Tolnavármegye, 1892 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1892-03-20 / 12. szám
Hisszük és reméljük, hogy a hazafias sajtó ezentúl több figyelmet fog szentelni az ő szülő napjának, mert csak önmagát tiszteli és becsüli meg azzal, ha a nagy nap emlékének megünneplését a jövőben saját kezébe veszi és bizonyságot igyekszik adni annak a sokszor hangoztatott mondásnak, hogy a „sajtó nagy hatalom !“ Reméljük, hogy eme jó akaratú, figyelmeztető szavak megszivlelésre találnak a sajtó körében, melynek kötelessége eddigi mulasztását a jövőben kétszeres erély- lyel és buzgósággal helyrepótolni. 2. __________ A főgymnasium ügye. — Levél a Szerkesztőhöz. — Tekintetes szerkesztő úr ! Engedje meg, kérem, hogy mint becses lapjának olvasója, s mint olyan is, a ki a főgymnasium kérdése iránt családapai s általános honpolgári kötelességemből kifolyólag is kezdettől fogva érdeklődöm, az ügy napirendre kerülésével egyszer magam is hozzászólhassak. Nem szorul bizonyításra, hiszen már nem egyszer, hanem százszor is tárgyalták a nyilvánosság előtt is, hogy Tolnavármegyének, s in specie Szegzárdnak, mint a megye székhelyének okvetlenül szüksége van egy főgymnasiumra. Anyagi és kulturális érdekek szólnak e mellett egyfelől általános megyei szempontból, s finánciális érdekek másfelől a szülők, a nagy közönség szempontjából. Már a század elején szó volt megyei intéző köreinkben egy főiskola szükségességéről és létesítéséről. Azóta időszakonként fel-felüti fejét a gymnasium ügye, s miként a tengeri kígyó — beszéltet magáról, izgatottságban tartja a kedélyeket, nyilvánosságra hozza, hogy milyen áldozatkész polgárai vannak a megyének, milyen alapot gyűjtöttek e célra egy félszázadnál hosszabb idő alatt, a mióta t. i. komolyabban beszéltek róla stb. De hogy lén}7egesen előbbre haladott volna az ügy, azt nyugodt lélekkel állítani nem lehet. Mi ennek az oka? — Szerintem az az általános közöny, a mely közügyeink iránt majdnem minden téren nyilvánul s a mely — az egyéni érdekek előtérbe tolásával — áldozni nem akar, fáradni nem 1892. március 20. hajlandó, hanem — ha a sült veréb eleibe repülne, — azt felfalni igen is szeretne. De hagyjuk a rekriminációt és szóljunk az ügy mai állásához. Ismeretes, hogy a főgymnasium ügye, a derék bonyhádiak és a minister jóvoltából megyénkre nézve még soha sem állott oly kedvezőleg, mint épen most. A vallás- és közoktatásügyi miniszter maga beismeri annak szükségét, hogy Tolnavármegyében egy középiskola állíttassák fel. Akár az egységes középiskola ügyének mai állása, akár ezeknek valószínűleg bekövetkezendő arányos territoriális elhelyezése, akár Bony- hádnak saját szempontjából eléggé nem becsülhető mozgalma okozta, tény az, hogy a miniszter leirata értelmében megyénknek a középiskola elnyeréséhez komoly kilátása van. Azt kérdezi a miniszter, hogy mekkora évi segélylyel járulhat Szegzárd a középiskola fentartásához ? s ugyan-e kérdést intézi Bonyhád, Gyönk, Duna-Földvár közönségéhez, egyúttal véleményt kér a megyétől, hogy — mielőtt döntene — nyilatkozzék : hol akarja inkább a főgymnasiumot ? Kinyilvánítja azt is, hogy esetleg a polgári iskolának a középiskolába beillesztése eszméjétől sem idegenkedik többé. Hát én ezen alapon akarok most tovább tárgyalni. S mindenek előtt bámulatomat fejezem ki, hogy Szegzárd képviselőtestületében s a gymnasiumi végrehajtó bizottságban, a hol pedig annyi praktikus férfi van, nem gondolt senki arra, hogy — mielőtt végleges határozatot hoznának, — teljesen reális alapon induljanak el s építsenek tovább. Ha csak egy kis házat akarunk is építeni, először tervet, költségvetést készítünk, s csak ennek ismerete után kezdünk az építéshez. — Első és elengedhetetlen kellék a gymnasiumnál is, hogy tudjuk: mibekerülnek annak fentartási, személyi, dologi kiadásai, milyen bevételre számíthatunk legalább hozzávetőlegesen stb. Ezt pedig egy teljes gymnasium igazgatóságától, vagy a ministeriumtól is könnyen meg lehetett volna tudni. S csak mikor ezt tudjuk, mehetünk bele abba, hogy pl. 60 ezer, vagy száz ezer forintot szavazunk meg e célra, vagy a mennyi t. i. épen szükséges Hiszen e 60 ezer forint oly kevés, hogy ekkora összegnek egyszer s mindenkorra való felajánlásával — a miniszter szóba sem áll. TOLNAVÁitMEGYE. ________ De nézzük a dolgot mas^ oldalról. A polgári iskolát hajlandó a miniszter beilleszteni. Pakson már a jovo iskolai evben— állítólag - megnyílik az első polg. osztály. Minden jóslási tehetseg nélkül is eloie megmondhatjuk, hogy ha Paksoni létesül a polgári iskola és Szegzárd esetleg megkapná a középiskolát, a meglevő polgári iskola pár óv alatt oly neptelenne válnék, hogv eo ipso megszűnnék. Nálunk nem népszerű iskola a polgári iskola, akármit mondanak is róla. Tanárai fpntíirtiák ió hírnevét, de a közönség, a szüugy, a hogy. Vannak barátai, mint minden intézménynek, de ezek száma elenyésző csekély ellenségei mellett. Szüntesse be tehát a miniszter Szeg- zárdon a polg. iskolát, mert csak ezután beszélhetünk gymnasiumról. Szegzárd ez esetben átadja az egesz épületet a főgymnasiumnak felszerelésével, szertáraival együtt. Az épület úgy, a^ mint van, teljesen alkalmas ennek befogadására. Az államtól kérje, hogy a tanárokat ő fizesse mind. Ha ezt nem teszi s ragaszkodik ahhoz, hogy Szegzárd állandó évi segélyt adjon, akkor úgy sem lesz a gymnasiumból semmi; mert Szegzárd többet nem áldozhat Ez, a mostani állapotot véve tekintetbe, alig néhány ezer forint differenciát okozna; mert Pakson úgy is ő fizetné atanárokat, a mostaniakat is ő fizeti, a különbség tehát csak az egészen új tanárok fizetése lenne, a mit az intézet és teljes felszerelése, szertárai átengedéséért viszonzásul — alapos felvilágosítás után — meg is adna; mert nem kell felejtenünk indokaink közül azt sem, hogy Tolnavármegye pár millió frt tiszta adója után állami kulturális intézményekben oly szegény, mint talán egy megye sem. A két polgári iskola kivételével, a melyek egészben véve 10—12 ezer forintot húznak az államtól, nincs állami intézményünk. Igaz, hogy ekkor Szegzárdnak gondoskodnia kellene a polgári leányiskola elhelyezéséről, mert ennek helye ott nem lehetne azért sem, mert fizikailag lehetetlen volna. Ha megnyerné a város, hogy a tanárokat az állam fizesse, akkor a garantiro- zott 60 ezer forintból a már megvett gra- naríum-féle épület, habár nem a legkedvezőbb helyen van is, a leányiskola céljaira hóban itt a kocsimon harmincöt frankost hozok, melynek mindegyike száz sout ér és mégis minden marad a réginél, épenséggel minden. Kelmed tovább éldegél a házában. Én nem alkalmatlankodom. Semmivel sem tartozik nekem, csak a pénzemet fogadja el, érti? Vidám kifejezéssel tekintett az asszony arcába. Az anyóka bizalmatlanul nézett maga elé, mintha csapdát sejtene. Aztán kérdi : — Ez illet engem és hol a kelmed érdeke ? Mert ezzel még nem nyeri el a telkemet. Chicot felel: — Ne bánja, itt marad, a mig a jó isten életben tartja. Magmarad a tulajdonán. Csakhogy a jegyzőnél kiállít egy kis iratot, hogy halála után az enyém 1 e sz ez. Nincsenek gyermekei, csak unokaöcscsei, kikre mitsem tart. Elfogadja? Megmarad a birtokában élte végéig és én fizetek. Tiszta nyereség ez kelmédnek. Az asszony meglepeti nek, nyugtalannak, de minden hajlandóság nélkül valónak látszott. Ezt viszonozta: —• Nem mondok nemet Meggondolom. Jöjjön a jövő héten, aztán megtudja a feleletemet. És Chicot távozott, elégülten mint a király, ki nagy birodalmat hóditott meg. Magioire anyó gondolkodóba esete A következő éjjel nem aludt. Négy napig lázas határozatlanságban volt. Sejtette, hogy valami nincs egészen rendjén az üzletben, de gondolva a barmincötfrankosra — minden hóban — arra a szép, csengő pénzre, mely a kötényébe peregne, mely mintegy mennyből hullana — ez a gondolat emésztette. Végre elment a jegyzőhöz és elmondta neki az esetet s a jegyző azt tanácsolta, hogy fogadja el a Chicot ajánlatát, de harmincöt frankos helyett ötvenet követeljen, minthogy birtoka legalább hatvanezer frankot ér. — Ha még tizenötévig él, szólt a jegyző, akkor is csak negyvenöt ezer frankot fizet ily módon. Az asszony reszketett a reménytől, hogy ötven frankot is kaphat, de még mindig nem remélt, mert ezer cseltől, ezer rejtett turpisságtól tartott. Estig maradt; számtalan kérdést intézett és nem tudott elkészülni. Végre megkérte a jegyzőt, készítse el az iratot. Aztán visszatért mintegy mámorosán. Mikor Chicot visszatért, előbb sokáig kérette magát. Elmondta, hogy nem akar. A mellett fo'y- ton attól félt, hogy majd nem akarja megadni az ötven frankot. Végül mikor a korcsmáros nem szűnt meg késztetni, — előhozakodott a követelésével. Chicot meglepett arcot vágott. Visszautasitotta, az asszony, hogy megnyerje, élete előre látható tartamáról beszélt. —■ Legfeljebb még őt vagy hat évem van szólt. Most a hetvenharmadikban járók, és nem vagyok a legerőteljesebbek közül való. A múltkor már azt hittem, végem lesz. Ágyba fektettek. De Chicot nem hagyta magát. — Ah menjen, vén ravasz olyan erős, mint a templomunk tornya. Legalább száz éves lesz, és még engem temethet el. Higyje meg! Egész napon át alkudtak, de minthogy az asszony nem engedett a korcsmáros végre beleegyezett az ötven frankosba. Másik reggel aláírták a szerződést. Magioire anyó tiz ötfrankost vett el foglalóul. Három év múlt el. A derék asszony pompásan érezte magát. Egy nappal sem látszott vénebbnek és Chicot kezdett kétségbeesni. Úgy tűnt föl neki, mintha már fél század óta fizetné a járadékot, mintha megcsalták, kiszipolyozták, tönkretették volna. Időről időre ellátogatott az udvarra mint mikor júliusban a mezőkre járnak megnézni, vájjon sarlóra érett e már az élet. Az asszony kárörvendve pillantásokkal fogadta, mintha szerencsét kívánna magának a jól sikerült csínyhez. A korcsmáros gyorsan ismét kocsijára szállt, azt mormogva : — Nem akarsz meghalni, csontváz ! Tanács nélkül volt. Valahányszor látta, legjobb szerette volna megfojtani. Vad alattomos dülivel a meglopott paraszt haragjával. Egy nap ismét eljött és derülten dörzsölte a kezét, mint akkor, midőn először ajánlotta az ügyletet •
