Tolnavármegye, 1892 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1892-04-03 / 14. szám

TOLNA VÁKMEGYE. 1892. április 3. A főgymnáziumnak városunkra háramló szellemi, erkölcsi és anyagi előnyeiről, szük­ségességéről és messze kiható jelentőségé­ről szólanunk fölösleges. Lapunkban behatóan méltattuk már e kérdésnek ezen oldalát, mindenki, ki Szeg­zárd érdekeit egy cseppnyire is szivén vi­seli, igazat fog nekünk adni abban, hogy Szegzárdnak, mint politikai községnek és a szegzárdiaknak, mint e város polgárainak, el kell követniök mindent, hogy ez élet­halál harcból, mert arra van kilátás, a miénk legyen a győzelem. Az adatgyűjtést, melyet az illető közsé­gek részéről bekiván a vármegye, szerin­tünk, tulajdonképen fémgyűjtésnek lehetne nevezni, Gyújtsunk a szegzárdi főgymnáziumra pénzt, de sokat, akkor lesznek majd nyo­matékos adataink is. A versenyből csak akkor kerülhetünk ki győztesen, ha a többi tekinteteken kívül anyagilag is mi mellettünk szól majd a mérleg. Mert lehet Szegzárd a vármegye szék­helye, lehet akkora értelmisége, mint a többi három városnak együttesen, mégis csak abban az esetben számolhatunk biztos sikerre, ha anyagilag is mi nyújtjuk a leg­több biztositékot, a legtöbb előnyt. Nekünk pedig győznünk kell e harc­ban, biztosan és minden áron. Nincs helye a kétkedésnek, a pártos­kodásnak, az elvi vitáknak, itt tenni kell együttes erővel, önfeláldozó lelkesedéssel. A gyűjtés e napokban megindul; mind- a két kezével nyúljon mindenki a zsebébe és adjon s áldozzon annyit, a mennyit adni és áldozni csak képes, a szegény filléreit, a gazdag ezreit, hogy végre megvalósuljon amit oly régóta rebesgetünk, oly régóta nélkülözünk : a szegzárdi fögymnázium. Aki mint szülő gyermekei által köz­vetlenül van érdekelve, az, ha bármily szá­mító is, saját érdekében is hozhat nagyobb áldozatokat, a ki nincs ekép érdekelve, az adjon nagylelkűségből, hazaflságból, de ad­jon mindenki, a mennyit tud, a meny­nyit képes. Ne kelljen pirulnunk a jövő nemzedék előtt, *hogy szemünkre lobbantsa a vétkes j közönynek vádját, hogy a százados köz­óhaj megvalósítására meg volt az alkalom, de mi nem éltünk vele. _________j VÁ RMEGYE. A tavaszi közgyűlés. Tolnavármegye törvényhatósága folyó évi már­cius hó 31-én tartotta tavaszi rendes közgyűlését, a melyen a bizottsági tagok rendkívül nagy szám­ban, különösen a völgvségi járásból, jelentek meg. Pont 10 órakor nyitotta meg gróf Széchenyi Sán­dor főispán a közgyűlést. Megnyitó beszéde után bejelentette, hogy a szegzárdi Ferencz közkórház főorvosává dr. Tanárky Árpád Rókuskórházi al­orvost és műtőorvost nevezte ki. Következett a tárgysorozat első és egyik legérdekesebb pontja: Az alispán időszaki jelentése. Lapunk tere nem engedi, hogy e nagyérdekü jetentést egész terjedelem ben közöljük, de alább közlünk belőle pár részletet. A lemondás folytán megüresedett III. al­jegyzői állásra Simontsits Elemért, ki a megválasz­tatást szép szavakban köszönte meg, IY. aljegyzői állásra pedig Forster Zoltánt választotta meg a közgyűlés. Az állandó választmányban megürült helyre dr. Rangel Ignác, a közegészségügyi bizottságba dr. Tanárky Árpád választatott meg. A Tolnán létesítendő lovassági laktanya ügyében hozott vár­megyei határozatot a belügyminiszter helybenhagyta, s a közgyűlésen Pécliy József tolmácsolta Tolna község köszönetét a vármegye intéző körei iránt. A főgymnáziumra vonatkozó közoktatásügyi miniszteri leiratra hozott határozattal vezércikkünk­ben foglalkozunk, arra itt ki nem terjeszkedünk. Az alispáni jelentés. Az alispáni jelentésből az ügyforgalomról már megemlékezvén, itt a jelentés három igen fontos és közérdekű pontját, a moly vármegyénk közegészség- ügyi, tanügyi és fillokszeraügyi állapotáról szól, közöljük: A közegészségügy állapota felette ked­vezőtlen volt, mert a rendelkezésemre álló száma­datok azt.a szomorú eredményt igazolják, hogy a múlt év közegészógügyi tekintetben még az 1890-iki évnél is hátrányosabb; mig ugyanis ebben 1000 lélek után az elhalálozás átlagos hányada 27 52/100 volt, a múlt évben minden 1000 lélekre 34 halá­lozás esett. A halálozás hányada a központi, völgységi, simontornyai és dunaföldvári járásokban a jlO-8% —31'9% között váltakozik, mig a dombóvári járás területén 43.0% volt, oka pedig főképen az egész vármegye területén uralgott heveny ragályos bajok járványszerü felléptében keresendő, ugyanis 40 községben uralkodott járványos betegség, melyek közüf a halálozási számarányt nagyban növelő diph- teritis 32 községben szedte áldozatát, ennél \ala- mivel enyhébben lépett fel a vörheny, s bár igen nagy kiterjedésű, de legszelídebb lefolyású volt a kanyaró. Megdöbbentő a beérkezett hivatalos adatoknak az a tanúsága, hogy a vármegye területén a múlt évben elhalt 8603 egyén közül 4976, tehát több mint fele 7 éven alóli gyermek volt, s ezek közül 2603, vagyis az összes 7 éven alól elhaltak 45'9%-je nem r é s -z e s ü 11 o r v o s i gyógykezelés­ben; megdöbbentő ez a tény, mert abból a leg- sajnálatraméltóbb eredmény derül ki, de talán még sajnálatra méltóbbak azok a jogos következ­tetések, a melyek ebből az eredményből levonhatók. S teljesen indokolttá, sőt elkerülhetetlenül szüksé­gessé válik most már a közegészségügyi törvény alapján mindazon intézkedéseknek szigorú alkalma­zása, a mely a szülők vagy a gyermekek ápolására kötelezettek törvényes kötelességének pontos és lelkiismeretes teljesítését biztosítják, más részről pedig a közegészségügyi személyzet legóberebb el­lenőrzését keltik fel. Védő oltásban 11,324 egyén részesült, tehát több 972-vel, mint az 1890. évben ; ezek közül újra oltatott 4667, mely nagy horderejű, s köz­egészségügyi szempontból kiváló fontosságú körül­ménynek tulajdonítható, hogy a himlő vármegyénk területén már évek óta nagyobb mérvben nem lé­pett fel s hogy a szórványos esetek lefolyása sem annyira volt kedvezőtlen, mint az előző években. Orvosrendőri boncolat 60, törvényszéki orvosi boncolat 19 esetben teljesittetett. Gyógyszertár volt 21, reál jogú 6, személy jogú 15. Az egész vármegye területén 7 orvos volt feljogosítva kézi gyógyszertár tartására A szegzárdi Ferenc-közkórházban összesen 1266 beteg ápoltatott, 50360 ápolási napon; kik közül gyógyultan 876, javulva 123 bocsájtatott el, gyógyu'atlan maradt 16, meghalt 91, további ápo­lás alatt maradt 160. A közkórházban a múlt év december hava óta külön szemészeti osztály állitatott fel. Az egészségügyi személyzet 46 orvostudor, 13 sebész, 63 okleveles és 97 főorvosilag képesített bábából állott. A vármegye népnév elésének hely­zetét s örömmel mondhatom haladását a kir. tan­felügyelőig adatainak alapján öszzeállitva nagyobb körvonalakban a következőben van szerencsém be­mutatni. A tankötelesek összes száma volt 43,295, ezek közül 6-12 évesig 16304 fiú, 15,222 leány; ját falatodat, éppen mint az édes anya, a ki az­előtt az imádságra nem is gondolt, de most gyer­meke kenyeréért, boldogságáért imájával os'ro- molja az eget. Azelőtt a kutyától, macskától félén­ken elszaladt, most szembeszáll minden való és képzelt ellenséggel, mert anya. A kukoriczaszemet megeszi maga, a köleskását, kenyérmorzsát dehogy nyelné le. Mint a hogy az anya megeszi a száraz- kenyeret, csakhogy gyermekének jusson cukros kása. A költő ideálja, a kit a hajnalcsillaghoz ha­sonlított, utóbb egy más csillagzatban, a fiastyuk- ban nyert eszményi képet. De osztozik az anyák rósz természetében is. A mint van sok anyának kedvence, és van olyan gyermeke is, mintha nem is az ő gyermeke volna: úgy némely anyatyúk is egyegy szegény csirkéje iránt legyőzhetetlen ellenszenvvel viseltetik, meg­tagadja s halálra üldözi. És midőu a kakas udvar­lásait megalillgatni kész, szegény csirkék hiába sipognak már szivszaggató hangon; kénytelen-kel­letlen ad nekik az anyjuk egy „koty“ szót, de az is oly hideg, hogy a csirkék is átérzik: anyjuk szárnyai alatt nincs már mit keresniük, összebújva maguk melengetik egymást, mint a gyermekszoba népe, mig az anya ,.a bálterem csiszolt padlójá'n“ keres szórakozást. Nunc ven:o ad fortissimum virum. A lovagi­asságnak hiába keresnénk megfelelőbb képet a ka­kasnál. Egy gulyában jobban összefér két bika, mint egy udvarban két kakas. Nem csuda, hogy a lovagiasságáról hires angol a kakasviadalban ta­lálja fel, mint a lovagias pártviaskodás miniatűr képében gyönyörködtető nemzeti játékát. A kakas harcol ellenfelével a végkimerülésig, és első vérig való lovagias elégtételt nem ismer. A „code de duel“ törvényeit nem tanulta, de tudja. Formális kihívás nélkül, orozva nem támad. Egészen más­ként szól, másként hangzik kukurókolása, midőn szomszédját mérkőzésre hívja, mint midőn félig szenderegve jelenti a hajnalt. Szárnycsattogással száll fel a kerítésre, „kodácskokko-kukuréku“ a had- izenet, melyet hasonlókép viszonoz a szomszéd. S midőn egymással szemközt állanak, előre nyújtott felborzolt nyakkal, majd egymást méregetik, majd a földet vagdossák, ismét szembe néznek, s noha secundánsok nem adják a jelt, egyszerre csapnak össze csőrrel vágva, sarkantyúval rúgva s az egyenlő viadalban kifáradva szünetet tartanak, s újra kez­dik a viadalt. Ha a rendőrség egyik-másik gazd- asszony kepében közbelép, kilesik az alkalmat, hogy folytassák mérkőzésüket más helyen, mig aztán végre megoldást, elintézést nem nyer a lova­gias ügy, és a kerítés körül minden csendes volna már, mint a Sipka szorosban ha a csendet föl nem verné a felsőbb hatalmak utóharca, melynek ez a riadója: „En a kakasom nem hagyhatom, Mert a kende vágta azt agyon!“ A provencei troubadomok s tns peur et honte lovagjainak minden nemes tulajdonait egyesülve látjuk a kakasban. A vitézséggel egyesül a szép nem iránti gyengédség Felülmúlja e hősünket a legény-egyesületi bálok lovagja, a ki hordatja ugyan a fagylaItat, felnyitja bonbontartaimu staniczliját szixe választottjának, de úgy intézi a sort, hogy maradjon ám tározójában a szünórára a maga szá­mára is egy naturschnitzlire meg egy szódaspric- cerre való. A kakas nem gondol magára, ha va- lami jó falatot talál, azzal örömmel kedveskedhe- tik, mind odaadja annak, a ki „tii-tü-tü-tü“ hívá­sára először megjelen, s nem marad egyebe, mint a boldog elégtétel, a mellyel bókolva mondja: „ugyr-e de jó vét.“ Némely kakas még a kis csirkék iránt is gyengéd, mint a jó gyermek-barát. Láttam már, hogy az anyjuk által elhagyottakat szárnya alá szedte hős, esős időben, s ezek oly csintalanul csipdestek tarajat, szakallat, mint a gyermekek a jó bácsiét, és ő korogásával mintegy mesét mon­dott nekik, s joviális arcán kifejezést nyert ez a gondolat: „No, majd szidnak engem a kis mamák, ha meghallják, miket meséltem a kis filyfirity- tyeknek“. .

Next

/
Oldalképek
Tartalom