Tolnavármegye, 1892 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1892-12-04 / 49. szám
II. évfolyam. 49. szám Szegzárd, 1892. december 4. TOLNAVÁRMEGYE POLITIKAI ÉS VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szegzárdon, Széchenyi-utca 1085. sz. Felelős szerkesztő és laptulajdonos : Főmunkatárs : Dr. LEOPOLD KORNÉL. BODNÁR ISTVÁN. Előfizetési ár : Egy érre . . 6 írt — kr. Fél évre. . . 3 „ — „ Negyedévre . I „ 50 „ Egy szám .... 12 „ Előfizetéseket ős hirdetéseket a kiadó- I hivatalon kívül elfogad K rammer Vil- j mos könyvkereskedése Szegzárdon. Kéziratok vissza nem adatnak. A lap szellemi részét illető közlemények, valamint az előfizetések és a hirdetések is a szerkesztőséghez intézendők. Hirdetések mérsékelten megállapított | árszabály szerint számíttatnak. Fúzió. —lk. Igaza van Eötvös Károlynak, a szélsőbal uj elnökének, hogy a szabadelvű és nemzeti párt fúziójának minél előbb be kell következni. Nem egyszer utaltunk már rá, hogy a nemzeti pártot elvi ellentétek nem különítik el a szabadelvű párttól. A nemzeti pártot leghelyesebben Apponyi pártnak kellene nevezni, mert ennek a pártnak egyéb törekvése és politikai célja nincs és jelenleg nem is lehet, mint az, hogy Apponyi Albert gr. jusson a kormányra. Apponyi Albert kétségtelenül a magyar parlament egyik legkimagaslóbb alakja, a ki nemcsak mint hatalmas szónok, az ékesszólás elbűvölő varázsától körülvéve, nemcsak, mint pártvezér, hanem ma már az igazi államférfin magaslatán áll előttünk és a midőn ezt köteles nyíltsággal elismerjük, nem habozunk másrészt kijelenteni, hogy Apponyi neve nem képvisel olyan politikai programmot, a mely lényegében, avagy csak részleteiben is eltérne a szabadelvű párt, illetve ennek kebeléből alakult kormánynak programmjától. Az uj kormány megalakulása óta két Ízben fejtegette Apponyi gr. a nemzeti pártnak programmját, a mely hivatva lett volna a létező elvi ellentéteket megvilágítani, a menynyire csak lehet körülírni és kidomborítani. Apponyinak a kormány bemutatója alkalmával elmondott beszéde, a mely az egyházpolitikai kérdésben nem volt eléggé határozott, nem eléggé világos, még arra jogosított következtetni, hogy ebben az első rangú jelentőséggel biró kérdésben fontos elvi differenciák léteznek közte és a kormány között. De már az indemnity vita alkalmával ledőltek a válaszfalak a két párt között, Apponyi határozottan körvonalazta álláspontját az egyházpolitikai kérdésben, a mely felfogásban és kivitelben teljesen azonos lévén Wekerle miniszterelnöknek erre vonatkozó előterjesztésével, a jobboldalról felhangzó taps és tetszés szintén csak azt igazolta, hogy ugyanazon az alapon, ugyanazon eszmék szolgálatában áll és ugyanazon politikai célok megvalósítására törekszik Apponyi, mint a kormány. Tagadhatatlan, hogy az egyházpolitikai kérdés uralja most a politikai helyzetet és a midőn azt látjuk, kogy ezen nagy fontosságú, mélyen kiható kérdésben, a mely messze menő reformokat ölel fel, tökéletesen egyeznek Apponyi és Wekerle, az ellenzéki álláspont kpponyi részéről nehezen indokolható. Do meg van a két párt között egyéb fontos elvi kérdésekben is az elvi azonosság, ugyanazon a közjogi alapon állnak, ugyanazon belügyi reformokat sürgetik, a kormánynak külügyi, pénzügyi és közgazda- sági politikáját szintén csak helyesli a nemzeti párt, hol vannak tehát amaz elvi ellentétek, a melyek megadnák a nemzeti pártnak az ellenzéki jogosultságot, a melyek elegendő okul szolgálnának a mostani politikai harcok és elkeseredett parlamenti viták előidézésére. Az Apponyi által annyi nyomatékkai hangoztatott nemzeti szellem és nemzeti irány meg van a kormány politikájában is. A külügyek helyes vezetése, a nagy szabású belügyi reformok, a pénzügyek rendezése, a nagy fokú előrehaladás a köz- gazdasági téren, a jogviszonyoknak jogállamnak megfelelő modern fejlesztése, a magyar kultúrának terjedése, avagy az állam tekintélyének és a vallási békének megóvása, a felekezetek jogainak teljes érvényesülése, a szabadelvüség és demokrácia elveinek következetes alkalmazása mit jelent egyebet, mint igazi nemzeti politikát, mint a nemzeti érdekeknek felkarolását és kielégítését, mint a nemzeti aspirációk megvalósítását'? Es nem e más a kormányzó köröknek helyzete, kiknek minden téren és minden alkalommal száz meg száz fontos és ugyanannyi aprólékos körülménnyel kell számolni, kiknek mindenféle államjogi, nemzetiségi, felekezeti stb. tekinteteket kell mérlegelni, mint a rideg ellenzéki álláspont, a mely szépen kidolgozott, eszményi tartalommal biró, de felelősség nélküli szónoklatokra szorítkozik ? ! Apponyinak utolsó beszédét némelyek egy hazafias tettnek minősítették. Nem-e az volna igazán a hazafias tett, a mely végre véget vetne a személyes harcoknak, az ádáz politikai huza-vonának, a személyes aspirációknak, az egyéni impres- sióknak, nem-e azzal tenne Apponyi gróf kiváló szolgálatot a hazának, ha a meddő szóharc helyett, ő és pártja az aktiv törvényhozói tevékenység terére lépnének. TÁRCZA. Temetés a pusztán. Szomorúan lépdególnek, A pusztai leányok, Temetőbe kísérnek ki, Egy letört virágot. A fekete főidbe teszik, Hófehér ruhába, Szép szemeik gyöngy harmata, Megered utána. S könnyes szemmel rezgő hangon, Búcsút vesznek tőle — S bánatjukat ott feledik Künn a temetőbe. Hisz borús ég, szomorúság Örökké nem tarthat, Felhők mögül, kisüt a nap, S felszársd a — harmat. Yesszel Károly. Tiszavirágok. Gyakran megesik az a könyvekkel és színdarabokkal, hogy más címük van mint, a mi bennük van ! így járt Bodnár István is, ki költeményeit „Tiszavirágokénak nevezte el, holott a legnagyobb szerénység mellett sem lehet állítani róluk, hogy csak egy napi életük van! Mert a legsujtóbb kritika mellett is bál ran el lehet mondani, bogy Tolnavármegyóben eddigelé szebb és jobb kötet költemény nem jelent meg vagy legalább ilyen általános tetszést és hatást egyik j sem ért el, mert Bodnár költészete mindenkit mágiával ragad finom, mély érzése, bensősége és közvetlensége miatt! Eltalálja a hangot, melylyel az olvasót hasonló hangulatba kell ragadni, s ez biztosítja számára a sikert, ez szerzi meg költemé uyei részére az olvasó rokonszenvót! Előttem fekszik a kötet, többször átlapoztam s újra- meg újra élvezettel olvastam a csinos költeményeket, melyekért kár, hogy csak a vidék szükkörü közönsége olvashatja ! S éppen ez a körülmény indit arra engem, hogy némi reflexiókat fűzzek azokhoz a benyomásokhoz, melyek bennem támadtak e kötet átolvasása alkalmából. Abban igaza van Rátkay előszavának, hogy „mindenkinek tetszeni fognak e költemények!“ Mert ! még az irigyei és ellenségei is elismerhetik azt, hogy a kötetben nem találnak kivetni-valót, vagy olyast, ami a többi által keltett öszhangot, jó hatást megzavarná ! Már a költemények cimei is azt mutatják, hogy Bodnár csakugyan sok oldalú tehetség. A dal többféle neme, allegória, románc, népballada, költői levél, szatíra, idyll, mese, xénia stb. váltakoznak a kötetben s egyik sem rontja el az összhatást, melybe az egész kötet elolvasása minket ringatott. Azt hisszük, hogy nem csalódunk, ha a legsikerültebb költeményeit a „Család“ cim alá foglaltak közt keressük. Ezekben kulminál Bodnár költészete ; ezek olyan értékes darabjai a kötetnek, melyek számot tehetnek a kényesebb és elfogultabb kritika előtt is. „Nem kértem én sokat“, „Csendes a mi házunk“, „Kicsiny fiam beteg“, „Idyll“ stb. oly közvetlenséggel és igaz hangon vannak megírva. a családi boldogságnak, a gyöngéd szeretetnek oly szép himnusai, hogy ilyenek Bodnárt csakugyan a legszebb tehetségköltök közé einel- I hetik.
