Tolnavármegye, 1893 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1893-08-13 / 33. szám

2.

TOLNA VÁRMEGYE.

1893. augusztus 18.

A legnagyobb készséggel bocsátjuk rendelkezésére lapunk hasábjait az igen tisztelt tanfelügyelő urnák, kiről vármegyénk alispánja a törvényhatósági bizottság* elé terjesztett nagyérdekü jelentésében, mint a vármegye tanügyének „gondos felügyelettel és szakszerű vezetéssel“ őrködő vezetőjéről emlékezett meg.

Ezen ügyek nemcsak helyi és egyéni jelentőséggel bírnak, hanem közérdekűek, mert az államnak, községeknek és felekezeteknek jogkörét a legközelebbről érintik.

Hisszük, hogy a tanfelügyelő ur nem fog sokáig késni a felelettel és a létező differenciák helyes kiegyenlítése és a hibák megszüntetése érdekében minden lehetőt el fog követni.

Ez a mi törekvésünk is.

A szerkesztő.

Bábaképző intézet és elmebetegek háza Szegzárdon.

Egy uj intézménynyel gazdagszik Szegzárd nemsokára. Most már befejezett dolog, hogy a helybeli Ferenc-közkórháznál szülészeti osztályt állítanak fel s ezzel kapcsolatosan bábaképzö tanfolyamot létesítenek s az elmebetegek osztályát is kibővítik 100 beteg befogadására. A napokban érkezett le e tárgyban a belügyminiszter leirata, a melyet Tolnavármegye törvényhatósági bizottsága tegnap tartott közgyűlésén örvendetesen vett tudomásul s további eljárás végett kiadott a vármegye alispánjának.

Kulturális s emberbaráti intézményekben nagyon szegények vagyunk. Az akarat megvolna mi bennünk, de anyagi erőnk nem elégséges a nemes célok előmozdítására, mert magunkra hagyatva teljesen, mint a mesebeli kis hamupipőke — nézzük szomorkodva jóléthez, na meg befolyásos protekcióhoz szokott testvéreinket, a bennünket túlszárnyaló vidéki városokat. Irigyeljük fejlődésüket, a fényt, a ragyogó pompát, a mit külsőleg is kifejtenek s miértünk csak nem akar eljönni az a mesebeli királyfi a ki megváltson szegényes, elekkor valami iszonyú félelem vett rajta erőt, valami kinos nyugtalanság. Erezte, hogy legjobb volna most megsemmisülni, mert ez életének delelő pontja. Az óramutató közel jár az uj esztendőhöz és az ő élete végső boldogtalanságához. Irritált elméje előre futott vagy harminc esztendővel és látta magát fehér szakállal, roskadó testtel és onnan visszanézett a mai napra és az úgy tűnt föl neki, mint az őszi esős táj, ködösen nyirkosán, siváran... Aztán hirtelen látta maga előtt Kalábriát, a Józsi lakását és szombat este van és ók kártyáznak. És mindegyiküknek vau kibice, Józsi széke mögött a kis Boszorka, Gyuri mellett Lilián és ő mellette Mili. És Mili puncsot tölt a poharakba és ők mind a hatan kocintanak egymással és kívánnak egymásnak boldog uj esztendőt. És ő olyan boldog és az ő nyugtalan adagiója egy derült, szinte rakoncátlan schersoba ment át . , .

És ekkor felzudul az ebédlőben a taps és Mili hozzálép egy párolgó pohárral és könnyes szemekkel odanyujtja neki.

— Az uj esztendő üdvére, — mondja és Sándor sorba kocint mindegyikkel és mindenki azt mondja, hogy olyan szép dolgot már régen nem hallott.

V. GITA.

A kapuban elbúcsúzott egy csomó embertől, a mi elkedvetlenítette. Mert még ott a tenyerén az a puha, meleg kézszoritás, melylyel Militől elvált. És most ezek az emberek ráteszik a tenyerüket és brutális szorítással elmossák. El is mosták.

— Haza ? — Nem. Ki, ki az éjszakába, olyan helyre, a hol semmi sincsen, még sötétség sincs. A világűrbe szeretett volna menni! Ne hasson rá semmi, had fejlődjék ki az ő háborgó, fájó szivéből az uj világ, mely benne forrong.

szomoritó helyzetünkből. Százados álmunk, a főgimnázium létesülése elé aggódó re- ménynyel tekintünk. Isten tudja, mi késlelteti megvalósulhatását ? Yasutunk kiépülése, a melytől egy egész vidék közgazdasági fejlődése függ, a mely a legolcsóbb s igy legtermészetesebb útja lenne a ma- I gyár tengernek — legalább is a jövő század megoldandó feladatául marad.

Egy évtizednél is több ideje, hogy Szegzárd valamit kapott a kormány jóvoltából. A bábaképzóintézet, a szülészeti osztály felállítására és az örültek házának ki- i bővítésére adott miniszteri engedély az első figyelemre méltó ajándék annyi idő óta. Adja az Isten az alkotásoknak hosszú láncolata következzék ezután.

Hálás köszönettel fogadjuk belügyminiszterünk gyors elhatározását. „A tett halála az okoskodás !“ ezt tartja Hieronymi, keveset fontol ; tehát, de annál gyorsabban cselekszik. És ez nagyon jól van igy, kivált olyan országban, mint a miénk, a hol szeretnek sokat — okoskodni s keveset tenni. Chyzer osztálytanácsos is méltó elismerésre tarthat számot, bizonyára sok része van benne, hogy az uj intézmény megalkotása nem lett éltévé a megoldandó feladatok lomtárába.

De rajtuk kívül leginkább megérdemli Szegzárd háláját és köszönetét Simontsits Béla vármegyénk alispánja, a ki mindenkor lelkes barátunknak mutatja magát, az ö kezdeményezésének, munkájának, szóval teljes odaadásának köszönhetjük, hogy ez uj intézmény felállítása immár a kivitel stádiumába jutott.

Tartsák meg érdeklődésüket, jóakaratukat szegény elmaradt városunk irányában ezutánra is!

A belügyminiszternek ezen ügyre vonatkozó leiratát itt közöljük egész terjedelmében :

! 54806/VI. 11. szám.

Tolnavármegye közönségénél;

Szegzárdon.

A szegzárdi Ferenc-közkórházban az ungvárihoz hasonló bábakópezdónek felállítása tárgyában folyó évi március 14 ón 4537. sz. alatt kelt alispáni jelentés alkalmából, a vallás- és közoktatásügyi m.

; kir. miniszter ur kikért nyilatkozása alapján a vármegye közönségét a következőkről értesítem.

A nevezett miniszter ur folyó évi junius 23-án 21448. sz. alatt kelt átiratában oda nyilatkozott, hogy azon esetre, ha a vármegye közönsége a kór- I házi épült-1 utcai főhomlokzatát oly módon meghosszabbítani hajlandó, hogy ebben a bábaképzésre szükséges helyiségek elhelyezhetők s egyúttal kellőleg felszerelhetek lennének és.tárcája terhére csupán a szorosan vett tanítási költségek u. m. a tanár és a bába tiszteletdíja, valamint a tanítási szükségletek beszerzésére szolgáló évi átalány esnének, hajlandó volna a közkórházban évenként két, az ungvárihoz hasonló 3 havi bábatanfolyamot létesíteni. A nevezett miniszter ur egyszersmint a bábaképezde céljaira emelendő toldaléképület tervvázlatának bemutatását kívánja.

Erről a vármegye közönségét annak, saját részemről való hozzáadása mellett értesítem, hogy hajlandó vagyok engedélyezni azt, miszerint a „Ferenc“ közkórházban szülészeti osztály szerveztessék és ezzel kapcsolatban bábaképző intézet állíttassák fel; továbbá, hogy a közkórház elmebeteg osztályának jelenlegi befogadási képessége 100-ra emeltessék s a mondott két rendbeli célnak megfelelő s a kórházi épületet bővítő építkezés történjék.

A mennyiben pedig a közkórház az építkezés, berendezés és felszerelés költségeire csak mint egy 9000 frtnyi fedezettel rendelkezik, hajlandó vagyok megengedni, hogy az említett költségek fedezésére esetleg felveendő kölcsön kamatai és törlesztési részletei fizetésének biztosítása céljából a napi ápolási díj külön, legfeljebb 5 krral emeltessék.

Az építési berendezési és felszerelési költségeknek ily módon keilend fedezetet találniok, mert tárcám terhére — e célra hitellel nem rendelkezvén, az okból mit sem vállalok. A szülőnők ápolásának költségei az 1875. III. t, cikkben megállapított módon térülvén meg a közkórháznak, e részben fedezetről gondoskodni nem kell. A mi pedig a bent lakó bába növendékek ellátási költségeit illeti, ezt vagy maguk a növendékek, vagy hatósági berendelés esetén, az ezek kiképeztetése által érdekelt községek, esetleg község csoportok, ha ugyanis ilyenek az 1876. évi XIV. t. c. 146. §. alapján netán léteznek — viselhetnék; az utóbbi esetben azonban a teherviselésnek az egyes községek, esetleg község csoportok kópviselő-testületei által hozott és törvényhatóságilag megerősített határozatokon kell alapulnia.

Ezekből folyólag felhívom a vármegye közönségét, hogjr a szülészeti osztály s az ezzel egybekapcsolt bábaképezde létesítése s az elmebeteg osztály kibővítése végett a közkórház épületének meg- toldása utján eszközlendő építkezés tekintetében, az 1891. évi 48160. sz. itteni körrendelet értelmében mielőbb tüzetes és szabatos építési programmot állapítson meg s ez alapon a beosztást kellően fel— Mi lelte ?

Mili! Milyen közönséges név! És milyen közönséges leány viseli! Atrevideálja az egész estét, nem hallott tőle valami okosnak nevezhető szót. De muzsika volt a beszédje I O reá úgy hatott. És minden mozdulata olyan illatos volt, mintha külön légkörben mozogna. És még emlékezetben is megcsapja őt ez a finom, bóditó illat.

Szerelmes belé? Valószínű. Sőt bizonyos. Hiszen előre mondotta neki Gyuri, hogy az első leány, a kinek a szemébe néz, szerelembe ejti majd. Tehát szerelmes. Irtóztató ! Nem tudta miért, de iszonyú félelem fogta el őt erre a gondolatra. Már ott iont, a mikor zongorázott, ismegleptd,őt ez a félelem.

Szerelmes ! Hát lehet-e ő boldog szerelmes ? Képzelhető- e, hogy egy leány úgy érezzen ő irányában, mint ő érez most Mili iránt? S ha igen, föltehető-e, hogy épen Mili az a leány ?

Keserűség fogta el. Az utca ugyanolyan, mint máskor. Minden olyan, mint máskor! És Mili ? j Az is lefeküdt valószínűleg és alszik úgy, mint máskor. A mikor ö benne egy uj világ forrong, a mikor érzi, hogyan dől romba az ő egész belseje, az érzése, a gondolkodása, akkor ennek még akkora hatása sincs erre a brutális, szilárd világra, mint mikor egy hócsomó leválik valamely ház ereszéről.

Haraggal fogta a markolatot és odacsörditette j a kardját a kövezethez. A csörömpölő zaj végig- í szaladt a viszhangos néma éjszakán s elveszett az utca szögletén. Azon a szögleten sárga fénytáblákat látott és egy vörös lámpát.

— Kávéház.

És ekkor eszébe jutott, hogy volt ő már egyszer ebben a kávóházban. És eszébe jutott az a j feketeruhás kasszirleány, a ki kacérkodott vele és

koriiopsziszszal parfümözi a zsebkendőjét. Korilop- szisz! Csodálatos, az ő kedvenc parfümje és ez a lány is használja és Mili is használja. Csakhogy Műinek a hajából és egész mivoltából árad ez az illat, ennek a leánynak pedig csak a zsebkendőjéből.

— Ez az egész külömbség a kettő között, — gondolta — és még valami. De az csekélység.

Megállt az ajtóban. Odabenn hangos a jó kedv. Durva zsivaj, durva kacagás hallik ki. És ekkor ismét végtelen keserűség tölti öt el. Itt is fölösleges, mint mindenütt, ez a leány idebent nagyon jól mulat — ő nélküle.

Féltékeny volt ! Soha egy szót nem váltott vele és úgy érezte, hogy ez a leány megcsalja őt, nélküle mulatván, ügy érezte, hogy neki joga van e leányhoz. Micsoda joga. Mindegy, joga van hozzá.

És csörömpölve nyitott be a kávéházba, dühösen, mint egy féltékeny férj, a ki tetten akarja érni hűtlen feleségét. Midőn kezét a kilincsre tette, j valami hangosan sikoltott benne: ne menj! ne menj! Aztán nyöszörögve könyörgött valami benne : irgalom, ne menj be I — De ő a fogait csikorgatta: Mindegy, ha halálom is !

Midőn belépett, hirtelen- sötét lett körülötte. Nem tudta, mi ez. De aztán eszébe jutott, hogy az ottani forró pára ellepte a szemüvegét. Megtörülte és körülnézett. A kávéház tele emberekkel. Közönséges, durva emberek, némelyik ingujjban ült és leányok, asszonyok is voltak közöttük, a kik ölelkeztek, csókolództak. Aztán minden asztalon pirosló poharak tele groggal.

A kasszában pedig ott ült a kisasszony, fehér derék volt rajta és a nyakán gyöngysor. Há- xom fiatal ember — olyan kereskedősegédforma — könyökölt a kassza párkányára és udvarolt neki. O pedig mosolygott.