Tolnavármegye, 1891 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1891-09-20 / 38. szám
Szegzárd, 1891. 38. szám. Vasárnap, szeptember 20. TOLNAVÁRMEGYE POLITIKAI ÉS VEGYES TARTALMÚ HETILAP. __________ Megjelenik minden vasárnap. Kéziratok vissza nem adatnak.! Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szegzárdon, Széchenyi-utcza 1079. sz. j leméoyek, valamint az elöfize-1 . _ tések és a hirdetések is a szer-1 kesztőséghez intózendők. Felelős szerkesztő és laptulajdonos : Főmunkatárs : — Hirdetések mérsékelten megállapított I Dr. LEOPOLD KORNÉL. BODNÁR ISTVÁN. Kéziratok vissza nem adatnak. A lap szellemi részét illető közlemények, valamint az előfizetések és a hirdetések is a szerkesztőséghez intézendők. Hirdetések mérsékelten megállapított árszabály szerint számíttatnak. Előfizetési ár Egy évre . . 6 frt — kr.| Fél évre... 3 „ — Negyedévre . I „ 50 Egy szám .... |2 Előfizetéseket és hirdetéseket a. kiadó- , hivatalon kívül elfogad Krammer Vil- ' mos könyvkereskedése SzegzárdoD. Lótenyésztésünk és lóversenyeink. Igaz örömmel, s jogos büszkeséggel tölt el bennünket azon — a „Tolnavár- megye“ múlt számában közölt — szakszerű jelentés, melyet Döry József ur, mint a tolnavármegyei lótenyésztési bizottság nagyérdemű elnöke, a dombóvári lóversenyről földmivelésügyi miniszterünkhöz intézett. — Állattenyésztési szempontból ép oly örvendetes, mint közgazdaságilag fontos, hogy megyénkben a lótenyésztés emelésére minden lehetőt megtesznek, s különösen üdvözölhető, hogy a czél elérésére szolgáló eszközök között ott találjuk a népies lóversenyt is. Hazánk lótenyésztése meg is érdemli azt a támogatást, melyben az állam és a polgárok részesítik. E vállvetett működésnek köszönhető, hogy Magyarország a lótenyésztés torén az európai államok között a második helyen áll; hogy kivittJovainak értéke rövid 15 év alatt megtízszereződött. Igaz, hogy a kormány sokat, egy ellenzéki képviselőnk szerint „túlsókat“, áldozott. Hát csakugyan a kormány lótenyésztésünk érdekében nagyon sokat tett. Nem kívánok a ménesbirtokokról, a ménestelepekről s a 800-on felül levő fedeztetési állomásokról szólani, azon jutalmakat sem akarom felemlíteni. melyeket évenként kioszt, de kiemelendőnek vélem,, hogy még ezelőtt 12 évvel a lótenyésztés iránti érdeklődésről szólván, Brezovay Sándor annak fóokát abban keresi, hogy lovainkat csakis kereskedőknek adhatjuk el, ime, ma már ez a baj, ez „az érdeklődés hiányát előidéző főok“ is megszűnt, most már a kormány elég alkalmat nyújt a tenyésztőknek, hogy a katonaság alá szánt lovakat direkt adhassák el. Szóval a földmivelésügyi minisztériumban szervezett külön lótenyésztési osztály, Kozma Ferencz kitűnő szaktekintély- lyel az ólén, annyira előmozdítja az ügyet, hogy csaknem kétségesnek látszik, váljon még társadalmi utón is lendithető-e valami lótenyésztésünkön. Társadalmi utón pedig mindamellett sokat tehetünk! Az ambíció, igaz, meg van a legtöbb lótenyésztőben, s mint a jó talaj, már ez is megtermi gyümölcsét; de valamint a termés dusabb lesz, ha a talajt gondos ápolásban részesítjük, úgy ez ambíciót is gondoznunk k^ll, hogy az eredményt fokozhassuk. S valóban, ha a lóversenyek történetét nézzük, arra a tapasztalatra jutunk, hogy ezeknek kiváló részük volt a lótenyésztés emelésében. Angliában már Cromwell idejében volt lóverseny, s hatását a versenylóban csodálhatja a késő nemzedék; Magyarországban csak e században nyílt meg a legnagyobb magyar kezdeményezésére az első versenypálya, s a társadalmi ütőn keletkezett „magyar lovar- egylet“ büszke lehet tagjai istállóinak hírnevére. Ha azonban a lóversenyek történeténél időzünk, szabadjon egy kiváló jelenséget felemlítenem. A legrégibb lóversenyeknél fődolog akitartás és egészség volt, s azután jött csak figyelembe a gyorsaság ; az újabb lóversenyeknél a gyorsaság a fő, a kitartás mellékes, sőt a kétéveseknél és kis pályán felesleges, az egészséget pedig épen nem veszik tekintetbe.- Ebből azt a következtetést vonhatjuk le, hogy a régi lóversenyek sokkal jobban megfeleltek annak a czélnak, melynek hivatva voltak szolgálni, mint a maiak. Ha ugyanis a lóversenyek czélja nem a spekuláció, s azt nem tekintjük egyszerűen igazi nagyúri passziónak, hanem nemzetgazdasági szempontból czélunk az, hogy jó apaállatok nyerése által az ország lótenyésztését emeljük, úgy kérdem: nem lenne-e sokkal előnyösebb, ha a telivér apaállatokban az egyoldalú gyorsaság helyett az erő, kitartás és gyorsaság arany középutja lenne meg? Hozzájárul az , a körülmény, hogy a gyorsaság egyoldalú fejlesztése mellett a teli vérben oly,, hibák vannak elterjedve, melyek nagyon is számba veendők ott, hol nem csupán a gyorsaság a czél. Ezen okoknál fogva a félvér jobb gazdasági apaállat, kevesebb lévén benne a testhiba, több a kitartás, mely tényezők gazdasági lovainknál rendkívül fontosak, mert átörökitvén, lovainkban is lesz kitartás és gyorsaság. A népies lóverseny rendkívül alkalmas arra, hogy tenyésztőinket e kettős czél elérésére bűzditsuk ! TÁRCZA. íHt a csávázná Vén csavargó ül a kocsma padján Poharából hosszút húzogatván, Bús-mogorván néz maga elébe, De egyszerre felvillan a képe : „A ki asszony, menjen a pokolba !“ így kiált fel vadul, fuldokolva, „Átok verje, kárhozat temesse, Solise is örüljön lelke-teste ! Alnok arczán kora ráncz terüljön, Epvonásu csecsemőt ne szüljön, Holtbetegen, száz nyomorba tengjen — Legkivált ki így csúffá tett engem /“ Hallgatják a borozó legények, Tetszik nekik a káromló ének — „Jól beszélsz és igazat! Csak rajta ! Rossz portéka az az asszony fajta!“ S im egy sápadt fej érszemély lép be, Siró-rivó kisded van ölébe; Félve ül le a többitől távol, Nehéz bánat sír ki az arczából. Soszuia. „Hé fiuk 1 Egy galamb ide tévedt !“ A leghetykébb kezdi a beszédet — „Kérdezzük meg merre van a háza S ura jobban mért meg nem vigyázzálN Odaszól egy siheder a vénnek: „Adj egy csókot a bús giliczének!‘‘ A harmadik a kicsit faggatja : „Kis bogárkám, kinek vagy magzatja f,e Szegény asszonyt megöli a szégyen. Hova menjen ? Mit szóljon ? Mit légyen ? „Mióta ő elhagyottu esengi „Nem fog pártul e világon senki!“ Nem hagyják ők! Hangosan röhentnek Csújolgatják apáczának, szentnek. Már az első átkarolja durván — Csak leroskad, valaki legyúrván. Felpattanva látják a zavargók Bősz csapásra készen a csavargót. De szemétül — vagy mitől — ijedve Az inába száll mindannyi kedve. Nyájasan szól az meg a cselédnek: „Ne jélj lányom, ezentúl megvédtek ! Engem is az csalt meg, kit szerettem — Kényed szerint parancsolj felettem !“ ctCenziá. JL „Csörgetek“ tündére. — Rege. — Irta: A. DOMSITS ANTONIA. — A „Tolnavármegye“ eredeti tárczája. — A képzelet napsugaras szárnyaival... szálljunk vissza a rég múltba — felkeresendő azt a helyet, hol ez idő szerint Szegzárd üdülést és szórakozást talál, a Csörgetéket, hol most... a vizi- nymfák nem zöldbársonyos moha toilettben, hanem fürdői kosztümben lubiczkolnak a csillogó tó tükrében ..., hol hajdan az erdő sürü lombjai közt' csak a vadgalamb turbékolása hangzott.., most pedig vidám női kaezajt és csevegést röpít tova a szellő.., hol ez idő szerint sörtől habzó poharak csengése közepett „parlamentáris“ és „inparlamentáris“ adomák szikráznak a kedélyek felvillanyozá- sára .... ott egykor büszke szarvasok csörtettek agancsaikkal vadász-fegyverek által űzetve... hol... de pszt... pszt... a rég múltba értünk. * Szegzárd keleti részén gyönyörű erdőség terül el, melynek százados tölgyei között nagy meny- nyiségü vad tanyázik, ez okból nevezik a vadászok Eldorádójának, az erdőszólhez közel egy darab tisztáson kis patak csergedez, az erdő déli oldalát szántóföldek és dús rétek környezik, melynek vadvirágos szinpompája festői staffaget képez az erdő kő-
