Tolnavármegye, 1892 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1892-02-28 / 9. szám
II. évfolyam. ______ 9. szám. Szegzárd, 1892. február 28. TO LNAVÁRMEGYE POLITIKAI ÉS VEGYES TARTALMÚ HETILAP. _______— . . . Kéziratok vissza nem adatnak. Megjelenik minden vasárnap. A lap szellemi részét illető közSzerkesztőség és kiadóhivatal: Szegzárdon, Széchenyi-utca 1079. sz. | Iemények, valamint az előíize-1 tések és a hirdetések is a szerkesztőséghez intézendők. Felelős szerkesztő és laptulajdonos : Főmunkatárs: HirdetésekmérsékdtenmgOb&M Dr. LEOPOLD KOEUÉL. BODNÁR ISTVÁN. Al'äzal“ily —— Kéziratok vissza nem adatnak. A lap szellemi részét illető közlemények, valamint az előfizetések és a hirdetések is a szerkesztőséghez intézendők. Hirdetések mérsékelten megállapított ái-szabály szerint számíttatnak. Előfizetési ár : Egy évre . . 6 frt — kr. Fél évre . . . 3 „ — „ Negyedévre . I „ 50 „ Egy szám .... 12 „ Előfizetéseket és hirdetéseket a kiadó- hivatalon kívül elfogad Krammer Vilmos könyvkereskedése Szegzárdon. Nemzet és király. (B—r.) Huszonöt éve, hogy meg lett teremtve, le lett rakva az a szilárd és erősnek bizonyult fundamentum, a közjogi alap, a melyen azóta lázas gyorsasággal épül — egyre épül a: magyar nemzeti állam! Huszonöt éve, hogy vége szakadt a magyar nép hosszas megpróbáltatásának, hogy a gyászt ujjongó öröm és lelkesedés váltotta fel s a hosszas tél után beköszöntött a várva várt tavasz, biztatva azzal az édes reménynyel, hogy nem sokára megjön a meleg nyár is, — a munka ideje, — a mely majdan gyümölcsöket érlel. Huszonöt éve, hogy kibékült a nemzet és király ! S ma élet ver és lüktet mindenütt! Van magyar társadalom, ipar, művészet, irodalom. — A halottnak hitt nemzet feltámadott. Ur e hazában, — a hol eddig zsellér, vagy szolga volt! Szabad, a milyen nem volt még soha. Ha még nincs is mindenünk, nagyon sokunk van. — Jelentékeny súly kezdünk lenni a helyzet mérlegének serpenyőjében. A kik eddig meg sem láttak, észre vesznek. Látják, ismerik erőnket s a ki egyszer megismert bennünket, meg is szeret. Megcsodálja még az idegen is rohamosan fejlődő fővárosunkat, — a szép Budapestet. — Van hitelünk, rendezett pénzviszonyunk. A távolság megszűnt, hatalmas s a magyar állam kezében levő vasúti hálózat szolgálja ki a kereskedelem napról-napra fokozódó igényeit, terjeszti, közvetíti a pénzt, értéket, a civilizációt. — A vaskapu megnyitja előttünk a — világkapuját — keletre. Haladás mindenütt, minden téren, a melyet csak az nem vesz észre, a ki nem lát, vagy nem akar látni, a melyre, ha azt mondja valaki, hogy nem igaz, fejére olvashatjuk a zsoltár szavait : „A bolond szól igy az ő szivében.“ S ez még nem minden. Kedvez a nyár, a béke. Pirul a gyümölcs, édes reménnyel biztat, hogy be is érik és ez a piruló gyümölcs nem más, mint a magyar nemzet sok százados álma, örök küzdésének tárgya, a magyar nemzeti állam eszméje, ténye, megvalósidása! Rövid vonásokban itt van huszonöt óv ! S ki tette mindezt ? Első sorban a nemzet kitartása, szorgalma, ereje. Hatalmas az a nép, mely erejének tudatára ébred, de akkor lesz csak igazán hatalmas, ha azt a felfedezett erőt okosan és öntudatosan ki tudja használni! A letűnt huszonöt év legyen tanúság! Sokat mulasztottunk, de tettünk is nagyon sokat! És most a midőn örömmel, csodálkozva szemléljük fáradozásaink gyümölcseit, a haladás, műveltség bámulatot keltő produktumait, lehetetlen, hogy hálával, elismeréssel ne emlékezzünk meg arról, a ki velünk munkált és tett mindenha, — ki úgy szólván lerakta az alapot, a melyen mi aztán tovább építettünk, kinek tehát a siker nagy részét köszönjük. Ki volna ez más, — mint a magyar király ? TÁRCZA. —• — Dal egy asszonyról. Habár érzem, fájón sejtem, Hogy hiába szeretlek én, Hogy hiába küzdők érted, Úgy sem lehetsz te az enyém; Még sem sirok, nem könyezem, Bármennyire fáj a lelkem ; Megvigasztal az a tudat, Hogy igazán szeretsz engem. Nem sirok ón, nem könyezem Bármint tép is a fájdalom, Ha már igy lett az megírva — Mit tehetek P belenyugszom. De ha mégis ... de ha mégis Szempillámon köny ragyogna: Tudd meg: — e köny a lemondás Legigazabb szemtanúja. Káry Gyula. Viharban. — Egy nő naplója után. — (Folytatás.) Az első bál elmúlt, s én igen büszke voltam a sikerére ; Vilmos is elégedettnek látszott, s bókol, hogy a ház becsületéért úgy kitettem. A vidám ünnepély, a melyre szomszédainkat s a fővárosból is több jó ismerősünket meghívtuk, elég gyorsan véget ért s a szobák ismét oly elhagyatottan néztek ki, s a salon, melyben táncoltunk, ismét oly szomorú s magános volt, mint azelőtt, annyival inkább, mert kívül hideg, szürke ég borult a kertre, az egész tájra s a Balatonra. Én valami kézimunkával babráltam ; Vilmos hozzám jött, megölelt, s kérdé: — Meg vagy most elégedve, Adél ? — Tökéletesen, Vilmos ! A szép eredmény nagyon boldoggá tesz. — Örülök édes szivein! De hát akkor nem vagy boldog, ha egyedül vagyunk, te és ón ? — Oh igen Vilmos, de mégis csak vágyik az ember egy kis izgalom, egy kis változatosság után. A mellett én igen szeretek táncolni. Nem bánnám, ha minden este bálba, vagy színházba, szóval ilyes1867. junius 8-án érintette uralkodónk homlokát Szent-István koronájának bibor szegélye. S azóta ő a világ legalkotmányosabb uralkodója. Szakított hagyománnyal, múlttal, a káros elidegenítő politikával. A Habsburg dinasztiának ő a legelső uralkodója, a ki bölcs előrelátással tudatára ébredt annak, hogy Magyarország nem csupán egy darab értékes brilliant, mely arra való, hogy az osztrák ház koronájába beillesztessék s hogy annak fényét növelje ; de egy egész remek drágakő gyűjtemény, a mely épen elegendő arra, hogy egy külön koronának is kellő fényt s a világ által bámult ragyogást és értéket kölcsönözzön. — Igen, őa legelső uralkodónk századok óta, ki teljesen szakítva a beolvasztási politikával, belátta, hogy a magyar nép szabadság és alkotmány nélkül meg nem élhet, mert ez létének első feltétele, ez éltető levegője,— hogy enélkül forrongó tűz, kitörni készülő láva s ha kitör, vidám, dúló fergetc-g, — de szabadságával szelíd, kezes bárány, hatalmas oszlop, a melyen biztosan nyugliatik a trón, — mert a magyarnak a szabadság szentsége és sérthetetlensége mellett van egy más szentje is s ez a magyar király ! Huszonöt éve, hogy ez a naiy átalakulás végbe ment. — Huszonöt éve, hogy van alkotmányunk, szabad levegőnk shogy élünk! Ennek az évfordulónak nem szabad észrevétlenül elsuhanni fejünk felett. Már a trónbeszéd is mintegy felhív reá, — őszinte örömmel emlékezve meg a kibékülés nagyszerű tényóről. félébe kellene mennem. Ne légy oly kedvetlen Vilmos! Ezen nem lehet változtatni, ha már egyszer igy van a dolog. Mire valók is volnának ezek a világon, ha nem arra, hogy élvezzük őket ? — Adél, ha csak felét hinném is annak, a mit beszélsz, akkor okvetleuül azt kellene gondolnom, hogy a te szived csak ezeken a semmiségeken függ. — Igen, ez úgy is van ! — viszonzám félig nevetve, félig boszankodva, mert ő majdnem keserű hangon beszélt. A beszéd tárgyát azonnal elejtette, más dolgokról kezdett szólaui, azután okul adva, hogy leveleket kell Írnia eltávozott. Az én nagy bálom csak kezdete volt a mulatságoknak. Jolán — kérésemnek engedve — bizonytalan időre meghosszabbította látogatását, s most piquenique-et, majd balatoni kirándulást, majd hangversenyt rendeztünk, s mindeniknek természetesen tánc volt a vége. Bövid idő alatt, gyors egymásutánban, valóságos lázas hévvel vigadtam; nemsokára a legvigabb teremtésnek tartottak a vidéken, a fiatal emberek imádtak, az asszonyok irigyeltek. Jolán még engemet is igyekezett felülmúlni. Vilmos egy néhányszor próbát lett, hogy lebeszéljen, de mind hiába.
