Tolnavármegye, 1893 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1893-02-12 / 7. szám
2. TOLNA VÁRMEGYE. És erre egyedül helyes megoldás a házszabályok sürgős módosítása. Ha csupa Apponyi Alberttel, Eötvös Károlylyai és hasonló kaliberű emberekkel állanánk szemben, természetesen nem tartanok ezt szükségesnek. De mert a magyar parlamentben ezek mellett ott látjuk a Károlyi Gáborokat, Polónyi Gézákat s a páratlan Vajait, mert igy ki vagyunk téve annak, hogy ez a kisebbség minden alkalmat megragadva, hátráltatja a kormányt azon szabadelvű és nemzeti programm megvalósításában, melyet az zászlajára irt, a magyar képviselőháznak nagy nemzeti érdekek parancsolják, hogy tegyen valamit — ne értessünk félre, nem a szabadság csorbítására — hanem a valódi szabadság megvédésére ! Csak ha a valódi szabadság eszméje győzedelmeskedik, csak akkor nézhetünk nyugodtan a jövőbe. A vármegyék szava. Az egyes embert megöregitik a futó évek, — de a szabadság eszméitől áthatott hosszú századok megifjitják az emberek, a polgárok összeségót, a nemzetet. A letűnt utolsó százesztendó alatt mi, magyar nemzet, is megfiatalodtunk ! A vallás- s később a politikai szabadság éltető szelleme szállta meg a lelkeket, s mint a csendes nyári permetog a megművelt földet, megtermékenyítette belől a szivet, — a nagy eszmék, a nagy tettek magja kipattant, elhullt a haza földjén s meghozta az áldott haladásnak édes gyümölcseit. De úgy látszik csak egy száz esztendeig tartott a meleg, napfényes idő. Ma zord, borongós téli napok járnak. A nemzet egy része elvesztette a szabad eszmék iránti lelkesodését. Oda fiatalos ereje, rugé- konysága. Mint a sir szólón álló öreg ember, a múltért lelkesedik, nem a jövőért. Megbolygatja a bemohosodott sírokat, hogy kikeljen a régi keserűség, fájdalom, a régi gyülölség ijesztő csontváza. Száraz, a haladás csiráit is megaszaló szellő kezd fujdo- gálni. A reakció számumja a feledés homokjával akarja betemetni 1791, 1848 és 1867-et, ezt a három hatalmas esztendőt, a mely ha csak részben is, leverte a lelki- ismereti szabadságra vetett nehéz bilincseket, a mely közelebb hozta, összébb forrasztotta a haza elvált fiait, a mely mint az óra kölöncre rakott súly az óra járását, egyre sietteti, ma is a vallásügyi kérdések mielőbbi gyors megoldását s szóval azt akarja, hogy legyen, vége már egyszer az örökös huzavonának, — legyen teljes szabadság, a mint illik, e szabad hazában ! Igen a harc megindult! De ál-jelszavak vannak felírva a harci lobogóra. A múlt elavult hagyományai állnak szemben a jövő igazságával. A harc kíméletlen, vad. A gyülölség üszkét dobálják a családok békés otthonába. Rendszeres izgatás folyik, különösen az a1- sóbb néposztály körében, nap-nap után gyűlnek a különben körösi szente't vizhez hasonló aláírások ezer számra, a képviselők utasítására, megfélemlítésére, parlamentá- rizmusunk kicsúfolására. A lelkiismereti szabadság védelmének örve alatt lett hüvelyéből kivonva a kétélű kard — de éppen, hogy a más lelkiismereti szabadságát megölje. Hova jutunk? Ki tudná? ! A feldobott kő irányát, a ki eldobta, ta'án meghatározhatja, de a kő leestében könnyen oda sújthat, a hová nem is gondoljuk. A magyar nemzetet nem féltjük. Válságosabb időket is átélt. Aggályaink azonban abból származnak, hogy éppen a legtudatlanabb nép soraiból toborozzák a harcosokat. A fanatizmus felkeltésétől félünk, rettegünk. Még nagyobb világosságot kell tehát gyújtani ott, a hol nincsen kellő világosság ! A művelt osztálynak kell kezébe venni a világitó .fáklyát. Legyen ott túlsúlyban a szám. a nyerserő, tömörüljön, csoportosuljon itt, a szabadelvű eszmék körül a nemzet értelmisége, szellemi zöme és ereje. Somogy — ez az úgyszólván teljesen ellenzéki vármegye immár megtette az első lépést. Legközelebbi közgyűlésén impozáns többséggel kimondta, hogy „Somogymegye törvényhatósági bizottsága örömmel üdvözli a kormányt a valuta kérdés szerencsés megoldása alkalmából, egyúttal a programm- jába felvett és valódi államszükségletet képező szabadelvű, minden vallási sérelem nélküli egyház politikájának megvalósítását is hazafias rokonszenvvel kiséri.“ Tehát megnyilatkozott egy vármegyének szine-java, értelmiségének lángja, eleje ; nyilatkozott őszintén szabadon, minden presz- szió nélkül, legfeljebb kényszerítő hatása alatt a valódi szabade'vü eszméknek, a melyek nem ismernek se vágást, se pártot, nem tartanak szem előtt mást, csak a közérdeket, a haza j..vát, a honpolgárok általános üdvét és boldogságát. Hatalmas hang, hatalmas szózat volt ez, egy kisebb fajta mennydörgés, hisszük, hogy meghallják széles e hazában. És bár Somogy vármegye közgyűlésének idézett határozata csak egy pillanatig tartó villámlás az általános sötétben, de azért éppen elég arra, hogy irányt mutasson s hogy meglássuk fénye mellect az utat, amelyre lépjünk, a melyen haladjunk. Kövessék ezt a példát a többi vármegyék is! Hozzák szóba a fontos kérdést közgyűléseiken. Az ország két háza, a felelős kormány ugyan a mi véleményünk szerint sem egyesek, sem testületek, sőt még a vármegyék szava által sem presszionálható, de a petíciók korszakában talán nem érdektelen, ha a teljesen elfogulatlan vármegyék is bele- szólanak. nem irányadás, de némi tájékoztatás szempontjából a soká húzódó, elmérgesedett vitába. Magyarország intelligenciájának tekintélyes zöme, hogy úgy mondjuk legjava csoportosul a vármegyék zöld asztala körül. S ha a kormány egyházpolitikája, a szabadelvű eszmék újabb térfoglalása ellen ag;íálók, úgyis a közvéleményre apellálnak minduntalan, nos tehát nyilatkozzék meg az a hamisítatlan közvélemény a kormány befolyásától leginkább megvédett független, autonom testület, a vármegyéknek hatalmas dörgő szavában ! S azután legyen csend ! 1893. február 12. POLITIKAI HÍREK. — A képviselöház munkarendje. A kormány, a mint a képviselöház a tisztviselők fizetésének rendezéséről szóló törvényjavaslat tárgyalását befejezte, az indemnitás meghosszabbításáról szóló javaslatot óhajtja törvényerőre emeltetni.Most már kétségtelen, hogy a kormány május előtt alig kaphat költségvetést. Az indemnitás, melyet a miniszterelnök legközelebb beterjeszt, 1 április hónap 1-től junius hó 1-ig fog kiterjedni. Az indemniti tárgyalása után a képviselők napidijainak szabályozásáról és a néptanítók fizetésének rendezéséről szóló javaslatok kerülnek tárgyalás alá. A mint ezeket a javaslatokat a képviselőház letárgyalta, folytatódik a költségvetés tárgyalása. Gróf 0 s á k y Albin vallás- és közoktatásügyi miniszter a zsidók recepciójáról és az általános polgári anya- köuyvezetéséről szóló javaslatokat tárcája költségvetésének megkezdésekor nyújtja majd beE helyen csak azon műstylek elemzésére fogunk szorítkozni, melyek hazánkban Magyarországon is alkalmazásban voltak. Mivel pedig a művészet éltető feltétele, a civilizáció hazánkban a rendszeres állami élettel, főképpen pedig a kereszténység felvételével kezdődik, a mi a Xl-ik század elején Szt. István király idejében történt, igy hazánkban legelsőbben is azon műstyl volt alkalmazásban a magyar nemzet által, a melyet akkor az egész keresztyén művelt világ alkalmazott s mely már ekkor a külföldön a végét járta, hanyatlásban volt. Ez pedig az ó keresztyén müizlés volt. Noha e műstyl, mint mondtuk a külföldön már kiveszőben volt, hazánkban mégis fentartotta az magát még a Xl-ik század végén is, mikor a művelt Nyugat már az uj, a román műizlésnek hódolt. Különben hazánk mint sok mindenben, úgy a műstylek alkalmazásában is egy-két századdal mindig később járt, mint a művelt külföld. Ennek folytán eltekintve a még a rómaiaktól hazánkban maradt egy nehány római műstylü műemlék rom maradványától, hazánkban a legelső építészeti, festészeti és szobrászati magyar termékek az ó kér. műizlésben voltak előállítva. Nyilatkozott pedig az a műizlés, mint minden jnás, utána következő műizlés is s minden más országban is első sorban az építészetben, majd ennek hatása és befolyása alatt az ő szolgálatában levő szobrászatban és festészetben. Ezek által pedig — de már csak a későbbi stylek idejében — a kézműiparcikkekben is. A szobrászat és festészet ugyanis, mint önálló világi művészet, csak jóval később lép fel, mert századokon át előbb csak mint az építő művészetet leginkább érvényesíthető templomok belső és külső díszítményei voltak alkalmazásban. Lássuk most időrendi egymásutánban a hazánkban alkalmazott műizléseket. 1. Az ó-keresztyén műstyl Magyarországon. Mint fentebb is érintve volt, az építő művészet főtárgya mindenütt és mindig a templom volt. Csak egy a renaissance és a jelen XIX-ik század műizlése tértek el e tekintetben, melyeknek főtárgya a világi középületek és magán paloták voltak. Általában az első kath. templomok a IV-ik században N. Konstantin császár idejében vették fel azt az alakot, mely lényegében ma is mintájául szolgál a kér. templomoknak. Ez alak pedig ugyanaz volt, a mely a római nyilvános törvényszolgáltatási épületeké, melyeket Bazilikáknak neveztek. Innen az első kér. templomok neve: ó-keresztyén bazilika. A bazilika elnevezést ma is alkalmazva látjuk a francia dómmal vegyesen a monumentális templomoknál. A bazilika alaprajza egy hosszúkás négyszög; a kelet felé néző falban egy, a falból kiálló s belül félkarimás fülke (aptis) volt. Belül e fülke előtt volt a szabadon álló és oszlopos menyezettel födött oltár. A nyugati falba volt vájva a fökapuzat (portale). A templom belseje hosszában két oszlopsor által három részre oszlott: a fő- és a két oldalhajóra. Ez oszlopok közül kettőt-kettőt félkörives heveder, vagy egyenes gerenda kötött össze Az egész templom mennyezete vízszintes fagerendázatuaja tovább fejlődött a bazilika alakja azál- al, hogy a három hajót a keleti falban levő fülketol egy keresztbe, éjszakról délre futó kereszt hajó választotta el, úgy hogy e kereszthajó éjszaki es deli vege a templom oldalfalain kívül állott í‘ t.a.,a f ™plom alaprajza egy latin keresztala- kot oltott A kereszthajós bazilikánál az oltár azon a helyen állt, a hol a főhosszhajó és a kereszthajó metszettek egymást Az egyszerű félkörives ablakok „SZT*1 68 .deh fa'aÍU’ melyek az o'űalha- jok felett magasan kiemelkedtek voltak alkalmazva magasan az eresz párkányzat alatt és az oldalba! jók felett. A főportáié előtt egy gyönyörű oszlop-
