Tolnavármegye, 1894 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1893-12-31 / 1. szám

2. TOLNA VÁBMEGYE. 1893. december 31., A mi főispánunk kora ifjúságától kezdve a miénk, hű, lelkes és áldozatkész fia vár- megyéjének. Míg mások az ő korában és helyében, — nagy vagy on és a legelőkelőbb név birtokában — a közügyektől távol élnek, a komoly mun­kát nem ismerik, addig ő a közügyeknek és vármegyéjének szentelte életét. — Már mint egészen fiatal ember beállott gr. Széchenyi Sándor a vármegyéhez — tiszteletbeli al­jegyzőnek, utóbb szolgabirónak a dunaföld- vári, majd főszolgabírónak a simontornyai járásban, később mint törvényhatósági bi­zottsági tag a különböző bizottságokban vett tevékeny részt, midőn a királyi kinevezés érte. Az egykori aljegyző, a tízéves főispán, egy maradt mindig: kötelesség szerető, hű, lelkes és odaadó fia hazájának és vármegyé­jének. Jól esett elmondanunk ezeket uj év napjára. Örömmel hívtuk fel Tolnavármegye kö­zönségének figyelmét arra, hogy mit hoz neki az idei uj esztendő. Vármegyénk közönsége tudni fogja, hogy 1894. október 14-én miképen rója le tiszteletét és háláját az ő szeretett főispánja iránt, kinek mi már ma tisztelettel teljesen nyújtjuk át üdvözletünket. — Az ellenzéki sajtó. Üdvrivalgásokkal és bengáli görög tüzet gyújtva fogadta némely ellen­zéki lap Atzél Béla bárónak a szabadelvű pártból való kilépését. Különösen a „Pesti Napló“ alig fért meg örömében és egyik vezércikk után a másikat ta Atzél Béláról, a nagy, a dí'1®" férfinr-^. , Mi edig azt kérdezzük : ki az az Atzél Béta ? Senki óla egyebet, nem tud, mint azt, hogy kitűnő cól- VŐ, “hogy egy dúsgazdag bojár földbirtokosnak leányát birja feleségül és hogy háromszor válasz­tották meg Bodajkon és harmadszor külön vonat­tal hozta meg a deputáció a mandátumát. Mind­ezek igen szép és igen kellemetes tulajdonságok, de ezek sem bennünket, sem a közvéleményt nem érdekelnek és figyelembe nem jönnek akkor, ami­dőn egyedül annak megítéléséről lebet szó, hogy mekkora jelentőség tulajdonittassók az ő kilépésé­nek. Atzél Béla eddigeló még semmi olyat nem tett a mi ot számot tevő politikai egyéniséggé tenné. Még nem hallottunk tőle egyetlen egy szót sem a parlamentben, neve a bizottságokban szereplők között sem fordul elő, egyetlen államférfim csele­kedetét sem ismerjük, a közéletben sem fejtett ki eddigelé semmiféle ismeretes nagyobb akciót, de azért a „Pesti Napló“ és társai ujonganak és bol­dogok az ő kilépése miatt és ebben a szabadelvüpárt bomlását és roskadozását látják.'— A szabadelvű- pártban úgy tudjuk, még csak lehangoltságot sem idézett elő e kilépés. És miért az ellenzék öröme ? hisz hozzájuk sem csatlakozik Atzél \ Azért, mert a mi ellenzékünk némely sajtó orgánuma egy idő óta valóban vakmerő játékot üz a komoly poétiká­val. A „Pesti Napló“ jár legelöl a salto mortálé- ban. Nem létező dolgokat állít, olyanokat, hogy mire a nyomdafesték sem szárad meg a betűkön, már bebizonyul, hogy alaptalan, hogy cólzatos, hogy légből kapott; jelentéktelen dolgokat felfúj és erő­szakosan kiszínez; és a mellett a saját politikai elvei nek hirdetésében a legingadozóbb, a legváltozóbb és a legbizonytalanabb. Először az volt a kormány bűne, hogy a nemzetet bizonytalanságban hagyja az ország legfontosabb érdekeit megoldó egyház- politikai javaslatok be nem nyújtása által; mikor aztán benyújtották a javaslatot és a kormáuy el­lenei által is elismerést igénylő sisifusi munkát vé­gezve beterjesztette a gyönyörűen megirt és ritka gonddal készített javaslatokat, akkor meg azt hibáz­tatta a „Pesti Naplóu, hogy a kormány egyébbel sem törődik, mint az egyházpolitikával és a nemzet legvitá- lisabb kérdéseit, a nemzeti politika érvényesítését, tel­jesen elhanyagolja; a javaslatokat p.edig majd nem, elég liberálisoknak, majd nagyon radikálisoknak tartotta és soha a saját álláspontja mellett határozottan nem nyilatkozott, hanem ötölt-hatolt, a főrendek­nek, a papokn*k^a liberálisoknak és mindenkinek, miként egy koketf hölgy, tetszeni akaró velleitáss* voltak napról naprk, mig végre az ugyancsak nem­zeti párti, de nyíre és határozott ellenzéki politikát követő „Magyar Hirlapu-nak sikerült a nyulat a bokorból kiugrasztani és sok vajúdás után megosz­totta a jó „Pesti Napló“ a javaslatokat, a felét el­fogadta, a másik felét nem. Még soha egy párt­nak elveit és helyzetét lap jobban nem kornpromi- tálta, mint a „Pesti Napló“ teszi egy idő óta az ő világosságot kerüld, sejtelmesen settenkedő, a homályban babrá'ó politikájával. Ez azonban csak egy év óta, mióta uj külső formában jelenik meg, van igy, azóta a belseje is gyökeresen átváltozott oly annyira, hogy Deák Ferenc egykori lapjára nem lehet rá ismerni sehogysera. Mindenkinek gában áll, k^dve és meggyőződése szerint po vallani, legyen ultramontánabb Zichy Nándo, radikalisabb Hermann Ottónál, az helyes; min politikai meggyőződés, csak ősiinte, határozott becsületes legyen, tiszteletet érdemel, de egy o szágos hírlapnak, melynek évtizedes múltja van é a mely egy tiszteletre méltó parlamenti párt­nak orgánuma, ha nem is hivatalosan, de legalább 15 év óta azonosítja magát vele, nem szabad a politikában tojás táncot járnia, nem szabad Atzél Béla bárót politikai nagysággá felfújnia csak azért, ért a szabad elvű pártból kilépett. POLITIKAI HÍREK. — A honvédelmi miniszter lemondása. Már régebben tartja magát az a hir, hogy Fejérváry Géza br. lemond a honvédelmi miniszterségről s hogy ezt a lemondást a király el is fogadta. A miniszter betegsége és családi körülményei miatt mond le.. Már utódját is emlegetik. Először An- drásffy tábornokot szemelték ki a miniszteri állásra, de most újabban Bállá és Pókay tábornokok is szóba kerültek, de azért legtöbb kilátása Forinyák tábornoknak van. — Csáky miniszter lemondása. Csáky Albin gróf közoktatási miniszter lemondása befejezett do­log. A lemondás közzététele január hó végére várható. Az utódját illető valamennyi kombináció korai, de legvalószínűbb mégis Berzeviczy Albert államtitkár kinevezése vallás- és tanügyminiszterré. V A R M E C — ARátkay expensnotája megélni igen bajos, azt már Eá magyar iró tudta. Hogy pedi^ legkellemetlenebb órákat a szükk zák, azt ugyancsak E á t k a y i magyar ügyvéd érzi. Itt azonba csak E á t k a y esetéről van S7 nagyközség, mint ilyen, az r koszorús költő fiára, E á t kiismeretesen el is járt a nib. rem bonam gestam E á t k a y ő költségjegyzékét a községhez. zsáktól ezer „ '»•H'OlQVtti ,ii vitelét , a ki lei­ekben. Post oenyujtotta az Nem hiába ha­szózata hangzott! Kinek hogyan tetszik: Kávé, thea, csokoládé, limonádé, fagylalt 1 S ma ! Néma csend, üres terem, unalmas, gyilkos egyedüliség. Egy se mentette ki magát. Még egy árva szórásom érde­mesítették. Gőgje felébredt. Maradjanak 1 Talál ő egyéb szórakozást is. Férje ?! Megvető mosoly torzította el ajkát. Haha! Pompás! Férje majd megvigasztalja. Hát férj az, ki reggeltől estig vállalatai után jár, üzér­kedik, perpatvarkodik, piszkos ágensekkel értekezik. Férj az, ki ebédkor az újságot olvassa, este nagy kegyesen homlokon csókolja nejét s futólág kérdi: „hogy mulattál édesem ?“ S a feleletet meg se várva, szobájába 'zárkózik és számol, számol, szá­mol: Oh azok az utálatos számok. Oh az a csúf, ri­deg számológép 1 De mért maradtak el. Mért 1 Mért! Asszonykánkban forrt a vér. Minden izében remegett s haragosan dobbautott a lábával. Talán megsértett valakit ? Talán nem elég bőséges uzson­nát tálaltatott fel ? Lehetetlen 1 Hisz ő is csak úgy csacsogott, kacérkodott, tereferélt, mint a többiek ! Hisz uzsonnái fényéről városszerte beszélnek. Hát akkor mért nem jelentek meg azok a vendégek, kik mindenkor bókkal, csókkal és ajándékkal hal­mozták el. Kik vetélkedtek a szerencséért, hogy hozzá meghívót kapjanak. Oh a neveletlenek, hálát­lanok, csalárdak! S még a férje sem jő ma 1 Ma megint el kellett utaznia egy fontos ügyben I Fontos 1 Fon­tosabb neki, mint egy mosoly, melyet neje arcára csalhat. Egy sikerült calculátió édesebb neki, mint neje boldogsága. Oh bár jönne valaki, kit megbánthatna, kivel éreztethetné szive keserűségét, kin boszut állana a sérelemért, melyek uutalanul sújtották 1 Oh, ha most itt volna az az öntelt ur, ki őt múltkor ost­romolni merte ! Azért mert neki is, meg másoknak is jó arcot mutatott s mert nem restelte kimon­dani, hogy nem szerelmes férjébe 1 Mintha ebből az következnék, hogy mást kell szeretnie s hogy épen ő volna az, ki kárpótolná mindenért, minde­nért 1 Bezzeg, most nem kikacagná, de porig alázná. Nem nyújtana neki kezet a kibékülésre, de arcul ütné örök megvetés jeléül. Kilökné az ajtón s még a lépcsőn is utána kiáltozná: szemtelen, pimasz 1 Dúlt benne az indulat. Tele volt fullánkkal a lelke. Valami csillapítót 1 Valamit, a mi élvezetet ’ád fájdalma ellenében. A Tikőrös üvegekre esett tekintete. Kitikkadt nyelvére egy pár cseppett öntött. Feje zúgott, tes­tén tűzfolyam cikkázott át. Letépte az ibolya ván­kost s szálanként szórta a szőnyegre. A lámpákhoz rohant s lecsavarta a belét. Bántotta a világosság I Bóditó mámor fogta el. Észre sem vette, hogy újra a likőrhöz nyúl. Az egyik palackot már fenékig ürí­tette. Támolygott. Érezte, hogy keblén feloldódott a csipkafátyol, de nem hozta rendbe. Kinek ? Miért ? Egyetlen egy erős érzés uralkodott benne. A megsértett hiúság 1 Lelkének összes elfojtott ereje összegyűlt s kitörni vágyott. Zúzni, rombolni kí­vánt, ha mást_ nem lehet önmagát. Valami bot­rányt, a min az egész nagy város szörnyüködni fog. Ot igy megszégyeníteni 1 Őt semmibe venni 1 S minden oknélkül. Vagy ha igen, mi az ! Ki vele! Bátran, őszintén! v S dühében felzilálta kontyát, fűidre tette, gyé­mánt tűit s gázolni kezdett rajtuk. Sírni akart, de könny nem tolult szemébe. Nevetni akart, de mel­léből csak görcsös fuldoklás emelkedett. , Lekuporodott a kerevetre s mint vércse leste a férget, kit elpusztítson. Lépések közeledtek . . . A szobaleány volt, levéllel kezében. Megis­merte legjobb barátnője Írását.1 Felugrott. Felsza- kitotta. Végig futott a sorokon. Mindjobban elha- laványult s végül harsány kacagásba tört ki. Hát ezért! Hát őt is érhette a gyanú árnyéka, a raga­lom őt is beszennyezte 1 Öt, ki oly ártatlannl fogadta a férfiak udvarlását, mint nap a törpe virágok töm- jénezéséhez, a nélkül, hogy hozzájuk lehajolt volna! S most ő is elkerülve, \eálcázva, elítélve, meg­semmisülve, mielőtt meghallgatták, mielőtt csak fi­gyelmeztették volna 1 Mintha neki is okvetlenül el kellett buknia, mert az alkalom s ok véletlenül nála sem hiányzott! Jó! Am legyen 1 Szeme káprázott. Szive őrült mámorban saj- gott. Oh, ha most itt volna ő, ki módot adna neki, hogy fittyet hányjon az igazságtalan rút világnak. A következő percben félénken belépő férfiút két forró kéz ragadta meg, ajkairól egy égő ajk ta­padt s a fiatal nő oly lángoló szerelemmel viszo­nozta a boldogságában tántorodó nyilatkozatát, a mily bősz gyűlöletet érzett a többi nagyképü er­kölcsös emberek ellen! Lenkey Henrik.

Next

/
Oldalképek
Tartalom