Tolnavármegye, 1893 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1893-04-30 / 18. szám
c III. évfolyam. 18. szám. Szegzárd, 1893. április 30. TOLNAVÁRMEGYE POLITIKAI ÉS VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szegzárdon, Széchenyi-utca 1085. sz. Felelős szerkesztő és laptulajdonos : Főmunkatárs : Dr. LEOPOLD KORNÉL. BODNÁR ISTVÁN. Előfizetési ár: Egy érre Fél évre . , Negyedévre Egy szám . 6 frt 3 „ - I . 50 . . 12 kr. Előfizetéseket és hirdetéseket a kiadó- I hivatalon kivtll elfogad Krammer Vil-1 mos könyvkereskedése Szegzárdon. Kéziratok vissza nem adatnak. A lap szellemi részét illető közlemények, valamint az előfize-1 tések és a hirdetések is a szer-1 kesztóséghez intézendők. Hirdetések mérsékelten megállapított | árszabály szenet számíttatnak. Wekerle. — Ik. 1893. évi április hó 26-án tette le a Wekerle kormány belügyi és közoktatásügyi minisztere az állami anyakönyvek vezetéséről és a zsidó vallás recepciójáról szóló törvényjavaslatokat a képviselőház asztalára. A Wekerle kormánynak eme ténye már magában véve egy hatalmas politikai cselekedet képvisel, melynél fontosabbat már évtizedek óta alig ismerünk. Kiváló jelentőséggel birnak e javaslatok, mert minden kétséget és homályt kizárnak arra nézve, hogy a Wekerle kormány egyházpolitikai programmját, melynek őszinteségét és komolyságát napról- napra, különösen a mi ellenzékünk, a legváltozatosabb alakban megtámadta, céltudatosan és az adott viszonyok között elképzelhető legrövidebb idő alatt megvalósitani törekszik. Az ellenzéknek, mely a kormányt és programmját kompromittálni igyekezett, minden híresztelése, jövendómondása ismét alaptalannak bizonyult, sót elárulják, hogy ez a párttaktika érdekében mindenkor rosszhiszemű célzatossággal történt. így valótlannak bizonyult az, a mit az ellenzék hónapokon át terjesztett, hogy 0 I Felsége nem adta beleegyezését az egyház- politikai javaslatok előterjesztéséhez és hogy a korona csak ideiglenesen bízta az ország vezetését a Wekerle kormányra. Rosszakaratú ráfogásnak bizonyult továbbá ama legújabban kolportált hir, hogy Wekerle az ultramontán főrendekkel az egy- ! házpolitikai javaslatok tárgyában paktumot kötött, mely kedvezményeket és engedményeket nyújt a szabadelvű javaslatokat ellenzőknek. De legelső sorban azért birnak o javaslatok nagy és messze kiható fontossággal, mert azok a nemzeti egység megteremtésének és államiságunk kiépítésének egyik kiváló tényezőjét képezendik. Wekerle Sándor nevét már a javaslatok beterjesztéseért is dicsőség fogja övezni minden időkön keresztül. Mert e javaslatok benyújtása azt jelenti, hogy Magyarország jelenlegi kormánya, szakított azzal a negyed század óta meghonosult politikával, mely lanyha eszközökkel csak félrendszabályokhoz mert nyúlni, a mely az oppor- tunitás kedvéért, a legszentebb eszmék feláldozásával is, mindenkor megalkudni kész volt. Wekerle volt az, a ki előbb rendezett pénzügyi viszonyokat teremtett és miután ez az ö lángelméjének, nagy tudásának és ernyedetlen tevékenységének fényesen sikerült, miután ekép előkészítette a talajt, előállott programmja második részével, a mely- lyel az egységes nemzeti állam fogalmát akarja megvalósitani, a minek lényeges eló- föltételét, hogy kónzolidált anyagi viszonyok között éljen az ország, már biztosította. A benyújtott két törvényjavaslatot legközelebb követni fogja a vallások szabad gyakorlásáról és a polgári házasságról szóló javaslat, mely négy, de lényegében egy fontos egészet képező reformnak szükségességét semmi sem igazolja jobban, mint az, hogy ezeket az előrehaladott, művelt nemzetek, csaknem kivétel nélkül, már régen megvalósították. Az állam jogainak teljes érvényesülése, különösen az újabb időben, több tekintetben nehézségekbe ütközött, az állami szu- verénitás megsértése gyakorta megkisérel- tetett, a szabadság és jogegyenlőség eszméire nem egyszer sötét felhő borult, főleg azért, mert törvényes intézményeink e téren hézagosak voltak. Az állami közérdek késztette Wekerlét és kormányát arra, hogy nem törődve a nehézségekkel, az ellenkező áramlatokkal, szakított azzal a tespedéssel, a mely a sza- vadelvüség ügye iránt egy meddő korszakon át nyilvánult és az igazi szabadelvüség TÁRCZA. .A. rendjel. — Jelenet a fővárosi életből. — Irta: Ivlártonffy Imre. — A „TOLNAVÄKMEGYE“ eredeti tárcája. — (A gróf 32, a grófné 22 éves, mindketten színházból jönnek haza. A grófné szobájába készül visszavonulni.) Grófné: Jó éjt! Gróf: Hát már nyugalomra térsz ? Grófné: (ásítást fojtva vissza) Fáradt vagyok. Gróf: (megfogja neje kezét) Előbb nem bocsátlak el, mig meg nem mondod, miért duzzogsz már napok óta. Grófné: (hevesen) Hiányzik belőled a dics- szomj, a hírnév utáni vágy. Azt gondolod talán, hogy jól éreztem magam báró Kőpeczi mellett, ki elég merész volt üres gomblyukadra gúnyosan pillantani, mig az övében rendjelek díszelegtek ? Gróf: Hát innen fuj a szél! Kedves barátnőm, mindenki nem lehet ám a Szt. István-rend lovagja. Hadd a dolgok folyását úgy, a mint vannak, majd megjön, a minek jönnie kell. Grófné: S nekem mindezeket béketürés- sel kell hallgatnom! Ah! én sajnálatra méltó teremtés vagyok! Gróf: Oktalanság l (megfogja a grófné kezét és magához szorítja.) G r óf n é : Bocsáss el! Gróf: Jer, ülj ide mellém s mondd mi nyomja még szivedet ? Grófné: (leül) Ah, te nem fogsz, nem akarsz megérteni ! Gróf: Dehogy nem. Grófné: Nem ... nem ... kinevetsz. Gróf: Furcsa asszony! Hallgat, mikor kérik, hogy beszéljen. Grófné: Mindenből gúnyt üzesz, még a szerelemből is. Oly büszke volnék, ha megkapnád a Szt. István-rendet... Gróf: (Közbeszól s még szorosabban karolja körül neje derekát.) De hát mily alapon kérjem én a kitüntetést? Talán azért, mert a jockey-clubb- nak meg a kaszinónak tagja vagyok? Vagy azért, mert a takarékpénztárnál 80,000 frt értékű részvényeim vannak ? Vagy, hogy a hivatalos lapokra fizetek elő ? Grófné: ügy látszik, nem akarsz komoly j dolgokról beszélni. Gróf: Nos hát légy szives, sorold elő érdemeimet melyek után a Szt. István-rendet habozás nélkül feltüzhetem. Kiváncsi vagyok nagyon, meg tudsz-e győzni ? Ha igen, akkor holnap utazom j Becsbe az ő felsége személye körüli miniszterhez | s elpanaszlom, hogy igazságtaíanul mellőznek. Grófné: Ah' ha ezt megtenned ! Gróf: Esküszöm, hogy megteszem, azt pedig tudod, hogy szavamat meg szoktam tartani. Grófné: Nos figyelj. Először is: Atyád I katona volt. Gróf: Igaz. Königgtiitznól is harcolt és anyám váltig dicsekedett avval, hogy mily jól állt neki a katonaruha. Grófné: Bátyádnak is vannak rendjelei. Gróf: Szegény ördög, jól megfizette. A boszniai okkupációnál ott hagyta egyik lábát és fél szemét. De eddig még nem látom át, mikóp érdemiek meg ón rendjelet. Grófné: A Jézus szt. szivéről nevezett uj templom részére gyönyörű oltárképet vettél. Gróf: Igaz, ott is van a kép alatt, hogy „Szakmári Péter gróf ajándéka.“ Grófné: Azután I. Ferencz császárnak és magyar királynak igen nagy szolgálatokat tett egy Szakmáry gróf. Gróf: Szavamra, ez is igaz! Nagyon helyén való lenne, ha ősöm helyett én kapnám a szt. István-rendet, melyet a császár akkor elfelejtett neki adományozni. Grófné: És végre az egész család nem szolgálta-e a királyi trónt, nem volt-e hü alattva- lójá a felségnek ? Nagybátyád főudvarmestere volt V. Ferdinandnak, s a király nem tüntetett-e ki a télen az udvari ebéden barátságos mosolyával és kézszoritásáva! ? Gróf: Igen, igen! Engem megillet a s-zt. István-rend. Grófné: Nos, ha akarod, most megtarthatjuk a főpróbát, hogy miként fogsz a miniszterrel beszélni. Légy te a miniszter és én... HLj&p'u.n.k: naasLi száma ÍO oldalra terjed..
