Tolnavármegye, 1892 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1892-03-13 / 11. szám
9 TOLNA VÁRMEGYE. 1892. március 13. elmulasztja. — Állategészségügyi kihágás miatt szép sutmin birság folyik be évente az országban s hányán fizettek bírságot széles e hazában olyanok, kik a közegósz- ségiügyi törvényeket megszegték, meg nem tartották ? 1 Ki ügyel reá, hogy például a difteri- tiszes halottak szobái deszinficiáltassanak. A falusi szegény embernek nincsen reá pénze. S azt az egyetlen egy földes szo- bácskát sohasem szellőztetik, még pedig télen azért nem, hogy a meleg ki ne menjen, nyáron pedig, hogy jó hűvös legyen. Csoda lesz-e, ha elpusztul ebben a dögletes levegőben valamennyi gyermek ? 1 Határozottan bebizonyított tény, hogy a difteritisz bacillusa kitünően tenyészik a tejben. S jut-e eszébe valakinek, hogy olyan helyekről, hol járvány uralkodik, megtiltsák a tej behozatalát ?! És kérdjük, sok tekintetben nem anomália-e az, hogy mig a tagadhatatlanul ragályos, de gyógyítható száj- és körömfájás állati betegség fellépése alkalmával, a mint láttuk — három megbetegedési eset is teljesen elég arra, hogy megtétessenek a legmesszebb menő óvintézkedések, alkalmaztassák a vesztegzár, eltiltassék a ki- és bevitel ; addig, ha emberek közt pusztít a járvány, például a gyógyithatlan roncsoló toroklob, egy miniszteri rendelet értelmében, az iskolákat is csak abban az esetben lehet és kell bezárni, ha a megbetegedettek és halottak száma tiz percentjét teszi ki az iskolába járó gyermekeknek. — Hát ha csak kilenc és fél percent betegszik és hal meg?! — Nyugodt lélekkel küldheti a szüle gyermekét iskolába? Eleget tettünk-e a köz- egészségügy kívánalmainak? S a törvény elrendeli ugyan, hogy ,,köteleztetnek a szülők és gyámok mindazon tanulókat a tanodától távol tartani, kik ragályos, vagy járványos betegekkel érintkezésben voltak.“ — De ellenőrzi-e ezt valaki ? Hisz a legtöbb faluban orvos sincs, a köznép pedig cl som hiszi, hogy egy, vagy más baj ragadós is lehet. Hiszen, hogy mennyire terjed tudatlansága, semmi sem igazolja fényesebben, mint egy itt a szemünk előtt történt eset. — Egy szeg- zárdi vagyonos polgár ember egyik gyermeke meghalt difteritiszben s a szülék haza hozatták a másik „német szón“ levő fiacskájukat is, csak. hogy kis testvérét még egyszer megcsókolhassa s a temetésén jelen lehessen. Éhhez nem kell kommentár! Tehát rá lehet az ilyen szülére bizni azt az időpont megválasztását, hogy mikor küldheti ismét iskolába gyermekét?! Még sok érdekes példát sorolhatnánk fel s összehasonlitást tehetnénk. De egyelőre elég ennyi. Mi csak a bajra igyekeztünk rámutatni, segíteni másnak feladata, mert, hogy segíteni kell és szükséges, ez elvitázhatatlan. És bár részletekbe ez alkalommal nem bocsátkozunk, hangsúlyozzuk mégis, hogy égetően szükségesnek tartjuk közegészség- ügyi törvényünk hathatós revízióját, vagy ha ezt nem is, a meglevőnek szigorú megtartását és megtartatását. Óhajtandó lenne, hogy az értelmesebb polgárok, illetve elöljárókból minden községben állandó közegészségügyi, vagy járványbizottság alkottatnék, a melynek feladata lenne a közegészségügy érdekében minden mozzanatot figyelemmel kisérni, — meglátogatni az iskolákat, felügyelni a ragályos betegek s halottak szobáinak fertőtlenítésére. Kötelessége lenne hétről-hétre jelentést tenni s különösen gondoskodni, hogy a gyermekek orvosi kezelésben része- sitessenek, mert, hogy minden halottkémnek feladatává van téve, hogy a gyógykezelés nélkül elpusztult 7 éven alóli gyermekekről jelentést tegyen az első fokú hatóságnak, ennek — a halál után alig van értelme, a gyógyíttatás elmulasztásáért Magyarországon még senkit sem büntettek meg. Dezinfíciáló szereket minden községnek készletben kellene tartani. Szegényebb sorsuaknak ezt vagy a község, _ vagy az állam szolgáltatná — ingyen. Árát a közegészségügyi kihágások miatt gyakrabban kirótt bírságpénzekből lehetne fedezni, Ez is más szigorú rendszabályok által a fenyegető bajt, ha megszüntetni nem is, de csökkenteni lehetne. — Ezer uieg ezer különben menthetetlenül elpusztuló gyermek mentetnék meg a hazának, s az évente működő sorozó-bizottságok nem hangoztatnák szüntelen, hogy Magyarország fiatalsága, satnya, erötelen! — Főgymnásiumot Szegzárdnak. Pár hónapi pihenés után e kérdés ismét napirendre került és pedig teljes erővel és komolysággal. Meg is kell ragadni az alkalmat, minden követ meg kell mozgatni, minden eszközzel oda kell hatni, hogy a rég táplált közóhaj, melyet annyi jogosult indok és érdek támogat és a melyekkel lapunkban néhány hónap előtt elég kimeritően foglalkoztunk, végre megvalósuljon. Mert a helyzet ma olyan, hogy Szegzárd vagy a közel jövőben kap főgymnásiumot, vagy pedig le kell mondanunk erről teljesen, e kérdés ismét hosszú, beláthatatlan időkig leszorul a napirendről. A mostani mozgalomnak indító oka az, hogy a közoktatásügyi miniszter leiratot intézett Tolnavármegye törvényhatóságához — mely leiratról azonban eddigelé csak magán értesülések utján van tudomásunk — a melyben azon kérdés eldöntésére hívja fel a vármegye közönségét, hogy határozzon, váljon Szegzár dra vagy B o nyíl á d r a kivánja-e a fógymnásiumot, miután a miniszter ezen két város hasonló irányú mozgalmáról bir tudomással. — Szegzárdnak, mint a vármegye székhelyének, de egyéb fontos, általunk már eléggé méltatott körülménynél fogva is kétségtelenül elsőbbsége vau Bonyliád fölött, viszont a bonyíl á d i a k mellett az szól, hogy ott a főgymnásium csekélyebb anyagi áldozattal is megvalósítható. Ezen utóbbi körülmény és azon lelkesedést tekintve, a melylyel a bonyhádiak felkarolták a főgymnásium ügyét, sürgős kötelességévé teszi a szegzárdi társadalomnak is, hogy minden lehetőt elkövessen és hozza meg a telhető legnagyobb áldozatot arra nézve, hogy minden tekintetben Szegzárdot illesse meg a jogcím, az elsőbbség a főgymnásium elnyerését illetőleg, Legyen vége a közönynek és a kicsinyes önzésnek! Teljes erővel lépjünk akcióba! A kezdeményező lépést Szegzárd városa, mint ilyen, már megtette,- a midőn tegnap délután tartott képviselő testületi gyűlésén 30000 forintot szavazott meg a főgymnásium létesítésére. Nagyobb összeget városunk jelenlegi mostoha anyagi viszonyai közepette nem várhattunk ; ugyancsak elhatároztatott, hogy ugyanezen célra az A u g u s z alapból 10000 forint fordittatik, minthogy az alapítvány a kulturális célok támogatását egyenesen ki is kötötte. Most városunk lakosságán van a sor, hogy tetemes adakozásokkal lehetővé tegye ezen nagy fontosságú és messze kiható következményekkel biró eszme megvalósulását. — Mutassuk meg a vármegye közönségének, mire döntenie kell a kőt versenyző között, hogy Szegzárd minden tekintetben méltó a vármegye hathatós támogatására. A vármegyei közgyűlés csak e hó végén lesz, addigra van idő a szervezkedésre és annak bebizonyítására, hogy a szegzárdiakban meg van a lelkesedés és az áldozatkészség az ügy iránt. SZEMLE. — A válaszfelirati javaslat tárgyalása nagyban folyik a kópviselőházban. A válaszfeliratok, összesen négy, már benyujtattak és a pártok vezérei elő is adták politikai programmjukat. Szívesen konstatáljuk, hogy a vita eddigelé magas színvonalon állott és parlamenti hangon folyt le. Az ellenzéki válaszfeliratok között a legsikerültebbek Eötvös 550 frtot keresett egy kis hazugsággal s egy biró esküjének, becsühtónek 50 frton történt mcgvásár- lásával. Hát mi az az eskü ? Semmi, kimondott szó a mit egy hitvány ember megkisérlhet meg nem történtté, meg nem hallottá, ki nem mondottá tenni. Mit gondol azzal, hogy az embereknek mondott, de éghez szólott fogadását szegi meg, becsületét dobja oda; mit gondol azzal, csak az ő pénze maradjon meg, ő szökhessék nyugodtan. Mit gondol ő azzal, hogy ez, a maga, valamint egy reátekintő család boldogságát kockára dobja, mit gondol vele a hitvány, csak az ő szivarjai jobban füstöljenek, lova több zabot egyék, maga többet igyák. Y. most már mosolyogva várta a büszke birót. Nemsokára jött1 — Jó napot uram. Itt van. — Na, csak bent a hivatalban. — De itt van, átadom. — Mondom, bent— A hogy akarja, uram; de már megkímélhetett volna ettől ... — De csak nem akarja barátom, hogy itt vegyem át. — Na jó. S hetyke léptekkel ment a biró mellett a hivatalba. Ott átvette az ötvenforintost Acél s nézegette, ezalatt Y. leült. mindkettő behajtotta azokat a b—i vásárra s mindkettő eladta. Most melyik halad az igaz utón s melyik a valódi káros ? A biró az előéletet vetette a mérlegbe és vádlottként Móricot tekintette. Y. oly természetesen adta elő panaszát, hogy ravaszságnak nem is lehetett gondolni, mig ellenben Móric ellen ügyesebb kivitelek tanúskodtak. Hanem Móric tagadott, vásári tanuk látták Móricot is az Y. ökreinél és Y-t is a Móric ökreinél. Móric igen meg voll lepetve, zavart volt, a mi még jobban ellene bizonyított. Elkeseredve mondta Y-nak szembe panaszát, de Y. csak „na", „bab“, „ájnye“, „nono“, „hazug“ szavakkal felelt, mi közben ujjúval bökdöste az asztalt. Móric ellenben mindig a szemét kereste Y-nak. Hirtelen egy gondolat ötlött Acél agyába. — Hátha. Tegyünk úgy. Móricot elengedte s Y-nal kezdett beszélni. Na Y. Móricot megnyagattam, rég fájt rá a fogam. Hanem Y. te ügyes ember vagy, de hát okosan, magam is úgy tettem volna vele. De úgy kell neki, eleget csalt életében, rászedte a magyar embereket, illő, hogy őtet is rászedje egy. Mi az a 600 frt, hányadrésze az annak a mit ő lopott. — Hát ... izé ... tekintetes ur . .. igaz ... de hát... én nálam nincs az ő pénze . . bizou . .. nincs . . . — Na, előttem mit tagadod? Hisz ón a te kezedre játszottam. Nyakgattam Móricot, hogy ijedjen meg s hallgasson el. Ezt csak nem tettem ingyen. — Ingyen ? ,.. hogy ... miért ... — Miért ? Hisz én tégedet nyakgatbattalak volna, de nem tettein, mert arra számítottam, hogy tőled ... — Tőlem? — Tőled, igen, tőled kapok részt ... — Eószt ? ... miből ... a ... — A 600 forintból. — A melyet ... — A melyet Mórictól csikartál el. Na ne tagadd már ... végtére is mennyit adsz ? Én ... hát .. • izé ... — Na, elég 50 frt nekem. Hozod? Mikor j hozod el? Az ember nagyot csuklott. — Délután. Acél fellélegzett. Meg van tehát — Három órakor légy itt! Elvárlak. De abból a pénzből hozzad, a mit a Móric ökreiért kaptál Az külön is van, uram; nem tudom a magaméhoz tenni. De hát a Móric? — Úgy van, nem kár érte. Délután itt légy. — Itt leszek uram. Ötven forinttal. Délután már két órakor a hivatal előtt járkált Y. Nyugodtabb volt, sugárzott a szeme. Hogyne,
