Tolnavármegye, 1893 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1893-04-30 / 18. szám
2. TOLNAVÁRMEGYE. követelményeinek és szellemének megfelelő alkotások terére lépett. Wekerléé az érdem, hogy a mit a 48-as évek úttörői megkezdettek, annak folytatását ő, bizalmát a nagy elvek erejéből és igazságából merítve, elszántsággal és lelkesedéssel vállalkozott. Nagy eszméket csak nagy férfiak valósíthatnak meg. A legszebb eszmék élhetnek a köztudatban, azok elenyésznek, elposványosodhatnak, ha nem akad hivatott apostoluk, ki azoknak életet adjon. Az a két törvényjavaslat, melyet a kormány beterjesztett, első lépés nálunk a szabadság teljes diadalutjához. A nemzet hálája kiséri Wefcerlét és kormányát, hogy elmúlt idők mulasztásait pótolva, megtalálta az egyedül helyes utat, mely a magyar állam regenerálásához vezet. Bármi legyen e két javaslatnak és az azt követőknek sorsa, mégha elbuknak is a reákció és önzés polyp karjai között, — Wekerle, ki e programm megvalósítására vállalkozott, nem fog elbukni, mert a nagy eszméknek és tiszta meggyőződésnek mindig voltak és lesznek örökkön élő vértanúi. A szegzárdi fogyasztási adó. Habár nem jól esik nekünk az, hogy Magyarország miniszterelnöke, mint pénzügyminiszter a kópviselőház nyílt ülésén, az általa beszerzett adatok után és legjobb tudomása szerint Szegzárd város elöljáróságáról ország-világ előtt kénytelen kinyilatkoztatni, hogy „az a város érdekeit megfelelően nem képviselte,“ hogy az elöljáróság mulasztása és hibája folytán került a fogyasztási adóbérlet magán kézre és hogy ő szívesebben juttatta volna a bérletet, a városnak, mint egy bérlőnek, csakhogy ezt a város mulasztása miatt nem tehette, mégis, ha már e nyilatkozat megtörtént, az nekünk nagy elégtételül szolgál, mert, mint olvasóink emlékeznek reá, mi lapunkban Szegzárd város elöljáróságát mulasztással, a kellő körültekintés és ügyszeretet hiányával vádoltak a fogyasztási adók bérbeadása ügyében tauusitott magatartásáért, mire a városi elöljáróság a „T. K.“ hasábjain megjelent nyilatkozatban bennünket eme bírálatunkért nevetséges gyanúsításokkal illetett. — íme előttünk fekszik Wekerle pénzügyminiszternek ez ügyben Boda Vilmos képviselő által hozzá intézett interpellációra adott válasza és az tökéletesen, szórol-szora beigazolja azt, hogy ezen ügyről lapunkban megjelent közlemény, valamint bírálatunk az elöljáróság eljárásával szemben, nem úgy, mint azt az elöljáróság nyilatkozatában könnyű szerrel állítani merészkedett „minden alapot nélkülöző“ volt, hanem azt, hogy mi a tényeknek és az igazságnak megfelelő teljes hűséggel jellemeztük az elöljáróságnak eljárását és ismertettük az ügynek mibenállását. Lapunk január 15-iki számában a következőket irtuk ez ügyről: „Súlyos mulasztás terheli az elöljáróságot abban, hogy nem a városé lett a fogyasztási és italadó bérlet, hanem privat einoeró. — Errol nem tehet sem a pénzügyminisztérium, sem a pénzügyigazgatóság, hanem, mint azt múltkor is kifejtettük, egyedül az elöljáróság oka e jelentékeny hibának. — Négy izbeu volt a bérbeadás iránt árlejtés és jóllehet már az október 29-én megtartott árlejtésen Freud Dávid 415Ü0 irtot igen, a mi községünk mindannyiszor makacsul ragaszkodott az először megajánlott 35999 írthoz. Az árlejtéssel megbízott bíró es jegyző, Takler és Hiding urak, tudták tékái, hogy vannak komolyan versenyzők, Kik jóval magasabb összeget ígértek, mégis következetesen megmaradtak az először felajánlott összeg mellett annak dacára, hogy akár a négyszeri árlejtés alkalmával, akár pedig azon kívül is bősé- geseu állott volna módjukban magasabb ajánlat által a többi versenyzőket kiszorítani. November 30-án volt az utolsó árlejtés és egész december 28-ig a község életjelt sem adott ez ügyben magáról, hanem csak akkor kezdettek paradicsomi nyugalmukból felocsúdni, a mikor megtudták, hogy a pénzügyminisztérium távirati utasítása folytán Kó- senfelddel a szerződés 3 évre megkötendő. Ha a község mindvégig megmarad azon álláspont mellett, hogy 35000 írtnál nem ad többet, az még érthető lett volna és indokolható az által, hogy, számításaik szerint a bérlet nem ér meg többet. Ámde, ha december 29-ón mégis megajánlották a 43000 irtot, akkor ezt — és ebben áll a nagy mulasztás, — megtehették volna december 29. előtt is, mielőtt még itt volt a pénzügyminiszter rendelete, hogy a legtöbbet igérö Kosenfelddel köteudő meg a szerződés. Az interpelláció a kópviselöházban sem változtathat már, sajnálatunkra, e dolgon. A miniszter sem felelhet egyebet, mint azt, hogy kötelessége a bérletet a legtöbbet ígérőnek oda adni és hogy nem is tételezhette fel bzegzárdról, hogy kívánja a bérletet, midőn az a többi magasabb ajánlat dacára mind a négy árlejtésen megmaradt a 35000 írt mellett. — líosenfeld kártérítéséről a dunaföldvdri italmérési ügyben sem lehet szó, mert a dunaföldvári szerződéstől ő nem állott el, hisz a duuaföldvári fogyasztási és italmórósi adóra nézve színién vele kötötték meg három évre a szerzőGróf: Nagyon nehéz lesz a helyzetem ily bájos kérelmezővel szemben. Grófné: Jól van, majd máskor bókolj, de most komolyan fogjuk fel a dolgot. Én tehát bejelentem magamat nálad, belépek, meghajlok, te két lépést előre teszesz felém s azt mondod : Gróf: Jer keblemre 1 Grófné: Ah, már megint bolondozol, szeretném látni, mily arcot vágnál, ha a miniszter azt mondaná neked : „Jer keblemre 1“ Gróf: Igazad van .. . megfeledkeztem arról, hogy most én állok saját magam előtt. Tehát én a miniszter, nem szólok semmit, kezemet nyújtom és megkínállak üléssel. Nos tovább .. . Grófné: Excelenciád, bátorkodtam tiszteletemet tenni, egyszersmind megragadom az alkalmat és megkérem, hogy egy nagy igazságtalanságot hozzon helyre. Gróf: Pompásan van mondva ! — A miniszter arca élénk kíváncsiságot mutat. így ni 1 Jól csinálom ? Grófné: Ügy hiszem, a szt. István-rendre én is igényt tarthatok, annál is inkább, mert excelenciád naponként tüntet ki oly embereket, kik nem tettek többet nálamnál. Gróf: Micsoda? Amiért egy-egy íiliszter csupa véletlenségből rendjelekhez jut, ki kevesebbet tett, mint én, következéskópen én is ezek közé soroljam magam és ... ah, bocsáss meg kedvesem, miniszteri szerepemet túlságosan komolyan vettem, folytasd ! Grófné: Te egy csippetet sem bátorítasz. Gróf: Folytasd csak! Tegyük fel, hogy az én excelenciás személyemmel meg vagy elégedve. Grófné: Már nem tudom, hol hagytam félbe. .. Szóval ügyesen adom a miniszter ur értésére, hogy a kaszinóban, társasestólyeken, banketten mindenkinek gomblyukában díszeleg valamely rendjel, csak az enyém üres. Azt is tudomására juttatom, hogy csinos íiatal feleségem van — természetesen most a te nevedben beszélek — ki teljes szivéből szeret s végtelenül boldogtalan, hogy ennyire mellőznek, továbbá — most páthoszszal folytasd — nem égbekiáltó szégyen az, hogy egy Szakmáry gróf, teljesen kimaradjon a kitüntetésből ? Gróf: Brr! Kitünően van mondva s ha te beszélnél helyettem, biztos volna az eredmény ! Grófné: Oh, ha akarod, rögtön, rögtön elutazom Bécsbe a miniszterhez, nem félek én tőle. Gróf: Nem, nem! Ezer köszönet! Egészen meggyőztél, elragadtál, felvillanyoztál. Holnap utazom a miniszterhez ! (Másnap este.) A gróf megérkezik, felesége szorongva fogja körül nyakát és némán pillant rá. Gróf: (nevetve dől a zsölyeszékbe.) Ezer köszönet és örök hála neked, okaid és érveid előtt meghajlott a miniszter. A napokban benn lesz a hivatalos lapban kitüntetésem. És benn is volt! Szegény — rendjelesek! 1893. április 30. dést. A mao'án kézre való bérbeadása által egyrészről a község hasznot hozó jövedelmi forrást vészit. másrészről pedig ez különösen lakosságunknak szegényebb osztályát érinti súlyosan. Azért a jövőre nézve több körültekintést es nagyobb buzgu- , . „ixiiái-Ácáir Clives fiffvelmebe.“ nyilatkozatot tett közzé, hogy mi elfogultságból a bérlő iránt Írunk csak igy, ki helyett „az elöljáróságra akarjuk a gyűlöletet hárítani, mire lapunk január 29-iki számában többek között a következőket feleltük: „Egyébként az ügy jelenleg interpelláció alakjában a pénzügyminiszter előtt fekszik, kinek válaszából meg fogjuk tudni, hogy kit terhel a felelősség és mulasztás, váljon a pénzügyi közegek hibáztak-e, hogy nem adták a bérletet oda az elöljáróságunk szerint „legtöbbet Ígérő“ Szegzárd városának, hanem azt „kártalanításul“ adták oda a mostani bérlőnek!? avagy igaz-e az, hogy az árlejtések alkalmával volt magasabb Ígéret is, mint az elöljáróságé? hogy az elöljáróságnak az utolsó árverés után is még hosszú idő állott rendelkezésére, hogy ajánlatát megjavítsa és mindennek dacára a város nevében ajánlatot tevő urak elejétől végig következetesen megmaradtak az első 35 ezer forintos ajánlat mellett ? A miniszter nem lévén hitsorsosa a bérlőnek, válaszában valószínűleg elfogulatlan lesz.“ A pénzügyminiszter az interpellációra a képviselőháznak szerdai ülésén felelt és miután a napi lapok legnagyobb részében csak kivonatosan és el- térőleg jelent meg a válasz, azt egész terjedelemben ide iktatjuk. Kitűnik belőle, hogy tökéletesen helyes és igazságos volt a mi álláspontunk, melyet ez ügyben elfoglaltunk. Wekerle pénzügyminiszter válasza: Wekerle Sándor pénzügyminiszter: T. ház! Boda Vilmos t. képviselő ur a szegzárdi fogy asz. tusi adok hasznosítása ügyeben interpellációt intézett hozzám, a melyben azt mondja, hogy miután a pénzügyminisztériumnak és közegeinek általam akkor vazoit eljárása ellenkezik a gyakorlattal s az általam több ízben tett ígéretekkel, sőt magával a torveuyuyel is; kérdi tő.ein hajlandó vagyok-e a szegzárdi fogyasztási- es italado oerbeadására vonatkozó körülményekről magamat tájékozatni s annak eredményéhez képest, esetleg az elrendelendő vizsgálat utján a szükséges megtorló intézkedéseket megtenni. Az ügy további ismertetése végett bátor vagyok megjegyezni azt, (Halljuk! Halljuk!) hogy a özegzárd városi fogyasztási adó es italmeresi jövedék egész a múlt óv végéig lázegzárd városának, illetőleg a város utján valami Freid Dávid nevezetű ottani bérlőnek volt bérbe adva 52,299 írt és 89 krért. Miután 1893-tól kezdve újabb bérbeadás, illetőleg biztosítás vált szükségessé, újabb puhatolózások eszközöltettek es körülijeiül a múlt esztendőben űzetett bérösszeggel megegyezöleg 53,849 írtra puhatoltatott ki a fogyasztási adok értéké. A várossal még 1892. évi október 4-éu megtartott egyezkedési tárgyalás eredményre nem vezetett, mert a város egyszerűen sokalta ezt az összeget s a korábban űzetett 52,299 írttal szemben csak 35,999 irtot ajánlott meg. Ennek következte- ben október hu 27 eu, majd 28-án es 29-éu árverések tartattak a fogyasztási adókra nézve, a melyek azonban eredmenytelenek maradtak, mert niiucieukor csak a város ajáulotta meg a korábbi 35 ezer forintot. Újabb árveres tartatott november hó iü-eu, ekkor ajánlott a ko- rábbi bérlő, ha jól emlékszem, 41,599 írt es november 39-áu, ekkor megint csak a város ajánlott 35,000 irtot, dacára annak, hogy 41,599 frt már korábban ajánltatott e bérlő által. Miután emez öt ízben tartott árverésjeredmenyre nem vezetett a fogyasztási adók másuton való biztosítása iránt kellett intézkednem es december 14-én, ha jól emlékszem, akként intézkedtem, hogy ez időközben beérkezett kedvezőbb ajánlat, t. i. Kosenfeld Mór ajánlata fogadtatott el 43.000 frttal. Midőn ez az ajánlat már elfogadtatott, (Halljuk! Halljuk!) december 29-én utólag a város is megajánlotta ezt az összeget, de akkor, — bocsánatot kérek — már kötelezőleg meg lévén kötve a szerződés, miután erről a bérlő értesittetett, vele kellett a bérleti szerződési viszonyt fentartani, (Élénk helyeslés jobb felöl. Mozgás a szélsőbalon.) úgy t. ház, hogy a fennálló törvények értelmében itt semminemű törvénytelenség nem történt; mert, ha a város amaz összeget, melyet utóbb ajánlott meg, csak valamennyire megajánlotta volna korábban, merem mondani, hogy kiadott általános utasításomnál fogva vele köttetett volna meg a szerződés még kisebb összeggel is ; miután azonban a város a 43.000 frtot csak akkor ajánlotta meg, midőn a pénzügyminisztérium már más irányban en- gageálva volt, uagyon természeteseu a vá-
