Tolnavármegye, 1894 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1894-01-21 / 4. szám
( E hadüzenetre a liberális tábor olajággal feleljen. A harc helyett keressük a békét! Ne rendezzünk ellenmozgalmakat, ne rendezzünk ellentüntetéseket, a szóban levő tiltakozó liberális nagygyűlések megtartásának eszméjét hagyjuk abba, mert csak olajat öntenénk vele a tűzre, mert ez az ellentéteket még jobban kiéiesítené, a kedélyek izgalmát csak növelné. A szenvedélyeknek kölcsönös felkorbácsolása, a hadüzenetre háborúval való válaszolás, a tiltakozó tüntetések, a hasonló fegyverekkel való küzdelem és szervezkedés nem használna annyit a szabadelvüség ügyének, mint a mennyit ártana Magyar- ország nyugalmának és tekintélyének. Engedjük a vihart fejünk felett elvonulni, bizzunk a szabadság eszméjének eredében és igazságában! A múltak gazdag tanulsága az, hogy jöhetnek ugyan foltok, melyek a mi vezérlő csillagunkat 'pillanatnyira elhomályosítják, de azért fényessége örökké való, melynek a sötétség fegyvereinek rozsdája meg nem árthat. A szegzárdi társaság. Megyeszékhely, törvényszék, pénzügyigazgatóság, polg. iskola, selyemgyár, bankok, járás- s szolgabiróság, tanfelügyelőség ... a hol ennyi hatóság öszpontosul egy városban, ott már csak lehet szó „társaságról“, szocietásról, s mégis Szegzárd országszerte egy nagy falu hírében áll! Sokkal kisebb városokban, a hol ennyi hatóság összpontosul, élénkebb s mondjuk nagyvárosiasabb a társas élet, mint nálunk, mert higyjék el nekem, a társas élet nem csupán a bálokra szorítkozik, hanem a társadalmi rétegek épen egyéb érintkezéseiben nyilvánuljon leginkább. Bálban az ember bevetközik a báli szentháromságba, vagy a báli toaletbe, de kivetkőzik mindennapi lelkületéből. Ott il- domosság járja! S vájjon vannak-e a mi társas életünk vérkeringésének egyéb üterei is, mint a bálok ? S vajon elegendő-e ez ? 2. ___________________________________ TO LNA VÁRMEGYE.---------------------— —--------------------------% Pe dig meg van hozzá minden elemünk. Van intelligenciánk és szép hölgykoszorunk. Van zsönesz dorénk s fiatalságunk; van ' dandy-hadunk s udvarló légiónk, nos s ebből ne lehetne egy jóra való, kellemes társaságot összeolvasztani ? Csak akarni kell s módot keresni az érintkezésre ! Hanem hát sajátságos légkör ez a mienk ! Az az ut, a mely a vasúti indóháztól bevezet a városig rengeteg, hosszú ut, mert az a lassan döcögő fílokszera vasút a fővárosból valahogyan csak elhozza az utasokat, hanem a nagyvárosias szellem, a modern szellem már nem ér be a városba — oly messze vagyunk a nagyvilágtól. Ezt a várost, a melynek modern épületei s intézményei vannak, valami különös ósdias szellem üli meg, valami ósdias szellem, a mely nem enged fel a modern világ lehetői, mert az embereknek csak a ruhájuk divatos, a szellemük nem ! Setétek a mi utcáink, s a felvilágosodásnak is csak mécsei pislognak még! Van nagy közönségünk, de még nagyobb közönyünk, s a mikor dér üli meg a városi utcák fáit, ugyanily jégburok, ily hidegség lakozik a lelkekben is. Sok a lélek, de kevés a lelkesedés! Minden mende-monda közelről érint mindenkit, de az érintkezés laza, s hogy volna itt bármily eszmének is gyújtó hatása, ha nincsen a társaságnak gyúpontja 1 Majd minden ember szellemeskedik s mégis a mi szellemi életünk hőmérője fagypontot mutat, hogy szinte bele borzong az ember háta. A társaságban még valami ósdias kasztrendszer uralkodik. A hány hivatás és foglalkozás, a hány érdek, annyi külön vált kaszt, s a szellemi élet magas láncza sem bírja e köröket összekapcsolni: azért nincs szellemi életünk. Az örökös nembánomság, az a különös kasztszellem, a fölfelé kapaszkodás, meg az egymás fölé vágyódás mint fojtó légkör nehezülnek városunk szellemi életének csemetéire, s nincs a ki elfujni tudná e légkört.. Ne átaljuk kimondani, kihalt, életnélküli város ez! Hogy a villamos korban, petróleumtól álomittas lidérclángok gúnyolódnak libegősükkel uton-utfélen ; hogy a szegzárdi aszfalttaposok csak téglát taposhatnak, s az utcai sétálók igazi turista kirándulásokat tesznek a rossz kövezeten, — mindez hagyján — szegény város vagyunk. Szegény és szerény! Nincsenek nagy igényeink s idényeink ! Hanem, hogy e városban nincsen szépítő-egyesület, a mely csak azt tenné a várossal, a mit minden asszony tesz budoárjában, ez már talán szegzárdi specialitás ! A társadalom e téren sokat tehet, a mit a város nem tehet! Minden ember csinosítja magát, csak e városban nincs hiúság! S hogy a város külseje néha nagyon is megkívánja a szappant, csoda-e, ha a városi emberek még csak fürdőről sem gondoskodtak 1 Nyáron messze van, tehát nem járnak, télen nem járnak, tehát nincs! Nincs ebben a városban egy szervezett műkedvelő társulat sem, pedig sokkal kisebb városokban épített színház is van! Nálunk van ugyan műkedvelés, de nem lehet reá építeni, mert nem társulunk. Van aranyifjuságunk is! Vívnak a kisvárosi egyhangúság ellen, hanem vivő-klubbot, testgyakorló egyletet nem tudtak, vagy nem akartak még alapítani. Mindenütt' szétforgácsolt erők, szétágazó irányok, mert a hol a modern eszmék szöllőjében is a konzervatív fílokszera pusztít, ott a szellemi élet is kopár, kietlen, mint a szöllők 1 Nem csodálatos dolog-e, hogy e nagy intelligenciával bíró városban nincs egy egyesület, a mely irodalommal vagy egyáltalán szellemi művelődéssel foglalkoznék! Zsúrok, estélyek, ezek is exotikus növények nálunk, hanem hogy Szegzárdon, Garay szülővárosában, eddig egy irodalmi egyesület nem alakult, a mely magába foglalná az intelligenciát, rang-, vagyon- s valláskü- lönbség nélkül, csupán a szellemi művelt-, ség alapján — bocsánat a kemény szóért, ez közöny, ez hideg közöny, a mely az idegen előtt meghazudtolja azt, hogy Szegzárd nagyközség, hanem azt kisközséggé: faluvá alacsonyitja ! 1894. január 21 ^ És nézzétek azt a karcsú menyecskét. Bele- hevült, kipirult. Keble lázasan zihál, hajának apró fürtjei is mintha kuszáltabbak volnának, ruhája pli- szói is mintha összezavarodtak volna . .. olyan (esttel, lélekkel suhannak tova azzal a gráciával, azzal a kecsesei és kellemmel, akkor még ezerszer igó- zőbben tűnnek fel és jól esik a kisérő lovagnak még az is, ha karjába fűzheti azt a gömbölyű kart vagy ha megszoríthatja azt a pici kacsót. És az árva dilettánsok ? Azok a szegény nem korcsolyázók ? A mamák ? a gardedámok ? Én istenem, nézd meg az anyját, vedd el a lányát! Akad még udvarias levente, aki iramszarvas módjára szédítő gyorsasággal suhintja tovább a szánt, — melyben a mama iil. S a mig a kegyes lovag a mamát preparálja a maga részére, addig a leányka szivét-talán közvetlenül lopja el az a másik, aki őt vezeti. S vannak aztán a jégnek is proletárjai! Azok a fólős lánykák, kik boszorkányos ördöngösséget látnak abban a piciny gépben. Meg azok a hiú asz- szonykák, akik szeretnének korcsolyázni tudni, de tanulni — nem. Mert elesni, jaj, olyan csúnya; ott bíbelődni, bajlódni, ügyetlenkedni .. . jaj olyan esőden . . . ! és szinte beleszédül, mikor valami merész korcsolyázó vakmerő könnyedséggel járja a dreischrittet, vagy ugorja a nyaktörő kadetsprungot. . . . S a hóval fedett bércek fehér ormai alól kandikál a lehanyatló napnak utolsó sugára. A jég pálya, mely egy festett hollandi tájképhez hasonlított, csendesedik, elnémul. Vendégei fáradtan, bágyadtan, mint egy maszázs-kura után indulnak haza és otthon azután . . . oly jól esik a pihenés és a tracs kávé. * — Asszonyom szabad karját esdenem ? — Kérem I • — A bal lábát még mindig vonszolja. — Pedig szeretnék már jól korcsolyázni! — (kzt asszonyom tanulni kell. A korcsolyázás nem születik az emberrel, csupán Hollandiában. A frízeknek a korcsolya a télen által közlekedési eszközük. Itt véghetetlen rónákat önt el a viz és lep el sima jégtükör, s ott például a postás is korcsolyán viszi a leveleket. Ott a gyermek, ha járni tud, már korcsolyázni is tud és a frízek voltak mindenkor a legjobb korcsolyázók. — S rég ismerik a korcsolyázást ? — A korcsolya majdnem egy idős a társadalom ma W — S hol használták először ? — Norvégiában és Izlandban. Hogy azonban évszázadokkal azelőtt a korcsolya más alakú volt, azt nagysádnak fölösleges lesz mondanom. így például Skandinávia beláthatatlan hómezőin ma is igen hosszú, sima és keskeny falemezeket kötnek a lábakra, ez a hó korcsolya, a mely ski név alatt nálunk is kezd divatba jönni. Hajdanta a korcsolyák lócsontokból csiszolt lemezekből állottak, melyeket a lábakhoz kötöttek és ezeket Islandban „Skidi“- nek hívták. — És ez olyan régi volna ? — Nagysád bizonyosan hallotta az éjszaki népnek nagy époszát, az Eddát. Már ebben van említés téve, hogy Addir istennek helyetesitője: Ul- ler isten, korcsolyán járta be a világot. — Miként terjedt aztán tova ? — Az amerikaiak, ezek az ezermesterek kezdték művelni és a korcsolya szerkezetét tökéletesíteni. A németeknél a korcsolyázást a költészet honosította meg. Ön csodálkozik asszonyom ? Nem ismeri Klopstok örökbecsű ódáit: „Brega,“ „Tialf művészete,“ ezek és sok más ódája épen a korcsolya művészetét magasztalják és ezek által kezdték a németek e nemes sportot felkarolni. — S ki volt eddig a legjobb korcsolyázó ? Állítólag Jakson Hines, a ki a jégpályát hóval behintve, egész tisztán kiirta nevét — korcso* lyával. — Ön fáradtnak látszik asszonyom ? — Bezzeg elég volt. — Imre csatolja le ő nagyságának korcsolyáját. Don Juan,
