdi -csendőrség segélyét vette igénybe, kiknek megjelenése nagyon hatott a mat­rózokra. A föllázadt matrózok ellen megindították a fegyelmi vizsgálatot. — Az állatvédelem érdekében. A vallás és közoktatásügyi magy. kir. miniszter az állatvédő egyesület naptárából 1000 példányt rendelt meg. melyeket a tanfelügyelőségek utján osztat szét a tanítók közt, hogy azok a nép közt,, a hol tudva­levőleg az állatkínzás nagyon- is napirenden van, terjeszszók.

Next

/
Oldalképek
Tartalom