Tolnavármegye és a Közérdek, 1914 (25./10. évfolyam, 1-104. szám)
1914-05-14 / 39. szám
39. szám XXIV. X. évfolyam. Szekszppd, 1914 május 14. MIMIBE ÉS A ft F Előfizetési ár: Egész évre , . . . .16 korona Fél évre ......................8 » Ne gyed évre .... 4 » Egy szám ára .... 16 fillér. Hirdetési árak: Árverési hirdetések: 35 petit sorig 8 kor., további sor 30 f. — Nyilt- tér: garmond soronként 40 fillér. POLITIKAI HETILAP. Az opsz. m. kir. selyerratenycsztési felügyelőség hivatalos lapja. Elesielenik hetenklnt kétszer: hétfőn és csütörtökön. Szerkesztőség telefon-széni: IS— 24-. — Kiadóhivatali telefon-szánt: F8—fll. Szerkesztöseg : Bezerédj István-utca 5. szám. Ide küldendők a lapot érdeklő összei közlemények. Kiadóhivatal : Bér! Balog Ádám-utca 42. szárr . Az előfizetési pénzek és hirdetések ld* küldendők. Néptanítók, ha az előfizetést egész évre előre b küldik, 8 korona. Főszerkesztő : Dr. LEOPOLD KORNÉL. Felelős szerkesztő : BODNÁR ISTVÁN. Fomunkatars : FÖLDVÁRI MIHÁLY. Laptulajdonosok a szerkesztők. Betéfhajsza. A mindenkori kormányok dégelgetett kedvence, az „Országos Központi Hitel- szövetkezet“ érdekében egy kis sajtóháboru indult meg a félhivatalos és nem hivatalos fővárosi lapokban, a vidéki pénzintézetek s vármegyék ellen. Egy-két törvény- hatóság nagyobb összegeket mondott fel a nevezett pénzintézetnél, igy Zalavárme- gye 3 millió betétjéből valami 2 milliót, Somogy vármegye valami 150 ezer koronát s most azzal vádolják meg a vidéki intézeteket, hogy felhasználva a Központi Hitelszövetkezetnek egyes ipari szövetkezeteknél mutatkozó, a hírlapokban is szellőztetett, nagyobb veszteségeit, azt akarják elhitetni a tájékozatlan vidéki kisemberrel, hogy betétje veszedelemben forog, ezért a vidéki pénzintézetek mindannyian kísérletet tettek a megyegyüléseken, hogy náluk helyezzék el a közpénzeket s ennek folyománya az a nagyobb Összegű felmondás, a melyben például a B. H. „akna-uunkát“ s „a szövetkezeti eszme értékének csorbulását látja.“ Mi indította az egyes megyéket nagyobb összegű pénzeinek visszavonására s hogy egyátalán volt-e, van-e, vagy lesz-e nagyobb vesztesége a Hitelszövetkezetnek nem sikerült ipari vállalataiból, ezúttal erre ki nem terjeszkedünk, mosolyra késztet azonban bennünket a farkas és a bárány meséjének megismétlődése, hogy tudniillik a hitel és a pénz csörgedező vizének zavarásában a vidék keze volna a hibás. Az a viz már felülről megzavarva érkezett hozzánk, sok fővárosi intézet, de különö1 sen a Központi Hitelszövetkezet magára vessen, ha a vidék lassanként kiábrándul belőlük. A most betétjei elvonásáért rekri- mináló Országos Központi Hitelszövetkezetnek csak annyit akarunk emlékezetébe hozni, hogy a betéthajszát nem a vidék, de ő kezdte. 1912. évben még elég normálisak voltak a pénzviszonyok, betét akadt bőven 4 vagy 4 és fél százalék mel- J lett is s ime mi történik, az Országos Központi Hitelszövetkezet körlevelekkel árasztotta el a vármegyéket, csak vigyék ő hozzá a pénzüket, ő a nagy altruista bank 5 és negyed százalékot tízet érte. A fényes Ígéretnek meg is lett az eredménye, gyönyörűen szaporodtak a vármegyei milliók oda fenn, a vidéki intézeteknek ily körülmények között vagy félre kellett államok, vagy úszni az árral, az agyonnyo- mással fenyegető konkurrenciával és szintén beígérni az akkoriban még horribilisnek mondható betétkamatot. Természetesen erre a pénzintézeti „reakcióra“ el kellett következni az „akciónak“ is. A Központi Hitelszövetkezetet saját keze verte meg. Egy olyan intézet, mely tiszta jövedelméből 40—45 százalékot fordit a hivatal rezsijére, személyi kiadásaira s 1 és 1 negyed százalékkal nagyobb kamatláb mellett szerzi betétjeit a reális kamatlábnál — természetesen olcsó nem lehet. Hasztalan fuvatja meg a réztrombitát a Központi Hitelszövetkezet maga mellett s leckézteti a vidéki intézeteket, hogy nem voltak kulánsak a „krízis“ idején, mert ez a vád ő reá esik vissza. Nem tudjuk a megvádolt somogy- és zalamegyei intézetek milyen kamatlábat szedtek adósaiktól, de igen is jól tudjuk, hogy a szekszárdi pénzintézetek, a vidéki hitelszövetkezeteknek nagyon sok esetben sokkal olcsóbban nyújtottak hitelt, mint az altruista központ, ezt tapasztalhatták nem egyszer oda fenn a hitelösszeköttetés meglazulásából, sőt végleges megszüntetéséből. A vidéki pénzintézetek nevében (bár nem megbízásából) visszautasítjuk tehát a betétek után való hajsza vádját s már most megjósoljuk azt az óriási krízist, a melynek a vidéki pénzpiac s az olcsó hitelt kereső közönség néz elébe s éppen a betét-központositási törekvések miatt, amelynek egyik legfőbb protektora, úgy látszik, maga az állam is. így a pénzügyminiszter évről-évre megismétli rendeletét s most be is jelentette a törvényhozási akciót, hogy az árvák vagyona s a közpénzek jó része állampapírokban helyeztessék el s hogy a pénzintézetek is ebbe fektessék betéteik megfelelő részét. Alapjában nem lehet mindezt kifogásolni, de ugyanekkor az osztrák pénzügyminiszter is bejelentette s igy mi is kényszerítve leszünk követni, hogy a postatakarékpénztárak betétkamatlábát 3-ról 4°/0-i'a emeli fel, ami ismét óriási betétpénz elvonást jelent. Ha hozzávesszük ehhez a közel 7 százalékos kincstári jegyekkel való állami, egészségtelen manipulációt, amely egyenes agyoncsapása s balkáni nivóra sülyesztése a koronajáradék áríolyamának, bizony tisztán kell látnunk, hogy a vidéket nagy pénzelvonás veszedelme fenyegeti, amelv óriási krízisre s általános gazdasági romlásra is vezethet, 'kivált ha a pénzügymiTÁRCA. „Regényesen“. Amikor végre győzedelmeskedett, az apai ellentálláson és Sidónie Galure férjhez ment Sal- vátor baritonistához, az övéi egyhangúlag egyre azt hajtogatták előtte : — A művészek rendetlenek, szeszélyesek és tékozlók. ISeked kell az ő házi angyalának lenned. Mindenekelőtt takarékosnak kell lenned ! Ha Isten ments, elveszítené a hangját ! A legbékésebb házasélet sokszor a sehogy össze nem illő elemekből van összeállítva. Az anyja, aki a háztartás művészetének titkaiba bevezette, különösen a lelkére kötötte : Fődolog, hogy semmise vesződjék el ! Az én házamban mindent fel tudok használni. A bevásárlásoknál használd ki a kedvező alkalmakat, a kiárusításokat, mely annyi akad Parisban . . . * E tanácsokkal felvértezve, v k szenvedély lyel Salvatorja iránt, gyenge mosollyal ajkain és' erős elhatározással szivében, lépett a házaséletbe Sidónie Hogy az ember boldog legyen, jobb, ha nem túlságosan okos. Es Sidónie nagyon bo'dog volt és betanult terveit annál könnyebben megvalósíthatta, mert Salvator nem keresett nála mű vészi’ érzést. A müértés egyetlen megnyilvánulását tűrte el csupán, a bámulatot. Sidónie még csak nem is zongorázott Ezért Salvator énekéhez maga adta meg a kíséretet, viszont Sidónie kezei szabadok voltak és tapsolhattak. Olyan kényelmes boldogságban éltek, ami lyen csak elképzelhető. Sidónie a legmesszebbmenő takarékodságot gyakorolta Hogy a maradék borsót, amely már nem volt elég egy főzelékre sem, értékesíthesse, két galambot vásá rolt, az ébresztő óráját, amely késett, egy cseléd- szerző intézetnek ajándékozta, amely cserébeu díjmentesen helyezett el nála egy szakácsnőt. A szakácsné megvásárolta az ébresztőt és elaludt tiz óráig. Salvator lekésett két próbád. Az első felhő ! * Sidónie üde volt, de kissé nehézkes, mint dupla bengáliai rózsák a nyár harmatával. Nevettek az ébresztőórán, Sidónie takarékosságán, mind a ketten, de az asszonyt kissé lehangolta a dolog. Ekkoriban játszott Salvátor ,,Illyra királyiban egy fiatal herceget, egy nagyon csinos fiú és nagy nőbarát szerepét. A harmadik felvonásban volt egy jelenete, találka egy nagyvilági hölggyel, bajor rózsaszínű kis boudoirban, úgy hogy még Sidónie is először életében — erről ábrándozott. Az ő szobájuk, az ő szalonjuk olyan volt, mint minden más szoba, minden más szalon. Vájjon szeretheti e még őt az ura, ha környezetét, ebhez a környezethez hasonlítja. Az asszony arca elborult. Ha az úgynevezett „házi nők“ vesznek valamely szegényes öl letet a fe jükbe, hát sokkal erősebben meggyökerezik az ott, mint holmi exaltált asszonyok agyában. Este azt kérdezte az urától: — Mondd, drága az a harmadikbeli díszlet? — Ej, ej ! Hát csinos úgy messziről ? — Sokba kerül ?... A bútorokkal együtt? — Ezer, ezerszáz frankba ... A szin nem nagyobb, mint nálunk egy szoba.-- Ah! E hallgatott, nagyot sóhajtott és alig tapsolt a férjének, aki pedig a nagy áriáját énekelte el neki. Ettő a naptól fogva mogorva lett az asszony, a takarékossága fösvényesebbé fajult. Salvatornak fel kellett - emelnie a háztartáspenzt. Minden megdrágult. Elküldte a cselédet és nem fogadott helyette másikat. Salvator, aki csodálkozott és nem tudta megérteni felesége hangulatát, szomorúnak talnita az otthonát. Meg is jegyezte : — Kellene valamit tenni itten . . . — Én is úgy gondolom! Igazán örülök! Változtatni kéne a berendezésen! — Mit mondasz? Az asszony habozott^ remegett és szinte csodálkozott saját bátorságán. Végre is fülébe súgta az urának : — Szeretném, ha találkára hivnál . . . — Hm . . . Nem értem . . . — Hallgass rám és ne szidj meg, olyan szerencsétlen lennék, olyan szerencsétlen . . . Megtakarítottam ezerkétszáz frankot; itt van ni. Nem messzi innen bérelj ki egy szobát. Ügy rendezd be, ahogy a harmadik felvonásban láttam, amikor oly szép voltál, jó lenne, ha az akkor viselt öltözéket is felvennéd. Olyan jól áll, neked ! . . . Oh jól tudom, bolond do'og mindez! de még sohasem kértem tőled semmit és úgy szeretném . . . En volnék a nagyvilági hölgy . . . És odaomlott a bámuló, de boldog férj kebelére. — Dehogy . . . sőt eredetinek találom az ötletet. Nem is .vártam volna tőled ... Ez valósággal művészi gondolat . . . — Ostobának hittél ugy-e ?
