Tolnavármegye, 1894 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1894-01-21 / 4. szám
1894. január 21. TOLNAVARMEGYE. 8. Le kell győzni a közönyt, száműzni kell az ósdías maradiságot, lengje át e várost a modern szellem* dőljenek le a társadalmi osztályok közötti bástyák, egyesüljön az intelligencia s tegye Szegzárdot nagy várossá 1 Spectator. József főherceg köszönő levele Tolnavármegye közönségéhez. Tolnavármegye közönsége, a magyar királyi honvédség negyedszázados fennállásának évfordulója alkalmából mély hazafias érzelmektől áthatott üdvözlettel lepett meg, mely kebelemben őszinte viszhangra talált. Fogadja ezért Tolnavármegye közönsége legbensőbb, forró hálámat és legyen meggyőződve, hogy szives figyelme, hazám és annak minden egyes része iránt táplált, szivem mélyében gyökerező ragaszkodásomat — ha lehet — még öregbíteni fogja. Ha a magyar királyi honvédségnek 25 év alatt tanúsított haladása 0 császári és apostoli felsége, koronás királyunk legfelsőbb megelégedését és hazánk bizalmát kiérdemelte, úgy köszönje ezt az ország saját fiainak, mert e haladás csakis tisztikarunk véghetetlen kötelességérzetének és buzgóságának, valamint a legénység kiváló jóakaratának tulajdonítandó, kikhez mindnyájunkat az ős magyar szellem és apáik legszebb erényei, tántorithatlan hűség királyunkhoz és lángoló hazaszeretet vezettek. Ily viszonyok között Isten szent áldása sem maradhatott el intézményünktől és kisérni is fogja örökké f Fogadja Tolnavármegye közönsége hálám ismétlése mellett benső ragaszkodásom kifejezését, melylyel maradok: Alcsulh, 1894, január hó 10-én JÓZSEF fíherceg. Szegzárdi élet. (Jégünnepély.) i Kietlen téli szél seperte a jég repedezett tükörét, a mikor széles jó kedvében Amor istenke is korcsolyát kötött, s szokásos lenge ruhájában dideregve kerengte végig a pályát tegeztartójával. — Ideát vegyenek! Leleményes, friss és frappirozó uj eszméket vegyenek l Kiáltozta szerte- széjjel. Ügyet sem vetették reá. Végre egy lelkes korcsolyázó szóba állott vele, megalkudtak s másnapra piros plakátok hirdették, hogy Szegzárdon jég-ünnepélyt rendeznek ! S az a kis pálya, a melyik rendesen oly árva, oly elhagyott, két órára fővárosi szint öltött, mintha fagyos levegője sem volna szegzárdi. Mikor vasárnap az esti hajnal titkos fólhomá- lyu szürkülete borult a jégpálya fölé, hagyományellenesen kezdett a közönség kifelé tódulni. Mert hát igazán szép panoráma is volt; a hótól fehérlő hegyek, melynek ormait bearanyozta az utolsó fagyos napsugár, amíiteatrumszerü kuliszáit képezték a jégnek, a mely parketté változott át, a melynek sima tükörén elite bál volt, csakhogy itt nem Terpsichore ténsasszony uralkodott, hanem az öreg Oddin bácsi! S a mikor kigyulladt az a sok libegő-lobogő lampion, a mikor megharsant a zenekar indulója, úgy érezte mindenki, hogy jobban tud korcsolyázni, hogy viszi a jó kedv, egyensúlyozza a hangulat! S a mikor közbe-közbe eldurrant a földből felszálló üstökös, a rakéta, mindenki szinte felvillanyozva érezte magát! Karcsú leányzók hajlékony kecsesei siklottak tova merész ifjak oldalán, és szemrevaló menyecskék iramodtak meg merészebb udvarlók karjain. Egy ismert levente azt a megjegyzést kockáztatta meg, a mikor maga előtt látta elsiklani ezt a zsongó-bongó sokaságot: — A hölgyek a jégen igazi angyalok, hisz valósággal röpülnék! Hanem néha a földre hullanak! De hát ez a jég poézise; elesni, s felemeltetni, a nőké; ellesni s felemelni a férfiaké. A lampion-sor alatt egy csinos leány nagyot esett, s egy ifjú felemeli, ez persze oly lélekemelő érzés is ám! Az irigyelt lovagnak egy barátja tüstént oda szól: — Szegény leányka, hogy elesett! — A felemelés meg jó esett 1 volt a válasz. Keresztül-kasul, hemzsegő morajjal és szédítő gyorsasággal mozog az ezer-korcsolyás tömeg, s sajátságos élet fejlődik I Szinte tarkallik a nyüzsgő közönség s a melegítő szobában is kedélyesen csevegnek melengetés közben. Igazi páholy, a melyből tündóri látvány nyílik, mozgó babákkal és fá- radhatlan alakokkal. Jeges asszonyszivek felmelegednek, dérütötte férfiak megifjulnak! Piros pozsgásabb az arc, ragyogóbb a szem, s van abban valami varázs, a hölgyeket fáradtságtól pirulva, pihegve látni! Egy érdemekben megőszült férj mondá: — Szép ez a játék, hanem veszedelmes. Se én, sem a feleségem nem korcsolyázunk! Tudod az udvarló úgy eliramodik, hogy no 1 aztán uccu neki, vesd el magad iramodj utána! — Ej — feleié egy szellemes ember — félsz a szarvaktól, mert akkor iramszarvas válik belőled ugy-e ? _ ' Egy mozgó divatlap, egy mozgó kirakat, telve szebbnól-szebb modelekkel. Gálimberti kalap, Worth ruha s libeg a divatos hárang^lj, leng a százrétü gallér, lobog a hosszú boa 1 Egy melegszívű le«*’ gónyke azt találta megjegyezni: — Boldog boák! Lennék én akár boa kon- striktor is, csak körülfolyhatnám ezt a formás nyakat! Indiskrót röppentyűk; kiváncsi világosságot árasztanak néha, megvilágítva a pályát bizar fényükkel. S hány ifjú gondolta el, ha leányszivek is ily könnyen fognának szikrát! Tűzoltó zenekarhoz, csak szomjoltó büffé hiányzott, mert a jégnek van még egy kedves alakja : mikor kanalazni lehet! Édesség is bevált volna, bár sok édes emléket vittek haza a legények, s a felhevült telkeknek egy kis hűsítő is jó esett volna! S mikor azután a közönség haza készült, minden ifjú csatlóssá vált, ki lecsatolta a korcsolyát, mert hét óra felé finita la comédia ! Yajon ez á komédia fog-e csak egyetlen-egy házassággal végződni! Az utón mindenki a vígjáték szerzőjét dicsérte ! Mert az az ember, a ki ilyen leleményes eszmék iránt fogékony : Rácz József! Lehet, hogy Pongrác jeges szenttel rokonságban van, annyi bizonyos, hogy az e fajta Rácokat, nálunk Jelasich dacára is nagyon szeretik! Volt egy 48-as tábornok, a ki azt mondá, fel tudnék akasztani minden rácot, s utoljára magamat akasztanám fel, mert én is rác vagyok ! A jégünnepély után szentül hiszszük, hogy ezt a rácot a kemény tábornok is csak felmagasztalná, de amúgy — ez égig! Mert a mi Rácunk a mi setét társaséletünkbe is egy kis lampiont gyújtott. Gróf Almaviva. II. A korcsolya-egylet jégünnepélye. — Makáma. — A szegzárdi korcsolya pálya — tisztelt igazgatósága — szépen kieszelte, — mivel megneszelte, — hogy hát nagyon — unatkozik a publikum — a mi bizony — nem ritkaság, nem unikum — sőt bár érte sokunk dohog — nagyon is köznapi dolog. — Nos az egylet hát mit csinált ? — rendezett tán farsangi bált ? — Nem! az elől megreti- rál. — Nevet, hogy miként licitál — a kaszinó és nőiegylet — egymásra és gondol egyet — előveszi pónztárnokát — néven nevezve Rácz Jóskát: — Mikép tegyen — hogy hát legyen, — mulatság völgyön és hegyen — az az, hogy csak lent a — jégén I S Ráczunk fut, mint hajdan a német — negyvennyolcban egy svalizsérnek — nem volt ily gyors a rohanása. — Egész várost gyorsan bejárta — fürge miként a gyik, a esik — egy stáció Merwerth és Ben- csik — és bár elég hűvös az ájer — megnézi, hogy mit adhat Máyer !!. — Gyűl össze a potya rakéta — van közöttük tenger sok béka — nap és gyertya, mind római — az igaz, egyik sem mai — hanem mikor volt boldog éra — vagyis, hogy nem volt fi- loxéra — akkor hozatták láda számra — s mert nincs szüret ne menjen kárba! — nagylelkűn mind feláldozák — és jótékony célra adák. S jött a sok színes lampion — ha nem is külön vonaton — de express és jaj utánvéttel — Vájjon lesz ó ennyi bevétel? — Okozott lázas éjszakát — elnök esze uj váltón járt — (ha a közönség lesz konok — rád tábláznak paksi homok !) — s a pénztárnok sóhajtva nyög — no szépen ráfizetsz te „zsöb“ 1 De a ki mer — azt mondják nyer — nosza tehát — kész a plakát: — Ma lószen, a mi itt még nem vót. — A jégre magyar s . . . (nincs rim) hát — tót! S felvirradt a dicső nap — rekte? — beköszöntött a ködös este — s mint a zarándok karaván — Mekkába, jöttek szaporán — az ifjak, nők, anyák, apák — a hercig szép kis mádikák. — Édes tavaszt hoztak magukkal — megtelt a lelkünk illatukkal — ez Korylopsis du Japon — az, — bizony Isten nem tudom — * . . Szemük tűz ... a járásuk ringó — fehér jégen a rózsa bimbó — óh mily pompás, szép látomány ! — Hát még a tenger gardedám — (Ma a szebbje jött el csupán !) — Hogy özönlött — csakúgy ömlött. — Uramfia kelt a bilét — nem kérdeztetett — a kilót, — Mert bár máskor fő az elit' — ma mindenki jó, ki benyit — a pavilion eltűrte szépen — a váltója volt csak eszében — mely ezer pengős és lejár — fucscs, ha nem sikerül e bál — a közjegyző nem prolongál! ... Oh bűvös est, ragyogó fényes — igaz, hogy egy kicsit legény es — de azért pompás volt s remek ... — Fent a tenger csillag sereg — irigykedett vón bizonyára — ha ködbe nem vész sugára — igy a száz meg száz lámpion — büszkélkedhetett szabadon. A zene szólt, tűzoltók fújták — itt, ott talán továbbra nyujták — a tempót, mint mondaná Sust — de kivágták szépen a tust 1 — Lenn ifjú párok siklanak — mind, mikeut egy rakéta nap — pár pillanatig látható — aztán gyorsan odébb — aló. Lábuknál a gyerek sereg — csúf bókája elsistereg — Van ijedtség, zaj és kraval — lárma, sikoltás, zür-zavar — Itt egy esés, egy puffanás — ott egy rakéta pukkanás ... — S a parton a nép, a tömeg — hogy ha már ántrét nem fizet — éljennel adós nem marad — rakéta, ha földhöz ragad — sülni, felszállni nem akar — biztatgatja: no most, hamar ! És ez alatt a gardedámok — s a kiknek nincsen korcsolyájok — vagy, kik tudnának a nem lehet — mert ott kinn szörnyű a hideg — vagy inkább mert más a hiba: — a testi periféria — és a kor, vagy pláne betegség — a pavillont mind felkeresték. Ah itt van csak pompás idő — csak egy hiányzott, a mi fő — a megrakott hajlongó asztal — csillingelő, telt poharakkal — biz isten belém fagy a rim — ezt a pár sort leírni kin igy szárazon, elnök ur kérem — kérem az egylet érdekében — óh diszittesse fel a termet--------üvegekke l — ütegekkel (S benn’ ne azzal, mit Paks már — termett f) Hanem tovább, messze kicsaptam . . . Lássuk gyorsan, el hol is hagytam — Igen, meleg ára- doz szerte — s mily pompás a karszék kényelme — igy ni, nyújtózni egy nagyot — találgatni: ki kacagott — oly édeset hátunk megett — köszönteni, ki integet — szemközt vagy oldalt s nézni — kinézni. — S egy ifjúkort ismét átélni . . . Oh mily pompás! de elég mára! — Száz lámpion bágyadt sugára — Halni készül, végsőt lobog — a sok rézkürt már csak nyafog — megfázott a zenészek ujja — cist billeget sok s gist fújna — Keresik a kalap, kabátot: — Egy fehér boát, ki merre látott ? — Muffom ? vagy itt ? csókollak, merci — aláz’szolgája, pá! szervusz Berci! . . . Menjünk — megyünk, de visszanézünk — Édes álom, a mit átéltünk ! . . . Egy-egy lámpa tüzhalált szenved . .. — Simuló párok szétrebbennek — Ah igy vagyunk .. ? I . . . Hüs szellőt érzek . . . Vájjon hány lány kapott ma férjet? Vagy mit kárálok ostobát? —influenzát, azt, hamarább 1 Csitt.
