Tolnavármegye, 1893 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1893-08-13 / 33. szám
33. szám III. évfolyam. Szegzárd, 1893. augusztus 13. TOLNAVÁRMEGYE POLITIKAI ÉS VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szegzárdon, Széchenyi-utca 1085. sz. Felelős szerkesztő és laptulajdonos : Főmunkatárs : Dr. LEOPOLD KORNÉL. BODNÁR ISTVÁN. Előfizetési ár : Egy éTre . . 6 írt — kr. Fél érre. . . 3 „ — „ Negyedévre . I „ 50 „ 1 Egy szám .... 12 Előfizetéseket és hirdetéseket a kiadó- hivatalon kívül elfogad Krarnmer Vilmos könyvkereskedése Szegzárdon. Kéziratok vissza nem adatnak. A lap szellemi részét illető közlemények, valamint az előfizetések és a hirdetések is a szerkesztőséghez intézendök. Hirdetések mérsékelten megállapított árszabály szerin számíttatnak. Kérdés és felelet. I. Kérdés. Kill József kir tanfelügyelő úrtól vettük a következő levelet: Tekintetes szerkesztő ur! Különösen tisztelt uram! A „Magyar Hírlap“ 1893. évi augusztus hó 4-iki 213. számában „Iskolák beszámolója“ c. alatt megjelent „15 ik közlemény“-ében több iskolai értesítőről szólván, ezek között a ho- monnai polgári és középkereskedelmi fiú- és a szegsdrdi állami sególyzésü polgári leányiskola programraját is ismerteti. Előbbire' nézve ezeket Írja : „A tanévet „Veni sancte“ nyitotta meg ós „Te Deum“ zárta be. S hogy menynyire indokolt ez eljárás az igazgatóság részéről, mi sem bizonyltja jobban, mint az, hogy az intézeti tanulók közül 46 rom. kath. vallásu ós 96 zsidó, 8 az iskola: községi. — Jó lenne, ha a kir. tanfelügyelő erre is kiterjesztené figyelmét!“ Utóbbi (seegzárdi) „Értesítő“-ről szóló ismertetését pedig imigyen fejezi bo: „Itt is kisért a „Veni Sancte!“ Miért, azt mi nem tudhatjuk; mert hogy a felekezetek öszszeségót képező községi iskolákban egyik sem gyakorolhat fölényt: ezt a nevelők is igoa jól tudják s aztán az iskola úgyis a kicsinyek temploma, tehát sokkal hatásosabbat) lehet ott Ünnepelni 1 Ezek után csak azt kérdezzük; „hol vagy tanfelügyelő?“ így a „Magyar ; Hírlap.“ — Utóbb jelzett közlemény megjelenése óta több oldalról érkezett hoz zám „kérdezősködés“ az iránt, hogy fogok-e felelni a felvetett kérdésre ; sőt egyesek egyenesen kimondják azt, hogy nekem erkölcsi kötelességem, e tárgyban nyilatkozni, mivel épen e kérdéssel kapcsolatosmi az iskolai önállóság és a felekezeti autonómiai szabadság elvének öszhangzásba hozatalára nézve a „modus vivendi “-ről évek során keresztül egykor én is cikkeztem és írogattam. Magam is érzem, hogy nyilatkoznom kellene. Nekem azonban már évek óta, mióta t. i. a „Magyar Paedagogiai Szemle“ szerkesztésétől teljesen megváltam, nincsen organumoqi, (nem is kerestem) melyben nyilatkozlmtnám; de a mostani kényszerhelyzet arra késztet, hogy önhöz, tisztelt szerkesztő ur, azon kérdéssel forduljak, ha váljon hajlandó volna-e becses lapjában e tárgyra vonatkozó cikket tőlem még azon esetre is felvenni, ha értekezésem nagyobb terjedelmű és a szokottnál több helyet igénybe vevő volna ? Becses válaszát rövid „igen“ vagy „nem“ által kérem a „Szerkesztő Póstá“-ban. Hazafias üdvözlettel Szegzárd, 1893. évi augusztus hó 10-én. Bili József, Tolaavármeyye kir. tanfelügyelője. II Válasz. A vármegye kir. tanfelügyelőjének azon kívánságát, hogy puszta „igen“ vagy „nem“-mel válaszoljunk, nem teljesíthetjük ama egyszerű oknál fogva, mert nekünk is akadt a vármegye tanügye érdekében több kérdésünk hozzája. Lapunk július hó 30-iki számában ugyanis a „P. L1.“ után közöltük a Győrött július hó 20-án megtartott ág. ev. egyházkerületi gyűlésen letárgyalt dombóvári iskola- épitési ügyet, minek következtében vármegyénk különböző vidékeiről egész halmaz értesítés érkezett hozzánk, a melyek egytól- egyig tanügyi visszás állapotok leírásával foglalkoznak és nyilvános megvitatást igényelnek. i így / omkővárról y>A jelentik, liogv a. különböző felekezeti lakosok közt nagy az elégi)tétlenség a fölött, hogy a községi pénztárból kell űzetni a kath. felekezet iskolájának tanítóit, a kik a múlt őszszel strikeoltak, mert a község őket fizetni nem akarta. Ozoráról Írják, hogy a tanítót leköszönésre akarják kényszerként, mert nem ismeri el, hogy a káplán hivatalból lehessen az iskolaszéki elnök helyettese. Paksról értesítést vettünk, hogy az ág. ev. egyházmegye elakarja különíteni tanítóit többi kollegáiktól azon célból, hogy ^ egy evangélikus „tanító egyletbe“ vonja be őket. Rác-Eores vidékéről azt a tudósítást o kaptuk, hogy az uradalmi iskoláknál nemcsak azt nem akarják megengedni, hogy az iskolafentartó, mert az véletlenül zsidó, a tanitóválasztásba befolyást gyakoroljon, hanem még a tanitót is kizárják az iskolaszékből. Báláról, Báttaszékröl, Duna-Földvárról is érkeztek hozzánk tanügyi tárgyú tudósítások, melyeknek legtöbbjében az a kérdés foglaltatik: „Mit szól hozzá a vármegye kir. tanfelügyelője, óhajtja-e a bajokat orvosolni ?“ Csak két hét alatt ennyi felszólalás érkezett hozzánk, mennyi lehet a hasonló sérelem, mulasztás, baj az egész vármegyében, az egész országban ! ? Ilyen körülmények között a kir. tanfelügyelő úrhoz a nyilvánosság előtt azt a kérdést intézzük, hogy hajlandó-e, tud-e a felvetett nagyfontosságu kérdésekről kellő felvilágosítást adni ? Akarja-o a közönséget ez ügyek mibcnállásaról tájékozni ? Ké- pes-o megnyugtató nyilatkozatokat tenni a (elmerült visszás állapotoknak és kérdéseknek törvényes megoldása tekintetében ? Hu igen, akkor rendelkezésére bocsátjuk a lapunkhoz beérkezett tudósításokat és a mogfelelő felvilágosításoknak mielőbbi közzétételére kérjük. Epen ezért kapóra jött a kir. tanfelügyelő urnák hozzánk intézett fenti levele és ama kérdésére, hogy cikkének hajlandók vagyunk-e lapunkban helyet adni, nagyon természetesen csak „igen“-nel felelhetünk. TÁRCZA. —<— MUZSIKA ÉS PARFÜM.- BEGÉNY. Irta KÚBOIl TAMÁS. (Folytatás.) (3.) — Nem, azt ón főzöm, tavaly te készítetted ós akkor megegyeztünk, hogy az idén ón fogom készíteni. Tizenegyre járt az idő, mikor asztalt bontottak. A társaság szétoszlott a szobákban, a férfiak nagyobbrészt a dohányzó-szobába vonultak, a hol a:», öreg urak folytatták az abbanhagyott pártit. A hölgyek apró csoportokban tréeseltek. Egy fiatal asszony a zongorához ült ós egy táncdarabot játszott. Egy fiatal ember a zongorára könyökölt ós halkan énekelgetett hozzá. Sándor szintén a dohányzók közé vegyült. Oly jól érezte magát ez este, hogy az élvezet fénypontjáról, a cigarettáról, nem mondhatott le. De nem is volt rá semmi oka. Mert ott volt mellette Mili is, a ki cigarettát kért tőle. Neki szabad cigarettázni, mert az olyan leány, a ki a háztartást vezeti, főz, süt és takarít, az cigarettázhatik is. Sándornak ez nagyon tetszett s midőn Mili cigarettáját meggyujtotta az ő cigarettáján, akkor behunyta a szemét és kéjjel szívta magába az illatot,' a mely a két egymáshoz szorított cigarettán keresztül Mili ajkáról az ő ajkához szállt. Ott álltak az ablakban, a nehéz függöny félig eltakarta őket. — Kibiceljünk ? — kérdezte Sándor. — Nem, — válaszolt Mili, — nézzünk ki az ablakon. Az ablak melletti jó hűvös van. És néztek ki. — Szereti ön az éjszakát ? — kérdezte Mili. — Szeretem. — En csak télen szeretem, ha esik a hó ós farsang van. Szeretek nagyon táncolni. Hát ön ? — Nem tudom, eddigeló nem sokat táncoltam és ezt sem nagy lelkesedéssel. — Kar, — pedig szerettem volna önnel táncolni. A zongorázó hölgy egy friss magyarba kezdett. — Táncoljunk itt az ablakban, csak úgy, egy helyben, hogy ne vegyék észre. Jó ? — Jő. Mili megfogta Sándor kezét és egymás szemébe nézve, csöndben, inkább csak kirezegtetve testükkel a ritmust, táncoltak. Sándor kezdte megint veszíteni öntudatát, álomba táncolta magát. És csak a puha meleg kezet érezte kezében és csak a meleg sugarakat érezte Mili szemeiből az ő szivébe áradni. Mili azonban vigan kacagott ós be- tyárosan fújta magából a füstöt. — Hiszen ön remek táncos! És még sem szeret táncolni ? — De most már szeretek. Most már szenvedélyes táncos vagyok. Nem tudta, mivé lett ? Ennek a kis leánynak mindenik szavára csak azt válaszolhatta, hogy igen, vagy nem ! Hová lett az ő fanyarsága ? Az ő exaltált paradox beszédmódja, melylyel kacagtatni ós vérig sebesiteni egyaránt tudott ? — Sándor ur ! — hangzott a szalonból. —- Hol vau Sándor ur ? Az a szép ősz asszony hivta őt, dr. Túrinó. Bement. — Most önön a sor. Hallottam az ön zongoraművészetéről. Ön fog bennünket az uj esztendőbe átzongorázni. Bár mint szeretett volna, Sándor nem szabadkozhatott. Csak annyit kockáztatott: — Nem tudom, nagyságos asszonyom, hogy találok-e kottái között olyat, a melyet már ismerek. Lapról nem szeretnék e nagy társaság előtt játszani. — Játszók kotta nélkül. A mit akar. Vagy tudja? Bögtönözzön valamit, valami fantaisiet, hiszen ön nagy álmodó, a mint tudom. Soha sem hitte volna Sándor, hogy ó ilyen dologba belemenjen. De a zongoráról át lehetett nézni az ebédlőbe, a hol Mili állt a nagy kredenc előtt és készítette a puaesot. Egy óriási üstben egy óriási forralón főtt az ital ós a kék lángok ragyogó rámát képeztek Mili körül. És ekkor ő odaült a zongorához ós jártatta a billentyűkön ujjait. Es egyre nézte a kék féuybeu lebegő leánya’akot ós
