Tolnavármegye, 1893 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1893-02-12 / 7. szám

III. évfolyam. Szegzárd, 1893. február 12. 7. szám. TOLNAVÁRMEGYE POLITIKAI ÉS VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Meg-jelenik minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szegzárdon, Széchenyi-utca 1085. sz. Felelős szerkesztő és laptulajdonos : Főmunkatárs : Dr. LEOPOLD KORNÉL. BODNÁR ISTVÁN. Kéziratok vissza nem adatnak. A lap szellemi részét illető köz-1 lemenjek, valamint az eléflxe-1 tések és a hirdetések is a szer­kesztéséghez intézendék. Hirdetések mérsékelten megállapított | árszabály szerint számíttatnak. Előfizetési ár : Egy évre . . 6 frt — kr.| Pél évre . . . 3 „ — Negyedévre . I „ 50 Egy szám .... 12 Előfizetéseket és hirdetéseket a kiadó- I hivatalon kívül elfogad Kraminer Vil­mos könyvkereskedése Szegzárdon. Reflexiók. (L. S—u.) A legtöbb érzelemnek ön­zés az alapja. Épen ezért lélekemelőbb bármely más érzésnél az a szent ihlet, mely egy egész nemzetet képes megszállani, ha közös apá­inkról, azok közös örömeiről, s — a ma­gyarnál gyakoribb — közös fájdalmakról emlékezünk meg, — mikor lelki szemeink elé idézve az ezeréves múltat, megállunk a jelen sivárságában, hogy gondoljunk egy szebb és dicsőbb jövőre ! Akadhat-e magyar ember, ki kicsinyes önzésében még ekkor sem tud felemelkedni arra a piedesztálra, melyet a legközönsége­sebbik is megalkothat magának, ha lelke csak egy arasznyi röpülésre is képes ? S mikor megadtuk magunknak a fele­letet, hogy igenis akadhatott, úgy indittatva érezzük magunkat, hogy e tünettel mi is foglalkozzunk. Mert a mit senki fel nem tételezett volna, az Magyarország szégyenére a Sán­dor utcában történt meg. Abban a színház­ban, a hol úgy látszik szorosan ragaszkod­nak ahhoz a dramatikai szabályhoz, hogy ne legyen komoly harc nevetséges és gyak­ran kicsinyes intermezzók nélkül, a hol az egész világ kacajára szavazást rendelnek másnapra, hogy aznap beszélhet-e a szó­nok, vagy nem, az egyszeri teveli bírót utánozván, a ki tudvalevőleg kihirdette, hogy a gyűlés tiz órakor kezdődik, de ha akkor esik, jöjjön össze a kupaktanács — ki­lenckor. De hát a képviselő urak megfe­ledkeztek arról, hogy ez egyszer ünnepé­lyes e\ö‘ddá.sró\, a millennium megünnepléséről, volt szó, a hol biztos bukást jelent a trágárság. De nem ! A tisztelt ellenzék kimagasló alakja, Károlyi Gábor, ismét megmutatta, hogy nem lehet olyan tárgy, melynél ö fri­vol közbeszólásait ne alkalmazhatná. Csak olvassuk el Wekerlének Eötvös és Apponyi múlt heti beszédeire adott válaszát, s kérd­jük, helyes volt-e az a clownszerep, melyet Károlyi Gábor ismét tanúsított? Elfogulat­lan ember mondja ki, nem volt-e Wekcr- lének igaza, mikor a „seif protection“ el­véhez fordulva megvédte magát a durva támadás elől? Nem teszi minden önérzetes ember ugyanazt ? S nem teheti-e azt még inkább az a férfiú, kinek nevével szoros összefüggésben van a legtöbb dicsőség, melyet az utóbbi években Magyarország elért? Nem helyeselhetnők-u a valóság hir­detését ajkain még akkor is, ha az csak a megbántott büszkeség visszhangja lenne, még akkor is, ha az nem járta volna át az agy idegcsöveit, hanem csupán a szív, az érzelem beszélt volna belőle ! Wekerle igazat mondott, de ez igazsá­got nem mondta volna bizonyára el ez alka­lommal, ha nem provokálják. Nem pariroz, nem vág kardjával, ha nem vágják. Nem tért volna el a tárgytól, ha nem kiáltják neki oda minden ok nélkül, hogy „Becs­ből jön,“ „Rosszabb Tiszánál!“ Vagy az az ember Wekerle Sándor, kinek más a véleménye Budapesten, más Bécsben ? A ki magyar a magyarok között, de osztrák szellemű, ha osztrákok között van? Nem tudjuk, mosolyogjunk vagy bosz- szankodjunk-e ilyen állítás felett ? Komoly­nak ugyancsak vig, vígnak ellenben nagyon is komoly! Kórtüneteket eleget találunk hazánkban, de a hol a szabadságot nem a jól definiált értelmében veszik, hogy nem tekintik erő­szakosságnak, kihágásnak, alávalóságnak az egyik részen azt, mit a másiknál buzgalom, nemes hév és szent indignáció névvel illet­nek ; a hol a hazaszeretetei egyesek párt- monopoliunmak tartják, s haragszanak, ha e nagy tévedésüket szemükre lobbantják, úgy valóban ezt kell a legnagyobb kórtünet­nek tekintenünk Magyarország közéletében. Igaz, hogy a szélsőbal legszélsőbb elemei is csak azt tehetik, mint azok a rakon­cátlan gyermekek, kik a sínekre kisebb- ! nagyobb köveket raknak, igaz, hogy a haladás mozdonya legtöbbször szétmorzsolja a kavicsot, hogy nyoma sem marad; de ki áll jót, kérdjük, ha egyszer a vonat kizökkenik utjából, ha áldozatul esnék egy célhoz viendő eszme, melyet állami érdek követel ? ! Késő akkor e gyermekek védekezése, hogy nem szándékozták — véleményük szerint ártatlan — játékukkal a vonatot haladásában gátolni ! A magyar közvélemény, mely mint mindig, úgy most is igazat ad az igaznak, hangosan követeli, hogy örökre vége sza­kadjon múlt hetihez hasonló jeleneteknek. TÁRCZA. —r» 1™ 4— Álom be kerülne... Álom be kerülne, Szivem be sajogna, Hogyha a szép asszony Én rám mosolyogna. Hogyha én rám nézne, Hogyha nekem szólna, Ha csak egy csöppet is Én hozzám hajolna! Szive ha nem volna, Volna hideg márvány, Tán én se szeretném, Tán én se kivánnám. De tud turbékolni, Csókolni, nevetni, Csak épen hogy engem Nem akar szeretni ! IGNOTUS. .A. mxistylelcröl.* Főtekintettel Magyarországra. — A „TOLNAVÁRMEGYE“ eredeti tárcája. — Sokan olvassuk és halljuk a művelt óléiban a következő műszavakat: román , góth-, renaissance-, roccoco-styl stb. De kevesen vagyunk, a kik ezen kifejezésekben magunkat precíz tájékozni tudjuk és azok jelentőségét ismerjük. Nem lesz talán felesleges tehát, habár a tér szűke miatt itt csak nagy általánosságban e raűiz- lésekról egy kis rendszeres ismeretet szerezni és a végből a tek. szerkesztőség engedelmóvel a „Tol­navármegye“ művelt olvasó közönsége számára e tárgyban egy ismeretterjesztő cikkelysorozatot meg­indítani. A fentebbi műszavak nem egyebek, mint el­nevezései azon különböző műformáknak, műtárgyak­nak, műizlóseknek (styleknek) és műszerkezetnek, melyeket a három nagy művészet: az építészet, szobrászat és festészet fképírás) a századok folya­mában időnként feltüntetett. * Tarnóczy Tivadar főiskolai tanár, lapunk tisz­telt külmunkatársának eme époly nagyérdekü, mint magas tudományos színvonalon álló tanulmányára különösen fel­hívjuk t. olvasóink figyelmét. A szerk. E három nagy művészet vagy akár és ezek hatása alatt a kézműipari cikkek is (mert hiszen az utóbbiak mindenha utánozták a nagy művésze­tek formáját, stylusát, mint napjainkban is) a hosszú századok alatt különféle okok és hatások folytán más-más műizlésnek megfelelő műirányt és alakot öltöttek és szerkezet s részleteik szerves összefüg­gésében is módosultak. E szervezeti és alaki válto­zások folytán jöttek létre először az építészetben, majd az ennek szolgálatában álló szobrászatban és festészetben bizonyos időnkint az emberiség törté­netének kezdetétől fogva napjainkig a következő műirányok, műizlések (stylek) : I. Az ó-kor keleti népeinek műizlése. II. A pelasg és etrusk műizlós. III. A görög műizlés. IF. A római műizlés. V. Az ó-keresztyén műizlés. VI. A byzanci műizlés. VII. A perzsa és mór műizlés. VIII. A román műizlés. IX. A csúcsíves, vagy góth műizlés. X. Az olasz renaissance műizlés. XI A barokk vagy roccoco műizlós. XII. A XIX-ik századi klasszikái uj renais- l sauce műizlés.

Next

/
Oldalképek
Tartalom