Tolnavármegye, 1891 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1891-08-02 / 31. szám

TOLNA VÁRMEGYE,

vidék városai a megfelelő arányban vele lépést tarthatnának.

De elég lesz, még valaki azt hihetné, hogy panaszkodni akarunk. Pedig nem!

Nines e hazának egyetlen egy igaz fia, ki irigykednék fővárosunkra rohamos fejlődése és emelkedéséért. Nemzeti büszkeség jóleső érzete szállja meg lelkünket, minden előre tett lépésnél. Érzi a haza kicsinye, hagyja, hogy csak egy erős nemzeti érzülettől áthatott s világforgalmi központtal bíró főváros teheti fel fejlődésünkre a koronát.

Örömmel áldozzuk tehát filléreinket, ha azok Budapest szépítése, Budapest felvirágoztatására fordittatnak; de ezekért az áldozatokért azt hisszük nekünk is van okunk és jogunk kérni, sőt követelni is valamit, azt, hogy az ország fővárosa testestől lelkestől magyar legyen, — vezetőit, kultur intézeteit, a haza kenyerét evő polgárait a magyar állameszme iránti tisztelet, áldozatkészség, magyar szellem hassa át.

A fővárosunk ügyeit vezérlő férfiak legnagyobb részének hazafiságában, hála Isten nincsen okunk kételkedni, de azt hisz- szük a Kochmeiszter-féle firmák bukása mégis uj hajnal hasadtát jelenti.

Fel kell hagynia Budapest fővárosának azzal a se hideg, se meleg kozmopolita eljárással, amit az úgy nevezett nemzetiségi kérdések, „ne nyúlj hozzám“ virágaival szemben mind ez ideig folytatott. Az oly fajta, tétovázó kipkedés-kapkodásnak s engedékenységnek, a melyet a német szin- ház ügyében legutóbb tanúsított, nincsen helye többé. Be kell látnia, hogy megcsalták, rutul rászedték. Visszaéltek bizalmával, belesodorták olyan íizelmekbe, a melyeket ha továbbra is elősegélne, a hazaárulás sö-' tét bűnét követné el. A lovagiasság mo-, solyt keltő Don Quixottejének tartották, — eltűrte, hogy békés oltalma alatt a legalávalóbb üzelmeket folytassák a magyar állameszme és az uralkodásra hivatott mat .

gyár nemzet ellen. — A1 okokat toltak elő_2.

_______________________________;

Mid

őn pedig megjelent a leány, soha nem találta azt oly szépnek, mint ekkor.

A leány csendesen ült egy ideig Yeshird mellett, engedte, hogy elmerengjen az arcza szemléletébe, hangja hallgatásába. De hirtelen felugróit.

— Nézd! ezeknek a szájtátóknak a nézése bosszant — szólt a katonákra mutatva, — küld el őket.

|— Őket I mihd.

— No’s, ha nem akarsz velem egyedül maradni, hát hadd maradjanak ők is. ’

S ránézett, azokkal a tüztekintetü szemeivel, úgy hogy a szegény ember nem tudta, mit higy- jen, mit gondoljon, mit reméljen és mit merjen. Gondolatában sem volt megsérteni a leányt. Csak érezte, hogy úgy elfoglalta lelkét, szivét, hogy nem tudna, de nem is akarna tőle szabadulni. Érezte, hogy e leánynak csókja, ölelése közben fogadná legszívesebben a halált, s nem festettek le a mágusok oly gyönyört, mit ez idvezülés alkalmával erezne. Nem tudta megmagyarázni magának a gyönyört, mi lelkében kél a leány láttára, beszédére. Tudta, hogy nincs áldozat, mit meg nem tenne érte, tudta, hogy szerelmének viszonzását nem remélheti, mert hősök, királyok versenyezhetnek e szerelemért, de érezte azt is, hogy ha az egész világ szeretné is e nőt, ha az ő szerelme volna a legószrevétlenebb is, de az lenne a legigazibb is. ,

Nem is gondolkozott tovább, hisz Firuska azt akarja, hogy menjenek.

— Fiuk 1 — kiáltott — mehettek mindannyian, magam leszek itt.

térbe, bekötötték szemét, — de már most láthat, kibújt a szeg a zsákból s a szégyen vérvörös pírját kell éreznie arczán még annak is, a ki talán „jó hiszemben“ szavazott meg egy oly intézményt, a melynek immár bevallott czélja a legrutabb hazaárulás.

Hazafias kormányunktól úgy is megkapjuk, de mi vidék s egész Magyarország igazságot, fényes elégtételt követelünk a fővárostól is! Ha elleneink úgy akarták: harczot az iskolában, a gyülésteremben, a közéletben, mindenütt, szemben mindazokkal, a kik csak tagadják a magyar állam létezésének jogát. Tartsanak bennünket sovinisták- nak, bárminek, tudja meg már egyszer az egész világ, hogy mi vagyunk itt az ur, miénk ez a föld, mi szereztük. S ha mások azt akarják, — kiknek semmi közük ahhoz, — mert csak jövevények, hogy itt német, idegen világ legyen, mért ne akarhatnék mi e földnek ős urai, — hogy a magyar-ügy üljön már egyszer valahára világra szóló fényes diadalmat!

Budapest fővárosától tehát nem csak magyar, de magyarositó politikát is követelünk, mert hasztalanul alkotunk mi a magyar állameszme fenntartása, ápolása és terjeszkedése érdekében közművelődési egyleteket, ha ott a fővárosnál az ország szivében, a honnan a haladás tápláló erei futnak mi hozzánk, még mindég nincsen lehetetlenné téve az állások és tekintélyben dúskáló Kochmeiszterek szereplése s ha onnan felülről alattomosan intézett támadásaikkal szent törekvéseinket mosolyogva semmisíthetik meg a német szellem, szokás és kultúra fanatizált előcsahosai!

Paksnak nem kell polgári iskola.

(G.) Paks képviselő-testületé julius 25-én bizonyos kétkedéssel fogadta és tárgyalta a közokt. miniszter leiratát, mely szerint Pakson polgári fiúiskolát szándékozik felállítani.

Állítólagos okaik ezek volnának: nincs alkalmas iskolahelyiségük, a hová elhelyezni lehetne. Ha

Az őrök sem mondatták kétszer. Ketten maradtak őrzők, Firuska és Yeshird.

És egymás mellett ülve őriztek.

■— Firuska, Persia gyöngye, — esengett Yeshird — engedd, hogy rabod legyek. Kutyád.

— Hát Galsuinda gondol-e a királyra?

— Galsuinda? Oh ő nem olyan szép, mint te vagy.

— Hogyan. Ismered Galsuindát?

— Nem ismerem. De nem lehet senki oly szép, mint te vagy.

— Csendesen; ha ezt hallanák.

— Magunk vagyunk. Oh! Firuska, ha egy csókot kaphatnék ajkaidról, lemondanék menyor- szá gomról.

— Yeshird, hátha eladnám csókomat mennyei jussodért.

— Most . . . most . . . azonnal, — lihegé a férfi a csábitó szavakra, s karját a nő dereka köré fűzé.

— Nem 1 nem!

Hanem azért engedte, hogy a szerelmes férfi karja rajta pihenjen.

SŐt ő is egyik karját a hozzá hajló férfi vállára helyező, s ámint igy egymáshoz hajolva voltak, Firuska egy szarvat húzott elő.

(Az akkori idők literese.) '

Kirántá a dugót s ajkaihoz emelte a szarut.

Midőn elvette szájától, mosolyogva törölte meg ajkait s az ivó edényt Yeshird felé nyujtá.

r- Bor — mondá.

A börtönőr fejét rázta.

akadna is átalakítás után e czélra használható épület, vagy ha venni akarnának is külön telket, a mely építésre alkalmas volna, nincs a községnek pénze. Adóssága most is van, bár ezt tudja fizetni, nemhogy még jobban megterhelje adózó polgárait. Tehát nem akar újabb adósságot csinálni.

Hát mindezek olyan dolgok, a melyek feltétlenül megfontolást igényelnek. Természetes, hogy a nervus rerum itt is, mint mindenütt, a pénz. Ez forgatja ma a világot. S ha nem gondolnának erre, akkor érdemelnének megrovást. Azonban a dolog nem egészen úgy van, mint a hogy fennebb leírtuk.

Más oldalú és pedig alapos informácziók utján tudjuk, hogy itt is a felekezeti szempont lebeg háttérben. Ez az általános közérdeket nem tekinti, ez minden szabadabb fejlődésnek útját vagja, magán- és állami nyilvános intézeteket dehonesztál s itt is akadályt akar a polgári iskola létesítése elé gördíteni. Ázt mondja: Paksnak nagyobb részét olyanok lakják, a kik amúgy is taníttatják gyermekeiket ; a magyar paraszt és iparos osztály nem szereti taníttatni gyermekeit, annak elég az elemi iskola is. Ha a polg. iskola létesülne, az is népte- len volna. Ezért nem érdemes a községnek magát adósságba verni.

Hát mi az elfogulatlan, de komolyan gondolkozó közönség ítéletére bízzuk, hogy ítéljen azok félett, a kik igy indokolják ezen iskola iránt való ellenszenvüket. Nem mondjuk, hogy a polgári iskolai intézmény eszméje már teljesen meggyökeresedett volna a magyar nép szivében. Nálunk minden uj intézmény hosszas idők lefolyása után lesz csak a nép előtt, ha nem is kedvessé, de legalább tűrhe- tővó. Azonban az áll, hogy 10—15 év óta a polgári iskolákba hol vannak, az ország lakóinak általános műveltségére, közhasznú fejlődésére, s különösen valódi czéljukat illetőleg, a polgári és iparos osztály értelmi niveaujának emelésére oly kétségbe vonhatlan hatással voltak, hogy nem hiába mondotta a mágyar közoktatásügy vezére, gr. Osáky miniszter: a polgári iskolai intézményt, ha nem volna, megkellene teremteni.

Oly község pedig, mint Paks, a mely nem is remélheti sem állami, sem más megyei hivatal ottani felállítását; tehát határozottan arra van prae- desztinálva, hogy talán örökre csak mostani intelli- gencziájával, intézményeivel kell maradnia, még hálás lehet, midőn egyszerre csak gr. Csáky- nak örömmel fogadható tervéről egy uj intézet ottani elhelyezéséről értesül, már ha t. i. gondoskodik egy — az intézet jövőre kiható, morális és materiális hasznát tekintve — nagyon is

1891. augusztus 2.

— Nem lehet, megfogadtam.

Firuska először elsápadt, azután ingerülten ugrott fel.

— Megyek Yeshird. Te előbb életed feláldozásáról beszéltél és most . . .

— De a becsület, kötelesség,

— Én leszek a becsületed, életed, meny országod, ha szeretsz ; ne gondolj másra, csak hogy szeretsz, ha szeretsz.S úgy tett mintha menne. Szilajon, lázban égve nézett vissza.

. Firuska — kiáltott Yeshird — maradj ülj le ide mellém ... add ide ... nincs más gondolatom csak te, haljak meg inkább.

— így Yeshird — szólt a nő lecsillapulva és ismét leülve. Megsimogatá a férfi arczát, vállára hajtotta fejét s az azon éghajlat alatt ritka szőke fürtéi egybevegyültek a férfi fekete hajával.

A férfi meg volt rószegedve már a nő hangjától is; érezte forró és forrasztó leheletét, belenézhetett vakító szemeibe, bámulhatta piros mosolygó ajkait, nézhette üde, piros arczát, hallhatta szivének lázas dobogását, érezte a test melegét.

Már akkor ajkaihoz tartotta a bort Firuska.

Yeshird fenékig kiitta.

S aztán ült, Szótlanul, némán.

— Nem tudom |— szólalt meg végre — a bor-e, vagy köZellóted bódit-e el. A boldogság, a szerelem ... Oh! Firuska lehet-e igy szeretni, mint ón . . . mint téged lehet. . . Arra kérlek, ha nem szeretsz, ölj meg most, s engedj meghalni abban