Tolnavármegye, 1892 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1892-03-20 / 12. szám
II. évfolyam. 12. szám Szegzárd, 1892. március 20. TOLNAVÁRMEGYE POLITIKAI ÉS VEGYES TARTALMÚ HETILAP. __________ , , . , ., . , , Kéziratok vissza nem adatnak. Megjelenik minden vasárnap. , r IA lap szellemi részét illető közSzerkesztőség és kiadóhivatal: Szegzardon, Szechenyi-utca 1079. sz. jlemenyek, valamint az előfize-1 tések és a hirdetések is a szerkesztőséghez intézendők. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Főmunkatárs: Hirdetések mérsékelten megállapított Dr. LEOPOLD KORNÉL. BODNÁR ISTVÁN, ! Kéziratok vissza nem adatnak. i A lap szellemi részét illető közlemények, valamint az előfizetések és a hirdetések is a szerkesztőséghez intézendők. j Hirdetések mérsékelten megállapított árszabály szermt számíttatnak. Előfizetési ár: Egy évre . . 6 írt — kr. Fél évre . . . 3 „ — Negyedévre . I „ 50 Egy szám ... . 12 Előfizetéseket és hirdetéseket a kiadó- J hivatalon kívül elfogad Krammer Vil- J mos könyvkereskedése Szegzárdoo. Post festa. Március 15-dikét az idén is lelkesen megünnepelték neme-ak a fővárosban, hanem kisebb-nagyobb arányokban országszerte mindenfelé. Március Idusa — a magyar szabadság baj na 1 hasad ása! Széchenyi, Kossuth s a többi lánglelkü honfiak eszméi, küzdelmei elementáris módon és alkotó erővel nyilatkoztak meg a márciusi nagy napok alatt. A szabadságnak Becsben kigyult villatnszik- rája nálunk, Budapesten, — tündöklő fény- nyé változott, melyben erősen felragyogott a szabadság glóriája! Lelkes ifjak adták meg az első lökést a szabad eszmék megvalósítása felé ; az ó hazafias mozgalmuk, elszánt fellépésűk szerezte meg a nemzet részére a szabadság első vívmányait s ezek közt különösen a sajtó-szabadságot! Mert a pesti március 15-diki mozgalmak első és valóságos diadala — a sajtó szabadság rögtön megvalósított ténye volt, melynek örökéletü emléke a „Talpra magyar !“ Főkép tehát ez emlékezetes momentum megünneplését kell összekötnünk március 15-dikével, mert a nemzet szabadságának visszaszerzését már a későbbi fejlemények biztosították; biztosította főleg a 48-diki alapokon nyugvó 67-cs kiegyezés, s igy a nemzet általános szabadságának visszaszerzése ezeknek a vívmányaként tekintendő. Március 15-dikének megünneplése már összeforrott a nemzeti szellem közérzetével; a haza fiság mindenkor lelkesen lángra gyűl e nagy nap évfordulóján, s a fővárosban főleg az intelligens fiatalság iparkodik méltóan megünnepelni az akkori napok vezér- férfiainak emlékét, s a lelkesedés, a hazafias érzés tüzét igyekszik ébren tartani, megerősíteni az utódokban, kik most már a szabadság jótékony áldásaiban részesülünk A fővárosi és vidéki sajtó ez idén is úgy, mint az előző években, kivette részét a nagy nap emlékeinek megünneplésében. Lelkesítő, buzdító cikkekben emlékeztek meg az akkori eseményekről és vívmányokról, melyeknek üdvös eredményeit csak mi, a késő utódok élvezhetjük. A fővárosban szokásos ünneplés azonban csak kizárólag az egyetemi ifjúság kezében van. Csak az ő lelkes tüntetésük, impozáns körmenetük szolgál a nagy nap megünneplésére, holott szerintünk éppen a sajtónak volna legtöbb oka és legfőbb kötelessége március tizenötödikét méltóan megünnepelni, mert e nagy napnak köszönhetjük a sajtószabadságot! Petőfi, Jókai, Vasvári s a többi nagynevű honfiak akkori agitációinak első és fő eredménye a sajtó- szabadság rögtönös, stataliater történt meg- | valósítása volt, ennélfogva március 15-nek ünneplése is kell, hogy kiválóan és leginkább a magyar sajtószabadság impozáns ünnepe legyen ! Szerintünk tehát az eddigi mulasztást, s a sajtószabadság létrehozásának megünneplését a jövőben kétszerte nagyobb erővel és fényesebben kell megünnepelni magának a sajtónak és a sajtó munkásainak. Nem tarthatjuk elégnek azt, hogy eme nagy napra virradva, a hírlapokban obiigát visszaemlékezések- és többé-kevésbbé lelkes hangú közleményekkel áldozzunk csak a sajtószabadság megteremtése emlékének, hanem szükségesnek tartanók azt, hogy március ln-nek megünneplését ezentúl úgy a fővárosban, mint a vidéken is maguk a sajtó munkásai, a hírlapírók vegyék kezökbe, mert leginkább ók vannak hivatva a hálás visz- szaemlékezés szövétnekét meggyujtani március Idusán! A magyar sajtószabadság megalkotását tehát oly módon lehetne és kellene megünnepelni, hogy március 15-én a fővárosban a sajtó képviselői vennék közökbe az ünnep rendezését, melyet országos színezetűvé és oly impozánssá kell tenniök, hogy az méltó legyen ahhoz a vívmányhoz, mely a szó szabadságát a magyar nemzetnek biztosította. E mellett az ünnep mellett megmaradhatna saját körében és keretében az ifjúság ünneplése is, valamint az egyes testületek és társulatoké, de az ünnep főmozzanatát a sajtó képviselőinek ünneplése képezné — oly arányokban, mely országos jellegűvé emelné a nagy nap emlékét. TÁRCZA. OsalócLáis * Szép tavaszi est volt, alkonypir az égen, Virágok nyitottak a bokor tövében, Sirt a kis madárka a kizöldült ágon, Döngicsélt a méhe illatos virágon. A zöldelő kertben együtt voltunk ketten, Vig öröm mosolygott violaszemedben; Egymás szemeibe mélyen tekintettünk, Viruló fák lombja domborult felettünk. A susogó szellő a mint rázta, rázta, Szép szőke hajadra hullott le virága . . . Ott mellettünk folyt el a csacsogó csermely, Csörgő habján függtünk méla tekintettel. Elbűvölve álltam, mint egy megigézett, Néma merengéssel töltött el szépséged . . . Kicsinyke kis kezed’ megragadtam végre És le tűrted némán s nem haragvál érte. Szép areodba néztem s te nem forditád el, Kileheltem csókom’ s nem utasitál el . . . Karcsú derekadat átölelve tartám, S te is átöleltél, mint fát a borostyán . . . * A tehetséges fiatal Írónak most megjelent verskötetéből közöljük a fenti költeményt. A szerk. Szófián boldogságban állottunk ott ketten, Reszkető kis kezed’ tartottam kezemben, És nagy volt az üdvöm, nagy a boldogságom — Kár hogy nem való volt, csak csalóka álom ! Zoltán Vilmos. JL hordócska. — Irta : GTJY DE MAUPASSANT. — Chicot, az egrevillei korcsmáros, megállította fogatát a vén Magloire portája előtt. Lehetett vagy negyven éves, vörös, gömbölyded és hízott, kit sokan tartottak agyafúrt fickónak. A kapufélfához kötötte lovát, aztán betért. Az ő tekintélyes birtokával volt határos az asszony kis birtoka, melyre már régen vágyott. Tán hússzor kísérletté meg, hogy magához váltsa, de az öreg asszony makacsul ellentállc : — Itt születtem, itt akarok meghalni, szokta mondani Az ajtó előtt találta; burgonyát hámozott. Hetvenkét éves létére vézna, sovány és púpos volt, de fürge, mint egy fiatal leány. Chicot barátságosan veregette meg a vállát, és melléje ült az alacsony székre. — No, anyó, hogy van ? Mindig egészséges ? — Úgy, úgy — és ön, Prosper ur ? — No, no, mindenkinek vannak bajai. Különben elég jól vagyok. — Annál jobb! Többet nem szólt. Chicot nézte a munkáját. A görbe, csuzos ujjak, melyek kemények voltak, akár a rák ollója, kikar- molászták a barna gümőket a kosárból; gyorsan forgatta körül a gyümölcsöt és a régi késsel, melyet másik kezében tartott, hosszú szalagokban távolította el a héját. Es ha a burgonya szép sárga volt, vízzel telt edénybe dobálta. Három szemtelen tyuk egymásután egészen a kötényig lépdelt, csipkedte a héjat és csőrében fogva a zsákmányt, gyorsan elsietett. Chicot zavartnak, elfogultnak, félénknek láf- szott; nyilván terhelte valami a szivét; de nem tudta kimondani, végre összeszedte bátorságát. — Mondja csak Magloire anyó . . . — Mivel lehetek szolgálatára? — Még mindig nem akarja eladni a házát? — Ments isten ! Ká se gondoljon többé. Megmondtam, azzal elég. Nos tudnék még módot, mely mindkettőnkön segíthetne. — Mit? — Figyeljen! Eladja nekem a birtokát és nUgis megtartja. Nem érti? Hallgassa meg, mit ajánlok. Az öreg asszony abbanbagyta a munkát és a ráncos bója alatt élénken csillogó szemét a korcs- márosra meresztette. És folytatta: — Világos leszek. Minden hóban százötven I frankot adok kelmédnek. Ügyeljen rám: Minden
