Tolnavármegye, 1891 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1891-09-27 / 39. szám
Szegzárd, 1891. 39. szám Vasárnap, szeptember 27. Előfizetési ár Egy érre Fél évre . Negyedévre Egy szám 6 frí — kr.| 3 I - I * 50 12 Előfizetéseket és hirdetéseket a kiadő- | hivatalon kívül elfogad Krammer Vil- mos könyvkereskedése Szegzárdon. POLITIKAI ÉS VEGYES TARTALMÚ HETILAP, Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szegzárdon, Széchenyi-utcza 1079. sz. Felelős szerkesztő és laptiilajdonos: Dr. LEOPOLD KORNÉL. Főmunkatárs: BODNÁR ISTVÁN. Kéziratok vissza nem adatnak. A lap szellemi részét illető közlemények, valamint az előfize- tések és a hirdetések is a szerkesztőséghez iutézendők. Hirdetések mérsékelten megállapított | árszabály szerint számíttatnak. Ébresztő! ( c.) A dunántúli kivándorlásokról mélyen elszomorító képet tárt elénk a napokban egyik fővárosi napilap. Elmondja benne, hogy a Dunántúl némely megyéiben a kivándorlás már ijesztő mérveket kezd ölteni; s ami legsajnosabb, éppen a magyarok veszik kezökbe a vándor- s majdan koldusbotot. ‘ Szomorú és leverő jelenség, hogy éppen a magyar faj vetemedik erre az ön- gyilkosságra, holott úgyis valóságos statisztikai ábránd és erőlködés volt képes eddig is némi kis növekedést fölmutatni a magyarság szaporodásában. S most a meddőség átkával sújtott magyar faj még önmagát is el akarja pusztítani s nem leli honját e hazában ?! S mi indítja ezeket a szerencsétleneket arra a borzasztó elhatározásra, hogy elhagyják örökre azt az anyaföldet, mely őket, édes szüleiket, testvéreiket s minden kedves véreiket szülte, növelte? Melynek minden talpalatnyi röge egy-egy emlékkel fűzi az ő otthonához, hazájához ?! A nyomor még nem oly nagy, hogy e miatt kelljen magokat elhatározni arra a kétségbeesett lépésre. Mert igaz ugyan, hogy a fillokszera némely dunántúli megyében is már nagy területeket kipusz- titott; de másrészt az is igaz, hogy azért a Dunántúl még mindig jutott másnemű munka is annak, aki dolgozni akart. A fejlődő- gazdasági élet, a magán- és vasúti építkezések, árvédelmek és egyéb vállalatok elég alkalmat nyújtottak éddig a munkásnépnek arra, hogy a megélhetéshez szükséges anyagi eszközöket megszerezhessék magoknak — az annyira emlegetett fillok- szera pusztítás daczára is! A fölvidéken nyomorgó tótokat nem lehet csodálni, hogy útra kelnek szerencsét próbálni — akárhová; nekik csakugyan nem terem a földjük eleget s rideg otthonukban munka híján meg nem élhetnek; meg aztán vérökben van a vándorlás — kószálás, eddig is nagy részük bejárta szél- tében-hosszában széles ez Európát, de a magyar faj eddig inkább conservativiz- musáról volt nevezetes és ama rajongó sze- retetéről, melylyel otthonához, szülőhelyéhez, hazájához ragaszkodott! Annál megdöbbentőbb tehát az a jelenség, hogy most már a magyarfajba is beütött ez a nemzetgyilkoló fillokszera: a kivándorlás ördöge ! S éppen a Dunántúl, ahol úgy sem valami nagyon domináló szerepet visz a szorgalmas és munkás svábság mellett! Nem a fillokszera, nem a széles ellenzéki ecsettel pingált nyomor az oka tehát ennek a veszedelmes tünetnek, hanem a nép között elharapódzott morális romlottság. a könnyű gazdagod á s i vágy és főleg s leginkább —1 a lelketlen, embertelen bujtogatás! Ä kivándorló ügynökök szívtelen akna-munkája, kik már évek óta lappangva — rejtőzve űzik gálád mesterségüket a Dunántúl magyar vidékein és ragyogó színekkel festik a tudatlan népnek azt az országot, ahová őket tulajdonkép rabszolgáknak, igavonó barmoknak szállítják! Evekkel ezelőtt a v ö 1 g y s é g i járásban is felütötte hydra- fejét ez az emberevő szörny, de az akkori erélyes főszolgabíró keze útját állta tovább terjedésének. Nyomtatványok, jegyek osztogatásával csábítják a szegény, bárdolatlan népet a kivándorlásra, s hogy milyen eredménynyel : arra eléggé megfelel a fentemli- tett lapban megjelent czikk, mely szerint csak Veszprém-megyéből magából már több száz család vándorolt ki és ismét több száz család áll már útra készen! S ez csak töredéke, kis része azoknak az áldatlan, sót átkos üzelmeknek, melyeket azok az emberkereskedők véghez visznek. Megyénkből is igen sokan vándoroltak ki — különösön a dombóvári járásból, — csakhogy eddig még nem méltatták kellő figyelemre e szomorú s nagy fontosságú jelenséget. Meg kell tehát akadályozni ezentúl ezt az emberirtást, mely már a parányi magyaifaj pusztításába is belekapott; s mely — ha csirájában einem foj- tatik, egész epidémiává fajul, s a Dunántúl erőteljes magyar népességét megtizedeli. > Erőszakkal bajos útját állni az elkábi- tott népnek, — kérlelhetlen szigort csak az ügynökök ellen kell alkalmazni; TÁRCZA. Őszi da£. Beteg a természet, halálosan beteg... ' Szomorúan szállnak a sárgult levelek. Nincsen vidám ének a csupasz fák között: A vidámság kihalt, jó kedv elköltözött. ., Beteg vagyok én is. .. közel a halálhoz, Mindenik nap, óra uj szenvedést, gyászt hoz : Szerelem fulánkja sebzé meg szivemet, S azóta, érzem, hogy nyugalma elveszett. . . Beteg vagyok én is.... titkolt lánggal égek, Szép szőke leänykß, te érted, te érted 1 Kék szemed sugára elvarázslá lelkem, S most rajongok érted érzelemmel telten. Tudom, hogy hasztalan, tudom, hogy hiába, Sohsem nyűik nékem az öröm virága.., Tudom, hogy kinevetsz, hogy kigunyolsz, érzem, S égnem kell tovább is átkos szenvedélyben ! Nincs, a mi viditna, a mi reményt nyujtna Sötét borongásban szövétneket gyújtva ! Nincs, a mi az ősznek Komiját elűzze, Es gyulaszszon mindent heves nyári tűzre. v. Beborult egészen ... szép reményem zöldje Lankadtan, hervadtan rég lehullt a földre Beteg a természet.. . nem gyógyítja semmi: Beteg a szivem is.. . jöjjetek temetni! o&udatj, Eászfó. Levélhulláskor. Irta: SZARVAS MARISKA. — A „Tolnavármegye“ eredeti tárczája. — ... Erdőn jártam — lelkem megtelt a her- vadás színével, szivembe nyilait a feloszlás látképe, ott kergetőztek előttem, felettem az ólomszinü fellegek, melyek nem jelentenek jótékony esőt, újjá ébredést a hervadó mezőnek, — szomorú átmeneti időszak, félgyásza a búcsúzó szép — nyárnak. Belenéztem az erdőn átfutó szürke nagy folyóba, mély mozdulatlanságban, néma csendben pihent, egy-egy álmatag locsCsanással tova sikló hulláma zavarta meg nagy mély álmát, aztán maradt ismét minden, a mint volt. A nap halványan, nehezen tör át a sárguló lombok közt úszó ködpárázaton, suhanó gyenge fénye nem talál virulást sehol, szárazon, fázó reszketőssel verődnek össze a növények kórói, elsárgult fakó gyep között áléit, beteg virágok, Összezsugo- | rodott barna levelek mindenütt. Megrázza bolyhos fürtéit a sárgás szinü taraczk virág, csippenve búvik az őszi madár a vékony szálú pirosodó szilfák közé. Megnéztem az erdőt, a hogy átsuhant rajt bágyadt altató reszketőssel a fáradt őszi szél, réz- veres szine volt, mint a mesebeli aranyos erdőnek, melyben a hót tündér csodatevő kútja rejlik, s arany- harmat hall alá a csillagos égből! ... Lábaim alatt ezrivel csörrent a bronzszinü levél, a vad gyüjtvény s az erdei iszalag hervadt foszlányokban csüng alá a tölgyek ágairól, míg a haragoszöld repkény ezüst csiku leveleivel büszkén fut a magasba, dalolva az ősz gyilkoló lehóvel. Leültem egy mohos tfén kőre, mely kimeredt az avarból s néztem a lassan felemelkedő árnyakat, a sárga lombokon átcsillanó őszi napsugárt, melynek nincs éltető, termékenyítő ereje többé, s ösz- szevóve minden fényét, melegét, nem képes újra visszavarázsolni a virulást e beteg vidékre, nem adhatja vissza a lombok zöldjét, virágok változó szín- pompáját, üdeséget a sárguló avarnak, fényt, illatos fényt a ködös, fojtó gőzökkel tele levegőnek! Ez fáj! Elmúlás!. Szivemen átszalad valami,.mint egy rég elfeledett, s újra feléledt dal accordja, mely pillanat alatt felébreszt mindent, de mindent, erővel álomba ringatott vágyakat, édes gondolatokat, reményeket, melyeket lassan-lassan hervasztani kezdett az ősz!
