Tolnavármegye, 1892 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1892-12-04 / 49. szám
TOLNA VÁRMEGYE, 2. Az eszmék ereje. (L. S—u.) Az egész indemnity vita alatt nem hallottunk szebb mondatot, mint mikor Wekerle Sándor miniszterelnök első napon tartott beszédében az idealizmus nemes hangján kiáltott fel, hogy : „Az eszmék ereje erősebb a szövetkezések erejénél!“ Mert ez egyetlen mondat kifejezi azt a hatalmas erkölcsi erőt, melylyel a szabadelvű eszmék terjesztői bírnak, megmutatja azt a tiszta fegyvert, melylyel küzdenek, s melylyel előbb vagy utóbb a történelem példájára győzni fognak! Nem a megalkuvás politikája ez, mert nem érdektársaknak önző, számitó társasága folytatja e politikát, hanem egy nemzet óhajtását fejezi ki az az irány, mely az indemnity törvényjavaslat lefolyt tárgyalásánál oly győzelmeket ért el, melynek örülhet szivünk, ha csak reájuk gondolunk. Wekerle Sándort dicsőíti a magyar nemzet minden rétege. De ne is csodáljuk! Hiszen, mint a költő csak akkor ér el hatást, ha érzelmeink rokonok az övével, úgy a politikában is csak akkor jut eredményre, csak akkor arathat igazi diadalt az államférfin, ha politikája megfelel nemzete érzelmeinek, leghóbb óhajának! A magyar nemzetnek pedig csak a magyar nemzeti eszme lehet legszentebb érzelme, legforróbb óhajtása. Bűnt követ el az, ki ellene cselekszik. Bűnt követ el, ki nem a magyar érdekeket tartja folyton szem előtt. S nem-e ugyancsak a magyar állami érdekek kifejezése az a programm, melyet Wekerle Sándor beterjesztett ?! Ha nem lett volna az, nem választotta volna magának ugyanazt a fegyver Magyarországnak legelső szónoka Apponyi Albert gróf. Nem üdvözölte volna Wekerlét oly őszinte, a párthoz, mint a szónokhoz egyedül méltó hangon Eötvös Károly. Megmutatta újra e vita, hogy mily hatalmas az eszmék ereje, hogy, ha nemzeti érdekekről van szó, nincsenek pártok a magyar parlamentben, hanem egységes tábor az, melyre büszkén hivatkozhatunk. Lelkiismereti meggyőződésből lehettek ellenzői a polgári házasságnak. De e meggyőződést meg kellett, hogy változtassa Apponyi Albert grófnak múlt heti beszéde. Most, a rendezetlenségben nem lehet nyugodt a vallásos meggyőződés, mert a házassági jog épülete oly gyönge alapon áll, hogy szomorú reá nézni ; annyi kibúvó ajtóval bir, hogy szégyene ez Magyarországnak. Apponyi szónoki diadala: diada'a az ügynek, melynek szószólója volt. S mi, kik mindig a nemes grófnak legigazabb tisztelői közé tartoztunk, csak azt kívánjuk, hogy a szabadelvű és nemzeti pártot ne válassza el a félreértések chlumi köde — egy a zászló, melyért küzdünk, ne pazaroljuk hát egymás ellen puskaporunkat, mikor hátunk mögött az ellenség ! Igen, —a hatalmas Róma, melynek lelki szemei előtt még ott fénylik a múlt fátyolán át a világi hatalom, nem akarja — úgy látszik — osztani azt a felfogást, hogy a politika profanába a vallást. Legalább a „Contemporary i Review‘‘ és a „Standard“ határozott állításait ugyancsak kevéssé tudja eloszlatni a vatikáni félhivatalosnak az a naiv kitörése, hogy az angol zsurnaliszták nem tanultak — egyházjogot, s még jobban megerősit feltevésünkben az a dühös hang, melylyel bennünket a Vatikán félhivatalosai megtámadtak. Magyarország támogatta nagy veszélyben a pápaságot. Csak e században irta a magyar huszárokról a segített Gergely pápa, hogy „vitézek ezredei ezek, kiknek isten diadalt adott“, s a történelem a legújabb időkig is a Habsburgok dicsőségesen uralkodó dynasztiáját elnevezte a „pápaság jobbkarjá“-nak. Ezt csak azért hozzuk fel, hogy igenis a magyar király, a magyar nemzet megadta a pápának az eszközöket, ha arról volt szó, hogy segíteni kell a katho- likus egyház fejét. És most méltán várhatna jobb emlékező tehetséget a Vatikántól. — De hát azóta változtak a viszonyok — a hármas szövetségben együtt van hazánk és Ausztria az egységes Olaszországgal és Németországgal, s ez a pápának nem tetszik. A világi hatalom még átfénylik a múlt fátyolán — & ez sugarat vet arra, hogy miért nem akarja Róma, hogy a mi nemzeti akaratunk érvényesüljön. Nos, mi reméljük a békét, de Magyar- ország szembe mer szállani a harccal is. Csak gondoljuk meg jól, hogy nem-e ártana magának a katholicismusnak legjobban, ha elveszítené a harcot? S a katholi- kus papok, kik mindig jó magyaroknak bizonyultak, nem-e elsősorban most is magyar papok ? S vigyázzunk jól, Ausztriában szörnyen mozognak a feudális és reakcionárius elemek. Konszolidált állapotok Magyarországon, — ennek kell a haza jelszavának lennie. Az állam büszkén mondhatja a klerikálisoknak : ,, Veletek, ha lehet. De nélkületek, sőt ellenetek is, ha kell“ S az állam akaratát keresztül is viszi. Mert az eszmék ereje nagyobb a szövetkezések erejénél! VÁRMEGYE. Tolnavármegye rendkívüli közgyűlése. Vármegyénk törvényhatósági bizottsága e hó 1-én rendkiviili közgyűlést tartott. — Az elnöki széket Széchenyi Sándor gróf főispánunk foglalta el. Üdvözölvén a megjelent bizottsági tagokat, — szép és tartalmas beszéde kíséretében feltüzte Ágoston Károly nyugalm. vármegyei főszámvevő mellére a Ferencz József-rend lovagkeresztjét, a mellyel a király ő Felsége tüntette ki legközelebb Tolnavármegye eme köztiszteletben és szeretetbeu megőszült buzgó tisztviselőjét. — A kitüntetett egyszerű, de meleg, őszinte szavakkal mondott köszönetét. — Főispánunk erre előterjesztette a közgyűlésnek Wekerle Sándor kormányelnöknek az uj kabinet megalakítására vonatkozó leiratát s bár a rendkívüli közgyűlés tárgysorozatába ezen leirat felvéve nem volt s igy a mint főispánunk megjegyezte, tárgyalható sem lehetne, a közgyűlés mégis helyeslőleg fogadta el a főispán ama indítványát, hogy az uj kormány már most az újabb közgyűlés bevárása nélkül üdvözöltessék. Ezután felolvasták a m. kir. belügyminisztériumnak körrendeletét, melylyel a törvényhatóságokról szóló 1886. évi XXI. t. c. némely rendelkezéseinek módosítását tárgyazó 1892. évi XXVI. t. c. alapján, a törvényhatósági bizottsági tagokat választó kerületek újjáalakítása, s a bizottsági tagok számának újbóli szabályozása tárgyában kelt 1892. december 4. Különben is reám azt a hatást tették ezek a költemények, hogy a költőnek mintegy életrajzát képezik. Nyomról-nyomra lehet kisérni, amint a j „kesergő szereleméből bejut a „boldog szerelem“ paradicsomába. Az „Egyről másról“ cim alatti költemények keletkezése idején azt hisszük, hogy gondtalan, majd gonddal terhes életet élt, úszott az árral és tűnődve szemlélte a világ folyását, melynek egyes mozzanatai megragadták, s ezek fölött gyakran elmélkedő költeményekben adott kifejezést érzelmeinek, gondolatainak. — Ezekben gyakran pes- siraistikus hang rezdül meg, borongó hangulat, melyet a mindennapi, sivár élet és önző alakjai keltenek benne. Gondolatait gyakran allegorikus formába öltözteti s ez rendesen sikerül is neki, mit i bizonyítanak a „Holdak“, „Az ember szive“ „Két madár“ cimü sikerült költeményei, melyekben néha drámai erő lüktet, s meggyőződik az ember arról, hogy szerzőjüknek tiszta látköre. helyes világnézlete és jó emberismerete van! A „Rát- kay Lászlóhoz“ cimü költői levél, „A m u n- kácsi fegyház megtekintésekor“, „Karácsonykor“ cimü költemény a phi'osoph magaslatára emelkedik; az emberiséget mozgató nagy eszmék, társadalmi kérdések boncolgatásába fog; bölcselkedik fölöttük s helyes Ítélettel ad hangot eszmélkedéseinek. Szatirikus költeményei közül legsikerültebb a „Divatos nagyok“ cimü, mely sok igazsággal és erős szarkazmussal megirt korkép, s napjaink nyegléit ostorozza. Hasonló genreü a „M e- se a szamárról“, mely korunk stréberjeinek hajszáját karikaturázza. Egyik erős oldala Bodnárnak a népies hang észamat; erre szép bizonyítékok: „Dali Eszter“, „Virág Lidi“ és a „Tivadari révész legény“. Ezek határozottan drámai erőre és tehetségre vallanak, s reméljük, hogy idővel e téren még szép eredményt fog fölmutatni; mert a balladai hangot is jól eltalálja, s a mellett meg van a kellő tömörsége s a tárgyat is jól meg tudja választani. Ilyen sikerült előzmények után bátran megpróbálhatná erejét a népdráma vagy népszínmű mezején ; azt hisszük, jó helyen tapogatózunk, ha különösen erre irányítjuk Bodnár figyelmét. Határozottan lyrai és drámai temperamentum; ez a kettő szerencsés talá'kozása p dig a legszebb alkotásokat szokta biztosítani, amire elég közel eső példa Tóth Ede és Hátkay László sikere. A „M ár marosi emlékek“ inkább u. n. műdalok, melyekben a technika jelessége emelkedik ki, de másként a többiek mögött maradnak. A „Borsszemek“ valóban csípősek, gyü- szübe töltött erős szörpök, nagy igazságok csípős mustárlében. Ebben a cyclusbau. mely a költő életének prózai oldalát mutatja be. már előretör az ébredő szerelem sejtelme ; meg-megrezdül egy-egy bánatos, aggódó hang, mely a „nehéz napok“ közeledtét sejteti! Ilyen borongó, bus hangulatú dal az „I11 h a g y o 1t már“ kezdetű, mely már bátran beillenék a „Nehéz napok“ cim alá foglalt költemények közé. Ezekben jobbára a fájdalmas sejtés, aggódó remény hangja üti meg fülünket; lelkét „égett lepke szárnyáéhoz hasonlítja, midőn a kalitkának, szerelmi rabságnak édes ki úját át meg átórezi ; töprenkedő ábrándjai között elfogja a világfájdalom s a kétes jövő felhője nehezedik borús le'kére. Ezekben az édes-bus napokban, midőn szive „édes kínnal meg-megsajog“, nagyobbrészt madár és virág alakjába takarja ábrándjait s lelkének aggódó bánata gyakran feketére festi az egész vi'ágot. Már-már a lemondás, reménytelenség sötét képei tűnnek fel előtte, s azt hiszi, hogy neki már menyországról álmadozni sem szabad ; — mig végre e kínos szenvedéstől, gyötrő aggódástól megszabadítja a „drága kis levélke“, mely a „V e r ő f ó n y“ alatti költemények legelsejóben van megónekelve „Egy kis levélről“ cim alatt! Ez arról a kis levélről szól, mely végre megnyitotta előtte a boldogság menyországát, s mely kis levélnek „betűit mind lesirta!“
