Tolnavármegye és a Közérdek, 1914 (25./10. évfolyam, 1-104. szám)
1914-05-21 / 41. szám
XXIV. X. évfolyam. MIMMIKÍ Előfizetési ár: Egész évre ................16 korona Fé l évre...............8 » Ne gyed évre .... 4 > Egy szám ára . . . . 16 fillér. Hirdetési árak: Árverési hirdetések: 35 petit sorig 8 kor., további sor 30 f. — Nyilt- ér: garmond soronként 40 fillér. POLITIKAI HETILAP. Az orsz. m. kir. selyemtenyésztési felügyelőség hivatalos lapja. Megjelenik hetenhint kétszer: hétffin és csütörtökön. Szerkesztőség telefon-szám: 18—24. — Kiadóhivatali telefon-szám: 18—II. Szerkesztőség: BezerédJ Istvári-utca 5. szám. Ide küldendők a lapot érdeklő összes közlemények. Kiadóhivatal: Béri Balog Ádám-utca 42. szám. Az előfizetési pénzek és hirdetések 1 de küldendők. Néptanítók, ha az előfizetést egész évre előre be küldik, 8 korona. Főszerkesztő : Dr. LEOPOLD KORNÉL. | Felelős szerkesztő : BODNÁR ISTVÁN. Főmunkatárs.: FÖLDVÁRI MIHÁLY. Laptulajdonosok a szerkesztők. Bortermelésünk és borkereskedésünk érdekében. A magyar kormány nagy érdeméül kell betudnunk azt a tényt, hogy az ő szorgalmazására az osztrák kormány lényegesen szigorította az osztrák bortörvényt pótló miniszteri rendeletet. Ezzel az intézkedéssel az osztrák „bortörvény“ nagy lépéssel jött közelebb a magyar bortörvényhez, melynek szigorúsága nemcsak semmi kívánni valót nem hagy hátra, hanem egyenesen példátlannak mondható. Őszintén szólva : nekünk nem e példátlan szigorúság ellen van kifogásunk, mert meggyőződésünk, hogy a magyar törvényhozás annak idején tudatában volt annak, hogy miért van szükség ily fokú szigorúságra és az is kétségtelen előttünk, hogy a becsületes bortermelés és a becsületes borkereskedelem a legszigorúbb törvényes rendelkezéseket is készségesen betartja. Ami ellen kifogásunk vau és amit eléggé helyteleníteni és kárhoztatni nem tudunk, az, hogy ugyanakkor, mikor a szigorú magyar bortörvény meghozatott, az akkori magyar kormány elmulasztotta a köteles gondoskodást az irányban, hogy odaát Ausztriában, ha nem is szóról-szóra megegyező, de minden lényeges intézkedésre vonatkozóan teljesen azonos szigorúsági! bortörvény hozassák, vagy ilyennek meghozatala biztosíttassák. A magyar kormánynak ezt a mulasztását az osztrákok alaposan kihasználták. Először is abban, hogy e kérdés lényegében rendeletileg intézkedtek, mely rendelet annyiszor és úgy változtatható, amint a kormánynak tetszik és el kell ismernünk, hogy ez az eljárás nem csak kényelmesebb, de sokkal célszerűbb is, mint a mienk. Másodszor pedig abban, hogy a törkölybor készítését és forgalomba hozatalát, különösen Dalmáciában, kellő módon nem korlátozták, a must és bor cukrozását, bejelentés mellett, korlátlanul megengedték és az édes borok (aszú- és gyógyborok) készítését nem tilalmazták. Holott a magyar bortörvény a törkölybort nem csak kivonta az üzleti forgalomból, hanem csak a 4 holdon alóli szőlőbirtok után engedte meg csupán házi használatra és azt is bejelentés és különbeni szigorú büntetés terhe alatt; a szeszezést és cukrozást csak kivételesen, hatósági bejelentés és ellenőrzés mellett engedi meg oly körülmények között, melyek az engedélyt csaknem kizárttá teszik, mert Magyarországon oly szüret, mikor a szőlő mustja nem tartalmaz 15° cukrot, szinte elképzelhetetlen ; az édes bor készítését pedig megtiltotta. Mi lett ennek a következménye ? Az, : hogy az osztrák, különösen a dalmát bor- I termelők és borkereskedők nagy része vígan gyártotta az olcsó törköly bort, ezzel lenyomták a magyar coinmerce-borok árát, a felcukrozött borokkal pedig lenyomták a magyar hegyi borok árát, mesterségesen gyártott édes boraikkal kiszorították a külföldről és belfogyasztásból a világhírű magyar aszuborokat. És ráadásul, minthogy olcsóbbak és kulánsabbak lehettek, mint a törvény szigorával sújtott és válsággal küzdő magyar bortermelők és borkereskedők : az egykor világhírű magyar borkereskedelmet , átterelték Ausztriába, anynyira, hogy ma már Magyarországon, mely a világ legjobb asztali és pecsenye borait termi, tulajdonképen nincs is borkereskedelem, csak borügynökség, Ausztria pedig, melynek igazi bortermő vidéke, Dél-Tirolt és Dalmáciát leszámítva, alig van és minden valamire való borát Magyarországon szerzi be, mesés borüzleteket csinál úgy a könnyebb borokkal, mint a nehezebb fajta borokkal. Ily körülmények között természetes, hogy örvendenünk kell annak, hogy a magyar kormány bizonyos íoku sikert ért el az osztrák borrendelet szigorítása terén. Ezzel azonban nekünk, magyar bortermelőknek és borkereskedőknek megelégednünk nem lehet, nem szabad és örömmel látjuk, hogy a legközelebb tartandó országos borászati kongresszus felvette programújába e kérdés rendezését, melynek eléje vágni nem akarunk ugyan-, de azért már most is hangoztatnunk kell, bogy a legsürgősebben szükségesnek tartjuk oly intézkedések meghozatalát, hogy a magyar bortörvény minden lényeges kérdésben teljesen egyenlővé tétessék az osztrák bor- rendelettel, mert teljesen képtelen ég az, hogy égy vámterületen beiül más (szigorúbb) bortörvény legyen Magyarországon, mint Ausztriában és az osztrák bortermelő és borkereskedő könnyebb és jövedelme- sebb feltételek mellett élhessen, mint a magyar. De mindezeken kívül még egy körülményt kell ezúttal szóba hoznunk. És ez a „görög bor“ behozatala. A magyar bortörvény tiltja — a Hegyaljára való tekintettel —- az édes borok kéWashingtonban. A „Tolnavármegye és a Közérdek“ eredeti tárcája. Egy „The personality of American Cities“ (Az amerikai városok egyénisége) cimü könyvben ezt olvastam : „Csaknem minden amerikairól elmondhatjuk, hogy tipikus new-yorki. Mert New-York — nem kis mértékben — Amerika. A többi város, bár nyilvánosan gúnyolja, a szive mélyén szolgailag utánozza . . . bár mások előtt nevet rajta, a szive mélyén titokban mindegyik imádja.“ A fenti idézet Washingtonra egyáltalán nem áll. Ha ott van az ember’, mintha nem is amerikai helyen volna, hanem Páris vagy London iegdisztiugváltabb negyedeiben. A new-yorki Pennsylvania-Station-en husvét vasárnapja előtt nem csekély a forgalom. Szombaton éjjel iiz vonatot indítottak onnan Washingtonba, egy egy vonat 10—12 kocsiból állott. A kocsik nincsenek fülkékre osztva, mint nálunk, hanem végig kettős ülések vannak bennük, középen van az átjárás. így egy kocsiba mintegy 60—80 ember fér, szombat éjjel tehát hozzávetőleges számítás szerint nyolcezer ember utazott New York egy állomásáról Washingtonba. Mi éjjel 12-kor az első vonattal indultunk és a 250 mértföldes (mintegy 400 kilométer) utat pont hat óra alatt tettük meg. Mindenki igyekezett jó helyet kapni. Én is szerencsés voltam és az ablak melletti ülésre kerültem, mellém kis kedves arcú néger hölgy jutott. A vonat elindulása után az esernyője folyton eldőlt, nrre én az ablak mellé állítottam. Fáradt voltam, ebből állott hát a szép fekete iránti egész udvariasságom. Vonatunk a Hudson folyó alatt megy át New-Jersey államba, a hátunk mögött marad a ragyogó világváros, New York. Rohanunk és sziv- dobogva konstatálom, hogy ez a legnagyobb sebesség, amelyet eddig tapasztaltam. Kis városokon megyünk keresztül, füst, gyárak, emelők, vas, munkásházak mindenütt. Szinte hihetetlen, hogy a kis New Jersey államban milyen ipartelepek vannak. Newarknál megáll a vonatunk, ez a város New-York után az Egyesült A lamok legnagyobb ipari központja, körülbelül 370,000 a lakosságának száma, nagyobbrészt gyári munkás. Fényesen ki van világítva, feltűnnek itt a nagy reklámtáblák éjjel is. Ismét rohanunk és több egymás mellett levő iparvároson áthaladva már Penns3Tlvania államban járunk. Erre már szabadabb a levegő, több a szántóföld és az erdő. A vonat egyenletes mozgása álomba ringatott, de az impressziók okozta kimerültség nem enged nyugodtan' aludni. Felébredek, kinézek az ablakon, előttem van egy széles, csillogó folyam lám pakkal szegélyezve. Philadelphia! Én, a másik földrész fia, áthaladtomban is szivembe zárom a „Szeretet városát“. Bámulom, mert fényes múltja, története után is olyan üde tudott maradni, mintha a quakerek csak ma alapították volna. Valóban, a várost csak nagy terjedelme és modern berendezkedése tette mássá, mint volt 1683 körül, amikor alapították. Az erkölcsök, úgy hallom, megmaradtak és az Egyesült Államok harmadik legnagyobb városában este kilenc után már alig látni embert az utcán. Száguld a vonatunk, viszem magammal néhány pillanat sokáig megmaradó kedves emlékét. Mint mikor egy ismeretlen szépség rád mosolyog a melletted elhaladó ko csiból, inkább fájlalod, mint örülsz neki és inkább sóhajtod, mint gondolod : Isten tudja, fogom-e viszontlátni. Pennsylvaniában az ut többi része nem nyújt különösebb érdekességet, a mezőkön felfelcsillan a tanyák lámpája. Pennsylvania után a kicsiny Delaware államon, majd Marylanden át vezet az utunk. Pennsylvaniai még az angol uralom idején Penn tengernagyról nevezték el, Mary- landet pedig Mary angol királynéról. Szürkülni kezd már, midőn baloldalt elhaladunk Baltimore, Maryland hires városa mellett. A várost Lord Baltunoreról nevezték el, akit 1632-ben tett meg az angol király Maryland urává azzal a kikötéssel, hogy az uralma alatt levő területen bányászott arany e^y ötödét a királynak köteles beszolgáltatni. Baltimorenak ma körülbelül félmillió a lakossága, az Egyesült Államoknak leg- nagyobb déli kikötővárosa. Hatalmas gyárváros (szövet) és hires osztrigahalászatáról. Reggel öt felé kitekintek az ablakon, kis fenyőerdők váltakoznak legelőkkel, szántóföldekkel. Benn a kocsiban erősen fütenek és az én szomszédnőm szelíden alszik, a többi utitársam szintén, . . . egy ur gyűrött arccal körülnéz, vörös szeme .megakad rajtam, mintha csak azt mondaná : te vagy az oka, hogy már nem tudok tovább aludni, . . . eszembe jut, hogy husvét vasárnapja van, a házunk előtt kis kopogós csiz- máju parasztfiuk vígan ütnek krajcárokat a pi- rostojasba. A kalauz keresztülhalad a kocsin „Hölgyeim és uraim, legyenek készen, nemsokára Washingtonba érünk!“ A kis fekete felébred, megdörzsöli szemét, én pedig odanyujtom az ernyőjét és biztosítom, hogy az nagyon jól aludt mellettem. Meglepi, hogy fehér ember kedves hozzá. Megérkeztünk Washingtonba, az Egyesült Államok fővárosába. Már a pályaudvar, mint az egész város, hosszú fehér érkezési csarnokával
