Tolnavármegye, 1893 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1893-04-02 / 14. szám
és fitymálva fogadták a február hó 27-én délelőtt érkezett utászcsapatot is, mely 5 pontonnal ment segítségükre. Hogylétükről nem értesítettek s magunk küldöttünk ki elöljárókat, hogy tudomást szerezhessünk. Mikor február hó 27-én este felé a viz hirtelen áradni kezdett, akkor nekünk is erősen kellett védekeznünk, hogy városunk alacsonyabban fekvő részét megmenthessük. E házak egy része azért viz alá került s bedőlt. A nép egész éjjelen hurcolkodott és dolgozott a védgát megerősítésén. Csak 6 halász ladik és egy kisebb dereglye maradt nekünk, ezeken hurcolkodott a nép az alsó városból holmijával, a többi jármüvet mind rendelkezésükre bocsátottuk megfelelő munkaerővel. Easovszky, a központi járás szolgabirája vezette nálunk a mentési munkálatokat, ő volt megbízva, hogy a veszedelem növekedésével szállíttassa Tolnára a bogyiszlóiakat, ő tudja jól, hogy nekünk alig maradt annyi járművünk, a mennyi a közlekedés fentartására kellett. Egész éjjel a Dunapar- ton állt 25 kocsi készenlétben, hogy a bogyiszlóiak áthozandó holmijukat elszállítsák a kijelölt helyekre. De nem jöttek, hiába volt minden sürgetés, pedig volt Bogyiszlón annyi jármű a katonai pontonokkal együtt, hogy egy fordulóra ezer ember kiköthetett volna nálunk. A nagy veszély után másodnapra hoztak Tolnára 40 bogyiszlói hajléktalan lakót, ezeknek adott a város szállást és a nép annyi ennivalót, hogy tán most is abból élnek. Pénzt nem adhattunk, mi magunk is szenvedtünk elég kárt. Két helyen magunk is védekeztünk az árvíz ellen, a mi több száz forintba került. Fadd, Yajka és Domborinál is segédkeztünk védekezni. — Mindezekért azt susogja ön cikkében a világnak: „Nem is csoda! más a nemzetiségük, más a vallásuk.“ Divatos frázis ez, semmi egyéb. Rossz szelleme diktálhatta e sorokat tolla alá. — Nem vagyunk mi más nemzetiségűek, ha beszéljük is a német nyelvet a magyar nyelv mellett van szivünk a részvét befogadására s magyarok vagyunk tetőtől talpig. Iskolánkban tiz év óta magyar a tannyelv. — Vallásunk más? — Egy Isten van fölöttünk, egyet imádunk, ki intézi sorsunkat, mindegy bármely nyelven dicsérjük, bármely szertartás mellett. — Én voltam regatta-csónakban Bogyiszlón a „Tolnavármegye“ cimü lap megbízásából, személyesen akartam látui a szerencsétlenséget. Nincs mulatság abban, csak őszinte részvét. Bár tudnám Magyarország minden lakóját oda vinni, hogy lássa azt a nyomort, melyről tiszta fogalmat csak az alkothat magának, ki azt saját szemeivel láthatja. Velem volt nővérem is (4 óra hosszat evezett, hogy dicséretére vált volna egy matróznak) divatosan öltözve ? Csak nem kívánja, hogy krino- linba jött legyen ? Néhány nap múlva br. Eliat- schek hajóskapitány volt a helyszínén Rosmayerral és sógornőivel. De hát hiszen ezektől sem kívánhatná. hogy gyászruhát öltsenek és szőrzsákot húzzanak fejükre! Hogy mi volt a megbotránkoztató a részvét-látogatásban, azt nem tudom elgondolni. Bocsánat asszonyom, hogy ön a veszedelem közepette is csak divatosan jár öltözve. Többet kívánni Tolnától, a mely városra vonatkoztatja sorait, nem lehet, többet adni, mint van, szintén lehetetlen. — Amit tettünk, adtunk, azt jó szívvel, nem csak most, hanem évek hosszú sora óta adjuk és adui fogjuk a jövőben is. — Nagy nyomorúságba jöttek szerencsétlen szomszédaink, rájuk fér a segítség, megérdemlik a részvétet, a segélyt annélköl, hogy helyzetük a valótlanság színeivel legyen ecsetelve. Matejka Károly. EGYLETEK. INTÉZETEK. — A „Szegzárdi rom. katholikus ovoda és gyermekmenhelyet fentartó egyesület“ folyó évi március bó 25-én tartotta meg Simontsits Béláné elnöklete alatt alapszabályszerü tisztújító közgyűlését a városháza nagytermében A nagy számban megjelent egyleti tagok élénk érdeklődése mellett lefolyt közgyűlés kimagasló mozzanatát képezte az egylet m. évi működését vázoló elnöki 8. ____________________________________ je lentés, melyet a humánus intézmény iránt széles körben uralkodó érdeklődésre való tekintettel, alább egész terjedelmében közlünk. A titkos szavazással lefolyt tisztujitás eredménye a következő : Elnökké a beadott összes szavazatokkal Simontsits Béláné úrnő újólag megválasztatott. Alelnökké Tribler Ilma k. a. Titkárrá Dicenty Géza. Ügyészszó dr. Ha ide k kér Béla. Pénztárossá ü d v a r d y Sándor választattak meg. Választmányi tagok lettek : B o r s o d y Lajosné, E 11 m a n n Miklósnó, Eszterbauer Ferencné, dr. Hangéi Ignáczné, dr. Leopold Kornólnó, Leopold Lajo.-né, Madarász Elemérné, M ó d 1 y Lász- 1 ó n é, özv. Mártin Ferencné, 0 s z o 1 y Ká- rolynó, Papp Gyuláné, Spányi Piroska, dr. S t e i n e r Lajosné, Steiner Adolfnó, Grosz- bauer Jánosnó, özvegy Theodorovits Lajosné úrnők és B o d a Vilmos, H a n n y Gábor, H i r 1 i n g Ádára, M i k ó György, T a k 1 e r József urak. A szavazás megejtése után az egylet elnöke elfoglalván székét, lelkes ováció tárgyát képezte. Főtiszt. H a n n y Gábor apát ur az egylet tagjainak az elnök iránti meleg ragaszkodásának, teljes bizalmának szép szavakban adott kifejezést, arra kérte az elnököt, hogy azt a lankadatlan buzgalmat, pihenést nem ismerő ügyszeretetét, mely az egylet eddigi összes sikereinek lótesitője volt, tartsa meg a jövőben is, az emberbaráti szeretet, buzdító példájául. Ezután a folyó évi költségvetés tárgyaltatott, majd a múlt évi zárszámadások vizsgáltattak meg. Végül az alapszabályok két célszerűtlen határoz- mánya megváltoztatása határoztatott el. Elnöki jelentés: Tisztelt közgyűlés ! A művelt nemzetek példája igazolja, hogy a mily mértékben válik valamely nép az allamcélok elérésére képessé, azon arányban tűnik fel ott az egyesületek csoportosulása a társadalmi célok és eszmények megvalósítására. Hatalmas, gazdag államok az állami nagy alkotások mellett a társadalmi erők bámulatra méltó eredményeit tárják fel előttünk. — Hazánk politikai consolidatioja befejeztet- vón, midőn most az állam minden functionáriusa a művelt állam kiépítésén fáradozik: a magyar nemzet nyugvó, de nem érzéketlen társadalmi erői előhivandók, — a társadalmi egyletekben érvényesülhet minden parányi erő, a haza javára. Ezen vezéreszme volt egyletünk alapításának indító oka, és ma, 3 évi működés eredményének felmutatásával, csak még jobban látjuk tevékenységünk indokoltságát. — Mert ha igaz, hogy minden intézmény szükségszerűségében és célszerűségében bírja létalapját: egyletünk múlt évi működése nemcsak fényes igazolást ad a múltra, — de a jövő teendőire látókópet nyújtva, — már itt jelezhetem igen tisztelt közgyűlés — a körünkbe vonható minden tényező lehető igénybe vételére buzdít. Egyletünknek az elmúlt évben 280 tagja volt. Az alapító tagok által felajánlott összegek 2 tag 25—25 frtos alapítványa kivételével befolytak az egylet pénztárába A rendes tagsági díjak, egynéhány hátralékos kivételével pontosan befizettettek, ügy, hogy mint a pénztárnoki jelentés részletesen fogja közölni az elmúlt ev fokozott kiadásai mellett a tőkegyűjtés, illetve az egylet tartozásának apasz- tása szép eredménynyel halad, a mennyiben az 1892. évi zárszámadás szerint a szegzárdi takarékpénztárnál 2950 írtban fennálló jelzálogos tartozással szemben az egyletnek már 847 frt 98 kr kész- I pénz vagyona van, takaréktári betétben. A pénztárnoki előterjesztés egy adata azonban, igen tisztelt közgyűlés teljes mértékben felhívja J figyelmünket és ténybeli igazolását adja ezen évi ! jelentésem kezdetén, szives figyelmükbe ajánltak- | nak. — Az általunk fentartott ovodát és gyermekmenhelyet az elmúlt évben 339 gyermek látogatta, j Ezek közül 50 szegénységi bizonyítvány alapján a | fizetés alól felmentetett s a többi látogatók összes | a pénztárba teljesített fizetése pedig 145 frt 50 krt tesz ki, — pedig ha figyelembe vesszük, hogy szabályzatunk szerint egy gyermekért körülbelül 3 frt volna évenkint fizetendő, a befolyt 140 frt csupán 40—50 gyermeknek képezi tanítási diját és igy nyilvánvaló, hogy vagy 230 gyermek teljesen ingyen részesült az ápolás és oktatás áldásában. — Egyesületi intézményünk ily nagy mértékben tör- i tént igénybe vétele, — főleg a szegény lakosság j részéről történt igénybe vétele mutatja legjobban, j [ hogy milyen általános szükséglet kielégítését biztosítja egyletünk. Folyó ügyei elintézésére egyletünk az elmúlt í évben 6 választmányi ülést és 2 közgyűlést tartott. [ Ezen alapszabály szerinti működés mellett egyleti j életünk múlt évi történetének kimagaslóbb mozzanatait a következőkben van szerencsém előadni: 1 ______ TOLNAVÁRMEGYE. Mú lt évi junius hó 21-ón az u. n. alsóséta- kertben az évi záró-vizsga után a kisdedóvó látogatói számára majálist rendeztünk. Célunkat, hogy a kisdedeknek adott szórakozás mellett a nagyközönség figyelmét intézményünkre felhívjuk a pénztári bevételi naplóban jelzett csinos összeggel elértük. — A megtartott záró-vizsga pedig egyrészről az óvodát vezető apácák által az oktatásban elért nagy siker, másrészről a nödendék vallás, erkölcsi irányban való helyes nevelése által a meghívott illetékes tényezők és érdeklődők megelégedését a legnagyobb mértékben kivívta, úgy, hogy nékem e helyről első kötelességem az elismerés és köszönet szavait hangoztatni a kedves testvérek irányában akiknek ügy buzgalmánál csak önfeláldozásuk nagyobb. Karácsony szent estéjén az egyleti óvodában karácsonyfát állítottunk fel a kis látogatók leirhat- lan örömére. És hogy városunk valóban nemes ór- zeletü lakossága mily mértékben méltányolta mű kedéseinket mutatja, hogy a karácsonyi gyűjtésünk 306 frt 84 krt eredményezett. Amely összegből levonva a karácsonyfa kiadásait, a kisdedeknek nyújtott édes öröm egyletünk pénztárát 179 frt 92 krral gyarapította. Szilveszter estéjén táucvigalmat rendeztünk a „Szegzárd Szálló“ nagytermében egyletünk pénztára javára. Az élénken látogatott estély 188 frt 88 kr tiszta jövedelmet eredményezett. Ezekben egyletünk gyarapítására szolgált mozzanatokat előadva, midőn működésünk activ mérlegét előadtam: fel kell hoznom a veszteséget is. amely egyletünket különösen, de a társadalom nagyobb körét is érte Borsodi/ György kir. törv. biró egyletünk lelkes titkára elhunyta alkalmából. Az elhunyt egyletünk keletkezésénél az alapvető nehéz munkában ép oly odaadó buzgalommal járt el, mint titkári állásában igaz ügyszeretet, meleg érdeklődés által kitűnvén, osztatlan rokon- szeuv kísérte működését. Mély fájdalommal eltöltött halála alkalmával részvétünknek külső kifejezést adandó, testületileg megjelentünk temetésén. Ezekben adhatom elő egyleti életünk nevezetesebb mozzanatait. Nem volna azonban teljes működésünk képe, ha ki nem emelném azon tényezőket, a kiknek egyletünk minden szép eredményét köszönheti. És itt, igen tisztelt közgyűlés, bár jól tudom, hogy a nemesen működő lélek nem várja sőt kerüli az elismerést, — első sorban Tribler Ilma kisasszonynak kell egyletünk elismerését és háláját tolmácsolnom. Intézményünk minden mozzanatánál, gyarapodásunk minden pillanatában az ő szeretetteljes szive lép előtérbe, az ő gondos keze működik. A kegyadomány gyűjtésénél Steiner Adolfnó úrnő és Spányi Piroska kisasszony ügybuzgalma és fáradhatlansága oly szép eredményt érve el: az elismerés és hála kifejezése velük szemben ép ilyen kedves kötelességünk. Ugyanez illeti Udvardy Sándor egyleti pénztárost is. Tisztelt közgyűlés ! Mielőtt jelentésemet befejezném, egy intézményről kell megemlékeznem, mely egyletünkkel némi kapcsolatba jött. Az elmúlt évben tapasztaltak nyomán városunk szegény lakosságának nyomora enyhítésére népkonyha létesült vezetésem alatt. Azon feltevésben, hogy humánus eszmek alapján létesült egyletünk hasoncólu intézmények irányában csak a pártolást ismeri: egyletünk választmányához azon kéréssel fordultam, hogy a menhely konyháját és udvartereit a népkonyha céljaira engedje át. A választmány november 17-én tartott gyűlésén egyhangúlag teljesité kérésemet és igy vált lehetővé az intézmény, melynek bővebb méltatásától jelen alkalommal elállók, de kötelességemnek tartom annak minden várakozást felülmúló azon eredményét regisztrálni, hogy 6700 adag eledel osztatott ki általunk valláskülönbség nélkül a szegények között; mi, tekintve a kezdet nehézségeit, bizonyára buzdító adatot képez arra, hogy a népkonyha eszméjének a kivitelben rendszeresebb alak és állandóság nyujtassók : erős hitem lévén, hogy ha az aránylag szűk körben felkért jótékonyság ily óriásinak nevezhető eredményt tudott felmutatni, nélkülöző embertársaink segélyezése egy átgondolt és rendszeres, talán egyleti vezetés mel- | lett nagy arányokban tekinthető biztosítottnak. A népkonyha működése is nagy részben azért volt ilyen eredményes, mert egyletünknek két buzgó és fáradhatlan választmányi tagja, dr Steiner Lajosné és Tribler Ilma urhölgyek és az oly sok érdemeket szerzett édes testvérek odaadó tevékenysége tette egyedül lehetővé, hogy a zord tél minden napján százával találta meg a szegénység a fentar- tásához szükséges meleg ételt. Tisztelettel kérem azért a közgyűlést, hogy a felebaráti szeretet ezen igazi képviselőinek eli.-meréssel adózni kegyeskedjék. Az igen tisztelt közgyűlésnek kiváló tisztelettel Simontsits Béláné, elnök. — A „Szegzárdi kerületi betegsegélyző pénztár“ Mehrwerth Ferenc elnöklete alatt március 26-án délelőtt, saját helyiségében igazgató- sági ülést tartott, melyen a jegyzőkönyv hitelesítése után a terjedelmes igazgatósági jelentés olvastatott fel, melyet rövid kivonatban itt közlünk: A jelentés szerint az intézeti helyiség az Adler-féle ház tágas 1893. április 2.