Tolnavármegye és a Közérdek, 1913 (23./9. évfolyam, 1-103. szám)
1913-02-13 / 13. szám
2 TOLNAVARMEGYE és a KÖZÉRDEK J 91 3 február 13. Kezdetleges épületek Tolnavármegyében. Irta: Kovách Aladár. Épületek a falun kivül a határban. Ezek az egy tagba esett nagyobb birtoktestek voltak a fészer további fenntartói és bizonyos irányban való fejlesztői. Az eke, mindinkább közelebb jutott a csupán aklos fészerré és kerek gúny hóvá összeszorúit téli szállásokhoz ; munkás, dolgos élet fejlődött ki körülötte, kora tavasztól késő őszig. Közvetlen a fészer körül pedig kertgazdáság keletkezett, melyet részben a család nő tagjai gondoztak. A kiapadt folyómeder helyébe a kutak léptek s a midőn gyakran a családnak apraja nagyja napokon át, sőt hétszámra odakünn szorgalmast; oitak, a kerekgunyhó szűknek és kényelmetlennek bizonyult. A kerekgunyhót felváltotta a falubeli kisházzal azonos ház, egy szoba és konyhával (lásd a 6. ábrát). Ez a ház, a többi falubeli házhoz hasonlóan sövényfonásos, 11, á. a) fészer, b) nyitott félszerállitás, c) sertésól, kivül-belül poly vasárral betapasz- d) mosókonyha, e) kazal, t) kút, ghvályu, h) konyha, (ott oldalú volt. I yen házikó a sok között még egy-kettő találkozik. E mellett azonban az aklas, kerekjászolos fészer megmaradt még hosszúidéig. Az őcsényiek korábban elhagytak s a fészer ugyan megmaradt fészernek, de az állatok részére istállót épitettek. Öreg Cseh János vallomása szerint a decsi szállásokon még ezelőtt tiz évvei is megvoltak a kerekjászolo fészerek, vagyis az állatokat nem csak nyáron, hanem egész télen át a sza had akolállásokban etették ősi módon, ezelőtt tiz esztendővel is még. Azon ban a két Gamós vallomása szerint ma már ezekből is alig akad, tehát a decsiek is áttértek a sokkal gazdaságosabb téli istállózásra. Egyik másik szálláson azután a sövényfalas tapasztott házikót felváltotta a szilárdabb anyagból való épület, a nádtető helyébe a cserépzsindely került, sőt leg utóbbi utamban egy csinos pléhtetős gazdasági házat, hosszú istálóval láttam, A cserépzsindelyes házak most már egymásután keletkeznek. Az ősi aklas, kerekjászolos, kerekguoyhós fészerből, téli szállásból valóságos tanyai gazdaság fejlődött. Ámde a sárközi magyar, amint nem hívta sohasem tanyának, szláv nyelvből átvett szóval a maga ősi téli szállását, úgy most is, kifejlődött voltában is csak szállásnak nevezi. Aminthogy a dunántúli magyar a jóformán majdcsaknein teljesen átváltozott és a faluba bevitt ősi alkotmányát sem a szlávból vett szin szóval, hanem őseitől öröklött magyar szóval fészernek nevezi. Már most a többé kevésbbé eredeti alakjában és rendeltetésében maradt fészernek mai elterjedési körét kellene megállapítani. Általában tudva levő, hogy Dunántúl, minden olyan gazdasági épütetrészt, mely elől nyitva van, fészernek neveznek. Az efifele épület többnyire a lakóház és istálló közé ékelve, magának az egész háznak alkotó része, némelykor azonban a lakháztól külön az udvartérbe az istállóval együtt emelt gazdasági épület. De Hogy a megyének ezen a felén egyáltalában még emlékezetben is hiányzik, annak körülbelül való történelmi okát is lehet adui. Ugyanis a török hódoltság és a Rákóczi-kov idejében Tolna megye régi, ősi lakosságából jóformán a dunamenti községek lakosai maradtak meg, habár meg- fogyottan is. Ellenben a megye többi része egész terjedelmében a szó szoros értelmében pusztaság volt. A megye nyugati felére Veszprém, Somogy, Vas, Zala, Győr. Komárom, Nógrád és Nyitia megyékből költözött a magyar elem s ezek és a keleti félen a dunamentén megmaradt ősi magyar elem közé, a megye közepéig a simontornyai járás németsége, majd csaknem választófalként ékelődött a XVIII. század első felében. A nyugati félre/számos és különböző helyről települt uj magyarság sokkalta 'nyíltabb területen települt le, mint a Duna, Sió és Sárvíz legelőkben dús, de mocsaras es kevésbbé hozzáférhető környékein még azután majd a jelenkorig ősi mód szerint élő régi magyar elem. Ez magyarázza meg minden valószínűség szerint azt, hogy az előbbenieknél már emlékezetben sincs meg az ősi fészer, az utóbbiaknál ott, ahol a terület előbb szabadult fel a természetes elzárkóz ttságtól, az emlékezetből nem tűnt. el, ahol pedig a legutolsó időkig, mint például Sárközünkben a területek nehezen hozzáférhetők voltak a mindent kiegyenlítő általános haladás részéről, ott még ősi mivoltában feltalálható volt. (7. ábra.) Ez Tolna vármegyére szólván, vájjon a Dunántúl másutt fel lelhető e az ősi fészer '? Veszprémben születvén s ott töltve életem nagy részét, a megye területét sokszor bejártam, de egyáltalán nem emlékszem, hogy láttam volna valaha. Alkalmam volt a Dunántúl jó részét egyébként is bejárni, különösen a legutóbbi másfél év alatt, részint kocsin, részint vasúton. Vas, Zala, Győr, Komámul és Fehér megyékben jártam és bármerre voltam is, szemem a külső területeken esetleg meglevő fészereket kereste, de sajnos, egyetlenegy, még csak hasonló alkotmányt sem láttam, teljesen üresek voltak a szemmel belátható külterületek. Körülbelül ugyanezt mondhatom a Budapesttől Kalocsáig vonuló s a bátaszék—baja—Szabadka—kalocsai vasútvonal mentén. Mivel ezen emlitett dunántúli és pestmegyei területeken egyszerű átutazás közben történt a vizsgálódás, éppen nem lehetetlen, bogy akad még egy két fészer a régiből, valamely félreeső falu határában. Ezirányban tálán a helyi etbnograpbusok kutathatnának. Az elmondottak alapján tehát most már megfelelhetek arra a kérdésre, hogy mi a fészer a maga eredeti, ősi mivoltában: Folyóvíz partjára egyszerű faragatlan oszlopokból emelt alkotmány, melynek oldalába es tetejere télire való takarmányt hordtak s a tél beálltával az állattenyésztő magyarság állatjait oda hajtotta telelőre s maga is odatelepedett nádból alkotott kerek kunyhójába s a tél unalmait veiszes halászattal űzte el. De nemcsak télen, hanem nyáron is halászott, ugyancsak a veisszel és madarászott a csiklével. Ez a kép teljesen meg is felel az állattenyésztést űző magyarság foglalkozásának, mert hiszen maga az állattenyésztés magával hordozza azt, hogy a pásztor ne távozzon messze a jószágtól ; te át a veiszes halászati mód a legmegfelelőbb ennek az életmódnak, mert elég napjában egyszer, este, vagy kora hajnalban meglátogatni a veiszeket, amikor a jószág is pihen. Hasonlókép ennek megtelelő a viziszárnyasok csildés madarászata is, mert a bajlós faágra alkalmazott burokkal megfogott vadréce vagy más ehető vizimadár nyugodtan lóghat a burkon felakasztva estétől hajnalig, 12. á. Fészer a szekszárd-őcsényi hafárban, a szokott tanyai, illetőleg szállásbeli eszközökkel. legalább egyetlen lényeges részt, t. i. a nyitott oldalt és a nevet megtartotta s igy bátran következtethető, hogy valamikor a fészer a maga eredeti, ősi mivoltában, az egész Dunántúl el volt terjedve. — Tolna megyében az egyetlen Sárköz az a terület, ahol a fészert a maga eredeti, ősi mivoltában megtaláltam. Szekszárdon már eredetiségéből sokat vesztett, de mivel szerkezete még ugyanaz, helye —- hogy t. i. künn a szántóföldeken található — szintén megmaradt és hogy télire való takarmánynak gyűjtő helye, tehát ennyiben itt is fennmaradt mostanáig ; igaz, hogy alig vetek egy-két évet, irmagja sem marad. Igen érdekes, hogy a Szekszárddal határos Mözs német faluban közvetlen a falu alatti belteleken, egy kis területen több mint busz fészert találtam egy rakáson, hatalmas szalmakazlak között, sőt még egy olyant is, mely egyenesen etetésre való. Mözs azonban németajkú falu s nyilvánvaló, hogy az ilyen fészereket a szomszédos Szekszárd, illetve Sárköztől vették át. Az átvételt és annak a saját gazdasági gondozásukhoz való alkalmazását mutatja az, hogy ott, ahol a falu végén túl ezek a kazlas fészerek egy rakáson vannak, valamikor olyan vizenyős rétség terült el és csakugyan állatokat legeltettek a német gyerekek és legénykék nyáron úgy, mint télen, ámde az állatjaira még a magyarnál is féltékenyebb németség nem eresztette tovább a falu aljánál, ott egy kijelelt területen mindenki megcsinálta a maga fészerjél. Ma már azonban a terület szántóföld s a fészerek Ó8 oldalaik takarmány lerakóhelyek. Möz8Ön túl, Tolnán a falun kivül a tolnadomborii hajóállomáshoz vezető ut mentén van egy kisebb gazdaság, ahol szintén van egy, a sárközihez hasonló fészer akollal ; a fészer nyilása délnek fekszik. Itt a fészer alatt egy méncsikót láttam s nem valószínű, hogy télire is használnák; azonban egy és ugyanazon szerkezete miatt felemlítem. Tolnán túl, a dunamenti községekben és pusztákon Dunaföldvárig nyomoztam, de sajnos, hogy már csak az emlékezetben maradt fenn. A megye nyugoti felén pedig emlékezetben sem található — természetesen eltekintve a falubeli félszertől. 13. á. Fészerállás ugyanott. (Az előbbi kép folytatása.) a mig a jószág is fel nem kel. Addig a csikle gazdája sorra járhatta fogó- szerszámjait. Itt kell megemlítenem, hogy a kerek jászolt nem tartom eredeti magyarnak ; ez a földinivelésre is áttérő magyarságnak valószínűleg már itt, a hazában va ó szerzeménye, valamely szláv elemtől ; mert a tisztán fegyver - forgatás , vadászat , halászat- és állattenyésztésből élő nomád magyarságnak aligha volt szüksége trágyára ; már pedig a kerek jászol arra is szolgált, hogy a benne visszamaradt takarmány ízeket, amit a jószág otthagyott, alomnak szórták az akolban. Ez az ősi fészeres telelés egyúttal a régi magyar gazdálkodásra is élénk világot vet. A mint öreg bemondóim elmondták, nyáron egyáltalán a szabadban, teljesen fedél nélkül volt ló és szarvasmarha, az őrző pásztorokkal egyaránt. Téli etetéskor is szabadban lévén az etetés, akárhányszor az állatodat is befedte a hózivatar, térdig álltak a hóban, hátukat befedte a hó s a kerek jászolban is hó közül szedegették a takarmányt. Természetes, hogy ilyen körülmények között maguk az állatok sem voltak va lami szemre valók. Szőrük bosszúra nőtt, gubancos is lett s bizony legtöbbször alaposan lesoványodtak ; de az időjárást, akármilyen zord volt is, kiállották. Tavaszra kelvén az idő, jól kiálló bordákkal és lapockákkal dülöngött a jószág a zsenge legelőre, ahol ismét lábra kaphatott. Az a trágya pedig, ami visszamaradt az akolban, untig elég volt annak a kevés szántóföldnek, amelyen éppen csak a kenyér és kalácsra való, no meg a ruházathoz való kender és zöldségféle megtermett. — Igaz, hogy többre nem is volt szükség, mert a huseledelt bőven adta a folyóviz és az állatállomány még a legszegényebbnél is. (Folytatás.)