Tolnavármegye és a Közérdek, 1915 (25./11. évfolyam, 1-103. szám)
1915-08-16 / 65. szám
Előfizetési ár: Egész évre .................16 korona Fé l évre...........................8 » Negyed é vre .... 4 » Egy szám ára .... 16 fillér Hirdetési árak: Árverési hirdetések: 35 petit sorig 8 kor., további sor 30 f. — Nyilt- tér: garmond soronként 40 fillér. POLITIKAI HETILAP. Az opsz. m. kip. selyemtenyésztési felügyelőség hivatalos lapja. Megjelenik hetenkinf kétszer: hétfőn és csütörtökön. Szerkesztőség telefon-szám: 18—24.— Kiadóhivatali telefon-szám: 18—II. Szerkesztőség: Bezerédj lstván-utca 5. szám. Ide küldendők a lapot érdeklő összes küldemények. Kiadóhivatal : Béri Balog Ádám utca 42. szám. Az előfizetési pénzek és hirdetések Ide küldendők. > } Néptanítók,| ha az előfizetést egész évre előre beküldik, 8 korona. Főszerkesztő : Dr. LEOPOLD KORNÉL. Felelős szerkesztő: BODNÁR ISTVÁN. Főmunkatárs: FÖLDVÁRI MIHÁLY. Laptulajdonosok a szerkesztők. Hi okozta a husdrúsosóíot. — Irta: Dicaendy Pál, községi jegyző. — A mai rendkívüli viszonyok közepette kétszeresen fontos a közfigyelmet egy olyan közérdekű kérdésre irányítani, mely nagyközönségünket közvetlenül érdekli és ez: a húsellátás kérdése. Közgazdasági életünknek a hadiállapot hosszantartósága okozta kedvezőtlen jelenségei között külöuösen az élelmicikkek hihetetlen mérvű megdrágulása lép rohamosan előtérbe s igy helyén való a gyomor követelte szükségletek s ezek között főleg: a hustáplálék kérdésével foglalkozni. Azt, hogy a húsfogyasztás minő elsőrendű szükséglet a köztáplálkozásban: fejtegetni felesleges. Tudja, érzi azt minden nem vegetáriánus ember. Élettani törvény, hogy ott a legnagyobb a testi-lelki jólét, a hol a hús lehet a fötáplálék. így tehát a közfogyasztásnak hússal való akadálytalan ellátása fontos állami és közgazdasági szükségletet képez és a közigazgatás jog- és hatáskörébe vág. S minthogy a közigazgatásnak egyik, ezen kérdésnél legközvetlenebbül érdekelt szervo: a községi előljáróaág, melynek a nép jóléte, anyagi boldogulásának és egészségének előmozdítása legfőbb irányelve kell, hogy legyen, de amely a legközelebbről látja az élet visszásságait is, melyeket ostorozni viszont szintén nem kevesebb kötelessége: mint községi elöljáró tárom fel azon okokat, melyek — szerintem — a husdrágaságot okozzák és fokozni fogják. Hihetetlen, de igaz, hogy egyébként józan népünket a folyó év tavaszán valóságos „marhavásárlási mánia“ szállotta meg. Félretéve mindent, elhanyagolva sokszor még a legszükségesebb gazdasági teendőiket: barangolt akkor megbabonázott népünk faluról-falura s a szó teljes értelmében egymás orra elöl kapkodta el a „jószágot“, hihetetlen, 5fij^e^e8 árakat adva érte. Napokat, heteket töltöttek idegíS^n legkiválóbb gazdáink is és ha vasárnap megjöttek, hétfőn már távoztak. Naplótöredék. 1915. augusztus 3. Érdekes volt ez a napom is. Az oroszok tovább húzódtak vissza derék csapataink elől. Elhagytuk eddigi szállásunkat. Megyünk előre észak felé. Jobbra balra maradnak tőlünk Galicia hepehupás földjének halmai és völgyei. Csend van mindenfelé. Két héttel ezelőtt hangosabb volt a vidék. Itt mérték össze fegyvereiket a 68 ások a hátvédet képző orosz erőkkel. Két napig szólt itt a kis fegyver és az ágyú szakadatlanul. Most az arató nép kaszája és sarlója peng. — Fent a magasban az ágyúgolyók zúgása helyett a pacsirta éneke hangzik. A küzdés véget ért. El sem hinnők, mi történt erre, ha a gabonaföldek aranytábláit össze-vissza nem irdalnák az elhagyott fedezékek, a lezajlott csaták hátramaradó bizonyság tevői, a nehány uj sir, melyeknek ékessége a nagypénteki kereszten kívül a sir- halomra tett torniszter és katona sapka. Egy széles árok mellett vezet el utam. Szalmával van kipárnázva. Ez volt az ezred iroda. Itt tanyázott v. Falkhausen ezredes, a szelíd, lányos arcú, nevetős szemű Vági főhadnaggyal és az örökké vidám Tercek hadnaggyal együtt. Kemény katona volt mind a három. Innen járt ki a derék ezredes viharos éjszakán, sürü esőben, sürü golyózáporban az ő jász-kun fiaihoz, akik Kovacscvics és Werner őrnagyok, Bokron kapitány, zászlóaljparancsnokok vezetése alatt törtek feltartóztathatatlanul előre. Átléptünk a folyón. Hátunk megett marad Galicia. Megnyílik előttünk a szegény cár határtalan birodalma. Lábunk alatt orosz föld. Azé a hatalomé, amely ott benn szuronyok ércfalával És hogy a kalmárszellem ily nagy mérvű felburjánzása minő visszásságokra vezetett, az emberi ravaszságnak minő kinövései jutottak felszínre: azt leirni nekem, ki a népet s különösen a földmivelő népet — mindhiába — szeretem, tisztelem és becsülöm, legalább is rosszul esnék. Hagyjuk tehát! Csak annyit, hogy a legjobb üzleteket akkor azok csinálták, akiknek üzletében a nép — sajnos — vajmi kevés jót tanul: a korcsmárosok. Itt, áldomásivás közben verték tel jórészt a marha árát, az adott helyzetben nem mérlegelve az adott pénz ellenértékét. De egy különös dologra is rá kivánok mutatni: Vannak például községek, melyek arról nevezetesek, hogy amint ezek lakói (marha- tenyésztői) valamely községből, — főleg más vármegyéből, (pl. Baranyából), — egy szarvas- marhát községükbe hoznak, abban a pillanatban, amint községük határát átlépték : a szarvasmarha 10—20°/o kai többet ér, mert az illető községnek, mint elsőrangú marhatenyésztő köségnek, ilyen hire vau. Tudok esetet, hogy ketten: egy teveli és egy vidéki atyafi együtt ballagva alkudozott a maguk előtt hajtott tehénre, mely történetesen az előbbi tulajdonát képezte s már-már megalkudtak a vételárban, amikor a teveli átlépvén községe határát, hirtelen kijelentette, hogy : „És most már a tehén 50 koronával, drágább“ és a vidéki sietett a teveli markába ütni, gyorsan megpecsételvén a vételt. Olyan esetek, hogy az este hozott tehénért a tulajdonos másnap reggel kérés nélkül 200—300 koronával többet kapott: mindennaposak voltak. Igaz, hogy igy az árak oly hihetetlenül, oly tüneményes gyorsasággal szöktek fel, hogy mire emberünk, kinek a tehén 600 koronájába került, egy másik: teljesen hasonminőségü tehenet akart venni, már 1000 koronát kellett érte adni s igy 100—200 koronát ráfizetnie. Hiába figyelmeztettem őket, hogy: „Emberek, nincs és nem lesz ebből hasznotok, mert a következő vételnél busásan ráfizetitek azt, amit , - oWWő pUdésnál szereztetek s végeredményében csak ott lesztek, aholi;V^tatok- Lzzel az e^W&a' közti egészségtelen adásvétellel csak azt éritek el, hogy leketetlenné teszitek idővel a szarvas- marha egészséges forgalmát, a szegényetnbernek hozzáférhetetlenné a jószágot, a nagyközönségnek a husevést 1“ Nem hallgattak reám! Dehát — Istenem — hogy is gondolhattam én, egy szürke ember arra, hogy egy fergeteget, egy áradatot, egy lavinát feltartóztassak, megállítsak. Magával ragadott az akkor minden gazdát, nem lehetett velük beszélni. Furcsa értéke volt a pénznek: akinek volt, sietett szabadulni tőle, hogy marhát vegyen rajta, akinek nem volt, sietett marháját eladni, hogy pénze legyen. Fájdalommal — mely a saját pénztárcámba is belenyilallott — néztem ezt a kavarodást és írtam 3 hónap alatt annyi passust, mint rendes időkben egy év alatt. Számitottam mégis arra, hogy ez az oktalan egymásközti csereberélés csak addig tart, amig: 1. vagy felülkerekedik a józanabb gondolkodás. 2. vagy megérkezik az „eddig és ne tovább“ vétája, 3. vagy beköszönt a nagy gazdasági munkaidő. És a legutóbbi eshetőség következett be. A kapálás, szénakaszálás, behordás, aratás, cséplés ideje alatt most ez az oktalan kalinár- kodás szünetel. Ám közeledünk a nagy mezei munkák befejezéséhez és ime: már is felüti fejét a — hidra. Már kezdenek vasárnaponkint „faluzni“ s egyelőre — úgy látszik — csak tapogatódzni. De félő, hogy az ősszel még nagyobb mértékben indul majd meg az a szükségtelen, felesleges, sőt időt és pénztrabló, jellemrontó kalmárkodás. Mert, ha szükség van arra, hogy a gazda marhaállományát időközönkint felfrissítse, megújítsa, ha jó az, ha hébe korba vásárra megy a marha árát tudakolni, forgalma iránt érdeklődni, de nincs és nem lehet szükség arra sem egyéni, sem közgazdasági, sem állami, sem társadalmi érdekből, hogy a mi jóravaló, becsületes, józan, szorgalmas népünk valóságos, „marhaimádásba“ esve és mint a francia forradalom az Ész-istennőjéért, úgy rajongva az istálló lakóiért: egyebet se tegyen, mint „szarvasmarhát venni adni és egymást ennek árában túllicitálni, becsapni“. próbálgatja még fenntartani az abszolút dé&cZí\ tizmua düledező kártyavárát s künn a kajj. irigységgel, a zöldszemü vérbosszúval és az utá latos árulással karöltve védelmezi a „haldokló népszabadságot“. Szegény népszabadság! Előttünk egy leégett falu. Az oroszok hátrahagyott fészke. Ezred törzsünk másfélhetes tanyája. Lovaink idegesen ugrálják át a még parázsló és füstölő gerendákat. A falun túl ismét összeturva, keresztül- kasul irdalva az egész vidék. Egy héttel ezelőtt még itt akart állandó védelmi vonalat huzni az orosz sereg. Vissza is fordította csekély számú ágyúit az előretörök felé! Zugatta shrapnelljeit Majd tovább futott innét is. Mint a véresre mart szelindek, amely egy kis kerítéshez érve visszafordul, megveti hátát, összecsattogtatja kicsorbult fogait, nagyokat csahol, hogy üldözőit megfélemlítse, de mikor azok mégis bátran közelítenek felé. fájó vonítással ugrik át a sövényen és sán tikál tovább. Kiürített fedezékek, elhagyott drótakadályok, spanyol lovasok, farkas vermek min denfelé. Megyünk tovább. Erdők, mezók, bőven termő szántóföldek maradnak mögöttünk km.-es távolságokban. Végül feltűnik előttünk ezredtörzsünk uj székhelye. Egy falu délkeleti sarkánál emelkedő domb ez. Körülbelül 4 kát. hold nagyságú. A domb közepén teljesen uj kastély. A kastély előtt park. Balkéz felől egy régi diadalkapu. Több száz esztendőt láthatott már. A kapun át az ut gyönyörű kertbe vezet, amelynek főékessége az egyszerűség. Két sor fából hatalmas körönd. A fák ágai egymásba fonódnak. A kapuval szemben távolább áll egymástól a két fa, mint két kapubálvány. Ezek koronája egymáshoz hajlik és diadalívet alkot. A köröndben tarka vegyüléssel simulnak egymáshoz az oda látogatott s ott megtelepedett vadvirágok. A zsálya, levendula, szarkaláb, gyermekláncfű. Szinte tudják, hogy velük nem törődik senki. Tehát gondozgatják, ‘t’uolgatják, csókolgatják egymást maguk. Ontják “fw;irágot, a gyönyörűséget ingyen, önzetlenül a . -Vinek. Nem várják a hálát s nem szomor- mindeij^ v senki sem mond nekik köszönetét, kodnak, hOgj . oszlopok A mellettük húzódó Jobbkéz felől rég. ; ,mp|om. Előtte gyaloguton túl erdő. Benne régi té1^' , 4,,^. vezet a közlekedési ut. A mellett gazdaság.Ia' letek, kertek. Bemegyek a templomba. A régi épület csak kívülről látszik sértetlennek. Belül barbár hordák lábnyoma. Az egyszerű bútorzat összehányva, összetörve. A fali festmények leverve. Itt ott maradt néhány töredék. Egyik fülkében rejtektiokot sejtett valaki. Ott a téglafal friss csákányütésekkel kivájva. A padló tele szeméttel, piszokkal. Bizarr össze-visszaságban hevernek ott ablaküvegek, összetört poharak, templomi felszerelések, kocsirugók, zablák s ki tudná elsorolni, hogy még mi minden! Ha keresztül vergődünk a sok lim-lomon, bejuthatunk a szentélytől balra egy kis szobácskába. Ennek a szabadba nyíló ajtaja kővel van eltorlaszolva. Úgy látszik, féltett holmit rejthettek ide. Amint a szem megszokta a félhomályt, valóban sajátságos körvonalak tűnnek elő. Alakok lépnek ki a homályból. Magasra fésült, rokokó ruhás delnők, haj poros férfiak, diplomaták, katonatisztek. Szinte megdöbbenünk az előkelőségtől. Családi képtár ez. Ide hordták a kastély lakói menekülésük előtt a régi családi képeket. Itt majd nem keresi őket s nem akad rájuk senki, A képek összehányva, a férfiarcok szemei kiszúrva. Istenem, milyen világot láthattak ezek valamikor 3 Mikor a dombtetőn még régi ház állott,
