Tolnavármegye, 1892 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1892-03-27 / 13. szám
II. évfolyam. Szegzárd, 1892. március 27. 13. szám. TOLNAVARMEGYE POLITIKAI ÉS VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szegzárdon, Széchenyi-utca 1079. sz. Felelős szerkesztő és laptulajdonos : Főmunkatárs : Dr. LEOPOLD KORNÉL. BODNÁR ISTVÁN. j Kéziratok vissza nem adatnak. A lap szellemi részét illető közlemények, valamint az előfizetések és a hirdetések is a szerkesztőséghez intózendők. Hirdetések mérsékelten megállapított árszabály szerint számíttatnak. Előfizetési ár : Egy évre . . 6 írt — kr. Fél évre . . . 3 „ — Negyedévre . I „ 50 Egy szám ... . 12 Előfizetéseket és hirdetéseket a kiadó- ■ hivatalon kívül elfogad Krammer Vil- | mos könyvkereskedése SzegzárdoD. Előfizetési felhívás! 1892. évi április hó 1-vel uj előfizetés kezdődik a „TOLNAVÁRMEGYE“ politikai heti lapra. A „TOLNAVÁRMEGYE“ hetenként legalább 8 oldalnyi terjedelemben jelenik meg és arra törekszik, hogy a köz- és társadalmi élet minden terén gyors és megbízható értesülései legyenek és hogy érdekes, változatos és igazi zsurnalisztikái színvonalon álló tartalmával mindennemű igényeknek megfeleljen. Rovatai felölelik a politikai, vármegyei és községi élet, úgyszintén az irodalom, törvénykezés, tanügy és közgazdaság körébe vágó eseményeket és azokat mindenkor tárgyilagosan ismertetik; szépirodalmi részében szintén választékos és gazdag tartalomra törekszik. Előfizetési ára: Egész évre .... 0 frt — kr. Fél évre .............................3 „ — „ Eg .y hóra...........................— „ 50 „ Hátralékos előfizetőinket az előfizetési díjak mielőbbi szives beküldésére kérjük. Hirdetéseket mérsékelt árszabály mellett közlünk. A „TOLÍTAVÁRMEGYE“ kiadóhivatala. Társadalmi életünk. (L. S—u.) Ha figyelemmel kisérjük az emberi művelődés történetét, s ha abban dicső tetteknek képeit látjuk, úgy észrevesszük, hogy e képek kerete mindig az összetartás eszméje volt. Csak összetartással lehet nagy célokat elérni, s mig egy ember talán elszigetelve küzd eszméje mellett, s annak kivitele hajótörést szenved, addig ugyanazon eszmének diadalokat hozhat a közös erő, a közös akarat! A vidéki társadalomnak különösen nagy összetartásra van szüksége. A nagyvárosi életben természetszerűleg meg van minden, mi szivet-lelket nemesíteni képes. Tűz ez, mely közvetlen közelünkben lévén, köny- nyebben hozhatja lángba szivünket, melynek világánál hamarabb és jobban szemlélhetjük az eseményeket; központ, mely magához vonzza a politikai faktorokat, az ipart és kereskedelmet, s már helyzeténél fogva a művészetek minden ágának gyülhelyét képezi. Ha fáradalmaink után a fővárosban élvezetben akarunk részesülni, nyitva állanak előttünk elsőrangú színházaink, hangversenyekre figyelmeztet minden utcaszöglet, gyönyörködhetünk világhírű művészek előadásaiban, s a ki érdeklődik, meg hallgathatja i az irodalmi, meg a tudományos társaságok felolvasását. Milyen másképen van ez a vidéken ! Nélkülözzük itt legtöbbször Thalia hivatott szolgáit, nem gyönyörködhetünk nagy művészek játékában, mert azok nem keresnek fel bennünket: magunkra vagyunk hagyva, s csak a magunk erejében bizhatunk! Csak ez elhagyatottságunkban tudhatjuk eléggé méltányolni a társadalmi együtt működés fontosságát. A vidéki társadalomnak nagy, kulturális céljai vannak. A vidéki városoknak a magyarság, a művelődés, a nagy nemzeti eszmék terjesztése jutott osztályrészül, s igaza van egyik kiváló publicistánknak, mikor a jövendő Magyarország boldogságát a demokratikus szervezeten nyugvó városokban látja. Útmutatói ezek a magyar állameszmének, gócpontjai a vidéki szellemi életnek. A városok tehát nemcsak hazafiui kötelességet, hanem határozottan politikai missiót teljesítenek, ha felfogva e történeti hivatást, annak lakói összetartással igyekeznek e célnak megfelelni. Ha végig nézünk hazánk kisebb- nagyobb városain, csakugyan mindenfelé látjuk megindulni az ez irányú működést. Humánus és kultürális intézmények hirdetik, hogy a magyarban egyaránt meg van a szív és a lélek; közművelődési egyleteink terjesztik édes magyar nyelvünket; kaszinók, olvasókörök alakulnak, mind megannyi vára a magyarság eszméjének. Meg vannak tehát az egyletek, melyekben a vidéki társadalom férfíai működésüket megbeszélhetik, s tehetnek a közjóért, de a legtöbb városban még nincsenek meg azok a társadalmi körök, hova az intelligens magyar családok TÁRCZA.--I.t.i— Hang verseny után. Magunk vagyunk csendes kicsiny szobában, Elvétve száll egy csók a légen át, S halkan meséljük el az esthomályban A tegnap esti hangverseny sorát. Bíbor kis ajka elragadva mondja, Mi szép, mi bájos volt a női dal, S hogy mennyi fény és mennyi drága pompa Úszott a nagyterem sugárival. Aztán felém hajol, enyelegve kérdve : „Mondd, nemde szép volt a sudár alak?“ Halkan súgom kis angyalom fülébe: „Én egyedül csak téged láttalak!“ Kéry Gyula. A házasság. — A „Tolnavármegye“ eredeti tárczája. — Ádám apánk mint nőteleu alvók el, s mint nős ébrede föl álmából. Oldalbordájából készült Éva asszony. Kérdés azonban, hogy ezután örömmel avagy félve aludt-e el, lévén neki már egy felesége. Elég is volt egy. Azt az egyet sem tudta felruházni. Ádám oldalbordájának köszönlieté feleségét; más hivatalának, ismét más szépen kifent bajuszának. A kis leányka is anyát játszik, mintegy ösz- tönszerüleg érezvén magában, hogy ez leend egykor rendeltetése. — Ha én nagy leszek, nekem is lesz eleven, síró babám, mint Biza nénómnek. Mondá egykor nekem a kis buksi Emiké. — De előbb kell, hogy férjed is legyen ! viszonzám. — Oh! majd azt is szerzek, — feleié a hamis. A férj dolgozzék, törekedjék előre, küzdjön, a nő pedig mint nyájas élettárs álljon mellette. Bizony pedig a nyájas élettárs gyakorta nem más, legalább Ábrahám a Santa Ólára szerint, mint örökös szél- kakas a házban, fülsértő pattantyú, szivóflastroma a pénztárcának, hajléka minden gonoszságnak, temetője a jó napoknak, mérges kígyó, öldöklő gyógyfű, a fúriák kommiszáriusa, a „Miatyánk“ utolsó kérésének tárgya, darázsfészek, Vulkanus zápfoga, a szidalmazások vására, az, az.......................hogy az em ber el se mondhatja egy szuszra, mi minden. A legboldogabb nős férfi kétségkívül Monsieur Grimorin volt 1770 körül Candebecben. Szombaton kapta meg a dispenzációt, hogy nőül vehesse unokahúgát. Vasárnap kihirdették, hétfőn összeadták őket, kedden anyának‘érezte magát a kis aranyos, szerdán keresztelő volt, s a kis mama rosszul érezte magát; csütörtökön felvette az utolsó keuetet, pénteken meghalt, szombaton eltemették. Grimorin úr hazajövet csak annyit mondott: „Ez volt életem legcsudálatosabb hete.“ Oh te irigylésre méltó Grimorin. Ei sem hihető ily nagy boldogság (nem kérünk belőle.) Bégen esett meg, talán nem is igaz! A görög Bion szerint: Az asszony vagy szép, vagy rút, de mindkét esetben átok. Abrahám a Santa Ólára még következőleg is definiál: „Ha szép az asszony, ne bizzál benne. A gyógyszerész pilulája is cukrozott, de azért keserű. Ha fehér az asszony, ne bizzál benne. Az ezüst is fehér és mégis bemocskolja a kezed. Ha szép piros, ne higyj neki. A gimpli is piros, és mégis rossz nyelve van. Ha szépek a szemei, ne bizzál bennök. A páva farkán is szépek a szemek, de azért úgy rikácsol, akár az ördög. Angelus penna, voce Gehenna. Ha kedves és barátságos, ne bizzál benne. Hiszen az örökzöld is kedves, körülöleli a fát, de kiszívja erejét. Egyáltaljában asszonyban ne bizzál, hanem jusson eszedbe, hogy még az úr sírját őrző angyal sem ereszkedett beszédbe a három szent a^szonynyal, hanem iparkodott tőlük mielőbb megszabadulni. Menjetek — mondá — s jelentsétek tanítványainak.
