Tolnavármegye és a Közérdek, 1913 (23./9. évfolyam, 1-103. szám)
1913-05-15 / 39. szám
1Q13. május 15. IOLN A VARMEGYE én a KÖ> ÉRDEK 3 és a polqári társadalom kölcsönös, szeretetteljes megértése felé. Vezényeljen oda, az igazi kultúra, az igazi műveltségnek azon büszke bér ceire, azon tiszta magaslatára, ahol nemcsak egyformán ragyog a nap minden fűszál felett s egyformán ragyog az üdítő harmatcsepp minden virág kelyhén, hanem ahol egyformán távol is van mindegyik a hegyek aljában vezető országút porától, sarától és az emberiséget széttagoló völ gyek mélyén gomolygó szennyes ködöktől ! S ha már a létért való küzdelem örök törvénye oda van vésve az élet kapuja fölé és azt meg nem másíthatjuk, gondoljuk meg legalább, hogy a mi létünk is két s-iv összedobbaná- sának a zenéjéből fakadt, hogy a mi létünk is csak egy hanghulláma a szeretet örök dalának, az érte, a létért foly tatott küzdelem tülekedő lármája és vad fegyvercsörgése közben se feledjük tehát soha a megértésnek, a szeretetnek tágyabb akkordjait 1 Hiszen van a földön bőven hely mindnyájunk számára, csak ne akarjanak egyesek egész földgolyókat nyelni el ! Nem az a baj, hogy „sok az eszkimó és kevés a fókahanem hogy az eszkimók nagy része — gyomor- tágulásban szenved ! A nagy, nemzetközi szolidaritást, mely a vallás, a tudomány, a közlekedés, az államszö vétségek, a tőke (a pénz) és a nyomorúság dél körnagyságu vasabroncsaival futja be a földgömböt, övezze körül az emberszeretö műveltség meleg aequatora, hogy annál mindnyájan, egyformán melegedhessünk! HÍREK. — Kinevezés. A máy. igazgatósága Hódi Zsigmond máv. raktári gyakornokot, Hódi Andor álhunépitészeti irodatiszt fiát, a kapronezai állomáshoz rak tárnokká nevezte ki. — Plébánosi esküi. Dubniczky László, az uj pári-i plébános tegnapelőtt délelőtt 9 órakor tette le Pécseit Walter Antal püspöki helytartó kezébe a plébánosi esküt. — Tízéves találkozó. Pünkösd első napján tizéves találkozóra jöttek össze á székesfehérvári állami főreáliskolának 1903 ban végzett volt nö vendékei. Az akkori tanulók közül Tolnamegyéből dr. Balog Sándor ügyvéd Dombóvár, Kelemen Izsó polgári iskolai igazgató Dunaföldvárról jelentek meg. — Uj kaszinói tagok. A szekszárdi kaszinó választmánya Tóth Károly választmányi tag soros elnöklésével tegnap tartott ülésén uj tagokul felvette Major Lajos kir. pénzügyigazgatót, Schweiz Ernő joggyakornokot, Wächter Károly kir. járásbirót, Czukrász Aladár dr. kórházi alorvost és Mautner Gyula fogtechnikust. — Alapszabály jóváhagyás. A földművelésügyi miniszter a „Tamási állatvédőegyesület“ alapszabályait bemutatási záradékkal látta el. — Iskolák látogatása. A tanfelügyelőség április havában 15 napot töltött el iskola látogatással ; ez idő alatt megvizsgált 1 állami, 4 községi, 10 rk., 4 ev. ref., 4 ev., 1 magán elemi iskolát, 1 községi ovodát és 4 községi menedék- liázat. A közigazgatási bizottság beavatkozó rendelkezését egy esetben se kellett igénybe venni. A kultuszminiszter 7 iparos tanonciskola részére 8700 K. államsegélyt folyósitott. — Doktorrá avatás. Végh Jánost, a paksi kir. járásbíróság joggyakornokát, a múlt héten avatták Kolozsvárott jogtudorrá. — Esküdtszéki tárgyalások. Hétfőn, folyó hó 26 án veszi kezde'ét.a szekszárdi kir. törvényszéknél az esküdtszéki tárgyalások tavaszi ciklusa. Az első tárgyalás Jánosi Lajos bűnügye lesz, aki Pakson rablógyilkosságot követett el s akit a csendőrség Gerjennél polgári ruhába öltözve tudott megközelíteni és letartóztatni. A gonosztevőt különben a rablógyilkosságon kívül egyébb bűncselekmények is terhelik, úgy, hogy előreláthatólag a bíróság egész életére fog gondoskodni „teljes ellátásiról. — Elöljáróválasztás. Palatincza községben a Schuck Frigyes bitó és Pittner György esküdt lemondása folytán üresedésbe jött állásokra Brei ning Ádárn bírónak, Schreiner János pedig esküdtnek választatott meg. — Eljegyzés. Illés Gyula dombóvári főjegyző, eljegyezte Reicher Irén Etel budapesti rnagán- hivatalnoknőf. — Megnyílt iskola. Felsőireg községben a vörheny megszűnt, az iskolák megnyittattak. — Bevonták a vidékről a katonákat. A hon védelmi miniszter a csendőrőrsök megerősítésére kirendelt gyalogosokat újból visszarendelte a csatiatokhoz. Vármegyénk területén 24 katona volt az őrsökön, akik már elutaztak. Nem lesz tehát most már a csendőrnek bakája, hanem újból csak a szakácsnőkn.ik. — Szentiványi Miklós főszolgabíró halála. Tolnavármegye tisztikarának régi, közbecsiilésbeu állott tagja: Szentiványi Miklós nyugalmazott főszolgabíró halt meg hétfőn délután Bonyhádon. Az elhunyt pár évtizedet töltött el Tolnavármegye szolgálatában s előbb Pakson volt szolgabiró, majd Bonyhádra választották meg főszolgabírónak, ahol mint jószivü, puritán becsületességü tisztviselő oly sok jó barátot és tisztelőt szerzett. Már régóta betegeskedett úgy, hogy az elmúlt évben nyugdíjazását kellett kérnie. Elhunytét kiterjedt családja gyászolja. Temetése holnap délelőtt lesz, azon Tolnavármegye részéről Simoiltsils Elemér főispán és Forster Zoltán alispán vezetésével a vármegye számos tisztviselője vesz részt. Halálát a vármegye székházán gyászlobogó hirdeti s a gyászba borult családon kívül gyászjelentést adott ki a Bonyhádvidéki Takarék és Gazdasági Bank is, amelynek egyik alapitója és ügybuzgó aligazgatója volt. — Tanilógyülés Tolnán. A Tolnamegyei Általános Tanítóegyesület május 29 én d. e. 10 órakor Tolnán, a „Tolnai Kör,, nagytermében közgyűlést tart. A közgyűlés tárgysorozata: 1. A múlt évi köz és választmányi gyűlés jegyzőkönyveinek felolvasása és hitelesítésére 2—2 tag nak kiküldetése. Éber Sándor bajai áll. képezdei tanár előadása: „A népiskolai rajztanitásról.“ 3. Máté Károly tolnai áll. igazgató-tanitó előadása a „Zenéről, a tolnai filharmonikusok közreműködő sével.“ 4. Eberhardt János mucsi i tanító szabad előadása: „A helyesírásról.“ 5. Pályamunka bírálatáról szóló jelentés felolvasása és a jutalom kiadása, valamint uj pályamunka kitűzése. 6 Az 1912. évi számadásnak megvizsgálásáról szóló jelentés. 7. Uj tagok felvétele és a lemondottak törlése. 8. A vármegye összes iskoláiban használt tankönyvekről az egyesület összes tagjainak véle- ményes jelentése 9. A választmány jelentése a „Tihanyi szoba“ oda ítélése tárgyában. 10. Indítványok. Máté Károly indítványa járási kötök alakítása és ezzel kapcsolatban az alapszabály módosítása iránt. — A fehér- és tolnamegyei vasút r -t. közgyűlése A Fehér- és Tolnamegyei h. é. vasút r.-t. részvényesei május 23 án déli 12 órakor Budapesten, a társaság hivatalos helyiségében V., Mérleg-utca 3. szám alatt tartja XVI. évi rendes közgyűlését. Napirend a következő; 1. Az igazgatóság jelentése a lefolyt üzleti övről és az 1912. évi zárszámadások előterjesztése. 2. A felügyelőbizottság jelentése az igazgatóság száma dásáról és a tiszta jövedelem hovaforditását tár- gyazó indítványról. 3. Határozathozatal a fenti tárgyakban és a tiszta jövedelem hovaforditása tárgyában, továbbá az igazgatóság és felügyelő- bizottság részére a felmentvény megadása. 4. Igazgatóság választása és tiszteletdijának megállapítása. 5. Felügyeiőbizottság választása és tiszteletdijának megállapítása. — A beteg kivándorlók. Az Egyesült Államok kormánya mindjobban szigorítja a rendszabályokat, hogy megnehezítse a nem kivánatos elemek bevándorlását. Most ismét újabb törvényt fogadott el a Avashingtoni képviselőház, amely minden egyes esetben 200 korona pénzbírsággal sújtja azt a hajóstársaságot, amely beteg külföldieket. Ameri kába szállít. Ez magyarázza meg azt is, hogy a hajóstársaságok ügynökei a kivándorlókat miért igyekeznek újabban reábirni, hogy ne az Egyesült-Államokba, de Kanad iba vándoroljanak ki. — Újabb jegymegváltások. A május 7-ikén lefolyt műsoros táncestélyre még folytatólag megváltották jegyeiket: dr. Haidekker Béla 10, Ujfalussy Lajos 7, dr. Komáromy Gyula és dr. Szilágyi Ernő 6—6, Gödé Lajos és Major L 5—5, Sigora Lajosné 4, Kelemen Ilona, Nagy János Prantner, Csapó Jenő, Szabó Géza, dr. Gózony Aladár, Berényi István és Vesztergombi István 3—3 koronával, mely adományokért lapunk utján mond hálás köszönetét a hitközség elnöke. — Esküvő. Vettük a következő értesítést: Nagyjeszeni báró Jeszenszky János özvegye liptó- szentiváni Szent-Iványi Ilona, örömmel tudatja leányának, nagyjeszeni báró Jeszenszky Ilonának, bernátfalvi Bernáth Bélával, Tolnavármegye másod főjegyzőjével, bernátfalvi Bernáih Gyula és néhai neje, liptószentiváni Szent-Iványi Irma fiával, Budapesten, folyó hó 17 én a Szilágyi Dezső téri ref. templomban történendő házassági egybekelé sét. Felsőliidvég, 1913. évi május havában. — Hasonló jelentést adott ki a vőlegény édesatyja, bernátfalvi Bernáth Gyula is. — Fürdökedvezmény tanítóknak. A m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszternek 1913 ájus 3 án 1742. zsám alatt kelt rendelete szerint a fürdőkedvezmények engedélyezése tárgyában benyújtott tanítói kérvények a jövőben a kir. tanfelügyelő Utján közvetlenül a vallás- és köz- oktatásügyi miniszterhez intézendők, illetve tér- jesztendők fel. A folyamodó tanítók kérvényükben pontosan jelöljék meg a fürdőkedvezmény igénybevételének tartamát és azt a napot is, meztől kezdve a kedvezményt igénybevenni óhajtják. — Legónyegyleti közgyűlés. A szekszárdi r. kath. Legenyegylet folyó évi május hó 18-án tartja nagytermében évi közgyűlését a következő tárgysorozattal: 1 A múlt évi közgyűlés jegyzőkönyvének hitelesítése. 2. Elnöki megnyitó. 3. A pénztáros jelentése. 4. Könyvtáros jelentése. 5 Világi elnök, jegyző, pénztáros és dékány választása. 6. Alapszabály módosítás. 7. Esetleges indítványok (3 nappal előbb az elnöknek írásban adandók be ) — Ugyanezen napon kertmegnyitás. Délután 2 órakor tekeverseny érdekes dijakkal. A közgyűlés alatt a tekeverseny szünetel. Este táncmulatság, konfetti és szerpentin csatával. Beléptidij 60 fillér. Családjegy L60 korona. — Betörő inasok. Gehring Tamás báta- széki kereskedőnél május elsején éjjel betörők jártak s onnan 144 korona készpénzt, 4 darab forgópisztolyt, 84 darab élestöltényt, továbbá pénztárcát és szivart vittek el 254 korona értékben. A kereskedő jelentést tett a csendőrségnél, amely csakhamar kinyomozta az éjjeli vendégeket, két inasgyerek személyében. Az egyik Geringnek volt tanulója Weppert János, a másik pedig ennek pajtása Milus János mészáros inas. A lopott holmikat megtalálták náluk s őket feljelentették a szekszárdi kir. ügyészségnél. — Pótvásár. Kölesd község a legutóbb tartott, de a folyton tartó esőzések m iatt elmaradt kirakodó vásár helyett május 28 ára pótvásárt kért. — Mentés közben megégett. Nagy János 35 éves foktői lakos Decsen a lassicsárda égésekor mentés közben oly súlyos égési sebeket szenvedett, hogy súlyos állapotával be kellett szállítani a szekszárdi Ferenc közkórházba. — A közegészség állapota vármegyénkben az elmúlt április hónapban eléggé kedvező volt. Hevenyfertőző betegség előfordult 52 községben. Vörheny 32 községben 128 eset 35 halálozással, roncsoló toroklobb 33 községben 85 eset 11 halálozással, kanyaró 10 községben 36 eset 2 hal' lozással, hökhurut 9 községben 61 eset, hK hagy máz 4 községben ‘9 eset, gyermekágyi láz községben 2 eset, mindannyi halálozás nélkül. Járványos jellege egyik betegségnek sem volt. Rendőri hullavizsgálat volt 4, törvényszéki boncolás 9. Piacvizsgálat volt 12 községben 33 Ízben, vendéglők vizsgáltattak 37 községben 56, mészárszékek 25 községben 44, tejcsarnokok 19 község ben 23, pékmühelyek 18 községben 19, szikviz- gyárak 14 községben 22, szatócsüzletek 16 községben 34 és vágóhidak 12 községben 12 ízben. Iskolavizsgálat volt 38 községben, tisztátlanság csak a szakcsi iskolában találtatott. Lakás fer- tőtlenittetett 35 esetben. A Ferenc közkórházban ápoltatott 555 beteg, ezek közül meghalt 20. — A szalmakalapok idénye is elérkezett. Bondy Lipót, az „Angol szabóhoz“ címzett nagy ruhaáruház tulajdonosa 1000 darab legdivatosabb szalmakalapot szerzett be, mindannyi magyar gyártmány és bámulatos olcsó áron bocsát a vevőközönség rendelkezésére. Ugyanott mosó és lüszter- kész ruhák rendkívül nagy választékban, jutányos árakon kaphatók. — A vármegyei utai a május közében fellépett rendkívül rossz időjárás következtében sokat szenvedtek; helyreállításuk csak nagy költséggel volt eszközölhető. A gyönk—hőgyészi utón a kőanyag 1—2 rovat hiávai kint van és 9 kilo • méter hosszúságban be is van már épitve. Következik a napokban a lehengerelés és igy kilátás van arra, hogy ez útvonal a takarásig befejezést nyert. Ugyanez áll a bonyhád—zombai útra is. A szekszárd—várdombi utón az elromlott kőpálya javítása és a kavics beépítése teljesittetett. Ezen utón a munkálatok nem haladnak előre, mert a badacsonyi bányává! alat nem akar ka\dcsot adni, amin úgy akarnak segíteni, hogy a vármegye a szállított kavics mennyiségért ófranciát vállal. A kocsola — szakcsi utón a vast tása a napokban kezdetét árokburkolatok munkája. A a kőpálya készítése a napr._ tik és a hengerelési munkák is megkezdhetők lesznek. A szekszárdi vasúti hozzájáró utón a kiskőburkolati munkálatok befejeztettek. — Állat az emberben. Tegnap délelőtt Nagy János téglamunkás 8 éves Julianna nevű leánykáját a téglaháztól bevásárlás végett beküldte Szekszárdra, ahol a kisleány dolgát végezve, a dűlő utón igyekezett hazafelé, amikor egy Ladányi Antal nevű 18—20 év körüli fiatal emberrel találkozott, aki fölhasználta az egyedüllétet, a kis lányt a földre teperte és ellene bűnös merényletet követett el. A kis lányt hozzátartozói a Ferenc köz- kórházba szállították. Mautner Gyula fogtechnikai műtermét f. évi május hó 5-én Szekszárdon, Molnár Mór-féle házban, Széchenyi-utca 169. sz. megnyitotta.