Tolnavármegye, 1892 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1892-05-08 / 19. szám
II. évfolyam. 19. szám Szegzárd, 1892. május 8. POLITIKAI ES VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Meg-jelenik minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szegzárdon, Széchenyi-utca 1079. sz. Felelős szerkesztő és laptulajdonos : Dr. LEOPOLD KORNÉL. Főmunkatárs: BODNÁR ISTVÁN. í Kéziratok vissza nem adatnak. | I A lap szellemi részét illető közlemények, valamint az előfizetések és a hirdetések is a szer-1 kesztőséghez intézendők. Hirdetések mérsékelten megállapított | árszabály szerint í Életkérdés. Ama kérdések között, melyek politikai életünkben jelenleg felszínre kerülnek, talán egyetlen egynek sem tulajdonítható akkora fontosság, mint annak, mely mezőgazdasági jövőnkkel foglalkozik. Remény és aggodalom, várakozás és félelem között beszél a magyar ember erről az ügyről, nem alkothat magának tiszta képet a jövőről és a bizonytalanság nyugtalan érzetével kebelében tűnődik a nemzet sorsa fölött. Agrikultur nép vagyunk; kereskedelmet és ipart csak kevesen űznek, a lakosság zöme mezőgazdasággal foglalkozik, a férfiak 46 százaléka íöldmivelő, kik a föld termő- képességének forrásából merítik a megélhetés feltételeit. És mégis azt tapasztaljuk, hogy a törvényhozás termeiben nagyon lanyha érdeklődést tanúsítanak mezőgazdasági fejlődésünk iránt és hogy a Radeczky szoborleleplezésről is többet vitatkoznak, mint erről a kérdésről, mely nemzeti és kulturális haladásunk egyik legsarkalatosabb tényezője. A gazdasági kérdések csak másodrendű szerepre vannak kárhoztatva parlamenti vitáinkban, a pártérdek a fő, az dominál az elmék fölött és az adja meg a tanácskozásoknak a színezetet. A héten azonban kényszerűségből mégis szentelnek néhány napi figyelmet a mező- gazdasági ügyeknek, melyek a budget tárgyalás rendén vonultak a képviselőliáz tanácskozó termébe. Kedden kezdették meg a földmivelési tárca tárgyalását és a szónokok kénytelenek vele foglalkozni, kiki tudása és meggyőződése szerint. A költség- vetési tárgyalást megelőzőleg Bethlen András gróf földmivelésügyi miniszter érdekes könyvet tett közzé a képviselők tájékoztatására. A mű 900 oldalra terjed és magában foglalja a lefolyt két gazdasági év egész történetét. Becses munka, moly szerzőjének — a földmivelési miniszter urnák dicséretére válik, mert abból nemcsak megbízható áttekintést nyerhetünk mezőgazdaságunk mostani állapotáról, de megismerteti velünk ama tevékenységet is, melyet Bethlen András gróf mezőgazdaságunk emelésére kifejtett. Bethlen András gróf a csöndes munka embere, nem szeret tüntetni szorgalmával és ötleteivel. Olyan, mint a jó gazdaasszony, a ki híven teljesiti kötelességét és nem szolgáltat anyagot a pletykára. És szerencse, hogy ez igy van, mert a közöny mellett, mely parlamentünkben e szakkérdések iránt uralkodik, könnyen megeshetett volna, hogy az ösz- szes tárcák között a földmivelésügyi miniszter tárcája részesül legmostohább bánásmódban. így azonban mégis mutathatunk ki- sebb-nagyobb eredményeket és a miniszternek ellenfelei sem tagadhatják, hogy mezőgazdasági viszonyaink javulása folytonos növekedésben van. Magyarország az utóbbi időben szépen haladott előre e téren is. A múlt hibái tűnőiéiben vannak és a földbirtokos osztály, mely a hetvenes években a pusztulás szomorú képét nyújtotta, ma újra helyreállt, emelkedik, gyarapodik és izmosodik. Ezt az örvendetes haladást semmi sem bizonyítja olyan fényesen, mint az a tény, hogy a föld értéke visszanyerte teljes értékét, sőt az utóbbi években oly nagy árakat ért el, hogy ma már fokozást alig tűrhetne. De e mellett a terhek is alább szálltak, melyeknek súlya a birtokost hajdan elnyomta és a munka, mit a földmivelő végez, ma már többé nem meddő, hanem odanyujtja gyümölcsét a magyar föld kifogyhatatlan áldásából. Igaz ugyan, hogy az utóbbi idők gazdasági válságai sokat ártottak a középbirtokosoknak, kik közül sokan a tönk szélére jutottak, de ezzel szemben másrészt azt találjuk, hogy a kisbirtok örvendetesen szaporodott, a mi már azért is megbecsülhetetlen eredmény, mert ez a szaporulat legtermészetesebb akadálya a negyedik rend fölforgatási hajlamának. De a mily örvendetes a kisbirtokosok számának növekedése, ép oly elszomorító az a tény, hogy a földbirtok legnagyobb része latifundiumokban van lekötve, melyek az általános gazdasági jólét emelését igen sok tekintetben meggátolják. Eltekintve a latifundium ama természetétől, hogy a nagy TÁRCZA. Ne keresd. Ne keresd az ifjú hévet, É rideg, e néma sorban, Kialudt a gyújtó szikra, S lángra többé föl nem lobban. Fájdalmamnak nem lesz hangja, Fásult a szív, minek a dal ? Némuljon el lantom húrja, Örömivei, bánátival. Ha ég a seb, mardos a gúny, Ne tudja meg többé senki, Balzsam cseppet, vigasztalást, Nem akarok dalba’ lelni. Néma sirrá lett a szívem, Nagy fájdalmam nyugszik benne, Dalaim is oda vannak, Mindörökre eltemetve. Márványemlék halvány arcom, Gyászbetükkel oda Írva, Mennyi érzés, mennyi bánat, Fór el abban a kis sírba’. Yesszel Károly. Mi a szép lélek. — Elmélkedés. — — A „TOLNAVÁRMEGYE“ eredeti tárczája. — Mi a szép lélek ? Azelőtt, ba e kérdés felhangzott keblünkben, képzeletünk ködéből kibontakozott egy ideális szép női alak és szeme tiszta ragyogása cáfolhatatlanul lelkűnkbe sugározta feleletét. A mai prózai, léba világban még annak létezését is kikacagják, — azt kiáltják : illusio ! — minden csak illusio ! — és bolond, ki az ábrándok köd- fátyolképe után fut! — Mai nap csak a valóság, csak az anyagi, csak az, mit kézzel foghatunk, csak a pengő, csengő arany, mit zsebeinkben megcsörrenthetünk, csak az hevíti, csak az elégíti ki kalmár lelkeinket, csak az, az az édes valóság, melyet szomju vágygyal ragadunk meg és a mely után rohanva vadászunk, bitet, családot, jobb meggyőződést, mindent elhagyva! Kinél ? hol keressük hát mai nap még a szép léleknek fogalmát ? mikor napjainkban mindenki csak az arany borjú bálványimádásába van elmerülve? Illusio! — ábránd! ti mostohán mellőzött fogalmak mégis miért hozzátok hát rezgésbe szivünk még el nem fásult jobb felét ? ! Mert a magasból szálltok alá, rózsaszínű lepelben hozva a balzsamot csalódásoktól elgyötört szivünk enyhítésére, újra felemelitek csüggedő bitünket., száz csalódás után is újra isteni szép álomba ringatjátok lelkünket. És mi ez illusio ? e menyei illusio megtestesülése földünkön ? — számunkra ? — az asszony ! Sokat ostorozzuk őt és elfelejtjük, hogy hibái tulajdonképen a mi léhaságunkból eredő hibák, de hogy erényeik az ö erényeik csupán. Ostorozzuk, mert irigységgel érezzük, hogy nemesebb napjaink hajótöréséből ők lényüknek több jó magvát mentették meg, mint mi; mert érezzük, hogy szivük elragadó ellentmondásait megfejteni érzelmeink nem eléggé finomultak és azért elkeseredésünkben kár- hozatos rejtélynek cáfoljuk és telelármázzuk vele a világot, dacára annak, hogy ereznünk kell mennyire igazságtalan e hevenyében eldobott ítéletünk. Igen, igézetes rejtély, ezt eltagadni nem lehet és ba felkutatnánk mélyeit, sok setótséget, sok vészes hiúságot és szenvedélyt találnánk fenekén, de épen az érdemök, hogy csak a mélyben szunnyadnak és odatemetve is maradnak, ba nem akad dómon, ki felrázza szendergésükből, — de hiszen rendesen úgy van az, hogyha nem tudunk szárnyra kelni, hogy mások nagyságát megmérhessük, vagy igazságtalanul Ítéljük meg, vagy irigyen őket is inkább a porba vonjuk. Hogy a nőben az erő és gyengeség, a magasztos és hiú oly csodás módon egyesül, még nem jogosit fel bennünket arra, hogy kifürkészhetetlen- nek, a gyarlóságok összfoglalatának gúnyoljuk őt.
