Tolnavármegye, 1893 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1893-05-07 / 19. szám
III. évfolyam. 19. szám Szegzárd, 1893. május 7. Előfizetési ár: Egy étre Fél évre . Negyedévre Egy szám 6 írt — kr. | 3 . - I . 50 12 EISfizetSsek.tés hirdetéseket a kiad«- 1 hintaion kivfll elfogad Krammer Vil- I mos könyvkereskedése Szegzárdon. POLITIKAI ÉS VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szegzárdon, Széchenyi-utca 1085. sz. Felelős szerkesztő és laptulajdonos : Főmunkatárs : Dr. LEOPOLD KORNÉL. BODNÁR ISTVÁN. Kéziratok vissza nem adatnak. I A lap szellemi részét illető közlemények, valamint az elófize-1 tések és a hirdetések is a szer-| kesztöséghez intézendók. Hirdetések mérsékelten megállapított | árszabály szerint számíttatnak. Szlavónia. (B—r.) A mi a szegény felvidéknek Amerika, az a gazdag Dunántúlnak Szlavónia : akivándorlásnak főfészke, emporuma, Mekkája. Most már nem egyenként, de százszámra kerekedik fel a földhöz ragadt nép, hogy uj otthont, uj hazát keressen magának. Egy két évig sajog a szive az elhagyott honi föld után, de ha egy kicsit jobbra fordul sorsa uj hazájában, bizony nagyon könnyen elfelejti a régit, alkalmazkodik az ott élő nép szokásaihoz, megtanulja nyelvét, s egy két nemzedék megérti inég az édes honi szót, s szive mélyén megmarad mint egy-egy borongó édes álom valami kitöröl- hetlen érzés, jól eső sóvárgás a régi haza után, a melyről édes anyjától olyan szép altató mesét hallott, ennyi az egész, a későbbi nemzedék már beolvad az idegen népbe, szlávabb lesz a szlávnál, éppen úgy mint a hozzánk bevándorlott németség sok helyütt magyarabb lett a magyarnál. A Szlavóniába való kivándorlásnak ez a rövid története. Mi vidéki sajtó lelkiismeretesen számot adtunk már többször ez elszomorító nép- vándorlásról. Igyekeztünk gyenge szavunkkal felrázni szendergéséból a „Dunántúli közmóvelódési egylet“ hangzatos cime alatt megalakult, de még eddig a tagdíjak beszedésén kivül semmit sem tett egyesületet, a fővárosi sajtó átveszi s beleszoritja egy- egy rövidke hírbe adatainkat, csupa kíméletből, a vezető férfiak iránt való jóakaratból kifeledve vádoló szavunkat a segítésre hivatott egylettel szemben, legfeljebb a tóle távol álló hatóságokon üt egyet-egyet, hogy igy meg úgy semmit sem tesznek a nemzetirtó, járványszerü betegség elnyomására. S ezzel el van az ügy intézve, ismét jó időre. A szegény nép az élet nehéz iskolájában is kénytelen megtanulni, a mit annak idején tanítója a fejébe vert: Segíts magadon, mert az Isten is csak úgy segít meg. Eladja mindenét, a mi könnyen megy, a mikor a minden szó alatt úgyszólván a semmit kell érteni. Hisz felélte már vagyonkáját majdnem egészen. Földje eddig is kevés volt; mig a szőlő termett, ki vesződött volna a 4°/0-ot is alig hajtó földmi vetéssel ? Köznépünk mindég szerette és mindég is fogja szeretni a dolog könnyebb végét. A hol jól termő hegyek voltak, esz- telensége elprédáltatta vele még meglevő kis szántóföldecskéjét is s a mikor a fil- lokszera vész borzalmas veszedelmét az intelligens középosztály már megértette, a hitetlen köznép csak a fejét rázta, s mert olcsóbban jutott hozzá, egyre-másra vásárolta a szőlőbirtokot. S a hol a tudománynyal párosult tapasztalás összetett kezekkel megállott, ott az urakat kinevetve, sárga földig legyalázva — korlátolt eszével ő akart segíteni. Keserűen meglakolt érte. Ma összekuporgatott vagyonkájából legfeljebb annyi van meg, a mennyi Szlavóniába útiköltségnek elég. S a kínok pár forinttal többje van, annak reménysége is vérmesebb. Ezt már nem csak a megélhetés keserű gondja, de a vagyon szerzés kapzsi vágya és ördöge is biztatja a haza földjének elhagyására. A gazdag Dunántúl nagy veszélyben forog. Mire a rekonstruált szőlők művelésére munkás kéz kellene, nem lesz, mert nem gondoskodtunk róla, hogy az átmeneti időszak alatt kenyeret adjunk a népnek. S vármegyénk egyes vidékei különösen szomorú jövőnek néznek elébe. Paks, Nagy-Székely készülő népvándorlásáról már megemlékeztünk s most Bátta- székröl vesszük a hirt, hogy a köznép csapatostól megkezdte a vándorlást Szlavóniába. Nem is csodálhatjuk, közel 4000 hold szőlőből alig pár száz holdat művelnek még itt, ha csak éhhalálra nem szánta el magát a szegény nép, nincsen tovább ott mit ke- 1 resnie. S ezután jövünk — mi szegzárdiak s ha csak valami váratlan segítség nem érkezik, következik a vármegyének majdnem valamennyi olyan községe, a hol a fókere- set-forrás a bortermelés volt ez ideig. S a veszély annál inkább lesújtó lesz , erre a vidékre, mert a ki népünket alapjában ismeri, nagyon jól tudja, hogy nincsen türelme a nehéz csapás elviselésére. Köznépünk ugyanis jóléthez szokott, nem úgy. mint a felvidék tótja, oroszja, a ki koplalva tölti életének java részét s csak a legvégsőbb szükségben szánja el magát a nagy útra. A jó mód után nagyon nehéz megszokni a nyomort. íme már is elvesztette a legtöbb szegény ember a fejét, kétségbeesésében csak a boldog múltat, és a nehéz jelent látja s megborzadva tőle, a jövőt másutt akarja megélni. A gyors cselekvés órája tehát elérkezett. A mikor százszámra ragadja fel a haza népe a vándor botot, akkor már édeskeveset tehet a hatóság, a széttagolt társadalom, erősebb kéz kell, mely a vízbe halót visszarántsa, tegyen az ország, az állam ! Vármegyénk nagyon tisztelt képvise- i lóihez fordulunk. Ha egy regále bérlet kiadásából eredt konfliktus méltó a ház asztalára és türelmére, egy fontos közgazdászat!, mondhatni nemzeti, állami érdek is oda kerülhet a legsürgősebb indítvány alakjában. Képviselőink egymással szolidaritásba lépve, tárják fel a kormány és az ország színe előtt eme -vidék szomorú helyzetét. Mindenekelőtt munkát ennek a szerencsétlenül járt — egyébként szorgalmas, törekvő népnek! A Dombori és Baja közti Duna szakasz szabályozása a költségvetésbe is fel van véve. Hassanak oda a nagyon tisztelt képviselő urak, hogy a környékbeli szegény nép még az idén munkát találjon. S éppen mert Báttaszék környéke forog jelenleg veszedelemben, sürgessék meg ismételten a szegzárd-báttaszéki vasút mielőbbi kiépítését, — hiszen országos érdek ez, s ha nem lenne is az, egy egész vidék sorsán lendítünk általa, ezer meg ezer ember találhat ott foglalkozást mindaddig, a mig megküzdjük az élet-halál harcot a pusztító fíllokszera vésszel s bár nagy áldozatokkal helyreállítjuk az elpusztult szólókét s uj kereset forrást nyitunk a Szlavóniába kívánkozó köznépnek. És ha mindez kevés lenne a kivándorlás meggátlására, az állami javak eladása úgy is folyamatban van, a mint már többször kifejtettük, kezdje meg a kormány az áttelepítés fontos munkáját. A nagybirtokoknak egy kézben való további összetorlódására úgy sincsen semmi szükségünk, sót félő, hogy mint a nagy tőkéből külföldön, úgy ebből is elöbb-utóbb kibugygyan a szocializmus olaj cseppje, a mely odakint a gyári munkásnép elkeseredésének tüzet már is oly hatalmasan szitja és táplálja. Ezek után, ha a kenyér meglesz, áttérhetünk a kivándorlás megakadályozására célzó hatósági beavatkozás s erélyesebb rendszabályok szükséges reformjának kérdésére. De erről a jövő számban. A szociális kérdés. Lassalle Ferdinánd, a lángeszű agitator volt az első, ki megjósolta a szociális forradalmat. Azóta hirdetik ezt uton-utfélen, sőt a szociál-demokracia egyik hírhedt apostola a londoni Engels már az évet is megmondta, — ó 1898-ra jósolja ezt a vi- I lágfelforgató eseményt. Ezen jóslatoknak az előjelei már most mutatkoztak Európának a kultúra legmagasabb fokán álló országában, Belgiumban. Gyakori és véres harc folyt a munkások és rendőrség között, s bizonyára forradalom tört volna ki, ha Nyssen képviselőnek javaslatát, mely szerint minden 25 életévét elért belga férfi szavazó képességgel bir, el nem fogadják. A szocialisták, kik eszméiket a mai társada- ' lom keretében nem vihetik keresztül, egyelőre a
