Tolnavármegye, 1893 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1893-06-18 / 25. szám
4. TOLNA VÁEMEGYE. 1893. junius 18. soros lépcső fölött áll, mely lépcsőzet olyanforma, mintha vízesés volna, mert a szökőkút fösugara is és a száz meg száz mindenféle képletes alak viz- sugarai a lépcsőzet tetejét oly nagy mennyiségű vízzel táplálják, hogy a hajó teljesen vízben állhat. A nagy szökőkút jobb és bal oldalán van egy-egy „villamos szökőkút“, melyek mindegyike 25—30 sugárból áll, s minden sugár ismét 10—15 kisebb sugárral bir, melyek mind alulról, valami pincéből csövek által -operáltatnak villamos fénynyel, 8 pedig minden sugár külön-külön kapja a fényt, úgy hogy az ember lelke gyönyörben, a szeme pe- I dig vakító fényárban úszik. De azért még nem beszéltem olyannal, a ki szemei iránti . kíméletből a gyönyörű látvány bámulásába annyira el ne mé- lyedt volna, hogy el ne felejtette volna azt is, miszerint ott egyéb nézni .való is van. A „Mc. Mannis“ átellenében, azaz a „Basin“, vagy „Lagoon“ (ahogy még nevezni szokták) másik végén a vízben áll „ Respublika“ asszony szé- ditőleg magas, aranyozott szobra. Ez a szobor körülbelül oly nagy, mint a franciáktól nekünk ajándékozott hasonló szobor, mely New-York mellett, „Bedloe“ szigetén van felállítva, s mely oly nagy, hogy az Istennő tenyerén 15 ember kényelmesen megállhat. A Basin oldalain vannak a lejáratok a különféle villamos s gőzcsónakok állomásaihoz, s a Velencéből idehozott valódi gondolák s ezek velencei hajósaihoz. De ezek a lemenetek oly ügyesen vannak gyönyörű szobrok, allogoriai képek, — mindany- nyian a szobrászat remekei — által maskirozva, hogy első látásra sehogy sem lehet kivenni, hogy * azok csak egyszerű lépcsőházak. Most — azaz ha nem látunk közelünkben rendőrt, — suttyomban, ha pedig igen, egy kis baksisórt (mert a borravaló az egyetlen nyelv, melyet ebben a nyelvkeverékben mindenki, tehát a udőr is megért) felmászunk pár percre e szob- ok egyikére s ekkor olyan látvány tárul szemeink elé, a milyent látni igen, de leírni nem lehet, s megfájvl a szivünk, ha rágondolunk arra a ve.’; száz millió 'emberre, kik ezt a tündéri látványt nem élvezhetik, s különösen ha rágondolok azokra, kiket körülöttem szeretnék látni. Itt van az óriási nagy s a kivilágítás által tiindéri fényben úszó tó; a 4—5 valósággal rettenetes „Orchestra“ zenéje, a hol mindegyik zenekar 2—300 embert számlál, kik mind azon törekszenek, hogy az ember hallérzékót a lehető legkellemesebb módon tegyék tönkre ; a párját nem található szökőkút, az ő váltakozó fénypompájával , a borzasztó sok ember jövése, menése ; a részint csendes, részint éneklő gondolások által kormányzott csónakok és gondolák fel és alásiklása, egyszóval, ezer szóval sem ecsetelhető tündéri látvány. De hajh ! mint mindennek, úgy e pompának is egyszer csak vége szakad. — — Az óra éjjeli 11-et üt, és mintegy varázsütésre az óriás lángok eltűnnek a láthatárról, melyeket csakhamar az apró .bolygók is követnek. A zene elhallgat, a közönség haza takarodik, az imént még éneklő hajósok fáradtan kikötnek; pár óra alatt minden sötét és csendes lesz s már csakis az éjjeli őrök lépteinek egyhangú kopogása hallható. Én is tehát leteszem a tollat, s jövőre, ha tek. szerkesztő ur szívesen veszi, irok majd a Mid- way-Plaisancóről. Hazafias üdvözlettel Wm. M. Beifeld. VÁRMEGYE. — Trachoma betegség. Markovics Vilmos dr, a belügyminiszter által kiküldött trachoma orvos Kurdon, tájkóros jelleggel 6 tökéletes, 16 kis- foku és Madocsán 16 tökéletes, 2 kis íoku trachoma betegséget konstatált. A betegek szakszerű orvoslás alá vétettek. — Uj szolgák. A vármegyénél belügyminiszteri jóváhagyással rendszeresített 9 uj házi szolgai állásra Simontsits Béla alispán a következőket nevezte ki : Kordély Ferencet, Bartók Istvánt, Baka Józsefet, Simon Györgyöt, Szabó Istvánt végleg ; Ferger Jánost, Cank Józsefet, Domby Mihály és Bartók Jánost 3 «hónapos próba szolgálatra ideiglenesen. — Am. kir. belügyminiszter a következő közérdekű körrendeletét intézte valamennyi törvényhatósághoz : A közigazgatás egyik igen fontos ága, a közegészségügy kezelésének nagy hátrányát abban látó n, hogy a reá vonatkozó intézkedések végrehajtására hivatott hatósági és községi közegek, valamint a magánorvosok és gyógyszerészek nehezen jutnak az e tárgyban kiadott rendeletek ismeretéhez s az érvényben levők nincsenek kellőleg összegyűjtve. Ezen hiányon akként vélek segíthetni, hogy inig egyrészt legközelebb ki fogom adni a közegészségügyi törvények is érvényben levő rendeletek teljes gyűjteményét, másrészt ennek folytatásonként is úgy^r azon alakban a vezetésem alatti minisztérium közegészségügyi osztálya, folyó évi július hó 1-től kezdve : „Egészségügyi Értesítő“ cim alatt hivatalos lapot fognak kiadni, mely közölni fogja: 1. az egészségügyre és a közegészségügyi szolgálatra vonatkozólag kiadandó összes rendeleteket, döntvényeket és e'vi jelentőségű határozatokat. 2. Gyógyfürdők nyithatására, ásványvizek forgalomba hozatalára, kórházak’, gyógyintézetek, himlő nyirktermelő intézetek stb. felállítására adott engedélyeket. 3. a hazában uralkodó járványok statisztikáját. 4. az állami tébolydák betegforgalmát. 5. a gyógyszertárak felállítására, adományozására és átruházására vonatkozó határozatok. 6. összetett gyógyszerek árulásának engedélyezésére és titkos szerek előállítására vonatkozó rendeletek. 7. az országos közegészségügyi és az igazságügyi orvosi tanácsnak elvi jelentőségű véleményezését. 8. az állami egészségügyi intézetek állásaira, valamint a törvényhatóságok és községek által beküldendő orvosi állásokra és gyógyszertárakra vonatkozó pályázati hirdetéseket. 9. egészségügyi kinevezéseket, megválasztásokat, kitüntetéseket, fegyelmi büntetéseket, azok indokolásával és egyéb hivatalos egészségügyi személyi híreket. 10. végre mindazt, a minek közzététele a közegészségügy érdekében kívánatosnak látszik. Az „Egészségügyi Értesítő“ havonta kétszer és pedig minden hó 1-én és 15-ón fog, megjelenni, s csak előfizetés utján lesz kapható. Ara évenként két forint. Az előfizetési pénzek a hatóságoktól, községektől és ezek hivatalos közegeitől az alispáni, vagy polgármesteri hivatalok által lesznek beszedendők, és évente kétszer közvetlenül a belügyminisztériumnak hivatalból beküldendők. Magán megrendelők az előfizetési pénzeket az illető alispáni vagy pol gármesteri hivatalhoz, esetleg a belügyminisztérium segédhivatalának főigazgatójához küldjék be. Az „Egészségügyi Értesítő“ kiadása által elérhető lesz, hogy egyrészt a hivatalos egészségügyi személyzet közvetlenül fog értesülhetni a szolgálatara vonatkozó, minden intézkedésről, a minek ismeretére a személyzet nagy részének annál inkább lesz szüksége, minthogy az 1883. I. t. c-ben előirt s még a folyó évben életbe léptetett orvosi tiszti vizsgának ez is egyik tárgyát fogja képezni, másrészt a törvényhatóság terhes munkától fog általa szabadulhatni, amennyiben, ha minden alantas hivatala a lapot járatni fogja, a közegészségügyi rendeletek nagy részét nem fog kelleni egész terjedelmében sokszorosítani. Felhívom ennélfogva a törvényhatóságot, hogy a kiadandó hivatalos lapnak fontosságát saját hatáskörében ke’lőon ismertetve s jelen körrendele- temet a törvényhatóság hivatalos lapjában egész : terjedelmében közölve, hasson oda, hogy úgy a hi- { vatalos orvosok és a gyógyszerészek, mint maga a törvény hatóság, a szolgabiró hivatalok, s a mennyi- beu szükségét látná a községi és körjegyzők, nem különben a községek a lapot megrendeljék s egyúttal alkalmas módon tegye közhírré, hogy a lapnak elterjedése a magánosok körében s a kitűzött i fontos cél tekintetében felette kívánatos. Miután az „Egészségügyi Értesilő“ csak az előfizetők számainak megfelelő mennyiségben fog kinyomatni, felhívom a törvényhatóságot, hogy az előfizetésre jelentkezők névszerinti jegyzékét folyó évi május hó végéig ide terjeszsze fél. Budapesten 1893- évi április hó 30-án. Hieronymi s. k. TÖRVÉNYKEZÉS. — Szebényi János elitélve. Bizonyára sokan emlékeznek még a múlt évről a Szebényi féle pörre, melynek hőse, Szebényi János, szakályi lakos, megunván a feleségét, elkergette, s Szili Annával vadházasságban élt. Időközben válópert indított a felesége ellen, de mert tartásdíjra Ítélték, az asszonyt visszavette, és Szili Anna, meg ennek' testvérje, Schmidt Szili Balázs segítségével a szőlőben felakasztották; az orvos pedig öngyilkosságot constatált. Bizonyos gyanuokok alapján azonban a halottat exhumálták s erőszakos halált állapítva meg, Szebényi t, Szili Annát és S. Szili Balázst vád alá helyezték; de a szeg- zárdi kir. törvényszék mind a hármat felmentette. A pécsi kir. tábla azonban uj végtárgyalást rendelt, s ekkor kiderült, hogy a gyauu mégis alapos volt, mert Sz^bényinét csakugyan ezek tették el láb alól. A törvényszék erre miod a hármat életfogytig tartó fegyházra Ítélte. Ez Ítéleteit később megerősítette a másdbiróság is és 0 s i d e László kúriai biró előadása mellett jogerőre emelte tegnap az utolsó ! forum is. Szebényi nyugodt lehet. Most már sem első, sem második feleségéről, sőt még magáról sem kell többé sohasem gondoskodnia. Hirek. — Dezseőffy Gézát, aszegzárdi kir. törvényszék elnökét, ő felsége a budapesti kir. ítélőtáblához bíróvá nevezte ki. A saját kívánságára Szeg- zárdról távozó elnökben, kit nálunk általános tisztelet vett körül, a budapesti kir. tábla kiváló munkaerőt és kiváló jogászt nyer egyaránt. Utódjául S e 1 c z József pécsi kir. táblai elnöki titkárt emlegetik, a mi egyelőre azonban csak kombináció. — Sántha Károly, lapunk nagyérdemű, kitűnő tollú munkatársát abból az alkalomból, hogy Kecskeméten a Katona-ünnepélyen pályanyertes, gyönyörű ódáját, melyet mai száinuukban közlünk, elszavalták, rendkívül lelkes és kitüntető ovációkban részesítették. Mi is szívből örülünk ama kitüntetés fölött, a melyben nagyrabecsült irótársunkat részesítették. — Doctorrá avatás. Hiding Ádára, Szegzárd város jegyzőjét, a múlt héten avatták fel államtudományi doktorrá. — Választmányi ülés. A Lymburg-Styruin gróf és grófné alapra felügyelő választmány o hó 2ü-án délelőtt 10 órakor ülést tart. — A paksi áll. polg. iskolához, mely folyó évi szeptember hóban már megkezdi működését, a vall. és közokt. miniszter az igazgatót Ko lesz ár Lajos, kismartoni áll. polg. isk. tanár személyében már kinevezte. Tudomásunk szerint a paksi polg. iskola Koleszárban igen derék, ügybozgó szakképzett igazgatót nyer. — Ünnepi szónoklat. A pécsi székesegyház fölszentelésének évfordulóján, a mai napon, a pécsi püspök meghívására az ünnepi szónoklatot Han- ny Gábor szegzárdi apátplóbános fogja tartani. — Matinéé. A szegzárdi polg. iskolában ma délelőtt 11 órakor matinéé lesz, melynek műsora a következő: 1. Dürner: Viharban. Előadja a polg. fiúiskolái énekkar. 2. Spindt F. : Huszárenritt. Előadják zongorán 4 kézre: Weber Mariska ésWittinger Paula. 3. Garay János: Istent imádja minden. Szavalja : Dicenty Dezső. 4, Magyar dalok. Előadja : Borsody Iza, zongorán kiséri Wallner Anna. 5. Leybach : Faust Fantasie. Előadja zongorán : ^B’i- schof Flóra. 6. Tréfás magyar népdalok. Előadja a polg. fiúiskolái énekkar. 7. Vörösmarty Mihály: Az árvízi hajós. Szavalja: Pirnitzer Ida. 8. Ascher I. . Perl du Nord. Előadja zongorán: Hollen- der Hona. 9. Gál Mózes : A pince szoba. Szavalja; Krón Dénes. 10. Ábrányi Kornél: Magyar ábránd. Előadja zongorán: Haucke Hedvig. 11. Kücken: Induló. Elóádja: a polg. isk. énekkar. — Amerika a gerjeniekórt. E hó 14-én felette erdekes pénzküldemény érkezett vármegyénk alispánjához. Az „Amerikai Nemzetőr“ szerkesztősége 46 frtot küldött oly czélból, hogy az a gerjeni árvízkárosultak részére fordittassék. °A derék szerkesztőség, a mikor hirót vette a szomorú katasztrófának, nyomban megindította a gyűjtést s ennek az eredménye a küldött 46 forint. Ez ösz- szeget bizonyára nagyobbrészt magyarok adták össze ; szép hazafiias dolognak tarjuk e nemes cselekedetüket ; van bizonyos lélekemelő abban, hogy az édes hazai föld szeretete nem szűnik meg a határnál. Érdekesnek találjuk a megemlítésre, hogy a küldeményt e hó 2-án adták fel New-York- ban, tehát 12 napba került, mig ide ért. A csörgetöi fürdő megnyitása a múlt vasárnap ment végbe igen díszes közönség jelenlétében. Ugyancsak ma este lesz az első társasvacsora rendezve, melyre vagy harmincán vannak meghiva.