Tolnavármegye és a Közérdek, 1917 (27./13. évfolyam, 1-52. szám)
1917-07-12 / 28. szám
XXVII. (XIII.) évfolyam. 28. szám. Szekszárd, 1917. julius 12. TOinflVARWEGYF fi A KÖZÉRDEK Előfizetési ár: r í évre................16 keroaa .......................... » ■« gjed évre .... 4 » 8*7 uia én ... . 16 Hlér Hirdetési árak: Árverési hirdetések: 35 petit song 8 kor., további sor 30 f. — Nvilt- tk: garmond sorsakéul 40 fillér. POLITIKAI HETILAP. Az oroz. m. kir. selyemtenyésztési fel&gyelőség hivatalos lap}«. Megjelenik hetenkini egyszer : csütörtökön.- \ ' Telefon izém: Ffozerkesztö : 18. — Felelő* szerkesztő: 24 — Kiadóhivatal: 11« Szerkesztőség: Bezeréd] István-utca 5. izátn M« kfiide&dők • lapot érdeklő összes küldemények, kiadóhivatal: Bért Balog Ádátn-utca 42. náa Ax előfUetés! pénzek és hlrdatéaek lé« küldendők. Néptanítók, ka ti előfizetést egész érre előre kakitdlk, 8 korona.’ : Br. LEOPOLD KORNÉL Felelős szerkeszt«: BODNÁR ISTVÁN. Főmunkstárs: FÖLDVÁRI MIHÁLY. Laptulajdonosok a szerkesztők. Az osztrák Mzomitálansás. Azok a jelenségek, melyek az osztrák politikai életben mutatkoznak, a legnagyobb mértékben aggasztók, aggasztók pedig nem csupán osztrák szempontból, ámbár az ügy ezen oldalával nem sokat törődünk, hanem magyar szempontból is, mert tagadhatatlan, „ hogy Ausztria nemzetiségi, közjogi, alkotmány- jogi berendezkedésének zavarai és válságai erős kihatással vannak Magyarországra is, vagy, ha közvetlenül jelenleg nincsenek is, mert hiszen a két ország államjogilag szerencsére egymástól erősen el - van határolva — de közvetve lehetnek és bizonyára lesznek is. Hogy ez a kihatás mily végzetes, legjobban mutatják a közel napok eseményei, midőn az osztrák törvényhozásban csehek, ruthének és délszlávok soha hozzájuk nem tartozott ősmagyar területekre jelentettek be elbirtoklási igényeket, az osztráknémetek pedig a 67-iki kiegyezéssel ellentétben egy uj közösügyet akarnak létesíteni a közélelmezés egységessé tételével. Ez is, az is a legnagyobb képtelenség ; megvalósítására az osztrákoknak se módjuk, se lehetőségük ; de arra mindenesetre alkalmas, hogy nálunk Magyar- országon a kedélyeket felizgassa, a velünk államszövetségben élő Ausztria iránt bizalmunkat megingassa és az osztrák-magyar monarchiában elfoglalt helyzetünket bizonytalanná tegye. Ez a bizonytalanság a legkárosabban befolyásolja azt az erőt, melyet nemzetünk a világháború borzalmas küzdelmeiben kifejteni hivatva van és épen ezért nemzeti szükség, hogy a magyar kormány, ha már az osztrák bajokat kiküszöbölni nem tudja, kövessen el mindent, hogy a területünk és alkotmányunk integritása ellen irányuló vellei- tások meghiusittassanak, sőt megtoroltassanak. Az osztrák bajok, az osztrák politikai élet terheltsége nem mai keletűek. Visszanyulik az a 70-es évekbe és onnan ered, hogy az osztrák németek, akik eddig a parlamentben többséget alkottak, szembe helyezkedtek a dinasztikus (okkupációs) külpolitikával. Ez nagy hiba volt az osztrák-németek részéről; de még nagyobb hiba volt, hogy e magatartás ellensúlyozásául az osztrák kormány a szláv pártoknál kereste és találta meg külpolitikájához a parlamenti többséget, a németeket pedig kisebbségbe szorította. Ez idő óta az osztrák-német párttöredékek nem tudnak többségre vergődni, nem bírják Ausztriának a német jelleget megadni és nem bir érvényre jutni a 67-iki kiegyezésben lefektetett az az alapvető elv, hogy Magyarországon a magyar, Ausztriában a német nemzet dominál, már amennyiben Ausztriában nemzetről szó lehet. A helyzeten még inkább rontott az, hogy Ausztriában a szavazati jog nagyarányú kiterjesztésével a döntés a legmegbizhatatlanabb és nem-német népelemek kezébe került. A helyzet tehát az osztráknémetek részére reménytelen. Szabadulás ebből csak úgy várható, ha Dalmácia, Galicia visz- szacsatoltatnék Magyarországhoz. Ez által a németek — igaz, hogy Magyarország 'segítségével — újból parlamenti többségre jutnának és megoldható lenne a cseh kérdés is, melynek kelevénye több, mint 40 éve gennyesedik és várja az orvoslást. A 67-iki kiegyezés óta a magyar kormányok ügyet se vetettek az osztrák viszonyokra. Igaz, hogy erre jogalapjuk nincs, mert se Ausztriának a magyar, se Magyarországnak az osztrák viszonyokba beleavatkoznia nem szabad. De az egyik ország rendezetlen belviszonyainak káros kihatása a másik országra kétségtelen és igy az érdekelt ország kormánya nem követ el jogsérelmet, ha a másik ország részéről a viszonyoknak a kiegyezés értelmében leendő rendezését óhajtja. Az osztrák politikai viszonyokban beállt zavarok főként két forrásból táplálkoznak. Az egyik: a cseh kérdés megoldatlansága, mely szorosan összefügg az ausztriai szlávok majoritásával, ami egy jelentőségű az osztrák-németek letörésével és a trializmussal. A másik: az osztrák parlamentáris alkotmány fogyatékossága. Mind a két kérdés osztrák belügy, de vonatkozásaiban mindegyik közelről érinti a kiegyezési törvényt. — Amaz veszélyezteti, sőt megdönti a dualizmust, mely Ausz- tria-Magyarország, mint világhatalom, paritásos berendezkedésének alapja és lényege és éppen ezért csorbítatlan íentar- tása Magyarországra nézve conditio sine qua non. A másiknak, mint eleven, ható erejű intézménynek szerves működésbe" hozása annyival inkább kivána tos, mert a 67-iki kiegyezé- Ausztriára a teljes alkotmányos53 ságot írja elő. Ez az alkotmá“ Tempóra non mufanfurf Valamikor a cseh katona Emelt, gőgös fővel járt közöttünk * 5 a bitófa mártír-kötelét Ő lengette gúnyosan fölöttünk... ... Most is itt jár a cseh katona A réginek késő unokája, De, bár ez csak kezét emeli S mi néztünk le emelt fővel rája : Hű nemzetünk ma is A halál fia, Rájuk meg mosolyog Az amnestial? —m— Abay Béla repülőhadnagy emlékére. Tollat ragagadtam, hogy egy ifjú hősnek állítsak szerény emléket. Nem akarok hosszas nekrológot Írni, sem pedig kiderítő Jaiografiát. Hifiién még múltja sem igen volt. Micsoda történeté is lehet egy húsz éves embernek ? Busz — év rövid idő. De elég ahhoz, hogy az ember halhatatlanná tegye magát; elég ahhoz, hogy egyéniség, vagy haszon tálán semmirekellő váljék belőlünk. Hogy melyik lesz a kettő közül, az nem egészen rajtunk fordul meg — A félig bölcsész és félig költő Georges Farcy francia iró a „Le Globe“ főmunkatársa utolsó cikkének szép gondolatával kezdem meg kegyeleted megemlékezésemet. Mindegyikünk egy egy művész, aki a sírjára az emlékkövet megfaragja. Cselekedeteink képezik az arcvonásokat. Hogy a szobor-ifjú, férfiú, vagy aggastyán képét mutatja e majd, az a természet, e mindent rendező hatalom dolga; csak mi törekedjünk, hogy az arcvonások minél szebbek legyenek a szemlélőre, minél kellemesebb benyomást gyakoroljanak. Egy ifjú sírköve áll itt előttünk, melyet művészi ihlettséggel és kitartó ambícióval alkotott meg. — A síremlék maga az ifjú Abay Béla 1 Hogy ő milyen anyagból fa- ragta emlékszobrát és milyen vonásokat vésett arra, azt életével megmutatta. Hogy ki volt, kevesen tudják. Hogy mit csinált, arról hősi tetteivel és halálával tett tanúságot I Tetteiről elismerőleg nyilatkozott úgy a fensőbbség, mint bajtársai és barátai. A fiatal lelkes katona csakhamar vitézségének számos feltűnő jelét adta és rövid időn belül szerezte meg a legszebb kitüntetése két. A kis- és nagy ezüst éremmel, a Károly csapatkereszttel, a Pilóta díszjelvénnyel, a német vaskereszt II. osztályával és a Vaskorona rend III. osztályával kitüntetett hőslelkü ifjú — olvasom a családi gyász- jelentésről— az Isonzó harctéren az ellenséggel vívott légiharcban, lángolón szeretett édes hazájáért, 20 éves korában hősi halált halt. junius 27-én. Kell-e még ennél szebb, mü- vésziebb emlék ? 1 Ezt az emléket faragta meg sirjára a húsz éves ifjú : Abay Béla. Az ő neve ott ragyog a hősök és a haza mártirjaiuak névsorában, tetteit feljegyezte a história, hogy megőrizze a késő unokáknak, melyekből aztán legendák születnek. Emlékét kegyeletcs szeretettel ápolják mindazok, akik ismerték és megszerették ezt a nemesszivü, ritka képzetts gü, nagyratörő, lelkes ambi bioval előretörő, magasba szárnyaló ifjút I Nem volt közönséges hétköznapi tucat ember. Ennél több volt, sokkal több, egy számottevő valaki — egyéniség volt! — Jegyezzük fel ne vét, őrizzük meg emlékét e lelkes, tetterős ifjúnak, akit mintaképül ál lithatnánk oda a mai fiatalságnak. Akik közelebbről ismerték, akik szivéhez közel állottak és lelki világába íb betekinthettek, azok legjobban tudják, hogy ki is volt ő már eddig. Hatalmas egyénisége még fejlődőben, alakulóban, mint a tartalmas, bensőséges, jellemes embereknél általában Meg csak 20 éves, joghallgató, de mar egyénisége jellemző markáns vonásával. Ki tudja, mi lett volna belőle?! Ha szabad hinnünk abban, hogy van az emberben életcél, akarat, körülményekkel való leszámolás, akkor Abay Bélától sokat remélhettünk volna. M.-nnyi energia, mennyi tehetség, mennyi terv és ki tudja, hogy mi minden veszett el benne-! El volt készülve a halálra. Hiszen a halálé volt minden percben .Tudta jól, hogy fent a magasságokban életével játszik, de becsületes kötelességtudása, láugoló hazaszeretete vitte a biztos halálba, bírta rá, hogy kacérkodjék a halállal. Halálfélelmet nem ismert. Megacólosodott idegzete, erős lelke, bátor szive a vész viharában, a halálközelségében sem roppant meg, gyengült el és rettent vissza. A kislelküség, lemondás, meg alkuvás és gyávaság nem férkőzött hozzá 1 . . . Szinte jól érezte magát a halálos veszedelemben . . . És szem- födélét megtalálta ott, ahol kereste... a levegő régiókban. Ott érte utói végzete : Consummatum est! Hamar, de dicsőségesen! Szebben talán nem is lehetett volna I ? Keveseknek adatott meg, hogy ilyen szép halállal haljanak meg. És ha a halálban, elmúlásban tényleg van szép, fenséges és felemelő, úgy az övé az volt! Szép halál! — És most eszembe jut egy novella, melyet nem is olyan régen olvastam az „Uj Idők“ valamelyik évfolyamában. Ha nem tévedek, Lövik tollából való: A szép balál. Ebben egy pilóta lezuhanása van megírva tragikus szinezéssel. A mikor elolvastam, azt mondtam rá, hogy szép — novella. De most, a mikor hasonlót valóságban megtörténtnek olvasok, hozzá még a tragédia hőse ismerős — alig merem rámondani azt, hogy szép halál volt 1 Hátralékos előfizetőinket tisztelettel kérjük a hátralékos összeS mielőbbi beküldésére.
