Tolnavármegye, 1891 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1891-08-02 / 31. szám
Szegzárd, 1891. Vasárnap, augusztus 2. 31. szám. TOLNAVÁRMEGYE VEGYES TARTALMÚ POLITIKAI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szegzárdon, Széchenyi-utcza 1079. sz. Felelős szerkesztő és laptulajdonos : Főmunkatárs : Dr. LEOPOLD KORNÉL. BODNÁR ISTVÁN. Kéziratok vissza nem adatnak. A lap szellemi részét illető közlemények, valamint az elöfize- lések és a hirdetések is a szerkesztőséghez intézendők. Hirdetések mérsékelten megállapított j árszabály szerint számíttatnak. Előfizetési ár: Egy évre . . 6 írt — kr.| Fél évre . . . 3 „ — Negyedévre f I „ 50 Egy szám .... 12 Előfizetéseket és hirdetéseket a kiadó-’l! hivatalon kivül elfogad Krammer Vil-» mos könyvkereskedése Szegzárdon. A vidék szava. (B—r.) Méltó felháborodással olvasta minden jóérzésü magyar ember azt a német nyelven megirt s az osztrák császárhoz' intézett folyamodást, melyben egy osztrák báró, de magyar főrendiházi tag, a budapesti kereskedelmi és iparkamara, a magyar áru- és értéktőzsde, a tőzsde bíróság, a kereskedelmi • akadémia vezérlő bizottságának elnöke, — a magyar általános hitelbank igazgató tanácsosa stb. a Budapesten építendő .német színház részére, mert az „Budapesten nem csak művészi, hanem, egyúttal f o n t o s . p o 1 i t i k a i és kulturális missziót i s telj és i t“ és mert „a német művészet ápolása Budapesten nem mQgvetendó faktora lehet a német nyelv ismeretének, ápolásának és ter- j e s z t é s é n e k‘‘ négy társával együtt a császár titkos pártfogasát, segélyezését és mindenható védelmét — kérelmezi. Bár határozott arczul csapása ez a folyamodás századok óta megőrzött alkotmányunk és közjogunknak, s a légi űtabb hálátlanság a kenyeret, még pedig zsíros kenyeret adó magyar nemzet ellen; — nekünk vidéki sajtónak kevés beleszólásunk lenne ebbe az egész dologba. Királyunk, — a legalkotmányosabb uralkodója egész világnak, — fényes elégtételt adott a nemzetnek, a mikor elfordulva é haza áru ló üzelmektől, minden megjegyzés nélkül küldte le azt a megbotránkoztató instáncziát. Még sokszor a bitó alá jutott gonosztevők ügyében felküldött kegyelmi kérvényre is jut egy-egy' legfelsőbb kézjegy s Magyarország koronás királya ezt is megtagadta, hallgatott, de hallgatása maga a végítélet! A fővárosi magyar és — dicséretére legyen mondva — a német sajtó is, — lesújtott már e vakmerő magyarfalókra, a megvetés, kövét dobva reájuk, semmivel sem menthető orvtámodásukért. A közvélemény zárt, tömött sorai előtt szintén tart még a szomorú nevezetességre jutott öt gyászvitéz szégyenteljes „vesszőfutása;“ nekünk tehát nem ezekhez a magyar kenyerén hízott de kevés lovagiasságot tanult férfiakhoz lesz szavunk, hanem szólunk Budapest intéző köreihez, tolmácsoljuk a vidék szavát, sőt többet, tolmácsoljuk Magyarország magyarságának jogos kívánságát. Budapest: hazáuk fővárosa, az ország szive. A szív osztja szét a vért, az erőt, az életet a test többi részeibe. De a szív sem önmagából él. A tápanyagot, a lét. feltételét ő is más helyről veszi. Magyarország fővárosát — önnön szorgalma mellett, a nemzet összesége tartja fenn. Itt összpontosul az ország szellemi és anyagi ereje, innen oszlik szét, mint éltető táperő, az ország testébe s ebből kap erőt a főváros is rohamosan fejlődő életéhez. A mit terem a föld, létrehoz az ipar, produkál a kereskedelem, szellem, tudomány mind a központba törekszik. Viszont a központból indul ki az a hatalmas áram, mely e hazában az általános haladás kerekeit hajtja. Mi éltetjük, mi tartjuk ki a fővárost és ő minket. De csak addig tart a kölcsönösség; mert mi a vidék, az egész ország: senki által el nem tagadható áldozatokat is hozunk a szép Budapestért s hogy úgy mondjuk anyagi jótéteményekben is részeltetjük. Magasabb fokú iskolái, intézetei, az ország pénzéből épülnek fel. Középületei, a minisztériumok, állami hivatalok .díszes, par lotái, — a milliókat elnyeTö' új országház, királyi palota mind, de mind az adózó nép filléreiből kerül ki. Rendfentartásról az állam gondoskodik, színházait az állampénztárból segélyezik. A zónarendszer a vidéki nagyobb városok felé irányuló forgalmat is mind' oda terelte, úgy, hogy Budapest nemsokára világváros lesz, a nélkül, hogy a TÁRCZA.-—fO*—- . tyigasztaCónu Az emberek kaczagnak egyet, Ha dalba öntöm bánatom’,' S ka a lemondás bús danáján Sorsom szeszélyét átkozom; Pedig ka tudnák, hogy szivemben Epeszt'ó bánat menynyi dűl, Talán egy könycsepp hullna róluk Fájó szivemre balzsamul. Nem is csoda, hogy 'ók kaczagnak, Miért hallgatnák más baját ? » Elég ha őket nem kiséri A bú, e röpke élten át. Hisz önzés dúl a nagy világon, Hol csak az „én“ a jelszavuk, S hol elveszett a szív reménye, Ha másba’ hinni még tudott. Nekem vigasztalóm csak egy van, S ez „6“, a kit szivem- imád, Ki egymaga megadja nékem, Mit jnegtagadt a nagy világ ... S azért mit bánom én, ha minden, Minden rajtam kaczag nagyot: Mig „ö“ átérzi szenvedésem, S egy árva könnyet hullat ertem Addig szjvem dalolni fog! Kéry Gyula. F i r u s k a. (Történeti elbeszélés.) Irta: PATAKY ISTVÁN. — A „Tolnayármegye“ eredeti tárczája. — (Vége.) Azt szerette volna mondani, hogy ébren s álmaiban is vele foglalkozott, de még sem merte, hát ha megint elszalad, s azért csak igy folytatá: — Pedig minden almád' megvettem volna. Azt is, ami nincs a kosárban. — Ez nem eladó — felelt a leány tréfásan nevetve. — Mit, mire érted? — folytatá Yeshird — én azt értem, a mi még otthon van.. Hát miért nem ülsz le, miért nézel oly haragosan. — Mert megbántot ál. De azért leült. Egészen Yeshird mellé. Az pedig most nem húzódott el. Úgy látszott még azon gondolkozott, hogy lehetne még közelebb simulni hozzá, anélkül, hogy azokat a puha kacsokat mozgásra ingerelné. — ügy vártalak. A nap nem oly fényes, mint szemed, nem oly melegítő, mint nézésed, a mágusok éneke nem hódit úgy, mint hangód, és az élet nem oly szép, mint te vagy Firuska! A leány puha kezével megsimitá a kövér férfi arezot, s azokkal a fényes szemekkel a férfi szemeibe nézett. — Igazán mondod? — Ha neked sem mondok igazat, haljak meg e perezben, ha neked hazudom, megátkozva legyek. — Hiszem Yeshird. De lásd nekem most mennem kell. Holnap eljövök, ha vársz. — Ha várlak-e — sóhajtá — de ne menj még. Maradj egy szempillantásig. — Holnap. De mond, ki van ott elzárva? — Kobad, a volt király. — Soha az ablakhoz sem jön? — Soha. — Nem vár senkit? — A feleségét, de hol van az. Mióta el van fogva, Galsuinda már megszökött, hol jár az már. ' Firuska felkaczagott. — Hát beszél a feleségéről? — Mindig 1 — Akkor nagyon szeretheti? — Talán senkit, csak azt. Firuska hirtelen egy kövécskót kapott fel. S anélkül, hogy a börtönőr beleegyezését kérné, a követ a börtön egyik ablakáho^dobá. A zörejre haragos morgással közeledett az ablakhoz valaki, s pillanatra a Kobad arcza jelent meg. E pillanatban a leány és börtönőr a fogoly királyra néztek és a börtönőr nem vette észre, hogy a kinéző király ajkán a bámulat felkiáltását a leány egy intése győzte le.; .— Holnap! — kiáltá Firuska a börtönőr vállára ütve — holnap!'— isin étié a király felé is. Holnap! — ——r Alig várta a másnapot Yeshird, a másnapon pedig alig várta, hogy láthassa a leányt.
