Tolnavármegye, 1894 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1894-01-14 / 3. szám
3. szám. IV. évfolyam. Szegzárd, 1894. január 14. TOLNAVÁRMEGYE POLITIKAI ÉS VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szegzárdon, Széchenyi-utca 1085. sz. Felelős szerkesztő és laptulajdonos : Főmunkatárs : Dr. LEOPOLD KORNÉL. BODNÁR ISTVÁN. Kéziratok vissza nem adatnak. Á lap szellemi részét illető közlemények, valamint az eiőfize- | tések és a hirdetések is a szerkesztőséghez intézendők. Hirdetések mérsékeljen megállapított I árszabály szerint számíttatnak. Előfizetési ár: Egy évre . 6 frt — kr. Fél évre . . • 3 n n Negyedévre • 1 n 30 n Egy szám . ... 12 „ Előfizetéseket ős hirdetéseket a kiadóhivatalon kívül elfogad Krámmer Vilmos könyvkereskedése Szegzárdon, Egységes társadalom. Január hatodika emlékezetes nap marad Magyarország történetében. Olyan ünnepet ült e napon Magyarország, a minőt még soha. Fénynyel és pompával, lelkesedéssel és rajongással és a mi fő — anyagi áldozatokkal is mutatta be e napon a hivatalos és nem hivatalos Magyarország hódolatát halhatatlan költőjének: Jókai Mórnak. Es a mi ezen ünnepséget igazi nemzeti ünneppé avatta, a mi annak örök dicsőségére szolgál, az ama egységes, osztatlant részvét, a mely e napon rang, állás, faji és felekezeti különbség nélkül oly impozáns módon nyilvánult. Ez pedig minálunk vajmi ritkán szokott megesni. Hazánk előrehaladásának, annak, hogy Magyarország egy hatalmas nemzeti állam színvonalára emelkedjék, egyik legnagyobb akadálya még ma is, hogy nincs közöttünk egység, nincs egyetértés, nincs összetartás. Ez volt eddig, ez jelenleg is az a gát, a mely a szabad fejlődést megakasztja, bénítja. A közhasznú munkásságnak, a sikernek legelső föltétele az összetartás, ez ad erőt, ez ad kitartást, ez vezet csak diadalra. De a magyar társadalomban, minek tagadjuk, a kasztszellem még mindig igen erős. Lépten-nyomon válaszfalak emelkednek, melyek egymást körülsáncoló szűk köröket alkotnak. Már nem is pártokra ősziünk, hanem apró csoportokra. Külön sorompókat emel: A születés. A rang. Az állás. A vagyon. A nemzetiség és a nyelv. A vallás. Az arisztokrácia féltékenyen őrzi jogait és hagyományait. Kevés tiszteletreméltó kivétellel zárt társadalmat képez a társadalomban. Olyan ritka, hogy még csodás esemény számba megy, ha polgári származású férfi arisztokrata hölgyet kap feleségül, vagy pedig viszont. A polgár-miniszterelnök, kit lángesze, nagy tudása és maradandó alkotásokban s sikerekben gazdag pályája emelt a mostani polcra, még ma is szálka az arisztokrácia egy jelentékeny részének rövidlátó szemében. Sőt egyik közkedveltségü napi lap, mely csak úgy prüszköli az ő elveit a demokráciáról és a nemzeti politikáról, nem rég azzal a gúnyos szemrehányással illette a polgár-miniszterelnököt, hogy —patvenü. A polgári elem kapaszkodik az arisztokrácia után, utánozza azt; címereket és rendjeleket hajszol. Ha valaki rangban egy fokkal feljebb áll, mint a másik, ez elég arra, hogy két fejjel magasabbra tartsa magát. A rangosztályokat miliméterrel kell mértékelni és jaj annak, a ki e közben hajszálnyi tévedésbe esik. A lateiner nem érintkezik az iparossal; a nagyiparos nem látja meg a kisiparost. Hát még a pénz, milyen hatalmas mó- tor a mi társadalmunkban. Arra, ki még tegnap hozzánk tartozott — ha elveszti pén- zét — holnap "már alig ismerünk. Az egyéni érték annyi, mint a zérus a vagyon uralkodó befolyásával és hatalmával szemben. A nemzetiségek igen természetesen el- különitett és teljesen elszigetelt kasztokat képeznek, a mikor a magyar társadalom is ennek a bajnak betege. És a mi a magyar társadalomban az elkülönödésnek még ma is egyik legfőbb kútfeje : a vallás. Nem mint a közös haza gyermekei, egyesülnek a társadalom tagjai egymással, hanem abban — legtöbbnyire külöfi válva — élnek katholikusok, protestánsok, zsidók stb. Szépitgetés nélkül vizsgálva: ilyen a helyzet Magyarországon. Pártok, klikkek, széttagoltság az egész vonalon. Egységes nemzeti állam pedig csak egységes nemzeti társadalom mellett létezhetik. Mikor érkezik el nálunk az az idő, a mikor a .születésnek előjoga, a vagyonnak kiváltsága a munkával, az embereknek személyi tulajdonaiból- és jelleméből fakadó egyéni értékével szemben nemcsak elméletben és jelszavakban, hanem a valóságban, a mindennapi élet nyilvánulásaiban is el fog törpülni; mikor dőlnek le azok a válaszfalak, melyeket a nemzeti és vallási különbségek emelnek és mikor lép ezeknek romTÁHCZA. —+C*— Gyávaság. A vágy, az ott égett szememben, A bú ott sírt minden dalomban: ' S mégis, bevallani szerelmem, Oh arra eddig gyáva voltam. Tűnődtem, téplődtem egyre. Akartam szólni, s mégse mertem . . Ha kigunyolnál 1 Ha nevetve Dobnád a porba hű szerelmem I Együtt valék sokszor te véled . . . Oh szép idő, feledhetetlen ! Egy-egy szó már ajkamra tévedt, Aztán sietve másba kezdtem. Miért is féltem, mért haboztam A válaszoddal szembeszállni P Szivem ha érted lángra lobban, Az ajkam mért ne mondaná ki? Ha szólok, az tán kárhozatba Dönthet, de ép úgy üdvöt adhat . . önként magam, némán, hallgatva Mért adtam át a kárhozatnak? Lám, itt a távol messzeségben Hogy megsiratom gyávaságom; . Tűnődöm álmaimban, ébren Az el nem mondott vallomáson. Pedig, ha itt lennél közelben, (Oh bár megtennéd, megtehetnéd 1) A vágy, áz égne ott szememben, S mégis bevallani szerelmem, Oh arra újra gy$va lennék! BUDAY LÁSZLÓ. Farsangi históriák. (Költemények prózában.) — A „TOLNAVÁRMEGYE“ eredeti tárcája. — Kápráztató. A tizennyolc éves leány, mikor belép abba a bűbájos, csodás, illatterhes terembe, melyben az omló fény árjában úszik a hemzsegő tömeg, mikor megteszi az első lépést a világba ; összeszorul a szive, piheg a keble, különös forróság lepi el. Első bál! Megszólal a zene, a leányka csakhamar bele- hevül s belefárad a táncba. Szédület fogja el, valami lázas kábulat üli meg lelkét, kivált éjfél után, midőn már a húr szakad, a cigány fáredt, a ruha foszlik, a haj kuszálódik, a test bágyad, de azért csak járja, kering, forog, pedig ugyancsak nedves már kezében a kis csipkekendő is. — Nem birom tovább, egy kis hűsítőt kérek! . S. a fagylalt után olyan jól esik a pihenés ! Áléit testén mintha a fej is nehéz volna. Fojt a levegő, nehéz a légkör ; fejében zsong a zene s idegessé teszi a folytonos moraj 1 — Menjünk egy percre a folyosóra. Oh az üde, a frisss levegő 1 S lefoszlott ruhájáról majd minden fodor, minden rojt; összegyűrve minden csipke és szakig, összekuszálva hajának minden szála, minden virág, már csak imbolyogva járkál, inogva áll s mintha forogna vele az egész világ. S mégis azt mondja: — Már haza megyünk ? Á lépcsőn ugyancsak érzi a téli lég tavaimét s a bálteremből a kocsiig olyan hossza az ut, abban a könnyű bemenőkében. Érzékeny a fiatal leány s másnap apró köhögés, fejfájás lepi meg. Két hó múlva fonyadni kezd a piros arc, elsová- nyodnak a formás idomok, bágyadté válik a szem pillantása. De a duzzadó fehér vánkosok közt is, betegen is, olyan bájolóan kedves arc. Néha mosolyog a boldog báli em'ékektől. Anyja ott virraszt a me- nyezetes ágy mellett, melyben a bimbó hervad, mielőtt kinyílt volna s mire a báli társnők újra el-
